Heves Megyei Népújság, 1967. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-21 / 18. szám

Események — sorokban PÁRIZS: Paul Henri Spaak, volt bel­ga külügyminiszter, a NA^O volt főtitkára Párizsban az atlanti közösség francia társa­ságában meg nem támadási egyezmény megkötését java­solta a NATO és a Varsói Szerződés tagországai között, hangsúlyozva, hogy Atlanti Szövetség fenntartásának ez az egyetlen eszköze. KAIRÓ: Rá ez Pál kairói magyar nagykövet ebédet adott a kö­zeljövőben Magyarországra lá­togató egyiptomi kulturális de­legáció tiszteletére. Az ebéden részt vett Hasszán Abdel Mo­réim Kárnál kulturális állam­titkár, a küldöttség vezetője és a delegáció minden tagja. Az MTI kairói tudósítójá­nak értesülései szerint tavasz- szal, valószínűleg májusban, sor kerül Algírban az afrikai és arab forradalmi és haladó pártok, valamint a nemzeti felszabadító mozgalmak kon­ferenciájára. Az értekezletre az FLN (Algériai Nemzeti Fel­szabadító Front) küldi szét a meghívókat. MOGADISCIO: A szomáli afroázsiai szolida­ritási bizottság táviratot kül­dött Kairóba az afroázsiai szo­lidaritási szervezet főtitkárá­hoz és abban állást foglal az ellen, hogy Pékingben tartsák meg az afroázsiai országok so­ron levő szolidaritási konferen­ciáját. DJAKARTA: Csagla, Indiai külügyminisz­ter pénteken befejezte négy­napos hivatalos látogatását In­donéziában és hazautazott. A tárgvalásatról szóló közlemény szerint Malik külügyminisztert vtezontlátogatásra meghívták Indiába. 0J-DELH1: Az északkelet! —■ indiai Ma­nipur államban újabb táma­dást hajtottak végre az Indiá­tól való elszakadásért; küzdő naga törzs harcosai. Körülbe­lül kétszázan támadták meg a kiumloni rend őrkanitánvságo*. A több órás tűzharcban hét ember meghalt. A felmentő csapatok megérkezése után a napák az erdőségekbe mene­kültek. IONDON: A világhírű Chopin-zongo- rista. Jan Smeterlin, londoni otthonában. 74 éves korában elhunyt. A lengvel származású zongoraművész 1934. óta volt angol államnolgár. SPOKAME: A Washington állambeli fairchildi légi támaszpont kö­zelében lezuhant az amerikai légierő KC—135 típusú üzem­anyag-szállító repülőgépe amely Hawaiból érkezett. Az áldozatok száma nem ismere­tes. f TOKIÓ: A jaoán autóipar termelése az elmúlt évben haladta meg elsőízben a kétmillió gépko­csit. A termelési eredmény csaknem 22 százalékkal halad­ta meg az 1965. évit. A Nmüsw rádió- és te!»., aíóniűsora január 23-161 január 29-ig Állandó mfistmámsk: KOSSUTH: «32—7.5*: Hajnal­tól reggelig! «.26: Rákoczi-indu- ló. 4J0: Hírek, időjárásjelentés. — Zenes műsor. 5.00: Hírek. Időjárás jelenté*. 5.30; Reggeli Krónika 5.50: Falurádió. 6.00: Hirek. Időjárásjelentés. Kb. 6.30: Hírek. Időjárásjelentés. 7.00: ReggeU Krónika. IL Kb. 7.30: Üj könyvek. 8.00: Hírek. Idő já­rásjelentés. 8.05: Műsorismerte­tés. A budapesti mozik és a vi­déki színházak műsora. 10.00: Hírek. Hazai lapszemle. Időjá­rásjelentés. 12.00: Déli harang­szó. Hirek. Időjárásjelentés. 13.00: A budapesti színházak műsora. 15.00: Hírek. Időjárás­jelentés. 17.00: Hírek. Nemzet­közi lapszemle. 19.00: Esti Kró­nika. 22.00: Hírek. Időjárásje­lentés. 22.20: Sporthírek. 24.00: Hirek. Időjárásjelentés. 0.25: Himnusz. PETŐFI: 4.26—7.38: Azonos a Kossuth-rádló műsorával. Köz­ben: 6.20—6.30: Toma a 252 és a 3«« m-es hullámhosszon. 9.54: Idegen nyelvű vízjelzőszolgá- lat. 13.47: Vízállásjelentés. 14.00: Hirek. Időjárásjelentés. 16.00: Hírek. Időjárás jelentés. 18.00: Hirek. Időjárásjelentés. 19.54: Jő éjszakát, gyerekek t 20.00: Esti Krónika (a Kossuth-rádló 19.00 órai adásának Ismétlése). 10.20: Sporthiradó. 23.00: Hirek. Időjárási elöntés. 13.15: Műsor­zárás. URH: 13.66—16.00: Azonos a Petőfl-rádió műsorával. 18.00: Hírek. Idő j árás Jelentés. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 33.15: Műsorzárás. Tudatjuk, hogy «Kéretett édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, PFFOFR IONACN® sz. Éder Varburga tornatanár özvegye 98 éves korában. 1967. Ja­nuár 17-én meghalt. Teme­tése Január 21-én 3U 4 óra­kor, a Hatvani-temetőben. Gyászoló család Január S3., hétfő KOSSUTH! 8.16: Az Állami Népi Együttes énekkara éne­kel. vezényel: Csenkl Imre. 8.30: Ifj. Magyart Imre népi zenekara Játszik. László Annie és Merán Lajos énekel. 6.10: Csak tiszta for­rásból. Kovács Júlia műsora. $.23: A hét előadóművésze: Dohnányl Ernő. Fischer Sándor előadása. — 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Schumann: IV. szimfónia. (Izraeli Filharmonikusok zenekara, vezé­nyel: Paul Kleckl.) 11.00: iskolará­dió. 11.30: Brahms: G-dúr szoná­ta. (Leonid Kogan — hegedű, Andrej Motnyik — zongora.) 12.15: Tánczenei koktél. 13.18: Puccini operáiból. 14.05: Válaszolunk hall­gatóinknak. 14.20: A hanglemez- bo't könnyűzenei újdonságai. — 14.40: Ez nem az őrmesterek Ide­je! Mac Hyman regénye to! ytatá­sokban. I. rész. 15.10: Kérdezzen! Üzemi postánkból. 15.13: Zenekari muzsika.' 16.00: Harsán a kürtszó! A Gyermekrádió műsora. 18.40: Édes anyanyelvűnk. 18.48: Régi magvar dalok Grsbócz Mik'ős fel­dolgozásában. 17.15: Németh Éva zongorázik, Gábor Artemisz éne­ke). Ll*zt-mflvek. 17.45: Tudomá­nyos híradó. 18 00: Húszas stúdió. Az Ifjúság! Rádió itáliai társas- utazása. 19.30: Made In Hungary. Könnyűzene, tánczene, dzsessz. — 20.05: Fizikusok. Komédia két fel­vonásban Irta: Friedrich Dürren­matt. Közvetítés a Vígszínházból. 22 25: Böbe Gáspár Ernő néni ze­nekara Játszik. 22.45; Röntgengé­pek a múzeumban. Dr. Zsebük Táezlóval beszélget Raocsánvl T ászló. 23 00: Onerarészletek. 23.40: Könnyűzene éjfél előtt — éjfél után. prrnsy. 10.00: Leányvásár. Ja­cobi Vlkfor operettje. 12.10: Zene­kart muzsika. 1310: Cazd»«zem- mel hazánk mezőgazdaságáról. Az Ú1 gazdasági intézkedések és az á"aml gazdaságok. 13.25: Nár—a- Tok. nézd táncok. 14 oo: Kettőtől— hatig. A Petőfi Rádiá zenés dél- ntánta. 10.10: Fodor János én-k-t. Fá*vol József klarlnétoztk. 18.30: Rádtóegvotern. A jugos-Táv n^o~k Icodalmá" ak történet-. KIT. Csuka Zoltán e’őadás» is oo- Prren’«si: Az úrhatnám ezo’eá’ó. Fe-r-lvo- násos on«—a 20 30: Orosz Jóba és I Udvardy -tsnor T.«há--onere**eVhA| 1 énot-«j gr s«; a-o.-si _ «ö'-oek. ar *0; a Raob család nadvethőt. — "a 00; A d-sossz V«dve'őln«k ?3 »5- 4 bét erAadómd„ásrs; pohnánnj rrafi. Fischer Sándor előadása. Ham.) TT»»?, m oo- Tárv-a-ne 10 OO- Ka. marazane. 10 35: A 22. század ze- i néléből. A Pudanestl Kamar-aze- nckar hangversenye. varén r—t; j Varga Pál. Közvetítés a Zeneaka­démiáról. Közben: Kb. 20.20-20.40: láttuk, bá’lottuk. A Rádió szín­ház-, film-. és mflvészetkrtttkal rovata. Kb. 21.20: Kotoratúrárlák 21.44: Robert Burns verseiből. — 21.48: Beethoven összes hegedd— zongora-szonátái. — Hl. rész. Szi­geti József hegedűi. Claudio Arrau zongorázik. •6 On levélben megrendeli nálunk, mi beszerezzük és postán elküldjük Önnek az építkezik he*. vagy személyes szükségletre szolgáló anyagokat és árukat, ha a vásárláshoz és a szolgáltatás teljesítésére szolgáló ősz­szeget postai csekk befizetési lapon MNB 49 egyszámlánkra befizeti. TEMPO KS? BUDAPEST V., Bajcsy-Zslúnszky út 56. Telefon: 117-418, 310-188, 124-öu Január 24., kedd KOSSUTH: 8.20: Agay Karola és Jámbor László énekel. 8.30: A vé­letlen szerepe az orvostudomány felfedezéséiben. Dr. Marék Antal Írása. 9.00: Harean a kürtszót A Gyermekrádió műsora. 9.40: Tánc- melódiák. 10.10: Messze van odá­ig. Gárdonyi Géza elbeszélését rá­dióra alkalmazta: Kiss János. — 10.43: Márkus László énekel, a Roussel-zenekar játszik. 11.00: Is- kolarádio. 11.35: Népdalok. 12.15: Három szimfonikus költemény. — 13.03: Makszim Gorkij műveiből. 13.18: Falusi gondolatok. 13.23: A koldusdiák Részietek Millöcker operettjéből. 14.08: Hindemith: Váv rost építünk. Gyermekkantáta. (MRT gyermekkórusa.) 14.26: Szer­ződés Bogárkával Rádiójáték gyermekeknek. 15.10: Kérdezzen! Üzemi postánkból 15.15: Fúvósze­nekari muzsika. 15.38: Kóruspódi­um. A szegedi zeneművészeti szakiskola énekkara énekel. 15.48: Gazdasági újságíróké a szó! Teré- nyi Éva Jegyzete. 15.53: Arany Já­nos dalai Adám Jenő feldolgozá­sában. 16.24: Rádlóisko’a. 17.15: Graziella Sciuti és Ferruccio Tagli- avlni énekel. 17.48: Tanulmány­úton a mikrofon a Budapesti Ve­gyi rfiű vek üzemszervező csoport­jánál. 18.01: Könnyűzenei hiradó. 18.31: Dohnányi Ernő zongorázik. 19.30: A Szabó család. 20.00: leme­zek közt válogatva .. . 20.25: Kocz- kás Sándor könyvszemléje. 20.35: Fiatal magyar tánodalénekesek műsora. 21.05: Századunk zenéjé­ből. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangver­senye, vezényel: Jancsovies Antal, közreműködik: Bod a Eszt«r — b«- gedű. Kb. 22.25: Ránkl: Fllmmeló- d1ák. (Körmendi-együttes ) 22 40: Te és a tárzada’om. Tudományos mozaik. 23 00: Lüzlsztmté. Részle­tek Dendrtno op-rettjéből. 23.30: Bach: h-moll partita. (Yehudi Me­nuhin — hegedű.) 0.10: Verbunko­sok. PETŐFI: 10.00: Eongoraművek. 10.20: A szabadság dalai. Theodor Elkel énekel. (Ism.) 10.45: ÜJabb élőember felfedezése. Dr. Malán Mihály előadása. 11.00: „Es tedd rá éltedet. . Emlékképek Erkel Ferenc életéből. Irta: Keszl Imre. 12.20: Made In Hungary. Könnyű­zene, tánczene, dzsessz. (Ism.) — 12 55: Házunk tája ... A Falurá­dió műsora. 13.10: Zenekart mu­zsika. 14 00: Kettőtől—habg ... A Petőfi Rádió zenés délutánja. — 18 10: Puritánok. Részietek Belllnl operájából. 18.35: Ráül ó-szabad- egvetem. 19.00: Muzsikáló köny­vek. Fricsay Fererte emlékkönyv. Gál Zsuzsa összeállítása. — 20.31: Dohnányl: n. zongoraverseny. (Fzőrző — zongora és a Royal Fll- harm. zenek., vez.: Adrian Borit.) — 21.00: Könnyűzene. 21.10: Két Jelenet. 21.30: Dóezy József nótái­ból. 22 20: Országházi készéig-”5* a kultúráról 22.35: Goldmark: Té­li rege — részlet. L felv. URH: 19 05: Hanglemeznarádé. — 19.00: Bartók művészi pá’vája. He­rbs Dille e'őadása, ül. rész. Scherzo zongorára és zenek -—a. 19 30: Zenekart muzsika. — 20.t5: Richard Strauss-operaest.. 21.35: Beethoven összes hegedű—zongo­ra-szonátái — IV. rész. Szigeti Jó­zsef hegedűi, C1 audio Arrau zon­gorázik. 22.30: Zenetörténeti érde­kességek. TELEVÍZIÓ: 17.»: A Magyar Hir­dető műsora. 17.35: 100 kérdés — loo fedelet. 18.20: Híreik. 19.35: Gye­re pattás éneike'ni.., Daatanftás. 18 35: K'fe’é a kátyúból. P1-"Hi­fiim. 18.55: Esti mese. 19.05: Verdi: Fai<stj>fz Opera 3 felvonásban. 6 kénben. Kö-ve'ttés az Arámi Ooe- raházból. Az I. szünetben: Tv-Mr. adó. A H. szűreiben: Oi könyvek. Kb. 22.00: Tv-hlradó. — IL Január 25., szerda KOSSUTH: 8.20: Liszt-zongora­művek. 8.55: Orvosi tanácsok. A vérről. 9.00: Népéig zenéjéből. 9.34: Rádio-szabadegyetem. 10.10: Ope­rarészletek. 11.00: Iskolarádió. — 11.30; A Szabó család. (Ism.) — 12.15: Tánczenei koktél. 13.03: Vá­laszolunk hallgatóinknak. 13.13: Brahms: B-dur zongoraverseny. (Wilhelm Backhaus.) 14.05: Haló­dó emberek, kallódó gépek. Bár- dy Zoltán riportmüsora. — 14.35: Könnyű hangszerszólók. 14.54: Fa­lusi gondolatok. 15.10: Kérdezzen! Üzemi postánkból. 15.15: Rádió­egyetem. Wagner: IL rész. Előadó: Molnár Antal. ltf.Of: Jancsó Adri­enne és Csapó Károly énekel, Csi­kós István cimbalmozik. 16.27: Tö­megdalok a Román Rádió műsorá­ból. 16.37: Ez nem az Őrmesterek ideje! Mac Hyman regénye foly­tatásokban. n. rész. 17.15: Eliza­beth Schumann Schubert-dalokat énekel. 17.36: A mi pénzünkből... Ifj. Gerencsér F^enc riportja. — 17.51: Operabál. Részietek Heuber ger operettjéből. 18.06: Do^nárvi Ernő zongorázik. 19.30: Bódy Jó­zsef maeyar nótákat énekei, Rácz Gvu’a cl mba’mozik. 19.50: Medi­tációk. 20.00: Erdőzsongás. Gyár­fás Endre zenés-verses műsora. — 21.05: Gondolat. A Pádió irodalmi lanja. 21.45: Tánoda’ok. —- 22.25: Ugyanaz — mással. Prokofjev: Ró­meó és Júlia — bárom részlet. — 22.50: K’i’e-ár Ká’mán: ..A g^o^o- lóelal gondolkodás történeke. Hege­dű«» András könyvismertetése. — 23 00: PzAFidlsy T rét>i zön^­kara jfitrrik. 23 20: Portok: c^n- e^rto. (Suisse Poman^e zVr.. : Ernes* An«ermet.) 0.70: A dzsessz kedvelőinek. PETŐFI: 19.00: Könnyűzenei hir­adó. 1030: Szép magyar novella. Törők Gyula: Rózsaszál. — 10.50: Kozák Gábor József népi zeneka­ra játszik, Szabó Tibor énekel. — 11 05: Mindenki kedvéra! — J2.47: Gazdaszemmel a nagyvilág mező- gazdaságáról Uj Irányítási mód­szerek a csehszlovák mezőípz/l.*- sáfbao. Sárközi Péter írása. 13.02: Ismerkedjünk a dzsesszmtiz«d^á- va1! Oerrv Mullgan. Pernye And­rás előadása ffsm.i 13.32: Tskola­rád^e 14 00: jceHőt/p . . . a r»ád1ó zanéa délutánla. — rc-v^i^r^fijn 'pe«,z+^r<’e őst— rn»r>p MtVr,záth Kálmán rádióra alkalmazta: Szász Károly. 19.1«: Jaroelav Mallna azerzemé­nveiből. 19.30: Stabilitás — gyenge lábakon. I. rész. A Curzon-uiti­mátum. Dr. Haraszti Éva írása. — 20 30: Á kegyenc. Részletek Wag­ner—Régeny operájából. 20.49: A közgazdaságt matematikai model­lekről. Krekó Béla írása. 20.53: Magyar nóták. 21 40: Dohnányl Ernő zongorázik Két Beethoven- szonáta. 22 19: Oliver. Részletek Bart zenés játékából. URH: 18.05: Tánczene. — 18 50: Strasbourg# Fesztivál, 1966. John Williams gltárbengversenve 19.50: A dzsessz kedve1 Őioek. 20.08: Szé- csi Margit verseiből. 20 15*. Brit­ten: Péter Grimes. Három f^lvo na­pos opera. Közben: — 2i.15~21.24: Ovidius szerelmei. Versek. TELEVÍZIÓ: 17.20: A Magyar Hir­dető műsora. 17.30: A mi őrsünk. 18.00: Hírek. 18.05: So’(Szemközt. Aktuális ipari riportműsor. J8.35: Magyar mesrterek. Stróbl Alajos. 19.05: Shaw-hivatal ... A ..könnyű műfai rivaldája. 19.45: Hazai tükör. Aktuális jegyzet. 19.50: E<rti mese. 20.00: Tv-hiradó. 20.20: ..Seriff” a rács mögött. Magyarul beszélő csehszlovák film. 2'.55: Szülők, ne­velők egymás közt.............Bízzunk benne.*’ I. rész. Irta és a műsort vezet: Fehér Klára és Popper Pé­ter. 22.25: Tv-híradó. — IL Január 26., csütörtök KOSSUTH: 8.20: Szórakoztató ze­ne nyugdíjasoknak. 9.00: Időszerű nemzetközi kérdések. (Ism.) 9.10: A bűvös vadász Részletek Weber operájából. 10.10: Duane Eddy együttese játszik. Billy Hutchin­son orgonái. 10.30: Szimfonikus indulók. 10.S6: Szorgalmas évszá­zad. Hámori Ottó rádiójátéka. (Ism.) 12.15: Verbunkosok, népda­lok, csárdások. 13.03: Vita a kor­szerű mezőgazdaságról. A víz sze­repe a növények táplálkozásában. 13.18: Irmgard Seefried énekei, Alexander Brailowsky zongorázik. 13.54: Törvénykönyv. A Rádió Jo­gi műsora. 14.09: A debreceni II. Nemzetközi Kórusfesztivál felvé­teleiből. 14.30: A legkisebb konti­nens. Az Ifjúsást Rádtó műsora Ausztráliáról. 15.10: Kérdezzen: Üzemi postánkból. 15.15: Bach: Vadász-kantáta. 15.51: „Az Igazság bezárt kapuja előtt.” Illés László és P. Szabó József dokumentum­műsora. n. rész. 16.31: Mario Lan­za énekel. 18.37; Ez nem az őr­mesterek Ideje! Mac Hyman regé­nye folytatásokban. III. — 17.15: Dohnányi Ernő zongorázik. Bee- thoven-művek. 17.34: Pro'óg. Kosz­tolányi Dezső verse. (Gábor Mik­lós.) 17.38: Néptánc-együttesek a mikrofon e’őtt. Zenés beszélgetés az Eoftűk Szplrszerv-zo+e Vadró­zsák Együttesével. 18.10: Iflűmun- kás-narlameot. 18 35; A Stúdió 11 Játszik. Fzirmay Márta én-kel. — 19.50: Verdi: A végzet hatalma. Négcfolvoná*o9 orv»ra. Közbe-,. 33.10—23 31: Hírek. Foort. — 23.00: Tá-czene. 33.30: Lopez operettjei­ből. PETŐFI: 10.00: Verekedő halak — és más érdekességek. Az Ifjú­sági Rádió műsora. 10 25: Két el­beszélés. gyermekeknek. 10.46: Et­dőzsongás. Gyárfás Endre zenés­verses műsora. (Ism.) 11.46: Fia­talok stúdtója 12.06: Dohnányl Er­nő zongorázik. 12.59: Dunajevszklj: operett- és filmzenéiből. — lá.oo: Kettőtől—hatig ... A Petőfi Rádió zenés délutánja. 18.10: Maja Krtsz- talinszkaja énekel. 18.25: Zenekart muzsika. 19.19: Thálla vendége. Pogány ö. Gábor, a Nemzeti Ga­léria főigazgatója beszél színházi élményeiről. 20 20: H-eyan gvűjt- hetilnk jérkrktá’yoketf Dr. Zách Alfréd előadása. 20.30: Horváth Dimás Jőzref néni zen-kara ját­szik. 21.00: Forgórzfnoad — FO-t Milán müveiből, risszeáiiftoita és az ö-szekötő szövec-t í-ta: Somlyó György, asm.) 22.05: Könnyűzene. URH: 18.06: Hanglemezpan-ádé. — 19.03: Charles Münch három nyi­tányt vezényel. 19.24: Bartók mű­vészi pályája. Denija Dille előadá­sa. IV. rész. I. szvit nagyzenekar­ra. 20.00: Huszonöt nagy koncert — VI. Közbén: 21.14-21.30: „Nem vagyok testvér.” Szuhay Havas Ervin írása a rabszo'gakereckede- lemről. 22.15: A dzsessz kedvelői­nek. 22.25: Dalok. TELEVÍZIÓ: 10.20: A Flinst-ne család. Rajzfilmsorozat. I—n. rétz. Osm.) 11.30: Princ, a ka'.ona. Tv- filmsorozati. Vffl. rész. Jutalom­szabadság. (Ism.) 17.08: Műsoris­mertetés. 17.10: Hé*Jmérföil',es ’-a- mera. Úttörőhiradó. (Ism.) 17.25: Mezőgazdasági szak filmsorozat. A kukorica-betakarítás gépesítése, nác. Dokumentumműsor. 18.50: Mai vendégünk: Vátyi Pé.er, az Orszá- 17.90: Hírek. 17.55: Semmelweis Ig- gos Tervhivatal elnökhelyettese. 19.10: Kapcsoljuk ... He'yczini köz. ve'ltés. 19.40: A világ térképe előtt- 19,50: Esti me~e. 20.00: Tv-hiradó. 20.20: Halló, fiúk! Haló. Ián-ok! 21.20: Bemutató e'ött... Peter Weiss Vizsgálat c. drámájáról be­szél a rendező. Malőr Tamás, 21.30: A kamera túlsó o da án. Wied.er- mann Károly rendelővel és Mátr y Mihály operatőrrel b szélget: Kür­ti László. 22.30: Tv-hiradó. — n. Január 37., péntek KOSSUTH: Kb. 7 45: Ml f zzttnkf A lányok, asszonyo., főz a tanze - adója. — 8.20: A cstrdás.dr-lynő. Részietek Kálmán—Gábor opere.t- JéböiU — 9.30: Őszi ködben, Sz.nu iványi Kai .tán e.oeszéiése. — 9.20: Kzmz.razene. — 10.10: Falu végén van egy mély kút.. . Az óvodások ni .sora. — 10.30: Édes anyanyel­vűnk. — 10.35: Mezei csokor. 13.59: Lottóeredmények. — 11.00: Iskola- rádió. — 11.30: Könnyűzene a Ro­mán Rádió mús -rából. — 12.15: Tánczenei koktól. — 1.1.03: Cslná d magad! A gazdaságp >11 lkai rovat műsora. — 13.,«: Zerekar: muz lka — 14.30: Zsibongó. A Gyermetrá- d ó műsora. — 15.10: K rd .'teas 1 tzeml postánkból. — 15.35 ÜZP1NE- ek — 15.55 Falusi dé!u‘én ?di-ö! bőszének Dóm»ödBní Ktsmt s‘a István műsora 17.15: A kórusiroda­lom remekéből. Kb 17.3': Viíros- vez'téw? — várospo'iti ka. oo-t-zy. szky István riportja. Kb. 17.50: Fú­vószene tanciíUi.ta.Uan. — ío.ov: Uj zenei újság. — 18.40: Hozzon egy d*b Budapestre! — 18 45: A Duna Művészegyüttes népi zen kara ját­szik. — 10.30: Szórakoztató zene. — 20 00: 139—660. A Magyar Rádió automata közönségszolgálata. 21.45: Az Indiai Köztársaság kikiáltásá­nak napja alkalmából. A műsor keretébtn elhangzik: Tüzvlrág. Hindi. urdu. bérmált, tamil és te- lugu nyelvű költők versel. — 32.25: A dzsessz kedvelőinek. — 22.36: Részletek Händel Julius Caesar és Gluck AI.késztisz című operájából. — 23.30: Könnyűzene. PETŐFI: 10.00: Humperdinck: Jancsi és Juliska. Meseapera 3 kép­ben. — 11.40: Válaszolunk hallga­tóinknak. — 11.55: Kamarazene. — 12.45: D ákok a vo-oton. Tomkal ,Judit riportja. — 13 00 — Eisemann ' Mihály és Fényes Szabolcs operett­jeiből. — 14.00: Kettő éi—hat lg .. A Petőfi-rádló zenés délutánja. — 18.86: Csa údi magazin. — 19.00: Nérdams-kor. — 19 39: „Jcbb-ódall radikalizmus”, vagy neo-nácizmus? Geiért Endre írása. — 20.20: Fáy András tánoda. álból. — 20.30: Montreux-i Fesztvál, 1966. A Bam- bergi szimfonikus zenekar hang­versenye, vezényel: Eugen Jochum. Közreműködik: Anda Géza — zon­gora. — Közben: 31.06—21.28: Lát­tuk. hallottuk. A Rádió színház-, film- és múvészetkritikal rovata. — 22.36: Gyömgy'ösi Rácz Géza népi zenekara játszik, a XTH. kér. köz- gazdasági szakközépiskola énekka­ra énekel. URH: 18.05: Tánczene. — 18.5«: URH zenei kalauz. — 19.20: Farkas Ferenc: P'ccola musdea di concerto. — 19.33: Brigit Nilsson énekel. — 20.00: Századunk kamarazenéjéből. — n. — Közben: Kb. 20.45—21.05: Fvy Pm’sztovszk't-regénv. Barabás Tibor írása. — Kb. 21.50: Massenet operáiból. — *2.10: Zenekart mu­weilr-a­TELEVÍZIÓ: 0.36: A Televízió po­litikát tanfolyama. A harmadik Öt­éves terv. (Ism.) 10.15: „Seriff”• a rács mögött. Magyarul beszélő csehszlovák film. (Ism.) 11.50: Ki­felé a kátyúból Riportfilm. (Ism.) 12.10: Te'.esport. (Ism.) 19.00: Mű­sorismertetés. 19.01: A Televízió politikai tanfolyama. A gazdasági mechanizmus reformja és a mező- gazdaság. L 16.4$: Pedagógusok fó­ruma. Január 38., szombat KOSSUTH: 6.20: Lányok, asszo­nyok. — 8.40: Az álruhás kertész­lány. Részletek Mozart operájából. — 9.20: Orvosi tanácsok. Az Ideges­ségről. — 9.25: Magyar nóták, csár­dások. — 10.10: Az Állami Hang­versenyzenekar hangversenye. Ve­zényel: Arvld Janezonsz. közremű­ködik: Kocsis Albert — hegedű. Közvetítés az Zeneakadémiáról. — 1132: Falusi gondolatok. — 11.36: Atkozott a fehér ember. Jelenet Dávid Lytton dél-afrikai Író regé­nyéből. — 12.15: A cigánybáró. Ré -r etek J. Strauss operettjéből. — 13.03: A szerelmeslevél. Dino Buz- zati elbeszé étét rádióra alkalmaz­ta: Bródy Imre. — 13.18: Lakatos Sándor népi zenekara látszik, Tó h Lajos éne''el. — 13.40: Kóruspó­dium. — 14.05: Mi történt a héten a nagyvilágban? — 14.20: Kodály- népdaJfeldotgozásak. — 14.55: Né­hány perc tudomány. — 15.15: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczenemüsora. — 16.00: Hétvége, — 17.85: Miért szép? Juhász Gyula Anna örök c. verséről beszél: Szá­lainál Rezső. — 17.50: Beethoven romantikus zonk ramuzsivtta. Dohnányl Ernő előadása. — 19.25: Szőrvikcztaiió zene. — 1 59; Bors Ch riotol f-opsrt: hat.gversen y. 20.C9: Grilles hitelibe vett bort. M'kszá h Ká'.mán novelláját rádióra alkal­mazta: Balázs János. — 21.10: Köz­vetítés San Reméből. A XVII. dal- fesztivál döntője. — Kb. 22.39: Vi­dám percek. — Kb. 22.45: Táncol­junk! PETŐFI: 10 00: A hét könnyű- és tánczenei műsoraiból. — 11.50: Mahler: IV. szlmfón'a fLlsa delta Casa és a Chicagói szimfonikus zenekar, vezényel: Reiner Frigyes.) 12.45: Tudósítás az ENSZ-ből. 12.55: Tó..énounl operákból. — 13.12: Or­vosi tanácsok. Az Idegességről. (Ism.) — 14.08: Petőfi útján. „Szín és való”. Az Ifjúság! Rádió műso­ra. — 14.57: Pillanatfelvétel. Bárdy Zoltán jegyzete. — 15.00: Majiáth Jú’la téncdalribó'. — 15 10: Onus 1. Nagy zeneszerzők első művei. Al­ber. Léván öjszcál xta. a. — ló..6: Fontos ember. Vidám tr dalmi ősz- szeáiiiítás Gábor Andor, T:,bi Lász­ló. Tömörkény István és Gádor Eé'a írástifcól. — 16 30: Fan ’schuh István citerázik. — 10.40: Fél évszá­zad távolából. ÜJ Haboburg-csá- szár s klráty. Dr. Gatán al József írása. — 17.00: Fáklyavivők. — IV. rész. Dalok, hősök, emlékek, lotri. — 18.10: Kiváncsiak klubja. Az If­júsági Rádió műsora. — 19.00: Soós Szabó Edit énekel, André TrovajolJ zene’cara íártzlk. — ’92r; Nemes Katarin Chopin-műveket zongorá­zik. — 10 —:a Moszkvai K.- n ara­zenekar hangversenye, vezényel: Rudolf Barsai. Közve í és Moszk­vából. a Kor-arva:ór'um nagyter­méből. — Közben: 21 02—21.17: Tér­képvázlat a műve'tségről. Tatabá­nya. — 22.00: Az abonyl fö.dmű- ve-nzövet kezet népi zenekara ját- szk. — 23.30: Kamarazene. UtülI: 18.05: Hanglemezrarédé. — 16 00: Wagner: Tannhäuser Hirom- f 1. r s s opera. Közvetí'éi z Al- taml ODerah.'-bói. — Közben: Kb FU) 1—20.1«: Mária mln-rig Mária. Wolfgang Borchert elbeszélése — Kb. a 30-21.45: ..A kö.yúk Shrkes- peare” Arthur Rtmbeud köl'ésae- ie, mtegzárdy Csengery Jó/.-ef írása. — 22.45: Helmuth Walcha Bach-műveltet orgonái. TELEVÍZIÓ: 16.75: Bétyegsarok 16.40: Budapes 1 Spartacus—dhalgl- rts Kaunas női 'cé l' bda -mé-tcő és közvetítése. 17.35: Hirek. 17.40: Ta- láiko’fs az ősemberrel. 3. a plthe- cantrnpus fe'ícdc ésc. 18.10: A Tv leien 1. Aktuá'is rtoortműsor. 18. 5: Fstl me-e. 19.05- Ptinc, a katona. Tv- t msoroza*. X rósz Az árva. t9.49: Tv-h'radó ÍVOO: Tt bt r.nsEiö' Az éle* királya. Ké rkszes ■ i jtittiR Közvetítés n Madách Színház Ka* marasZ'r.házábó:. A szüne.ben Elena Cemel énekel. 22.23: Tv-hlr­a(5(5. — n. 22.45: Jó éjszakát f*• nől ek. Sámson és Diiila. (Popey©* sorozat.) Január 39., vasárnap KOSSUTH: 8.10: Anny Schlemm és Giuseppe Taddei operaáriákat énekel. — 8.45: Édes anyanyelvűnk. — 850: Tánczene. — 8.1.1: A pere- puttyi kisinas. Mesejáték. Irta: r.r.yedy György. — 9.45: Magyart: Két gyermekkar Torkon Ákos ver­seire. (Az MRT gyermekkórusa.) — 10.00: Vasárnap délelőtt. A Magyar Rádtó magazinja. — 12.10: Jó ebéd­hez szól a nóta. — 12 40: T-o)'dol­gokról. Szecskő Tamás írása. — xa.91): Hus-i-a—Martos: Gu. Baba. — all. felvonás fináléja. — 13.04: Rádiólexikon. — 13.34: Aldeburghí Fesztivál, 1966. Szvjatoszlav Richter és Benjamin Britlen Schubért- hangversenye. — 15.08: A várva- várt. Rádiójáték. II. Rákóczi Fe­rencről. Irta: Hegedűs Géza. — lä.5i): Tánczenekarok parádéja. — 16.35: Pillantás a nagyvilágba. Vendégek Svájcban. Csaoó György útijegyzete. — 17.05: Beethoven: Missa Solemnis, Vezényel: Otto Klemperer. — 18.26: Az MRT népi zenekara játszik. — 19.05: Dr. Erdei Ferenccel, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkárával beszélget Fábián Gyula. — 19.20: Csak konkrétan ... Emlókműsor Kékvölgyi Vilmos Írásaiból. — 1.0.345 A Rádió Dalszínházának bemutató­ja. Guillotine térzenével. Irta: Kó- pányi György. Zenéjét szerezte: Hidas Frigyes. — *2.15: Müvészle- mezek. — 23.10: Könnyűzene. — 0.10: Udvaidy László kamurakó tu­sa madrigálokat énekel. PETŐFI: 7.30: A* evangélikus egyház félórája. — 8.00: Forgács Éva virágénekeket énekel. — 8.15: GazdaszemmeL a nagyvilág mező. gazdasagáról. — 8.30: Miska bácsi lenvezesiádája. — 9.00: Operaka­lauz. Wagner: A walkür. Ismerteti! Sólyom György. — 10.00: Az orosz, lánvadász. Jelenet Mándy Iván karcoiatából. — 10.10: Tánczene. — 11.13: Népszokások — filmkocká­kon. Rab Nóra riportja. — 11.22: G nobwil éri Fesztivál, 1908. A Prá­gai karmester nélküli kamarazene- kar hangversenye. — 12.40: A dzsessz kedvelőinek. — 13.00: Matyi kapitány úr. Rádiójáték gyerme­keknek. — 14.03: Táskarádió. Az Ifjúsági Rádió zenés műsora. 16.03; Füttörő. Zenei rejtvényműsor. —> 16.08: A láthatatlan Buda. Nagy Piroska műsora- —■ 16.88: Színes népi muzsika. — 17.06: Mit hal­lunk a jövő héten? — 17.35: Talál­ja ki. hol járunk. Földrajzi fej­törő. — 17.55: Könnyű dalok. 18.12: Az eső. Rádiójáték. Somerset Maugham elbeszéléséből írta: Ló> kay Ottó. (Ism.) — 19.04: Mont reux-i Fesztivál. 1906. A Bamberg! szlmíonikus zenekar hangversenye. Vezényel: Doráti Antal. Közremű­ködik : Elisabeth Schwarzkopf. — 20.54: Kulturális figyelő. Egy mos­tohán kezelt művészeti ág. — 21.14: Verbunkosok, magyar nóták. 21.40: Dohnányl Ernő műveiből. — 22.11; Francia operettmuzsika. URH: 18.09: Hanglemezparádé. — 19.00: Zenei panoráma. — 19.33: Mentonl Fesztivál. 1966. A New York-i fúvósötös hangversenye.^ — 20.31: Troliusz és Kresszlda. Kész­letek Walton operájából. — 21.01! A dzsessz kedvelőinek. —• 21.15: Mende ssohn-művek. — 21575 A Stockholmi Filharmonikusok hangversenye. TELEVÍZIÓ: 9.30: Látogatás s moszkvai állami képzőművészeti múzeumban. 10.20: Sakktaníolyam gyermekeknek. 10.50: Kisfiún. 11.00: Magyar népi szokások és Játékok. Közvetítés a Néprajzi MúzeumbóU 11.30: BV3C—Ü. Dózsa jégkorong­mérkőzés közvetítése. 14.23: Műsor- ismerteés. 14.25: Mezőgazdasági szakfllmsorozat. A kukorica-beta­karítás gépesítése. 14.50: A Magyar FTö — Tora. 15 00: Sorsok, em­berek. Klári ... Riportfilm. 15.1S: Viaregglói vlrágkarneváL — 16.05: Popé., e-sorozat. Sámson és Ditila; (Ism.) 16.10: Csipogó 001, Rádióépí­tők ábécéje. 16.40: „Szavak, csodá­latos szavak...” A játékos nyelvi versengés döntője. 18.00: Otthon. 18.40: Nótaszó. Fráter Lóránd dá- laibó'. 19.05: Dr. Erdei Ferenccel, a IF" " ' - ‘ron Or-zá-o® ■'a­csa főtitkárával beszélget Fábián Gyula. — 19.20: Ivanhoe. Magyarul bestéi5 angol fii sorozat. IV. ré z. Rina’do. 19.45: Esti mese. 20.00: Tv- hlradó. 20.20: Sporthírek: 20.39: Tecbeba/ Magyarul beszélő nyu­gatnémet film. 21 30: Szabó Csilla zongoraművész és Kocsis A'bert hegedűművész műsora. 22.00: Tv- hiradó. — IL Házgyári épületek szereléséhez állandó budapesti munkára felveszünk kubikosokat, lakatos- kát, villanyszerelő, fűtés-, VIgatisrerelo, körvnyfigépkezelŐ, húllarms, festő, mázoló, burkoló és parkettás szakrmmk Isokct, férfi és női segédmunkásokat. Téli mun alehettség b ros tva I Vidékiek részére különélést í fizetünk, szállást biztosí- i tunk. Jelentkezés sZ'-mélyesca: i KM 49. s*. AÉV, Bp., XI., Dombóvári n. 19. I (4-cs, 47-es villamossal).

Next

/
Oldalképek
Tartalom