Heves Megyei Népújság, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-24 / 225. szám

A gúnytól vörös a boldogi paprika? alá vegyék a talajt, amelynek jó részét húsz esztendeje öntö­zik: milyen anyagok lúgozód- tak ki a talajból, milyeneket kell pótolni, hogy megfelelő talajadottság mellett tovább emelkedjék a terméshozam. A helybeli termelőszövetkezet igen helyesen igyekszik a bol- dogi paprika termelési alapját biztosítani, saját erejéből nö­velni. A 700 holdas csúcs he­lyett most nem sokkal több, mint 250 hold paprika terem Boldogon, de ehhez állatte­nyésztés kell, mert megfelelő trágyázás nélkül elképzelhetet­len a termelés; — az állatte­nyésztéshez pedig takarmány­termesztés. Ezeket az egymás- bafonódó láncszemeket kell to­vább erősíteni, hogy a fiatal múltú, de máris nagy hírű bol- dogi paprika ne csak megtart­sa, de tovább öregbítse nemzet­közi jó hírnevét. • Gyurkó Géza Csendes nap bombákkal MAKLÄR: elterpeszkedő, iga­zi alföldi nagyközség. Kétezer­négyszáz lélek, hatszázötven ház. Csirkék, libák és galam­bok csipegetik a járda mentén a dús porcfüvet. Az úton autók és por. Portól szürkék a fák is. Sínpár fut a falu mellett, nap­jában itt csattog el huszon­nyolcszor, Eger és Füzesabony között, az ingás-vonat. A tanácsházán Czifra József vb-titkár. Mivel telik napja, egyetlen munkanap -tükrében mit mutat meg életéből a nagy falu? Harmincnégy éves, ebből 14 az állandó vb-titkárkodás. Nyolcadik esztendeje múlt, hogy Makiárhoz köti tisztsége, hivatala. — Mikor kelt ma? — Kivételesen • hajnali négy­kor. Feleségem kórházban és én látom el a háztartást. Sok az aprólék, azoknak enni kell. Készítettem reggelit a gyerek­nek. Vasalni is kellett, ruhát... — A munka? — Még nem is ebédeltem, és már elmúlt fél kettő. Kettőkor pedig vb-ülés. — Napirend? — A szakigazgatás. /J&mntn yrnwrymnw A nő csinos volt , bájos, fitos orrú és szemmel láthatóan unatkozott. A váróterem padján ketten ültek csak: az unatkozó fitos és ő, aki szerette volna megszabadítani pad­társát az unalomtól, nem egészen önzetlenül. Mit tehet ilyenkor egy férfi? Mit tehet, ha meg akar ismerkedni egy bájos hajadonnal, ha szóba akar elegyedni vele, bízván abban, hogy a szavak lépcsőjén talán még a meny- nyekbe is eljuthat az ember? Hopp, megvan! Felajánlja az újságot. — Parancsoljon, itt az újság, unaloműző­nek. — Köszönöm — kinyúlik a karcsú kéz, kedves mosoly, aztán csend, olvasás, csend, olvasás és a férfi dühösen morog magában: — Én se vagyok egészen normális. Újsá­got adok oda, hogy olvasson. És olvas is. Ahelyett, hogy beszélne, velem. — Köszönöm — nyújtják vissza az újsá­got, mert megérkezett az autóbusz és a csi­nos, kis fitos, bájos mosollyal fellibben az autóbusz lépcsőjén. Az újság a szemétkosárba kerül. Mintha 5 tehetne róla ... (—ó) — TANTERMEKET az isko­lának. Mert most szükség-tan­teremben folyik a tanítás... És oktatnak politechnikát, de ah­hoz sincs műhely-tanterem... Van a1’-­..........-<rű óvodánk és iskolai napközi otthon. Táv­lati kívánság, mondhatnám, terv hogy, bölcsőde is legyen. És persze, még egy közelebbi probléma: a villanyhálózatot bővítem. Hatvan—hetven ház­ban még nincs villany. — S az eredmények? — Nyolc éve, mikor ide ke­rültem, elmerülhetett az em­ber a sárban. Hat éve nekifog­tunk járdát építeni, idén már minden utcában ott lesz a jár­da, az egyik oldalon ... És be­rendezünk egy egészségügyi kombinátot. Egy tömbben kap elhelyezést az egészségház, az orvosi rendelő. Van több mint száz tévé a faluban. Kultúrott­hon, mozi. És épült az idén 12 családi ház... 180 még mindig épülhet, ennyi a felparcellázott házhelyünk. Aztán itt a könyv­tár, sokat olvasnák az embe­rek. Kopogtatnak az ajtón. Tűz­szerészek. — Önök jelentettek lőszert, ugye? Érte jöttünk, élvisszük. — A pincében van. Két szár­nyas akna... A tűzszerész visszajön: — Nem aknák — mondja. — Bombák.. . Tisztították a Zsiványárkot, ott találtak rájuk. A tűzszeré­szek autója nem szállítja mesz- szire, csak távol a falutól, a Kiserdő alá. Nagy gödröt ás­nak, s élrobbantják. — Ma műkor liesz a lefekvés*? — Későn... Egyetemre já­rok. Jogi kar. Ötödik év...Ta­nulni kétL ...Csendes nap a tanácson. Csendes nap az elterpeszkedő nagy faluban. Olyan, mint bár­mely munkás hétköznap. Pedig bombákat robbantottak az erdő alatt. A DETONÄCIÖ moraját aBg hallotta valaki. Szétmorzsoló­dott a szélben. Pataky Dezső — Valami ügyben, bajban há­nyán keresték? — Nem tudom... Sokan ... Az ember, ugye, soha nem szá­molja. Csak intézkedik, taná­csokat ad. „Helyére teszi a dolgokat”. — Idegenek? — Senki. — És „felülről”? — ITT JÁRTAK a pártbi­zottságtól, mert segítségüket kértük a gépállomás lánctal­pas traktora ügyében. Az a traktor már egy hónapja van a Béke Tsz-nél, de még talpalat­nyi földet meg nem szántott. Pedig embert is cseréltek a gépen, mégsem megy. — Gyakori eset, hogy a gép­állomás masináival baj van? — Aratáskor baj volt. Ide küldték a legrosszabb kom­bájnt. És azt is a Béke Tsz- be... A község határán három szö­vetkezet osztozkodik, a Béke, a Rákóczi, az Űj Élet. Melyik jobb? Különbséget tenni kö­zöttük nehezen lehet, mert egy­formán jó mindenik. — .. .-Negyven forinton felül osztott mindervik. Volt olyan év is, hogy a három tsz mun­kaegységének értékei között csak 20 fillér volt az eltérés. Váll-váll mellett haladnak. — A vb-titkámak van-e pa­nasza? — A falunak van-. . Nincs hangosbemondó Volt, de két éve, mikor az ÉMÁSZ a vil­lanyhálózatot rekonstrukcióját végezte, leszerelték. Azóta nem sikerült visszaszereltetni, nincs rá költségvetési fedezet — Kisbíró van? — Volna. Ám a dobolási költ­ségre sincs pénz. Nagy kín, ha valamit közhírré szeretnénk tenni — Ha kívánhatna valamit a falunak, mi lenne az? — Jó út! — Portalanított, bitume­nes ... ? — Megelégednénk makadám- róal is. Sőt, egyszerű, köves út­tal, mert még az sincs minde­nütt a községben. — Mást? Uránium gránitból A Lengyel Atomfizikai Ku­tató Intézet munkatársai ja­vasolták, hogy a krkonoszi lelőhely gránitjából termel­jenek ki urániumot. Az elem­zés azt mutatja* hogy ebből a gránitból tonnánkint* lú gramm urániumot lehet nyer­ni. Más szóéul, egy tonna ilyen gránit annyi energiát tar­talmaz, mint 200 tonna széni 5. Nappal és éjjel, esőben és hóban, s a szó szoros értelmé­ben minden helyen ott voltak a beosztottjai. Ügy kellett dolgozniok, hogy még a gya­nú árnyékát sem keltették fel abban, akit nyomon követtek. Az ilyen árnyék ruhát, külsőt tud változtatni, hol mankón jár, hol meg villámgyorsan ugrik át egyik taxiból a má­sikba, észrevétlenül eltűnik pályaudvarok és áruházak forgatagában, kiugrik a föld­alatti összezáródó ajtajából. Átjáróházakban is képes min­den nyomot meglelni, vagy éj­jel háromkor kimegy egy nép- telen utcára, ahol a ritka já­rókelő úgy mered rá, mint borjú az újkapura, mégis ész­revétlenné tud válni A belügyi nyomozók bonyolult munkájá­ban ezer ilyen változat bukkan fel. Kuprin nem tudta, hogy ki s,ragadt” Saposnyikovra, csak azt kérte, hogy olyan legyen az illető, aki látta a kiállítá­son. A Saposnyikovot követő nyo­mozó elővette a már ismert fényképet és minden kétséget kizáróan megállapította, hogy egyezik azzal, aki Sklytonnal a Szokolnyiki park behavazott sétaútjaiq sétálgatott. Nyikoláj a Majakovszkij tér felé tartott és elmerült a Met­ro gránitlépcsőin lefelé özönlő fMlPÜJS&G 1965, szeptember 24., péntek utasok áradatában. A központ­ban át szállt, majd kilépve a Dzerzsinszkij téri állomásról — az Államvédelmi Bizottság épülete felé indult. Moszkva milliónyi pontja közül éppen a legvalószínűtlenebbet válasz­totta ki ebben a szituációban. Mást nem is lehetett feltételez­ni, mint hogy Saposnyikov el­határozta: bevallja bűnét... Nem, Nyikoláj Saposnyikov ezzel egyáltalán nem sietett. Átment a Kirov utcába, belé­pett Moszkva legismertebb könyvesboltjába, s eltűnt egy ajtó mögött, amelyben ez a tábla állt: „Könyvet — postán”. „Érdekes — gondolta Kup­rin — miközben olvasta a kü­lönleges szolgálat jelentését —, bármit is feltételeztem volna róla, de mit keres épp egy könyvesboltban?” Aztán fel­hívta telefonon a Rádióelektro­nikai Bizottságot. „Saposnyi­kov a Tervbizottságban van, Fokin elvtársnál”. Felhívta Fo­kin titkárságát. „Igen, értekez­let van, Saposnyikov is eljött. Hol van most? Mindjárt ellen­őrzőm ... Az értekezleten, Fo­kin elvtárs dolgozószobájá­ban.” Érdekes... — Nos hát — mondta magá­nak Kuprin fennhangon —, akkor megnézem a könyvúj­donságokat ... A könyvesbolt igazgatójának szobájában, ahová benézett, sok látogató volt. Kuprin tehát kissé körülszaglászott a bolt­ban. Végre az igazgató felsza­badult. Kuprin hamarosan megtud­ta, hogy a „Könyvet — postán”, osztály mindössze két férfidol­gozóból áll. — Mindkettő középkorú, egy­kori frontharcosok — mondta az igazgató —, mindkettő pár- tonkívüli. Hogy nősek-e? Nem tudom. Azt hiszem, igen. Be­csületszavamra, nem tapasztal­tam semmi rossizat... — Nagyon helyes, hogy nem tapasztalt rosszat — mosoly­gott Kuprin. — Az egyik, Iván Ivánovics, Isissé mogorva ember, de hét­főnként előfordul, hogy bűzlik a vodkától. Ügy, hogy... Még csak annyit, hogy múlt héten Iván Ivánovics egy csomó pla­kátot vásárolt itt a boltban... — Miféle plakátokat? — kér­dezte Kuprin. — Mindenfélét... Ür-plaká- tot, békeharc-plakátot, vagy tízet. — Mire jó ez neki? — Nem tudom. — Köszönöm szépen. Még egy kérésem volna: megnézhet­ném egy pillanatra ennek a két embernek a személyi dosszié­ját? Igazán csak egy pillanat­ra. Behozták a dossziékat. Kup­rin felnyitotta az egyiket. A kérdőív jobb felső sarkáról „Nyikoláj” pillantott rá. Elol­vasta az első sort: „Anatolij Prohorov, született 1922-ben...” „Világos — gondolta Kuprin. — Ez a Prohorov kitalálta a „Nyikoláj” fedőnevet. Be akar­ta biztosítani magát a kiállítá­son. Sőt, talán érezte is, hogy figyelik és sietett összezavarni a nyomokat... És össze is za­varta, az ördög vigye el, hu­szonnégy óráig. Saposnyikov- nak az egész rádióelektroniká­jával együtt semmi köze az egész dologhoz. Szóval, Proho­rov. Miféle alak ez a Proho­rov? Este Kuprin hívatta Ros­csint. — Alexandr, kezelésbe kell venned valakit. A neve: Anato­lij Prohorov. Kapcsolatokat lé­tesít külföldiekkel. Nézd csak és szórakozz — elővett egy fényképet —ez itt mellette Sklyton, alki bizonyára nem is­meretlen előtted. Több kollé­gánk csak nevet az egészen: azt állítják, hogy ez a Proho­rov egyszerűen egy szkizofrén alak, vagy pedig külföldi ha­risnyákkal kereskedik. Lehet, hogy így van, de nem valószí­nű. Ha így volna, miért nevez­né magát Nyikolájnak, amikor Anatolijnak hívják, miért megy el hatszor egy kiállításra s miért keresi a találkozást Skly­tonnal? Utána kell nézni ennek a fickónak... Méghozzá sür­gősen! Roscsin előtt papírlap he­vert, rajta két név és két cím: Anatolij Prohorov, Második Tverszkaja-Jamszkaja utca és Howard Sklyton, Ukrajna szál­loda. Az előbbi egy könyves­bolt alkalmazottja, a másik pedig kém — s egy kiállítás mögé rejtőzik. Miért találkoz­tak, miről tárgyaltak,? Hogyan lehetne megtudni? Mindenek­előtt: miféle ember ez a Pro­horov? Benne volt-e már más ügyekben is? Kitűnt, hogy nemcsak „ben­ne volt”, hanem főszerepet vitt. Egyház, fogság, a Balti­kum exarchája, Speer-légió, Berlin, Párizs, Gestapo ... No de ezek régi bűnök. Nem ke­vés bűnt követett már el ez az ember, de magkapta a meg­érdemelt büntetését. A szemé­lyi dossziéban talált utolsó ok­mány az amnesztiával kapcso­latos és Prohorovnak azzal a kérelmével, hogy vizsgálják felül a büntetését. Ez 1957-ben történt, most pedig 1963-at írunk. Hat év telt el közben. Hogyan zajlottak le ezek az évek Prohorov életében? Mi­lyen kürölmények között tel­tek el? Milyen emberek kö­zött forgott. Lehet, hogy Prohorov nincs egyedül. Talán főnöke van, vagy pedig segítőtársai. Az el­ső esetet feltételezve, a Skly­tonnal történt találkozása után haladéktalanul jelentést kellett tennie a főnöknek. A második esetben aktivizálni, vagy ellenkezőleg, a Szokol- nyiki tárgyalások eredményé­től függően, leállítani segítő­társainak tevékenységét. A Sklytonnal való találkozások­nak, így vagy úgy, de min­denképpen valami reakciót kellett kiváltani Prohorovból. Tehát a legfőbb következtetés: folytatni kell a figyelését, fel­deríteni legszűkebb baráti kö­rét, barátai címét, telefonját, megtudni, kitől és hogyan kap leveleket — szóval ezzel kell kezdeni. És most nézzük Howard Sklytont! Ez sokkal átlátszóbb figura. De mire kellett neki a könyvesbolt egyszerű alkalma­zottja? A kiállítást már átvit­ték Leningrádba. Talán ha­gyott valami nyomot Sklyton maga után az Ukrajnában. Nem, aligha. Nem olyan kis­stílű, hogy nyomot hagyjon. Persze, meg kell néznie... Sklyton szállodai szobájá­ban, mint feltételezté, semmi­féle nyomot nem talált. Szokás szerint a külföldi vendég el­utazása után a szobát mind­járt kitakarították, porszívóz­ták, tehát ha hagyott is volna ott egye-mást, azt már vala­melyik moszkvai szemétlera­kodó helyen örökre eltemet­ték. Roscsin a szállodai szobában az íróasztalnál üldögélt, mely­nek üres fiókjaiban nem ta­lált mást, mint egy telefon-lis­tát és néhány ceruzát. A lis­tán egyetlen jel sem látszott. A ceruzák a legmindennapibb, „Szojuz” gyártmányú ceru­zák. Az asztalon lámpa, író­készlet, naptár, telefon. Átke pozta a naptárt, sehol semmi jeL / Még egyszer figyelmesen át­nézte a naptárnak azokat a lapjait, amelyek Sklyton itt- tartózkodásának napjait mu­tatták. Már fel akart állni; hogy elmenjen, amikor várat- lanul felfedezte, hogy az új, tiszta naptárlapok közül egy, a december 21-i hiányzik. Ezen a napon még itt volt Sklyton. A lapot tehát vagy ő tépte ki, vagy valamelyik látogatója.’ Természetesen kitéphette más is, például a Sklyton előtti vendég is. De az illető azt a lapot tépte volna ki, amely napon itt lakott. És miért tép­ték ki ezt a lapot? Nyilván, mert valamit írtak rá. Vala­mit, amit meg kellett őrizni vagy meg kellett semmisíteni. Ha meg a naptáron jegyeztek fel valamit a december 21-i lapra, akkor a december 22-i lapon az analízis mutathat va­lamit. Egyébként meglehet; hogy a december 21-i lap hát­oldalára írtak fel valamit, ak­kor pedig ennek nyomait a december 20-i lapon kell ke­resni. Ha azonban a lapot előbb kitépték és csak ezután írtak fel rá valamit, akkor nem maradt semmi nyom. Mind­egy, ellenőrizni kell. Roscsin gondosan kitépte a naptárból a két lapot — Estére elkészült az analízis, A december 20-i lap üres volt. A december 22-i lapon viszont szemmel alig észrevehető nyom maradt, egy szám és két betű: „281 618 L. D.’! Szóval egy hatjegyű számi Igen. Esetleg egy moszkvai te­lefonszám. És az L. D.? Eset­leg egy név kezdőbetűi. Két órába tellett, amíg megállapí­tották, hogy a fenti telefon­számon nem ismernek L. PV nevű embert. (Folytatjuk) ontották a paprikatáblákra az : éltető vizet. ; Kút, fél nap alatt Jellemző, hogy amíg 1945 1 előtt összesen három vízkieme- J lésre alkalmas motor volt Bol- . dogön, az 1950-es évekre szá­muk elérte a félezret. Az új ! „vízelőállítási” eljárás, a Dunai [ Konzervgyár rendszeres igénye nyomán évről évre emelkedett , a paprika vetésterülete, s volt í olyan esztendő, amikor 700 holdon termelték a boldogi táj- , fajtájú, úgynevezett bogyisz­lói paprikát. Nem akadt jófor- ^ mán olyan parcella, ahol ne lett volna kút, — hiszen az új módszerrel fél nap alatt vizet , lehetett nyerni a talajból. Az évek nemcsak a vetésterület növekedését, de okos váloga­tást is hoztak és kezdeti keve- j rékfajták helyett most már szerte Boldogon a helyi tájfaj­tát termesztik, amely ugyan nem annyira primőrnek „erős” mint inkább zamatos, húsos termése mennyiségben ad so­kat a falunak és a népgazda­ságnak. Jellemző, hogy most amikor a kétségkívül monokultúra felé haladt bol­dogi mezőgazdálkodást a tér- * melőszövetkezés igyekszik dif-j ferenciáltabbá tenni — nem aH paprika ellen! —, még mindig! 30—40 százalékát adja a pap-1 rika a község jövedelmének. Az utóbbi időben a hely-1 beliek véleménye szerint mint- I ha csökkent volna a paprika 1 terméshozama. Igaz, az utóbbi | években alig volt kedvező idő- I járás, ám a 200 mázsás termés- I hozamot — többen voltak, akik | egy holdon ennyit értek el — I nem sikerült eddig elérni. I Évente ugyan ma is, most is I 150—200 vagon között termel- I nek és adnak el a MÉK-nek, I vagy zömében át a konzerv- I gyárnak, de kétségtelen, hogy bizonyos megtorpanás tapasz- I talható a mennyiségben... Egymásba fonódó láncszemek A hozzáértők véleménye sze­rint arra lenne szükség, hogy alapos agronómiái vizsgálat Népviselet-!- paprika=Boldog. Túlságosan is sematikus, le­egyszerűsített ez a képlet, de mégis kifejezi, hogy Boldog sa­játos, megkapóan szép népvi­seletével és ízes, zamatos pap­rikájával vált ismertté hatá­rainkon túl is. Boldog neve hallatán óhatatlan a remi­niszcencia a paprikával, ame­lyet ott termelnek, öntöznek a boldogi határban a paprikater­mesztés kiváló szakembereinek bizonyult helybeliek. Vajon hány évszázadra tekint­het vissza e termelési ág, va­jon mi adja jellegzetességét és lehetőségét éppen ebben a köz­ségben az intenzív paprikater­mesztésnek? Egy egész falu derült és gúnyolódott az Ősz családon, amikor 1938-ban — nem téve­dés, még harminc esztendeje sincs! — megpróbálkoztak a boldogi határban a paprika­termeléssel. Kis parcellákon — keveset S a gúny erejét bizonyítandó, egészen a felszabadulásig alig érte el a paprikatermelő terü­let az ötven holdat, az is há­rom-négyszáz négyszögölnyi parcellákra tagolva, csak úgy, mellékesen bíbelődve, „termel- getve”. A talajvíz ugyan ma­gasan van a boldogi határban, s már a kezdetben is öntözéses gazdálkodást folytattak, de mindaddig, amíg gémeskutak- ból, ló hajtotta vízkiemelőkből locsolták és nem öntözték a paprikapalántákat, jelentős fejlődésről nem lehetett beszél­ni. A felszabadulás után; első­sorban a belső kereslet növe­kedése, valamint a „technika forradalma” adott újabb és most már jelentős lökést e ter­melési ág fellendüléséhez. Csor­dás István helybeli ezermester olyan házi kútfúró berendezést talált fel, amely 15 centitől 60 centi átmérőig nyitott utat a nyolc-tizenhat méter mélyen meghúzódó vízig, s amelynek nyomán az expresz-kutak mo­toros szivattyúk segítségével gazdag sugárban és gyakorla­tilag szinte kiapadhatatlanul

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom