Népújság, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-06 / 55. szám

NAGY CSALÁD Németh László drámája egri színpadon Kétségkívül a színházi évad egyik legjelentősebb eseménye volt Egerben Németh László drámájának, a Nagy családnak a bemutatója. Eseménnyé avat­ta a Kossuth-díjas író, esszéis­ta eddig még csak vidéken — Veszprémben, Miskolcon és most Egerben — bemutatott új magyar drámája már egyma­gában is, de eseménnyé az a tény is, amilyen igénnyel és szeretettel történt az új dráma bemutatása az egri közönség­nek. Lendvai Ferenc, Jászai­éi jas, aki Veszprémben is ren­dezte és színpadi bábája volt az ősbemutatótól az egri pre­mierig a Nagy családnak, oda­adó kézzel, a mű, a benne meg­fogalmazott gondolat és az író iránt érzett kétségtelen művé­szi tisztelet hangján vitte szín­padra a drámát, mintegy hoz­záadva, szinte esszészerűen elemezve a maga mondandó­ját az író által felvetett gondo­latokhoz. Érdekes, izgalmas gondola­tok ezek, amelyek szembené­zésre, töprengésre késztetnek, vitára ösztönöznek, nehéz —, és nemesveretűek, amelyeknek súlya néha megtorpanásra, erőgyűjtésre készteti a cse­lekmény futását is. Ám a kér­dés, amit vizsgál — a család, a nő szerepe megváltozott tár­sadalmi viszonyaink között —, s a válasz, amit megfogalmaz­ni próbál — „.. - .nem lehet egy kornak egy másik kor er­kölcseivel nekimenni...” — mindannyiunk kérdése és bár­ki beláthatja, hogy a válasz mai korunk forrongó, alakuló társadalmában nem mindenki­től és nem mindenkor egyér­telmű. Szemére vetették már Né­meth Lászlónak, hogy egyetlen témát variál, hogy az Égető Eszterben benne van mindaz, szinte ars poetica-szerűen, amit később, elsősorban drámáiban megírt, azok a kérdések és gondolatok, az a központi mag, amelyre építi drámáit. Ügy vé­lem jómagam is, indokolatlan ez az aspektus, amellyel Németh László alkotásait, elsősorban drámaírói tevékenységét pró­bálták és próbálják értékelni. Ez a század, de különösen an­nak második fele valóban fel­bomlást hoz a család régi ér­telmezésében, s itt nem is any- nyira és elsősorban az egyházi tanításra, mint sokkal inkább arra a furcsa matriarchátusra kell gondolni, ahol a kohéziós erő az anya, a jogfosztott nő. Idilli képeink vannak erről a családról és az ott kialakult er­kölcsi normákat próbáljuk tol- dozni-foldozni a ma, de még inkább a holnap társadalma alanvető sejtjére, korunk csa­ládjára. JVlert hiszen az, hogy a nők az emancipációval sok tekintet­ben rossz vásárt csináltak, gyengébb szervezetükkel két, sőt mint. mondani szokás, há­rom műszakban dolgoznak: szállóige ma...” — írja Né­meth László többek között e dráma indítékait is elemezve. A probléma azonban ott van, hogy ebben a drámában is, de iménti megfogalmazásában is Németh László meglehetősen leegyszerűsíti a család fogal­mának és szervezettségének, régi és új értelmezésének, tar­talmának lényegét. A Nagy családban Kata és Bodor Er­nő házasságának felbomlása nem abból adódik, hogy az asszony, a fizikus egyetemi ta­nár „rossz vásárt” csinált az emancipációval, — ellenkező­leg. Nem tudott, nem mert, vagy egyszerűen képtelen volt akarni „jó vásárt” csinálni. Á Nagy csalód nagyon is elszige­telt, a drámából akaratlanul is élesen kicsendülően elszigetelt család volt a társadalomban, a mi társadalmunkban, ahol Ka­ta húsz éven keresztül védte­óvta szegháti, más szóval el­avult családi felfogását, egy sajátosan furcsa, rekvizitum- nak ható matriárchátusi élet­rendjét. Egy ilyen családnak még ak­kor is fel kell bomlania — a színpadon, egy drámában fel­tétlenül! — ha a feleség nem JS6& március &, vüsaraay értelmiségi, fizikus, tehát lé­nyegében racionális elme. Ez a tragédia! Kata saját maga az oka családja felbomlásának, elmélete és hite egy idilli csa­ládi életben teszi semmivé idilljét és eddigi életét. Erről volt, erről is volt szó a drámában, — az ok, ami miatt mártírrá vált Kata, a férj, akit ő tudásban, jellemben lénye­gesen másodrangúbbnak tart magánál, s aki húsz év után hajlandó egy fiatal „haland­zsáit” kritika nélkül meghall­gató, érte lelkesedni tudó nőért otthagyni családját. Az a Németh László-i ok­nyomozó módszer, ahogyan Katával végigvallatja a társa­dalom legkülönbözőbb rétegei­nek képviselőit, izgalmasan érdekes, dramaturgiailag meg­alapozott, új és új egyénisé­gek, sorsok lépcsőin viszi egy­re feljebb a teljes végkifejletig a színpadi cselekményt. De az író itt sem tud szabadulni bi­zonyos kötöttségektől, ha megfogalmazásában messzebb is megy el, ha meg is közelíti az igazságot. Túlságosan ext­rém esetek hősei, viselői azok, akiktől választ kér és valami­féle választ is kap. A volt apá­ca, a gyengén megrajzolt, de „tipikus” kommunista, aki öz­vegy és álmai, tervei annyira a földön járnak, hogy aligha van módja a nagy kérdésre választ adni; a börtönből sza­badult volt egyetemista ellen­forradalmár, avagy a faluról négy éve felkerült villanysze­relő, akiről megtudjuk, hogy KISZ-tag... Mit mondhatnak ezek Kata töprengő gondola­taira? De hát ott van a régi ta­nár, a mindent megértő bölcs, Szilasi tanár úr, — aki saját feleségével nem tudott meg­birkózni annak idején. Bölcs, sokat tapasztalt és fizikus, te­hát a maga módján racionális elme, egy kicsit az író, Németh László kifejezője... A legna­gyobb érték benne — és ez nagyon megbecsülendő —, hogy szereti és hagyja gondol­kodni az embereket, bízik az emberben, a gondolkozásban, amely utat nyit a legnagyobb kérdések megoldásához is. De korunkról, a család és az élet forradalmáról jobbára csak dikciói vannak, nemcsak a ta­nári pályáról, de az életből, a mi életünkből is nyugdíjazta- tott... Nos, ezért nem éreztem vá­lasznak Kata döntését, hogy beleegyezik a válásba, hogy feladja álmait arról a család­ról, amelyet ő még Szegháton tanult megismerni és elkép­zelni. Mert eddig jutott el Né­meth László e drámában — a múlt lezárásáig, egy volt kategó­ria tarthatatlanságának elisme­réséig, de amire választ kér­tem volna én, ő és mi any- nyian, arra már nem jutott itt ereje. Ha az nem jó, ha úgy élni nem lehet, akkor hogyan jó? Nem tökéletes és vitatha­tatlan kategóriákat, kinyilat­koztatásokat kér számon az Írótól a néző, hanem akár vi­tatható gondolatokat is a hol­napra. Nem csalhatatlan re­cepteket, de valami támpon­tot, valami alapot, amin el lehet indulni, akár az újabb csalódások felé is —, de in­dulni, tovább menni a mából a holnap irányába. Egy család felbomlik, de bomlásában valami új alakul ki, valami jobb, nemesebb, igazabb. Ezt érezzük és tud­juk, erre utal a lázadó, utat kereső Péter alakja, sőt, Bo­dor Ernő, az apa döntése is. Ügy érzem, a férj döntésében ítéletet akar mondani és fele­lősséget megállapítani a fér­jekben az asszonyokért Né­meth László. Pedig ennek a jellemtelen, sőt még abban is hálátlan férjnek volt és van igazsága, egy kicsit szembefor­dulva az írói szándékkal is. Fellázadni cs kitörni egy olyan házasságból, amely túlságosan is konvencionális, túlságosan is a közös vasárnapi ebédek, a villanyszámlák, szatyrok, csak asszonyi gondok összetar­tó erejére épült. Szembenállás ez egy anyacentrikus családi képpel, amely így valóban a közös álmok, gondok, tervek helyett percenként annak tu­domásulvételét követeli, hogy minden áldozathozás az anyáért vau, s annak — e drá­mában legalábbis — ráadásul még állami diplomája alapján is mindenben igazának is kell lennie. Én meg tudom érteni jellemtelennek rajzolt lázadá­sában is Bodor Ernőt’, pedig Németh László elítéltetni akarja őt. Nos, ennyiből is kiviláglik, mennyire és milyen vitára késztet a Nagy család, amely korunk kétségkívül egyik ége­tő kérdését veszi bonckés alá. Nem lehetett könnyű feladat e dráma első, de mostani ren­dezése sem. Nemcsak azért, mert szcenikai körülmé­nyek között peregnek a gyak­ran lírai szépségű gondolatok, még csak; azért sem, mert új és más szereplők, más színé­szi egyéniségek, alkatok viszik színre a dráma hőseit. Üjból és újból gondolkodásra, töp­rengésre készteti ez a rende­zőt is, új momentumokat, új hangsúlyoznivalókat lehet és kell találni és a rendezői stú­diumok során egyre mélyebb­re ásni és jutni, hogy egyetlen gondolatnyi érték se menjen veszendőbe. Nem újrarende­zésről, de új rendezésről van szó. Az ügyesen és megfelelő at­moszférát teremtő díszletek között, ahol jobbára a gondo­latok haladnak a végső meg­fogalmazás felé, a cselekmény ritmusát a gondolatok, a dia­lógusok ritmusa váltotta fel. Nem a mozgás dinamikája, hanem az érzések visszaíojtott- sága jellemző lendvai Ferenc rendezésére, amelynek nyomán szinte dialektikusán csap át egy-egy felforrósodott drámai pillanatba a sorsok, vélemé­nyek, remények és ítéletek el­addig töprengésekben megfo­galmazott csatája. Invenciózus. a belső történés gondosan szín­padra adaptált rendezése, még akkor is, ha egyben-másban vitatkozni kénytelen is az em­ber. Lendvai Ferenc túlságos azo­nosulása az íróval, s talán esz­mei mondanivalójával is, úgy vélem az oka, hogy Kata alak­jában csak az áldozatot kap­tuk és láttuk a színpadon, s nem azt, aki maga is tevőleges oka és elindítója e család bom­lásának. Nem éreztük a szug- gesztív erőt, a kétségtelen szel­lemi fölényt férjével szemben, mert Lendvai Ferenc rendezé­sében Bodor Ernő, maga is köz­gazdász, alakja teljesen jelleg­telenné vált. Az imént említett, a maga módján okkal fellázadó apa egyszerűen idősödő, felesé­gét megunt, jellemtelen fráter­ré szürkült. És ha csak e két alak rendezői megformálását is vitatjuk, már ez elegendő ah­hoz, hogy érthetővé váljék ki­fogásunk: végső soron inkább egy megcsalt asszony sorsa per­gett le előttünk a színpadon, mint égy család törvényszerű, társadalmilag indokolt felbom­lása Katát Kovács Mária Jászai- díjas alakította bensőséges át­éléssel, a nem könnyű Szöveg magabiztos, könnyed és érzelmi ritmusában mesterien feloldott tolmácsolásában. Játéka mél­tán sorolható művészi pályafu­tásának jelentős állomásai kö­zé. Nem véletlenül használom ezt a kifejezést: „játéka”. Mert alakítása magán hordja annak jegyét, mintha maga sem érez­te volna megfelelően, hogy itt nem asszonyi mártíromságról, hanem matematikai pontosság­gal megjósolható törvényszerű bukásról, a hamis illúziókkal való leszámolásról van szó. Bodor Ernőt Petőházy Miklós vitte színre. Nem tetszett. Ele­gáns, könnyed megjelenése azt ugyan kétségkívül hitelessé tet­te, hogy hódítása, sőt hódítá­sai is lehetnek, de azt már ke­vésbé, hogy a maga jellemte- len módján, tehetetlenül arra. hogy családi életén változtas­son, volt azért ereje a lázadó menekülés útját választani. Szilasi András nyugalmazott tanár mély bölcsességgel, gaz­dag élettapasztalattal, azért egy kicsit tanácstalanul a mai világban, kíván és próbál se­gíteni egykori kedvenc tanít­ványának. Dehogyis akar ő megváltó csodaszert hozni, csak annyit akar, hogy töp­rengjenek, gondolkozzanak és a megértéit gondolatok jegyé­ben döntsenek körülötte. így fogalmazta meg ezt Máriáss József Jászai-díjas hitelesen, jószívűen, a kicsit már esett testben is erős szívvel. A drá­ma egyik legjobb alakítását lát­hattuk Máriáss József jóvoltá­ból. Csikós Sándor Péter® egy kétségkívül tehetséges és fia­tal színész művészi előbbrelé- pését jelenti. Legutóbb Csehov Sirályában láttuk drámai sze­repben, lemérhető hát a fejlő­dés. Igaz, hogy helyemkint még modoros, nem találja meg egyénisége és a szerep közötti összhangot, nincs még elegen­dő ereje és beosztása a nagy drámai pillanatok, monológok közvetítéséhez. De a dráma ol­dottabb pillanataiban magával tudja ragadni a nézőt, hiteles­sé tudja formálni szerepét. Kopetty Lia egyetemi hallga­tója bájos, üde és főleg hite­les alakítás. Kár, hogy az első felvonásban Lídia kissé nép- színműves hangolást kap elkép­zelése alapján. Remekbetalált Kautzky Ervin fanyar humorú, őszinte Vogele, Paláncz Ferenc Tóth Sándora. A segédházfelü- gyélő, a volt apáca Horváth Magda megformálásában kissé kenetteljesebb, mint ahogy az író szándéka volt Dariday Ró­bert gondnoka egysíkúnak tűnt. Parragi Mária, mint Vera nemegyszer csillantott fel te­hetséget mégis valamiféle fe- szélyezettséget lehetett érezni játékán. Kedves volt Bodor Annamária Vicája. Azzal kezdtem, hogy a Nagy család bemutatója az évad egyik legjelentősebb színházi eseménye volt Egerben. Ezzel is kell befejeznem, még akkor is, sőt annál inkább, hogy vi­tára késztet, hogy negációra is biztat. A nagy drámák értékét nemcsak, és elsősorban nem igazságuk abszolút volta, ha­nem a bennük megfogalmazott, bár vitatható nagy gondolatok is fémjelzik. ... és megtisztelés Németh Lászlóval vitába szállni. Gyurkó Géza Részt vettem egy nagy fontosságú értekez­leten, amelynek „címoldalán” ott szerepelt: ......szíves hozzászólását kérjük!” Miután sze­retek hozzászólni, különösen szívesen, gondo­san felkészültem az értekezletre, és kellő kí­váncsisággal hallgattam az előadó bevezető re­ferátumát. A bevezető referátum, amely csak vitaindítást szolgált, ugyan az égvilágon sem­mit sem mondott, azt is rosszul de egy előnye volt — hosszúra sikerült, mint egy rosszul sza­bott ruha. Nem nagyon hosszúra, csak délélött- töl késő délutánig. Az első órát figyeltem, a másodikat rajzoltam, a harmadikat aludtam, a negyediket káromkodtam ... S miután az elő­adó befejezésül és végül még csak azt kívánta megjegyezni, hogy... .. . Szépen hazamentem és elhatároztam, hogy ezentúl fegyverrel járok az ilyen értekez­letre, s a második órában szó nélkül lelövöm az előadót. Ha lezárnak is, ha felakasztanak is — annyi baj. A nagy célok mindig áldoza­tokat követelnek és tudom hogy a rövid be­számolás utókor nevem aranyba, de legalábbis szoborba foglalja majd. (—ó) LadisSav Mikes Parizek — Horton A csehszlovák kultúra nap­jai keretében neves Afrika- utazót láttak vendégül a horti művelődési otthonban. Az elő­adás részvevőinek Frantisek Nemec, a Csehszlovák Kultúra igazgatóhelyettese mutatta be Ladislav Mikes Parizeket, aki 1924-ben indult el világjáró kőrútjára. Algír, Tunisz, Ma­rokkó, a Szahara vidéke, Kon­gó és a Niger folyó volt ku­tatásainak fő területe. , Nevé­hez fűződik a Niger folyó va­lódi forrásainak felfedezése. Parizeknek eddig 27 kötete jelent meg — közülük magyar nyelven „A varázslók folyója” és a „Zúg a Kongó” című útle­írása. A közeljövőben jelenik meg csehszlovák—magyar közös kiadásban Az Ifjú Son- garec — afrikai témájú kétré­szes ifjúsági regénye. Parizek, élménybeszámolójá­nak illusztrálására, levetítette két Afrikában készült filmjét. A háromszáz főnyi közönség nagy tetszéssel fogadta az elő­adást. Olvastuk az egyik lapban, hogy mezőgazdasági gépimpor­tunk legnagyobb tétele az idén az az ezer darab gabonakom­bájn, amivel majd az aratást fogjuk megsegíteni. Ezekből a múlt év végén már megérkezett ISO, most futott be nemrég 100 darab, és az aratásig leszállítják a hiányzó „ötszázas té­telt' is... Bizony nagy szükségünk lesz a mezőgazdaságban a kitűnő gabonakombájnokra. Még az ezer darab sem sok. Még idejé­ben írjunk levelet, hogy a hiányzó 220-at is küldjék el, vagy nézzünk utána még egyszer, nincs-e már itt valahol. Ennyi kombájn nem tűnhet el olyan könnyen... ★ Szép rajzban ad jelentést egyik napilapunk a „kávéfront­ról”. A csinos, kerekded előnyökkel rendelkező hölgy csak I. és II. osztályú kávét ajánl a vevőnek. Jogosan kifogásolják, hogy III. osztályú kávé nem kapható. A képaláírás így szól; „Kávéellátásunk olyan lett, mint a gyorsvonat, megszűnt rajta a harmadosztályT... A tudósító bizonyára autón járja az országot, vagy leg­alábbis keveset utazott vonaton. Mert ha nem, hát észre kel­lett volna vennie, hogy nálunk már régen nincs harmadosz­tály a személyvonaton sem ... ★ A Tévéhíradóban elsején az indonéziai események magya­rázatát hallottuk. A történtek taglalása közben ismételten hol fél évnek, hol 6 hónapnak számították a szeptember har- mincadiki mozgalom óta eltelt időt... Lehet, hogy Indonéziában más naptár van, de nálunk még csak öt hónap telt ei azóta.— (DR. SZEMES) J^RBÁN ERNŐ REGÉNYE KÁT 19. És szinte megneheztélt, ami­dőn déltájban mégis csak csen­desedett az esőcsattogás. Szél támadt: fellegszabadu- ló, kibontott ostorú széL Amidőn pedig az indulás pil­lanata is elérkezett, a búcsúz­va feltetsző nap is hinteni kezdte rezgő, langy-meleg aranyát. Takó már várta. És nemcsak úgy, hogy kibal­lagott elébe a kastély kapujá­hoz. Ügy is, hogy már réges- rég esedékes lett volna: a gaz­dasági udvart és a tóhoz vezető utat is akkurátusán összietaka­rította. Gondolta magában: ha már vermet ásunk ennek a Laci gyereknek, olyan vermet, ame­lyikbe mint kalauz esik bele. de amelyikből csakis fejősgu­lyás gyanánt gebeszkedhet ki legalább azt az örömöt szerez^ zük meg neki, hogy kellemes családias környezetben essélj meg vele a „katasztrófa”. De bánta is Laci a felsöpört utat és a gazdasági udvar glé- dába állított szekereit! Maga is pusztai származék lévén, meg se éM rajtuk a szeme. Ct a horgászat izgatta és még in­kább Kati, hogy ugyan melyik öreg fa vagy melyik épületsa­rok mögül bukkan majd elő? Így aztán Takó — hogy ne Játszódjék kukának — kényte­len volt az időjárásra terelni a szót. — Nem baj, hogy esett? — kérdezte. — Á, — nyugtatta meg Laci — Legalább a szúnyogokat is elverte. Megint csend lett. Legfeljebb — sup-sup —a lé­péseik folytattak társalgást. üfefttek, mentek, már csak­nem a park bejáratáig jutottak; amidőn valami hirtelen szíve» ütötte Lacit. Egy takaros, mesebeli há­zacska volt ez a valami. Falait borostyán futotta be. Sarkaid kék subás ezüstfenyők álltak. — No nézd csak, — torpan* meg Laci — De cukor kis ház! Ki lakik benne? Takónak villant egyet a sze­me, hogy ... ahán, kezdődik, ráhágott már a verem széléra a koma, de uralkodott magán, és egy maszületett medve jám­borságával mondta: — A kertészünk. Bizonyos... Bársony Samu. Fuzsitos egy alak, a földre szállt angyalba is belekötne, de amúgy arany­ember. A lánya pedig. hühü! — a lánya olyan takaros, olyan foghatós teremtés, hogy a fagyosszenteket is kísértésbe vinné. Katinak hívják. Laci nagyot nyelt. Feje vörösre gyulladt, akár a stoplámpa veszély esetén. Ellódult onnan és rettentő hamis hangon így váltott mádé

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom