Népújság, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-31 / 127. szám
Ünnepi könyvhét — 1966 i • 4 rr rr Egy kitűnő dokumentum film Május 28—június 5. között rendezik meg az idei ünnepi könyvhetet. Szerte a megyében író—olvasó találkozókat, Irodalmi ismeretterjesztő előadásokat, könyvkiállításokat és könyvvásárokat rendeznek ez alkalomból. című elbeszélését adták elő, majd Somlyó György, a Sarkadi Imre halálára írt versét mondta el. Fekete Gyula egyik publicisztikáját olvasta fel. Fekete Gyula publicisztikájában arról értekezett, hogy az anyagi igény nem mindig Szakonyi Károly és Fekete Gyula írók műveiket dedikálják. (Foto: Kiss Béla) Egerben, a Gárdonyi Könyvesboltban vasárnap délelőtt féltízkor tartották meg az ünnepi könyvhét megyei megnyitóját A megnyitó ünnepségen dr. Csernik József, a Hazafias Népfront megyei elnöke mondott beszédet, majd a megnyitó ünnepség után, a megyénkbe érkezett íróküldöttség tagjai, Fekete Gyula, kétszeres József Attila-díjas író, Somlyó György József Attila-díjas költő és műfordító, valamint Szakonyi Károly, SZOT-díjas író saját műveit dedikálták. Az Eger Hotel halijában 11 órakor az Egri Megyei Szín- par irodalmi matinét tartott „Férfiaknak” címmel. Elöljáróban Somlyó György, A dal című költeményét szavalta Nagy Edit, majd Szívós József, a műsor rendezője köszöntötte az íróvendégeket. Morvái Éva és Kertész József Szakonyi Károly, A halsütő című novelláját olvasták fel. Juhász Csaba, Morvái Magda és Szívós József Galambos Bajos, Keserű lapu párosul a szellemi igénnyel. Nagyon sokan vannak, akik még három forintot is sajnálnak kiadni a könyvért A szellemi igénytelenség homokján — hangsúlyozta —* nem épülhet fel a szocializmus. Makacs, ellenálló közönyt örököltünk a múlttól. Sok ember — mondotta —, évi átlagban sem költ annyit könyvre, mint amennyi egy fröccs kocsmai ára. A könyvhét nem az írók szakmai ügye, hanem az egész társadalom ügye. S elmondhatjuk, — hangoztatta —, hogy az irodalomi—szellemi csemege immáron közszükségleti „cikk” lett. Majd az irodalom tömegarányairól szólva említette, hogy ma már a legeldugottabb könyvtárakban is megtalálhatók a magyar és a világirodalom remekei, s ezek olvasottsága is egyre nő. A délutáni órákban a megye iróvendégei — Somlyó György költő, és Fekete Gyula fró, Nagyút községben találkozott olvasóival. Szakonyi Károly fiatal SZOT-díjas író Recskre látogatott A recski író—olvasó találkozón az Egri Megyei Színpad tagjai adtak műsort, majd Szakonyi Károly beszélt az irodalonr időszerű kérdéseiről, és saját életéről is vallott. Kertész József, az irodalmi színpad tagja két írását olvasta fel az írónak, majd Juhász Csaba, Morvái Magda és Szívós József, Galambos Lajos, Keserű lapu című elbeszélését talmácsolta. Az író—olvasó találkozó végeztével került sor a községi könyvtár ünnepélyes átadására. ★ A megye iróvendégei, Somlyó György és Szakonyi Károly hétfőn délelőtt a megyei tanács művelődésügyi osztályára látogatott, ahol dr. Csicsay József osztályvezető fogadta őket A művelődésügyi osztály dolgozói s az író-küldöttség tagjai baráti beszélgetést folytattak az irodalom időszerű kérdéseiről. ★ Szakonyi Károly író tegnap este az egri Szakszervezeti Székház sajtóklubjában látogatott, ahol az irodalombarátok klubjának tagjaival folytatott baráti eszmecserét az irodalom kérdéseiről. ★ Az ünnepi könyvhét programja keretében a Heves megyei írók — Gyurkó Géza, Farkas András, Forgács Károly, G. Molnár Ferenc, Polner Zoltán, Vigh Tibor — ma délután a hatvani MÁV Művelődési Otthonban találkoztak a vasutas dolgozókkal. Ott, ahol tavasztól késő őszig pompázó színekre fordul a tájék, szőnyegvastagon virágzik' a természet, — ott vert gyökeret az emberi sötétség mákonyvirága is. Az a dokumentumfilm, amely „A hasz- nosi Mária” címmel ennek a sötétségnek kívánt hadat üzenni, pontosabban: diagnózist megállapítani, és a „szakorvosok” elé utalni a csodatevő Mária szerencsétlen lelkű betegeit, a hét kiemelkedő műsora volt. Az utóbbi idők legjobb dokumentumfilmjej közé tartozik, amely látszólagos szenvedélymentességével, csak a konkrét és tárgyilagos tények logikus felsorakoztatásával valójában nagyon is szenvedélyesen veszi fel a harcot a szent kút lelket és testet mérgező hatásával. A forgatókönyv — Pásztory János érdeme — mellett szinte önálló, de mégis szerves egységet alkotó az operatőri munka. Kozma Béla portréi, a felvillanó arcok, a hívő mesélő, a „narrátor” arca mindent elmond azokról, akikkel szemben és akik hatása ellen türelmes, kitartó, a szellem fényét meggyújtó nevelőmunka szükségeltetik. Talán egy terület az, ahol — miután a tudomány is fegyvertársul hivatott, hiszen nem is lehetett volna másképpen — világosabban és közérthetőbben kellett volna fogalmazni. Ugyanis elképzelhető és minden bizonnyal volt olyan eset, amikor „csodálatos” gyógyulás színhelye volt az egyházilag sem elismert hasznosi kápolna. A csoda a pszichológus, az ideggyógyász számára természetesen ma már egyáltalán nem jelent valóban csodát... Az emberi lélek, az idegélettan, valóban ismer nem is kevés olyan esetet, amikor a gyógyulásba vetett hit, remény és akarat olyan esetekben is gyógyulást hoz, amikor alig, vagy egyáltalán nincs már remény a gyógyuláshoz. E gondolat kissé árnyaltabb, alaposabb kibontása feltétlenül alapvetőbb magyarázatot adott volna a csodák tekintetében. Ennek ellenére azonban a dokumentumfilm felbecsülhetetlen segítséget adott az emberi babona ellen, a tudományos ismeretterjesztés mellett. És most térjünk át a hét vége műsoraira. Elsőnek essék szó a magyar és a belgrádi televízió közös műsorának második részéről. E rovat keretein belül már ejtettünk szót és nem túl lelkeset a két televízió első közös műsoráról. Most rögtön hozzá kell tenni, hogy ez lényegesen igényesebben szerkesztett, változatosabb és művészi megfogalmazásban is összehasonlíthatatlanul jobban sikerült. A Predrag Ivano- vics kvartett műsora lenyűgöző volt, de Miroszlav Csanga- lovics Borisz Godunov-áriája is egy nagyszerű és nálunk eddig kevéssé ismert művész reprezentáns bemutatkozása KÖNYVHETI EPIZÓD Nagyon erdekes leheti (Mészáros András ra jzai — Két város egy folyó partján és a szovjet balett volt. A pergő, változatos és igényes műsor minden szereplőjét elismerés illeti. Áz Angyal legújabb kalandjait látva az a régi diákmondás jut az ember eszébe, amely szerint van az iskolában egy gyerek, aki a legeslegerősebb* de én akkora pofont adtam neki, hogy sírva könyörgött» ne bántsam még egyszer. Da hát Angyalnál megszoktuk* neki megbocsátunk, mert egy kicsit mindig helyettünk veri meg azt a legeslegerősebb gyereket, mint mos^ a mesterde- tektívet. Az ünnepi könyvhétnek méltóképpen adózott a Magyar Televízió. Mátrai Beiegh Bélit rövid, de hangulatos és értelemre ható bevezetője mintegy megadta az alaphangot az 1966-os könyvsátorban. Vészi Endre bájosan friss, mélységesen emberi televíziós novellája elsősorban két kitűnő színész interpretálásában nyújtott emlékezetes húsz percet Ruttkai Éva és Koncz Gábor hitelessé és valóban emberi igazsággá formálta a képernyőn is e történetet. Nagy Attila és Tímár Éva versmondása elsősorban lírai- ságával hatott, a régi lantosokra emlékeztetőén, de modem megszólaltatásban csendült fel gitárkísérettel Gara György invenciózus előadásában Babits és Radnóti. Goda Gábor Kóklere már ismert a tévénézők előtt, de Sinkovits Imre bravúros alakítását, Goda fanyar, mély emberismeretét örömmel láttuk újra. Gádor Béla Felmondás című jelenete derűs színfolt volt, bár a múlt heti Gádor-est után más humorista könyv napi újdonságát szívesebben láttak volna. Vasárnap este a Studio Uno, az olasz televízió nyilván«* adásának részleteit láthattuk. Amj űj és érdekes volt: az adás valóban nagy nyilvánossága és Sica kedves könnyedsége. Ezután derűs, kedves utazásra vitte a nézőket a Kár Expressz, bár a story nem a legújabb, de fél órát igazán megért. A késő esti órákban Maja Pliszeckája, a szovjet táncművészet kimagasló alakja vallott táncban is a balett művészetéről a közönségnek. E vallomás nagy alakítások* világhírű balettrészletek segítségével vált érzékletessé és valóban emlékezetessé. Jól és változatosan szórakoztunk a hét végén a televízió előtt. . i Gyurkó Géza 2. Vacsora után voltak. Rigó néni a kályha mellett ült, az újságot böngészte, ők halkan beszélgettek. Nagy őszi csend ült a tájon* Valaki kegyetlenül megverte a kaput. Beledermedtek a székeikbe. Lacinak átvillant az agyán: valamelyik szomszéd beköpte. A kilincset csapkodták ököllel, s a deszkát rugdalták, a zörgés, csattogás kihívóan szállt az éjszakában, szemérmetlen, arcátlan meztelenséggel az agyukban dörömbölt. ,„ .. Semmit sem lehet csinálni, menekülni sem lehet, rejtőzni sem, azt a szégyent, ha az ágy alól húznának ki, mondtam én, egérfogó ez, most majd kivesznek a csapdából, elegánsan, két ujjal, a tisztnek talán fehér kesztyű is lesz a kezén, azt fogom mondani, éljen a haza és a kommunista párt. Szekrénybe se lépek, egyenesen eléjük megyek, nem kell cirkuszol- ni”. — Laci halványan mosolygott, hogy a többiek megnyugodjanak, s kicsit szégyellte is magát, hogy ilyen bajt csinált, azt meg se beszélték, hogy ebben a helyzetben mi lesz, mit mond majd Jenci, őt is elkaphatják, rejteni, dugni a szökevényt tilos. Fölállt, és az ajtó felé indult, — Maradjatok nyugodtan, én ma jöttem, azt kell mondani: összevesztem az öregekkel, azt hittétek, mindenesetre ti nem tudtok semmit — mondta s mosolygott, legalábbis ő azt hitte, hogy mosolyog. Valójában sápadt volt, mint a mész. és komorságán átütött valami szomorú félelem is, amelyről nem akart tudomást venni, de amely mégis előkapaszkodott belülről, s ebben a nehéz percben fiatal szája köré tapasztotta védtelen kezét. Jenő sziszegve ráförmedt: __Meg vagy őrülve?! Itt maradsz, nem la ész sehova, majd én megnézem, mi van — félretaszította őt, eloltotta a villanyt s kiment. Rosszul tette be az ajtót, amely újra felnyílt, halk, lassú nyikorgással. Laci a falhoz szorulva állt, odatartotta arcát az éjszaka hűvösének, a lombok, füvek szagának, s kinézett a sötétbe. Fényszórók pásztázták az eget, némán, nyugtalanul, pedig semmi donogást nem lehetett hallani, csak a kapu felől ideszürődő szófoszlányokat. „Érdekes — gondolta Laci — én mindig hajnalra képzeltem. Nyirkos, nedves őszi hajnalt láttam magam előtt, ködöt, mely víz alatti világgá változtatja az udvart, a iákat, a falat. S most vaksötét este van”* Nagyon befelé figyelt a fullasztó feszültségbe, amely úgy nyomta most, mint egy idegen test, de csak Magdát érezte magában, senki mást. Aztán Jenő közeledő lépteit hallotta. Egyedül jött. Laci megérezte a szabadulást, de még nem merte hinni, szíve nagy, bongó ütésekkel oldotta a gyötrelmet. Jenő becsukta az ajtót, felkattintotta a villanyt, s a mohó fényben előre nyújtotta kezét, amelyben sárga papírlapot tartott. — Én is megkaptam a SAS-behívót. A postás volt. — Jézusom, drága fiacskám ... — Rigó néni hevesen magához ölelte Jenőt. Laci becsukta szemét, hogy úrrá legyen ‘ maga kavar gó boldogságán, amelyet most illetlennek érzett. — Ezt tényleg kihagytuk. Hogy te is sorra kerülhetsz. Rigó néni megrettenve szipogott. — Mi lesz velem, ha téged is elszakítanak tőlem?... — Ugyan, anya. — Legyintett Jenő idegesen* — Nem ez a probléma»,. Ha engem Keresnek, Lacit is itt találják. Mindenesetre még van huszonnégy óránk. Tanakodtak. Az egyetlen, amit Laci megtehetett a barátjáért, az volt, hogy felajánlotta: vele ne törődjenek. — Holnap jön Magdus, ad valami cinjei majd elboronáljuk a dolgot — mondta, s gondterhelten hozzátette: — Sajnos, ezzel még a te helyzeted nincs megoldva. — Bolondság, ne haragudj. — Jenő fel s alá !t, hátrakulcsolt kezében ott lobogott a sárbehívópapír. — Csak nem képzeled, hogy fogunk lökni az utcára? — Eddig is együtt voltak, Lacika, együtt maradnak ezuté ; — erősítette Rigó néni. — Tegyük el magunkat holnapra. — Jenő fáradtan legyintett. — Reggel okosabbak leszünk. A behívóparancsot szetezaggatta, s bedobta a kályhába. Rigó néni magukra hagyta őket* de még sokáig fennmaradt, gonddal készítette» válogatta az útravalót, fehérneműt, téli meleg- holmit a fiának. — Egyre inkább biztos vagyok benne, hogy Szigetcsépre kell mennünk — szólalt meg Jenő úgy, mintha hosszú fejtegetés végére tenné a zárómondatot. — Hogy jön most ide Szigeteséi»? — Ügy, hogy a két Somos fiúnak van egy bérelt szobája a határban, vén sváb paraszt tanyáján. Nyáron kint töltik a hét végét, közel a Duna, csendes, nyugodt öböl. Ősszel—télen egészen elhagyatott a ház, a gazda beköltözik a faluba. — Sváb parasztok .a —■ morfondírozott Laci. Az is nyugtalanította, hogy messzire kerül Magdától. — Nyáron beszélgettem az öreggel, nem szereti Hitlert. Azt magyarázta, neki itt a földje, családja, innen hová mehetne? Az oroszok a Kárpátokban vannak, hagyjanak neki békét a Birodalommal. — Azért az mégis elég veszélyes... Idegen faluban ... És oda lejutni:. — És ha itt teszik nyakadra a kötelet?..* Jenő korán reggel kelt, ment Somosékhoz* de útba ejtette Ácsékat is, hogy Magda még elköszönhessen Lacitól. — Azt hiszem, Jenőnek igaza van — mondta. — Ürügyet is lehet találni a leköltözésrej kibombáztak benneteket. Viszont papírokat 'kell szerezni. Ebben tudok segíteni. Egymás mellett ültek a sezlonon. Laci magához szorította Magdát, a ruhán át érezte tes* te melegét. Most döbbent csak rá, elsodródnak egymástól, hetekre, talán hónapokra. Kidig mindig együtt voltak, szinte karnyújtásra* akár minden este beszélgethettek, csókolóz- hattak. Nézte a lány szürke szemét, gyengéd* fekvő-ho! Jsarló száját, érezte a hozzátartozást* mely — mint valami láthatatlan sugárzás — Magda testéből jött feléje, s átszőtte az idegei!*, oórusait. — Nem tudlak így itthagyni. Kell, hoflp még egyszer, hogy most... — Itt? , *. (Folytat
