Népújság, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-24 / 70. szám

Zsugorodnak AZ ÁRNYAS. • t SOLIMUS falujában jártam, Gyöngy össolymoson. Városkör­nyéki falu, vonzó környezet­ben, erdő és szőlők karéjoz- zák. Módos, tehetős emberek lakják. A széles, sima műút mentén keménykötésű, okos el­rendezésű házak sorjáznak. Egy 1936-os monográfia 516 házról ad számot, Ferenczi Árpád, a községi tanács 34 éves elnöke pedig most 950 házat mond. Szinte hihetetlen a növekedés — harminc év alatt 434 ház. Éveikre osztva ez több mint 14 ház Ma erősebb az építési ütem, húsz új házat is emel­nek a faluban tavasztól őszig; s kétszobásnál kisebb lakás aligha épül, és mindenik szer­ves tartozéka a fürdőszoba is. Városba ülő villák. S itt nem­csak a házak küüemére gon­dolok, a villanyra, a tv-re, rá­dióra, de a könyvszekrényekre is, amelyek állandó bútorda­rabjai mind több lakásnak. Ahol így megadják a módját a maguk otthonának, milyen a közös otthon, a művelődés há­za? Méltóképpen szolgálja-e a tudat és a lélek ügyét? Dombon áll a művelődési ház — a falu új telepének elején. Lilás, rózsaszínű gránitból emelték. Négyszáz férőhelyes színházteremmel, kis színpad­dal, öltözőkkel, 200 férőhelyes klubhelyiséggel, irodákkal, pin­cékkel. A pincét azért említem, mert kellő helyiség híján itt tartják az iskola politechnikai foglalkozásait, felváltva négy osztály jár ide. A KULTÚROTTHON „albér­lője” a könyvtár. Néhány szek­rényben elfér a négy és fél ezernyi kötet, amely a falu lé­lekszámához viszonyítottan op­timális. A beiratkozott s állan­dó olvasók száma 650, ez azt jelenti, hogy még a csecsemő­ket is számítva, minden negye­dik ember könyvtári tag. Meg­felelőbb körülményeket teremt­ve — olvasószoba, szabad pol­cok — könyvolvasóvá lehetne tenni minden harmadik, min­den második embert is. /' kultúra háza szép, tekin­télyes épület. Nem csupán puszta dísze a falunak annál jóval többet jelent. Igaz, hogy jobbadán csak télen kihasznált — idén télén is itt tartották 150 fővel a tsz-ákadémiát. Nyáron már nem ennyire népes, olyan­kor a mezei munka köti az em­bereket. Téli időszakban meg­esik olykor, hogy egy estén 3— 4 rendezvény is zajlik, a gránit­falakon belül. Tervszerűen, okosan, mérték- tartással formálódik a tudat, a lélek. Ismeretterjesztő előadá­soki, színdarabok, szellemi ve­télkedők, szabadfoglalkozások váltják egymást. Az ismeretter­jesztő előadások közül az egész­ségügyi kérdések iránt mutat­kozik rendkívüli érdeklődés, a solymosiak élnek azzal a lehe­tőséggel, amelyet önmaguknak teremtettek. Van a kultúrotthonrtak 18— 20 tagú színjátszó csoportja. Máshol a tv a falusi színjátszás gyökereit is kiölte, itt az erős hagyományt egyelőre nem gyengítette. Már most a hús­véti ünnepekre készülnek, pró- bálják-tanulják a Majd a papa című zenés játékot. S addig, amíg a próba, a darab tanulása tart, más községek színjátszóit Iá átlag, kevésbé korszerű felfogás Megyei szavalóverseny Gyöngyösön VÁGJUNK a dolgok közepé­be és mindjárt a verseny vég­ső eredményét tegyük közzé: az első helyezést Rossik Erzsé­bet, a második helyet Verrasz- tó Ágnes nyerte el, mindketten a Gárdonyi Géza Gimnázium diákjai. Harmadik lett Kraj­esik Ilona, a selypi gimnázium tanulója Rajtuk kívül a gyön­gyösi Erkel Ferenc Iparitanuló Intézet két tehetséges szavaló- ja, Bertha Erzsébet és Ambrus Gabriella jut még el Kecske­métre, az országos döntőbe. így ítélt a bíráló bizottság. A bíráló bizottság döntését azért hangsúlyozzuk, mert kénytelenek vagyunk fenntar­tással élni az áltáluk jónak minősített versmondással szemben. De hát így szokott ez lenni, ha nincs abszolút mérce a teljesítmény rögzítéséhez. Miután országos vetélkedők­ben gazdag tapasztalatokkal rendelkezünk, a széles nyilvá- nosság is határozott készsége­ket alakított ki véleményének megfogalmazására, a Gyöngyö­sön megtartott megyei közép- iskolás szavalóverseny másféle megítélése szinte természetes­nek fogható fel. De nem az ellenkezésért el­lenkezünk. Véleményünket sze­retnénk alátámasztani érvek­kel. UGYANIS ezen a megyei összevetésen két jellemző vo­nást figyelhettünk meg. Annak csak örülni tudtunk, hogy az indulók versmondási készsége eléggé kiegyenlítődött szinten mozgott. Lehet, hogy ebben közrejátszott a négy, előre meghatározott vers, hiszen el­mondásuk kevés lehetőséget adott a különbségek feltárásá­ra. Hogy a négy vers mennyire segített az egységes kép kiala­kításában, az a második for­dulóban, a legjobbak összeve­tésében derült ki Itt már min­denki ízlévknek megfelelő veresei állt elő, amik közül a legnagyobb sikert Várnai Zse­ni Katonafiamnak című költe­ménye érte el. Hatásos vers? De mennyire! Az érzelmek olyan skáláját lehet megmoz­gatni. ami könnyen csal ki Miúmism Wtm. március 24., csütörtök könnyeket. £s éppen ez az, ami ellenke­zést váltott ki. Ma már túl va­gyunk ezen a felfogáson. Nem . tagadjuk, a vers érzelmekből fakad, érzelmeket fejez ki fő­ként, érzelmeket ébreszt, de sokkal sallangtalaniabbul, ha lehet azt mondani: sokkal ra­cionálisabban, mint egykor, ne essék rosszul — az önképzőkö- ri szavalások idején. Gyöngyösön mégis ezzel a kicsit idejétmúlt felfogással le­hetett sikert elérni. A SZABADON választott mű­vek közül sokkal közelebb állt hozzánk, sokkal inkább a ma­gunkénak éreztük Aragon ver­sét: Próza Elzáról és a boldog­ságról, valamint a Garai Gá­bor fordításában felhangzó Menelaos Jól vagyok című ver­sét. Kár, hogy Váci Rokonok című költeménye a maga csí­pős, igazmondó szatírájával, szinte nyersen őszinte szóki­mondásával egyedülálló kurió­zum maradt csupán. Még József Attila a Dunánál című, férfiasán komoly, törté­nelmi szükségességre figyel­meztető, ma is elevenen élő felhívása is andalítóan lágy mélázássá szelídült ezen a ver­senyen. Méghozzá hivatalos el­ismeréssel. Az általános képre jellemző áz is, hogy a közel negyven induló többsége Radnóti Nem tudhatom című versét mondta el. Hogy miért? Mert a kitűnő anyag könnyen, aránylag rö­vid érleléssel, kevés megmun­kálással is hatásosan előadha­tó. Mindent egybevetve, a kül­sőségek ellen szólunk. Ilyen külsőség a finomkodás, az el­csuk] 6 hang, a sokszor és fö­löslegesen alkalmazott szünet, a suttogás, a lelki póz, a túl- hnitot tság. Érdekes volt meg- figvelni, hogyan vették át egy­mástól a versenyzők ezeket a formalitásokat, miután ráiöt- tek. ezzel kedvezőbb helyzetbe jutnak. SZEMÉLYESKEDÉS nélkül, az elvek tisztázásáért mondtuk el véleményünket, ezért nem emlegettünk neveket a hivata­los névsoron túl. Nem akar­tunk bnlcs-ü'-eöni sem. csupán a ve^smor öók örvendetesen nagv és egvre t"riedő táborá­nak lelkesedését szerelnénk iztetni, és ha szükséges, meg­erősíteni. G. Molnár Ferenc fogadják, mint legutóbb a Do­dival érkező nagyrédeieket. — Nagy hiányosság, hogy nem kielégítő a kultúrotthon technikai berendezése, felsze­reltsége — mondja Ferenczi Árpád vb-einök. — Szükséges lenne például egy 16 mm-es vetítőgép. Egy-egy előadás il­lusztrálása filmekkel jobban vonzaná az embereket, javíta­ná a színvonalat. JELLEMZŐ FOLYAMAT, hogy a hagyományos falusi kó­rusélet helyenként elcsenevé­szesedik. Gyöngy össolymoson ellenkező előjelű a példa: más­fél esztendeje működik a falu­ban egy 25 tagú, felnőtt férfi­kórus. S igen jóhírű az iskola negyven fős énekkara. A kultúra háza a különböző sportágaiénak is helyet, otthont biztosít S a sportolók meg is hálálják sikereikkel a vendég­látást — a sakkozók legutóbb a járási bajnokság második he­lyét szerezték meg, az asztali- teniszezők pedig csapatban já­rási elsők, s egyéni verseny­ben a másodikok lettek. — Probléma, panasz akad-e? — Az új, 8 tantermes iskola építését 3 évvel elhalasztották, ez az egyetlen problémánk. Az, hogy egyik-másik utcában még nincs járda, nem gond, ebben az évben építünk. Hogy tíz házban még nem ég villany, ez sem megoldhatatlan, a község- fejlesztési alapból adunk száz­ezer forintot és meglesz. Az is­kola azonban nagy gond. Jelen­leg 7 tanteremben tanítanak, és 2 szükséghelyiségben. S ami kellene, nincs megfelelő helye az iskolai napközinek sem. AZ ELNÖK BÚCSÚZIK. Sza­badságát tölti, visszatér köny­veihez — államvizsgára készül, idén doktorál jogból. & tanul­nak a többi solymosiak is mind. Tíz év óta évről évre szép számmal pótolják az elmulasz­tottakat, végzik a hetedik, nyol­cadik osztályt. Egyszóval, azok az árnyak, amelyek még a szel­lemi térképre terpeszkednek, napról napra fogynak, zsugo­rodnak. Pataky Dezső A BALLADA HOSE Nyolcvan éve született Latinka Sándor A vers, akárha maga a nép költötte volna, csak a színtiszta igazat mondja, a valóságot, a népballadák tö­mörségével. Mert amikor a megásott sír szélén Latinka Sándor szembenézett a kivég­zőosztag fegyvereivel, még egyszer elhangzott a Prónay- tisztek életet ígérő szava: „Ta­gadd meg társaidat, hiszen tiszt voltál magad is, mi közöd ezek­hez?” S ha nem is szó szerint így: „A szám széle bizony vé­res, lássa is meg minden béres, öreg bojtár, számadó: igaz em­ber meghal inkább, sohasem lesz áruló...”, de tény, hogy Latinka bátran és tántorítha- tatlanul, utolsó leheletéig ki­tartott a nép igaz ügye mellett, nem alkudott, hősként halt meg. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1886. március 24-én született. Laka­tos fia volt, szegényparasztok unokája, nagy nehézségek kö­zött tanult. Szívós akaraterővel, tudásvággyal. Végigbarangolta Erdélyt, Romániát, eljutott Pá­rizsba is, s amikor hazatért, huszonegynéhány éves korá­ban, egy gépészmérnöki irodá­ban kezdett dolgozni Budapes­ten. Belépett a vasmunkások szakszervezetébe, öt nyelven beszélt, gazdag tapasztalatok­kal rendelkezett Hamarosan a szociáldemokraták hetedik ke­rületi szervezetének vezetője lett A világháborúban, mint mű­szaki tiszt az olasz fronton, majd Ukrajnában szolgál. Ami­kor győz az őszirózsás forrada­lom, s napirendre kerül az év­százados történelmi per dönté­se, hogy a hárommillió koldús végre saját földhöz jusson, Latinka Sándor a szegénypa­rasztság élvonalába áll, szer­vező titkára lesz a Földmunká­sok Országos Szövetségének. Később Somogyba megy, s ott néhány hét alatt megnyeri szá­zak és ezrek szivét. Az embe­rek az önzetlen, tiszta hitű, tántoríthatatlan forradalmárt ismerik meg benne, aki egy­szerű nyelven szól hozzájuk, de minden szavát a meggyőző­dés forró szenvedélye hatja át. A nagybirtok hazájában ** kétszáz somogyi földes- úrral szemben hetvenhatezer koldús küzdelmét vezeti a ke­nyérért, az életért Megkezdik a földfoglalást. Az ő vezetésé­vel alakítják meg a magyar történelemben először a föld­művesek termelőszövetkezeti társulását a negyven négyezer holdas Eszterházy-birtokon. A Tanácsköztársaság idején Latinka Somogy kormánybiz­tosa lett. Mindenekelőtt a nép gazdasági megsegítésével törő­dött, de tudta, hogy ez csak akkor lehetséges, ha a munkás­hatalom háborítatlan, szilárd és keménykezű. Ezért erős és fegyelmezett közigazgatást szervezett, olyan tisztviselők­kel, akik megértették, hogy minden képességükkel a népet kell szolgálniuk. Amikor a Dunántúl déli részein ellenfor­radalmi megmozdulások kez­dődtek, kérlelhetetlen szigorral lépett fel ellenük. Hívták őt Budapestre, szük­ség lett volna szervező képes­ségére, odaadó fáradhatatlan­ságára. De mindvégig Somogy­bán maradt, mert érezte: a forradalmár csak a vele össze­forrott, benne fenntartás nél­kül bízó. őt szerető munkás- és paraszttömegek hűségéből me­rítheti erejét Kitartott akkor is, amikor az első Magyar Ta­nácsköztársaság elbukott A kaposvári szakszervezetek még ezt követően, 1919. augusztus 5-én is gyűlést tartottak a vár- megyeházán és kinyilvánították bizalmukat, ragaszkodásukat vezetőjük iránt „Ragaszkodjék a munkásság ezentúl is szere­Ér tettel és becsülettel vezetőihez — mondta ki a határozat —% mint amiként azt tegnap La­tinka Sándor elvtársunk sze­mélyével kapcsolatban kifeje­zésre juttatta, aki mellett töív- tető ovációt rendezett, méltá­nyolva, elismerve azt a becsü­letes, egyenes és őszinte politi­kát, melyet ez az ízig-vérig szo­cialista elvtárs Somogy megyé­ben végzett.” A jegyzőkönyv egy másít] helyén: „Percekig tartó lelkes tape és éljenzés fogadta a munkás­ság bálványozott és ízig-vérig forradalmi lelkületű vezérének beszédét, és a meghatottságtól könnyeztek elvtársaink, ami­kor síri csöndben elmondta Latinka elvtárs gyönyörű be­szédét” rthető, hogy amikor La­tinkát és munkatársait sok száz más forradalmárral együtt Horthy tiszti különítmé­nyei néhány nappal később el­fogták, felvetődött bennük a gondolat, hogy ezt a köztiszte­letben álló, páratlanul népsze­rű embert árulásra bírják, s megfosszák attól, ami számára az életénél is drágább, a be­csületétől. De Latinka Sándort sem az ígéretek, sem a kínzá­sok és gyötrelmek iszonyata nem tudták megtörni. Egy hónappal később, szeptember 16-án éjjel, a nádasdi erdőben meggyilkolták, s jeltelen tö­megsírba taszították. A ballada, amely hősi helyt­állását örökítette meg évtize­deken át élt és terjedt, suttog­va idézték a küzdelem folyta­tói, a forradalom lángjának éb­ren tartói. Latinka életének és halálának gazdag tanulságai ma, születésének nyolcvanadik évfordulóján is gondolkodásra késztetnek, megdobogtatják a szíveket) V. F. tt3A IAVROV: .vL**'* % rvt A fiú meglátta a lány tan­könyvét, a hangyaboly kellős közepén. A kis állatkák mái csaknem teljesen ellepték. — De hisz szétrágják! Mago­lásra nem tudtál más helyet választani? — Tán megvásároltad ezt a környéket? Válja ajka pillanatok alatt vérpirossá vált, mint a mar gas lázú betegé. Mindig ilyen lett, ha megsértették vagy ha­ragudott. — Mit akarsz? — kérdezte mérgesen. — A zöld csenden kívül semmit. — A csend fehér, a zajt ne­vezik zöldnek. Ideje lenne már megtanulni. Viktor szigorú pillantást ve­tett rá és otthagyta őt. Ho­mokot szert a tűzre, mindent berámolt a hátizsákba és el­indult a part mentén, zörög­ve tört utat magának az ösz- szenött bokrok kőzett. A mostoha egyszer élénk na­rancssárga színű ruhát vett fel. Az édesanyja csak nagyon me­leg napokon hordta ezt, s fia­talnak és tündöklőnek látszott benne. Most meg a mostoha bitorolja, összeszorult Viktor szíve. Rögtön elkérte iratait a technikumból, az anyja fény­képeit bepakolta egy bőröndbe és elutazott nagynéniéhez, a szovhozba. Apjának írt néhány sort: „Tedd jobbá az anyag­cserédet, Tata! Azt javaslom, hogy a tejedbe jódot csepeg­tess — nagyon hasznos a szív­nek.” Mindez eszébe jutott Viktor­nak a tűznél, de mindjárt ki­verte fejéből a kellemetlen emlékeket. „Semmi sem kell tőletek. Értitek?” Elhatározta: egész nap így fekszik majd a parton, teát iszik, cigarettázik, olvas, a fel­hőket fogja bámulni es a ma­darakkal fütty-nyelven társa­log. Ennél többre nincs szük­sége! A hátizsákba nyúlt a köny­vért. Hirtelen füstcsíkot vett észre a fák között „Kit hozott ide az ördög?” Bosszúságában még köpött is egyet Széthajtotta a bokrokat, ki­lépett a tisztásra és meglátta Válját. A lány a tűz mellett guggolt és a nedves gallyakat fújta., hogy gyorsabban lángra kapjanak. Válja az avar zörgésére meg­fordult. Arcát hamu borította — az orra pedig csupa korom. — Mit keresel itt? — kér­dezte Viktor. Válja felállt. — Nagyon udvarias vagy. És te? Csendes, kényelmes helyecs- két talált. Jobb mint az előb- bi: a folyómeder száraz, me­leg homokja fölé a partról dús fűzfaágak hajolnak. Alig dobta le a hátizsákot fa húzni kezdte a csizmáját, am;kor a kis domb mögül a feié'e közeledő Válját pillan­totta meg. — Elhatároztad, hogy kö­vetsz engem? Vagy mi az ör­dög? — kiáltott Viktor, féllá­bon ugrálva. Válja zavarba jött és elpi­rult: — Csupán az hiányzik ne­kem... Előled menekültem! — Jól elmenekültél. Ponto­san a nyomor ba. — Ostoba! Majd utánad fu­tok! — mondta Válja c ismét vérpirossá vált az ajka Szapo- rázta lépteit, majd futásnak eredt. — Én csakis egyedül szere­tek a folyónál! — kiáltotta vissza, s nemsokára eltűnt a kis domb mögött. Fordította: Szértási Mária ‘Részlet a szerző „A megigé zett lány” című regényéből (Molodaja Gvardija, Moszkva 1965.) 2 A vizsgák előtt szabadságot í kapott, de mit tehet ebben a fkis faluban?... Hátizsákjába f gyömöszölte tankönyveit, ke- ínyeret, a teáskannáját, mahor- fkát és fütyörészve a folyó felé 2 tartott. f A fenyvesnél választott he- flyet magának. Tüzet gyújtott, f Égett fakéreg szaga terjedt el £ a környéken. A láng fölé fakasztotta a teáskannát és le- f keveredett a homokba, f Könnyű, papírfiguránab tű- fnő kányát emelt a légáramlat £mind feljebb és feljebb. Cso- íbogott a víz, vadkacsák húztak fel felette, valahol darvak ri~ fkoltoztak. Kifakadt rügyek il- f latét lengette az enyhe szél. A fteáskannában forrni kezdett a f víz. f „Milyen sivár lehet az éle- J tűk azoknak, akik állandóan f irodában élnek. Hisz nem is- f merik a föld e csodálatos vi- flágát!” — suhant át Viktor 'agyán a gondolat Ismerősei között is akad ilyen fickó: me­netrend szerint alszik, eszik, dolgozik és olykor sétál. Számára a liget — „egész­séggyár”, a piros alma — „táp­lálkozási termék”, a friss le- ^ vegő — „ózon”. 5 Nem azért korcsolyázik, mert f öröme telik benne, hanem f mert „szükséges egészségének f megőrzése céljából”, nem ebé- fdel, hanem „kalóriát visz a £ szervezetébe”, nem azért ol- Jvas, mert szereti a könyveket, £ hanem „kulturális színvonalát femeli”, nem új ismereteket f szerez, hanem „tökéletesíti ma fgát”, nem szórakozik, hanem f „ésszerűen szervezi meg pihe­nőidejét”, nem sétál, hanem í „hasznos, egészségügyi sétát Ítész”... Számára nem létezik az ég­bolt, a folyók; a szarvasok, vadállatok taposta ösvények, napfelkelték és vaksötét éj- szakák. Ahol a helvségük ha­tára végződik, ott számára az élet is befejeződik. Nem tudja megkülönböztetni a búzát a zabtól. Jóformán csak térkép­ről vagy fényképről ismeri az igazi természet tájait és tilta­kozik, ha a föld termésével, borral kínálják, mintha veszé­lyeztetné a drága egészségét. Ilyen ember volt apja is... Levette a tűzről a teáskan­nát A folyóra tekintett, s az olyan hívogatónak tűnt neki, hogy hirtelen vetkőzni kezdett. Beugrott a jeges vízbe. A hi­degtől felordított: „Ah! Oh! Uh!” — Aztán úszott. Megdermedve rohant vissza a tűzhöz és gyorsan magára kapkodta ruháját Pezsgő fris­seség töltötte eL Jólesően itta a forró teát. Esztendeje, hogy meghalt az édesanyja. Halála után három hónappal apja újból megnősült. Nem azért, mert megszeretett valakit hanem mert azt tar­totta: „ez szükséges a jó anyag­cseréhez”. Ennyire még senki sem bántotta meg Viktort. Na­gyon hiányzott neki az anyja, álmában többször látta őt, s helyette — mikor felébredt — egy egészen fiatal, gyakran pi­ruló nő jelent meg. Szőke, arca kedves, telt... Zavart tehetetlenség látszott a mostoháján, valahányszor ta­lálkoztak. Egyidősek voltak. A fiatalasszony legfőbb dolga: a férjéről való gondoskodás. Vik­tor még sajnálta is őt: „Te sze­gény, micsoda meggondolatlan­ság! Mit keresel itt? Cseléd lett belőled.”

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom