Népújság, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-09 / 239. szám

Rét gyöngyösi együttes az országos fesztiválon Októberben és novemberben tartják meg Salgótarjánban a vasas munkásszínjátszók első országos íesztiválját, amelyen két gyöngyösi együttes is sze­repel. A MÁV Kitérőgyártó ÜV és az Egyesült Izzó Gyön­gyösi Félvezető és Gépgyár ön­tevékeny színjátszóinak eddigi eredményét is bizonyítja ez a meghívás. A két csoport közül előbb az izzások lépnek színpadra Sal­gótarjánban, az Acélárugyár Művelődési Házban. A szocia­lista kultúráért kitüntetett együttes Bródy Sándor A ta­nítónő című drámáját játssza október 22-én. Az első országos vasas szín­játszó fesztivált A szocialista kultúráért kétszeresen kitűn- tett kitérőgyáriak zárják no­vember 12-én. Max Frisch És a holtak újra énekelnek című színművét mutatják be. Kár vége a filmnek, a sze­reposztást vetítik, mégis béna mozdulatlansággal ülünk a nézőtéren. A vászonra nincs kiírva, hogy vége, mint aho­gyan nincs is vége, csupán a fehérre meszelt cella együvé zárt lakói fejezték be szörnyű visszaemlékezéseiket. A foly­tatás — ami csak az igazán nagy filmek sajátja — csak ezután kezdődik. Már rég el­hagytuk a nézőtér sötétjét, amikor szinte visszakérdez a film: és mit tettél volna te, hasonló helyzetben, vagy, ho­gyan cselekednél napjaink­ban...? Elsősorban ezért jó és nagy­szerű alkotás a Cseres Imre kisregényéből készült új ma­gyar film, amely méltán ara­tott nemzetközi sikert, elnyer­ve a Karlovy Vary-i fesztivál fődíját ,,Urak! Erről aztán egy szét Be!” — ezzel a hadtestparancs­noki felhívással fejezi be az író kisregényét. Bár nem ne­künk szólt a negyedszázada elhangzott parancs érvényte­len is már jó ideje, mégis hosszú évekig hallgattunk er­ről a szomorú történetről. Míg közben más népek egymás után tették a művészet aszta­lára az embertelenséget, a fa­sizmust leleplező alkotásaikat. Ne kutassuk miért késle­kedtünk. A Hideg napokkal most a magyar filmművészet is törlesztett adósságaiból, s szakítva a hamis illúziókkal, a romantikus történelem-szem­lélettel, múltunk cseppet sem dicső lapjairól készített bátor és igazmondó művészi alko­tást. Az 1942-es újvidéki vé­rengzések, a tömeges gyilkos­ságok művészi ábrázolásával tartoztunk a világnak, de leg­főképpen önmagunknak. Mert múltunkhoz, történelmünkhöz az újvidéki három nap szo­morú, tragikus eseményei még akkor is hozzátartoznak, ha egyébként nem vállalunk felelősséget, nem vállalhatunk közösséget a régi rend állami és katonai hatalmának egyet­len cselekedetéért sem. (S mily különös játéka a sorsnak, ju­goszláv művészek is tervezték az újvidéki események filmre vitelét, de látván a Hideg na­pok szókimondó őszinteségét, lemondtak erről.) A vakítóan fehér cellában négy vádlott várja 1946-ban a népbírósági tárgyalást, ókét fogja vallatóra a filmfelvevő­gép optikája, az ő magatartá­sukat veszi bonckés alá a film. 1942 januárjában a magyar katonaság és csendőrség 3309 embert gyilkolt meg a Bács­kában, egyedül Újvidéken kö­zel ezret. A négy vádlott is Újvidéken teljesített szolgála­tot, és így részesei voltak az eseményeknek. Most, a cella falai között nem a lelkiisme­retük, inkább valamilyen ön­igazoló, belső kényszer hatásá­ra felelevenítik a három gyil­kos nap eseményeit. Nem az egészet, csak részleteket és mindig a saját szemszögükből, ahogyan ők látták, ahogyan ők Csinálták. A film nem regisztrálja az újvidéki eseményeket. Kovács András, a forgatókönyv írója és egy személyben a film ren­dezője, sokkal többet ad en­nél. ügy is mondhatnánk, szinte a fasizmus természet­rajzát is adja, bemutatja az embertelenség gépezetét, amelyben mindenki elvégzi a rászabott feladatot. így telje­sítette feladatát, a kapott pa­rancsot a cella négy lakója is. Vér — legalábbis közvetlenül — nem tapad egyikük kezéhez sem. Sőt lelkiismeretüket nyugtatva még olykor lázadoz­tak is, „ellenálltak” is kissé. Nem akarják megérteni, ön­maguknak sem akarják elis­merni, miért bűnösek, miben bűnösek. Mert bűnösek mind a négyen. Nem lehet, nem szabad őket felmenteni a mo­rális felelősség alól. Rájuk is illik a Babits-idézet: „... mert vétkesek közt cinkos, aki né­ma”. És ők hallgatásukkal cinkosokká váltak. Elsősorban nem azért felelősek amit tet­tek, hanem azért,, amit gyáva­ságból, vagy közönyből elmu­lasztottak megtenni. S milyen őszintén igaz ez a Nagyon örültünk mindnyájan, hogy az idei budapesti Liszt—Bartók nemzetközi zongoraverseny döntőjében a 8 fiatal versenyző között négy magyar volt. örömében az Esti Hírlap közölte az egyik magyar lány fényképét a döntő időszakában. A fénykép aláírásában a szöveg: „Képünkön Torma Gabriella”. Másnap még egy női fénykép jelent meg ugyanabban a lapban. ...Az aláírásból:,,...a nagy ver­senyizgalomban összecserélődöt a nevünk... nem az én, ha­nem Lux Erika képét láthatták az olvasók (a tegnapi lap­ban V. B.). Torma ERIKA tehát én vagyok...” Ha történetesen nekünk is írt volna a versenyző, talán ezt írta volna: Túl nagy lehetett a „versenyizgalom” a lap­nál, mert egyik napon a képemet cserélték össze, másik na­pon a keresztnevemet... Én ugyanis Torma vagyok, de nem ERIKA, hanem GABRIELLA vagyok... Nagyobb baj azon­ban nem történt, mert mind a ketten díjat nyertünk... ★ A Hétfői H. jelentette: 100 ÉVES PRESSO — hálóko­csiban. A Közlekedési Múzeum restauráltat egy múlt század­ból való étkező- és hálókocsit. Egyik részében kiállítás, a másikban pedig a 100 évvel ezelőtti ízlésnek megfelelő eszpresszó nyílik... A presszó régi stílusa ellen nem lenne kifogásunk, bi­zonyára mindenki örömmel fogja venni, hogy van... De, hogy a presszó 100 éves, azt enyhén szólva nem tudjuk el­hinni... Igaz, hogy régen isszuk a kávét, de hogy 100 éves presszó is van, azt csak most hallottuk először... . (Dr. SZEMES) iMéq fáj . . Improvizálás két slágerre Ismerősöm nem ta­gadta meg önmagát. Azelőtt is, bárhol járt, udvara követ­te, most is kísérők­kel érkezik. Üdvö­zöljük egymást, az­tán a kínos csendet kénytelen vagyok én megtörni. „Mi fáj, gyere me­sélj, Mondj el min­dent, tőlem ne félj. Leülünk a fegyház hűvös társalgójában és ő mesél. Elmond­ja, miért van ború, miért van veszély. — Fiatal voltam és tehetséges. Még nem múltam 26 éves, már emberek, értékek fe­lett rendelkeztem. Értettem a> dolgom. Felnéztek rám, lesték minden szavam. Hit- . tek, bíztak bennem. Joggal. Szerény, de büszke voltam, ami­kor láttam, hogy volt iskolatársaim hogyan güriznek, mit össze­hajtanak, mégsem vitték semmire. Har­mincéves alig múl­tam, feleségem, há­zam volt, a pincém tele borral és újból kicseréltem a kocsim. Naponta neves ven­dégeket fogadtam, akikkel pertut ittam, s akik mindig megkap­ták tőlem, amit kér­tek. Dicsért, magasz­talt mindenki. Külföl­di kirándulásokat tet­tem, sokfelé jártam, és rájöttem: a feleségem kisvona- lú, nem énhozzám va­ló. Soha nem értett meg, kifogásolta, hogy többet törődöm a mulatozással, mint a munkámmal. Keres­tem olyanokat a fele­ségem helyett, akik megérteitek. Voltak ilyenek, nem is keve­sen. Ez növelte önbi­zalmamat, magabiz­tosságomat, láttam, különleges képesség­gel, tehetséggel meg­áldott vagyok. tehát több jogom van az élet naposabb oldalá­hoz, mint bárki más­nak. Éltem világomat. Fogyott a bor a pin­céből, de szaporod­tak a barátok. A fele­ségem elhagyott, de volt helyette akár minden ujjamra kettő. Aztán elfogyott a bor. El kellett adnom a kocsit. Elhagytak a nők. Más pénzéhez nyúltam, nem értet­ték meg, hogy elke­seredésemben tettem. Elfelejtették, mennyi mindent köszönhetnek nekem. Elhagytak a szépasszonyok és a jó barátok. Eldobtak. Engem, akinek any- nyit köszönhettek, aki oly sokat tett ér­tük. Nem nézték volt érdemeimet. Nem vet­ték figyelembe, hogy a zord élet milyen rohanó. Most itt vagyok — és ez fáj. — — Megértelek — szólok közbe csende­sen, — de hát rosz- szul cselekedtél. Te vizet prédikáltál, és bort ittál. A pálinka ellen ágáltál, magad pedig gyönyört téko- zoltál. Nem jó volt ez így. — — Most már én is tudom — válaszolja ö. Valóban vizet pré­dikáltam és bort it­tam, de most nem ihatok egy spriccelt sem. Ez így igaz, megértem én, „Csak még fáj, fáj, fáj, fáj..(papp) JELEN A RZSEVSZKAJA: HITLER VÉGNAPJAI MÍTOSZ NÉLKÜL 1966. október 9., vasárnap (Befejező rész) Akkor, Blaschke professzor lakásán, Gorbusin ezredes ar­ra kért. hogy kérdezzem meg tőle, megtalálható-e itt Hitler kórtörténetének az anyaga. Häuserman igennel válaszolt és azonnal elővesz egy karto­tékokat tartalmazó dobozt Iz­gatottan követjük az ujjait, amint a katonlapok között vá­logatnak. Előkerülnek a kor­történetek — Himmleré, Leyé, Dietrich sajtófőnöké, Göbbelsé, a feleségéé, az összes gyere­keké ..; Blaschke professzor dolgo­zószobájára olyan csend tele­pedett. hogy hallani lehetett, amint dr. Bruck felsóhajtott, ö nem tudott arról, hogy mi hozott minket ide, csak egyet kívánt, hogy minden a lehető legjobban sikerüljön. A diák azonban már pedzette, hogy miről lehet szó és a mi izga­tott várakozásunk őrá is átra­gadt. Mozdulatlanul állt, bor­zas fejét oldalra hajtva . Végre megkerült a keresett lap — Hitler kórtörténete. Ez már valami! Röntgenfelvéte­lek azonban nem voltak. Häuserman feltételezte, hogy azok talán Blaschke másik rendelőjében vannak, a biro­dalmi kancellárián. Az utolsó napokban koronákat készítet­(A Zrínyi Katonai Kiadónál ez év ószén megjelenő Könyv rövidített szövege.), ....,, rorauc tek, amelyeket már nem tud- i tak feltenni Hitler fogaira. í 11. e Kétségbevonhatatlan s bizonyíték i Újra a birodalmi kancellá- * ria — mindenfelé lövedékek és . gdlyók nyomai, koromtól feke- . tén, a falakon nyílások táton- . ganak. Az őr, puskáját a lábához támasztva állt, dq elzárja élőt- 1 tünk az utat — senkit sem en- 1 gedhet be Berlin városparancs- ! nokságának különleges enge­délye nélkül. 3 Gorbusin nagy nehezen ' mégis eléri, hogy beengedje- ! nek minket. Kinyitjuk a nehéz 1 tölgyfaajtót. Jobbra a díszte- ' rém, ajtaja kitörve, a csillár 1 a padlón hever. Balra az óvó- : helyre vezető lejárat. Átme­gyünk a boltozatos előcsarno- 1 kon és lefelé indulunk. Hár­munknál csak egyetlen zseb- : lámpa van és az is gyengén világít. Sötét, néptelen, baljós hely.. i A rádióstúdióban, ahonnan Göbbels jóslatai el­hangzottak, egy vöröskatona alszik, sisakját a szemére húz­va. Itt csak Häuserman tud tá­jékozódni. Három nappal Ber­lin eleste előtt távozott innen, akkor hagyta el ezt a „fáraó­sírboltot”. Käthe Häuserman egy kis kamrafélébe vezet minket, :otta: KIS TAMAS nemrég még ebben lakott a főnöke, Blaschke professzor, amíg el nem repült Berlinből. A zseblámpa fényében a sötétségből homályosan kiraj­zolódik egy fogorvosi szék, egy fejtámlás heverő és egy pará­nyi asztalka. Valami hever a földön — egy fénykép, rajta a Führer megboldogult farkas­kutyája, amint a segédtiszt sé­táltatja. Nedves penészillat. Kutatunk a kartotékos do­bozban, az asztalban és az ugyancsak itt található éjjeli- szekrényben. Häuserman segítségével megtaláljuk a röntgenfelvétele­ket Hitler fogairól és az arany­koronákat, amelyeket már nem tudtak feltenni. Szerencsénk van, elképesztő szerencsénk, hogy a vihar, amely néhánj nappal ezelőtt a pincén végig­vonult, ezt a szobácskát nem érintette. Feladatunk teljesítésének « szakaszában szerencse kíséri bennünket. Mint mindig, sol tekintetben a véletlen is köz­rejátszott. Häuserman segítségével sike­rült megszereznünk Hitler ha­lálának kétsé-gbevonhatatlar bizonyítékait. Käthe Häuserman emléke zetből kezdte leírni Hitler fo gait. Gorbusin és Bisztrov be széliek vele. én pedig fordítót tam. Megkértem, hogy ne i , szakkifejezésekkel nevezzi meg a fogakat — metszőfog szemfog stb. —, attól féltem, i: hogy nem tudom majd he­lyesen párosítani a megfelelő a német és orosz szakkifejezése- s két, hanem egyszerűen szá- \ mokkái. így a leírás a követ- 1 kezűképp alakult: g „Hitler felső állkapcsában t arany híd volt, amely ablak­koronával támaszkodott a bal I oldali első fogra, a bal oldali ,t második fog gyökerére, a jobb c oldali első fog gyökerére és s egy arany korona segítségével 1 a jobb oldali harmadik fog- j ra... stb.” Azután a szakemberek be- r széliek HäusermannaL A jegy- i zőkönyvben elmondják, hogy a £ Skavarszkij orvos alezredessel, ( a front legfőbb törvényszéki 2 orvosszakértőjével folytatott j megbeszélés folyamán, „amely . 1945. május 11-én folyt le”, ] , Käthe Häuserman „részletesen leírta Hitler fogainak állapo­tát. Leírása megegyezik az ál- j ‘ tálunk kiásott ismeretlen el- ■ ' égett férfi szájüregénék ana- , tómiai adataival.” Május 10-én Häuserman el­beszélte nekünk: ,,1944 őszén részt vettem a Hitler felső áll- ■ ' kapcsában levő, bal oldali ha- , 1 todik fog eltávolításában. Eb­ből a célból Blaschke profesz- 1 szór elutazott Hitler főhadi- ‘ szállására, Rastenburg város ‘ körzetébe. Hogy a fogat eltá- 1 volíthassa, Blaschke egy fog- 1 orvosi fúrógép segítségével 1 ! szétfűrészelte az aranyhidat a ; t felső állkapocs bal oldali ne- c gyedik és ötödik foga között. 1- A tükröt én tartottam Hitler : szájában és tüzetesen megfi­- gyeltem az egész műveletet.” Ezt összehasonlíthattuk a i május 8-i orvosi jegyzőkönyv­vel, amelyben a következő áll:- „A felső állkapocs hídját bal- oldalt, a második kis zápfog- mögött (4) függőlegesen elfűré­- szelték.” i A legfontosabb, ami maguk- s kai a foggal történt: Häuser- man megtekintette őket és rá­ismert — ezek Hitler fogai; Fritz Echtman fogtechnikus^ aki Hitler számára a protézi­sekkel kapcsolatos munkát végezte, először szintén em­lékezetből adta meg Hitler fo­gainak leírását és csak azután, tekintette meg őket. Ennél az esetnél jelen volt Martin Merzsanov, a Pravda tudósítója. Még május 2-án, az elsők között érkezett a hely­színre, ahol Göbbels holttes­tét megtalálták és segített a jegyzőkönyv összeállításában. Fritz Echtman alacsony ter­metű, sápadt, harmincegyné- hány éves ember volt. Sima, sötét haja nedvesnek látszott és a szemébe hullott. Kezével minduntalan félresimította, miközben Hitler fogsorát nézte, amely előtte feküdt az aszta­lon. ö is ráismert. Egy német találkozott itt Hitler halálával. De Echtman is, aki feleségével és kislányá­val együtt mindvégig Berlin­ben tartózkodott, túl sok min­dent élt át ahhoz, hogy vala­mitől megrendüljön. íme azon­ban, megpillantja Éva Braun fogait és izgalomba jön. „Ez a híd-konstrukció az én saját találmányom — jegyez­tem akkor a szavait —, Brau­non kívül másnak ilyen hidat nem készítettem és munkám során sohasem találkoztam a fogak felerősítésére szolgáló hasonló konstrukcióval... Az első hidamat Braun nem fo­gadta el, mert amikor a száját kinyitotta, láthatóvá vált az arany. Készítettem egy máso­dik hidat, amelynél kiküszö­böltem ezt a fogyatékosságot. Eredeti módszert alkalmaz­tam ; . A nyomozás véget ért. Hit­ler' fogait — halálának cáfol­hatatlan bizonyítékait — a nyomozás többi dokumenh^ maival együtt elküldt® Moszkvába. kell, mint ahogyan a Hideg napok Kászoni alezredese, vagy az egyszerű vasutas pénztárosnő tette. A film utolsó jelenetében van egy mondat, amelyen ér­demes külön is meditálni. Tarpataki így- filozofál: lám, csak milyen békés célokra ta­nultuk mi a lékvágást... És mi lett belőle...! Azóta már mi mindent feltalált és szerkesz­tett a tudomány! Atomenergi­át is. És mi lett belőle?! És I még mi lehet belőle, ha nem kiáltunk!? Kovács András rendezői és Szécsényi Ferenc operatőri munkája, a negyedszázados történet és a mai mondaniva­ló kimagaslóan művészi meg­fogalmazása, külön tanul­mányt érdemel, és bizonyára sokáig vitatéma lesz szakmai körökben, modernsége és mű­vészi realizmusa is. A két el­lentétes színhely drámai egy­sége, az arcok kifejező fény­képezése, a zene nélküli csend és zörejek funkcióinak bátor kihncmálása, a modem, gyors vágások ,a szuggesztív érvelő stílus — mind külön fejezetei lehetnek a méltató, a film gondolatait továbbfejlesztő vi­tának. És külön a nagy jele­net: ahogyan a pénztárosnő előtt állnak az emberek, és ne­ki kell igazolnia ki ismerős és ki- nem. Az ember szinte sze­retne közbekiáltani a nézőtér­ről: állj, elég, ez nem ember­nek való munka. A színészek élményt nyújtó alakítása jelentős részese a sikernek. A cellatársak, Dar­vas Iván, Latinovics Zoltán, Szirtes Ádám és Szilágyi Ti­bor különböző síkon adták a katonalelkű emberek precíz jellemzését. Kisebb szerepek­ben Bara Margit, Vass Éva, Szemes Mari, Psota Irén, Ma­jor Tamás és Avar István já­tékát kell kiemelni a színé­szek névsorából. Külön érde­mel említést Horváth Teri emberséget formáló pénztáros- alakítása, s ellentéte, Farkas Antal, tempós, hideg, gyilkos csendőre. A négy katona magyarázko­dó önvallomásából elénk tá­rult az újvidéki három nap szörnyűsége. A filmben nem jelenik meg a bíróság, nem mondanak ítéletet. Ez a nem könnyű feladat a közönségre vár. ítélkezni kell a négy vád­lott, de önmagunk cselekedetei felett is... Márkusz László film! Kinn, a Duna jegén, a robbantott lék előtt, ahol a Dorner-raj végezte szörnyű munkáját, csendőrkézben volt a gyilkos fegyver. De hány ember „segítsége”, közremű­ködése kellett a több ezres gyilkossághoz! És nemcsak a soviniszta, nacionalista és an­tiszemita szólamoktól megré- szegült aktív segítőkre, a gyil­kosságok „asszisztenseire” gondolok, hanem a passzív tartózkodás mentsvárába hú­zódok sokaságára is ... A cella négy lakója egy-egy csavar volt csupán ebben a kegyetlen, gyilkoló gépezet­ben. Büky százados, a gőgös ludovikás tiszt, csak ügyeletes volt a parancsnokságon, de még a saját feleségét is gyáva volt megmenteni, a kissé bo­hém Tarpataki, a folyamőrség főhajónagya csak kiválogatta az embereket, Pozdor, a pa­rasztfiúból lett zászlós, csak a Duna-partra fuvarozta az ál­dozatokat, Szabó honvéd pe­dig, a hirhedt Dorner-raj tag­ja, csak a holtak eltüntetésé­ben segédkezett... Bűnösök valamennyien, de egyben áldozatok is. Ezt a történelmi igazságot is jól ér­zékelteti ez a film. Áldozatai ők is az uszító propagandá­nak, amelyet ki-ki tájékozott­sága, vagy butasága szerint elfogadott és kiszolgált Büky még külön tragédiát is hor­doz. A cellában kell végighall­gatnia, hogyan becstelenítet- ték meg a feleségét és hogyan gyilkolták le a Duna jegén, amikor az üldözöttekkel végül is önként vállalta a sorsközös­séget. Szabó életével fizet ezért az elbeszélésért, de ki adhat felmentést igazat Bü- kynek. Hiszen éppen ő és a többi hozzá hasonló tisztek nevelték Szabót, Dómért és társait ilyen „hazafiakká”, ök képezték ki vad, gondolkodás nélküli gépalkatrészekké, akik gyilkolnak ha parancs van rá, de akkor is, ha nem szól erről világos utasítás. 1942-es történetet idéz fel ez az új magyar film, de minden kockája a mához, a mának szól. Napjaink nagy sorskér­désére ad őszinte, egyértelmű választ a Hideg napok. Az egyéni felelősségről mond nagy emberi igazságokat: Nem vezet jóra a cinkos hallgatás — ezt sugallja a film — kiál­tani, megálljt parancsolni kell, mert most is gyilkolnak a fegyverek... És lehet kiáltani, merni HIDEG NAPOK

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom