Heves Megyei Népújság, 1965. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-17 / 141. szám

Szolidaritás Kubával MONTEVIDEO (MTI): Június 13. és 20-a között ül össze Montevideóban a Kubával való szolidaritás kongresszusa. A kongresz- szust előkészítő koordinációs bizottság felhívást intézett azokhoz a latin-amerikai mozgalmakhoz, amelyek szo­lidárisak Kubával, kérve, hogy képviseltessék magukat a kongresszuson. A felhívás hangsúlyozza, hogy minden népnek joga van megválasztani sorsát, megszervezni közösségét. A kubai nép ezt tette. Az az elhatározás, hogy Kuba a nagy társadalmi elhatározá­sok útjára lép, nem fenyegeti sem a világ, sem a nyugati félteke egyetlen országát sem. Ennek ellenére vannak külföldi erők, amelyek min­dent elkövetnek azért, hogy visszaszerezzék kubai előjo­gaikat, s e cél érdekében nem riadnak vissza az erő­szaktól sem, gazdasági bloká­dot alkalmaznak Kuba ellen és agresszív kalandjaikkal veszélyeztetik a világ béké­jét. Ezért annak ellenére, hogy sok területen nézeteink nem azonosak Kuba nézetei­vel, egységesen fel kell lép­nünk az agresszorok ellen — hangoztatja a koordinációs bizottság felhívása­Ütközet békében Az éjszaka is egyre emelke­dett a víz. Már a házak ajta­ját nyaldosták a szélkavarta hullámok. De Budapest fő vé­delmi gátjai még állják a ne­héz küzdelmet, Óbudán, a Ha­jógyári szigetet azonban el­öntötte a víz. Már egy héttel a vész közeledte előtt a III, tan. Nincs itt idő tanakodás­ra. Agyaghegyet emelnek, kö­vekkel és homokzsákokkal megerősítve. A víz megszelí­dül. Erősebb volt nála ismét az ember. A mérnök megtörli verejté-. kező homlokát. Csupa sár a ruhája. Cipője bokáig merül a II megszálló erük támadása a Caamano-csapatok ellen ESEMÉNYEK — lOPűkbíLtL NEW YORK: Bérkövetelési sztrájkba lé­pett az amerikai kereskedelmi tengerészet tízezer hajógépé­sze. A sztrájk következté­ben több hajózási vállalat százkilencven hajója vesztegel Nagy-Britannia Kommunista New York, New Orleans, Bos- '^L~ ton és Houston kikötőjében. (MTI) MOSZKVA: Vaszilij Kuznyecov, a szov­jet külügyminiszter első he­lyettese szerdán Tokióba uta­zott. LONDON: Pártjának küldöttsége június Í4-én és 15-én Hanoiban meg­beszéléseket tartott a Vietnami Dolgozók Pártja képviselőivel. Az angol delegációt John Gól­ján* Nagy-Britannia Kommu­nista Pártjának főtitkára, a vietnami küldöttséget pedig Le Duan, a Vietnami Dolgo­zók Pártja első titkára vezet­te. A találkozón a felek kicse­rélték nézeteiket az őket köl­csönösen érdeklő problémák­ul. PÁRIZS: A francia fővárosban nem­zetközi tanácskozás kezdődött az űrutazás biológiai problé­máinak megvitatása céljából. A tanácskozásnak nagy jelen­tőséget kölcsönöz, hogy magas Szintű szovjet és amerikai tu- dősküldöttség vesz részt rajta. ★ Charles De Gaulle, francia köztársasági elnök szerdán öt­napos Párizs környéki beszéd- kőrútra indult. A francia el­nök testi épségére ötezer pá­rizsi rendőr vigyáz. LA PAZ: Hemando Siles Zuazo, jelen­leg illegalitásban élő, egykori bolíviai köztársasági elnök, a Nemzeti Forradalmi Mozga­lom Párt vezetője kedden po­litikai menedékjogot kért Uruguay la paz-i nagykövetsé­gén. égisze alatt Santo Domdngóba érkezett brazil csapatok is. A megszálló egységek tüzérségét is bevetették az alkotmányos erők ellen, amelyek végül kénytelenek voltak feladni mintegy 35—40 háztömböt. A tűzszünet nyolcórás szüntelen csatározás után este fél kilenc­kor állt helyre, Mayobre, ENSZ-megbízott közvetítése nyomán. Az első jelentések szerint az alkotmányos erők vesztesége öt halott és negyven sebesült, míg az „Amerika-közi” csapa­tok soraiban három tiszt (két amerikai és egy brazil), to­vábbá 22 amerikai közkatona megsebesült. A megszálló erők támadása következtében a tervezett po­litikai tárgyalások elmarad­tak. A Caamano híveinek ke­zében levő városrész északi és keleti részén egyaránt három­három utcát foglaltak el az amerikai és a brazil csapatok. az emberi életek és értékek megmentése a legfontosabb. kerületi tanács megszervezte a kiürítést. A flotilla és a szov­jet alakulatok kétéltű jármű­vei éjjel-nappal mentették a lakosság ingóságait, és telepí­tették biztos helyre az embe­reket. De a hatalmas hajógyárban megálltak a gépek. A feltörő talajvíz, az egyre dagadó Du­na, mind jobban körülölelte a sóját, betört a csarnokokba. Most három műszakban dolgo­zik a gyár munkáskollektívá­ja, hogy mentse a menthetőt a pusztító ártól, magas bakok­ra állítják a vagyontérő gépe­ket, száraz helyet keresnek a műszereknek. A vízszint egyre emelkedik. Még mindig nem tetőzik Buda­pestnél a Duna. A Barát-pa­taktól a Filatori gátig húzódik az egyik kritikus Duna-sza- kasz 7 kilométer hosszúság­ban. Máskor ebben az évszak­ban vidám csónakázók zajától hangos a part. Most vezénysza­vak pattognak: „Húsz zsákot a töltés aljára, mert szivárog a víz... A földgyalu azonnal menjen át Pünkösdfürdőre, a csillaghegyi ároknál, az or­szágút alatt áttört a víz.. .F’ Gépkocsival száguldanak oda. Az urh-s autók leadták a vészjelet, majdnem egyidőben érkezünk a mentőcsapattal. Hatalmas sugárban zúdul a víz. Egy régi gázvezetékcső alatt jön a feldühödt, piszkos folyam. Repülnek a teherautókról a homokzsákok. Tóth Sándor szakaszrr.émök irányítja a munkálatokat. ,Körgátat épí­tünk” — mondja határozot­latyakba. Szemei pirosak. — Mióta van a gátakon? — Három hete. — Családját mikor látta? — Mikor is? — kérdezi visz- sza és elgondolkodik. — A múlt hét elején is otthon vol­tam egyszer... — Mennyit alszik naponta? — Alvás? Most nem lénye­ges, mert itt a víz! És nagyon kell, rádupláznak a műszakra. Húszévesek. Tele erővel és az­zal a tudattal, hogy minden zsák homok, amit megemel­nek, minden lapát agyag (mi­lyen súlyos is egy ilyen lapát), amit a gátakra tesznek, hoz­zájárul Óbuda, az emberek ne­hezen szerzett javainak védel­méhez. Az elárasztott területeken két és fél méter magasan áll a víz. A házak lakatlanok, a ker­tekben békák kuruttyolnak. A főútvonalra nem tud áttörni a víz. A gátakat állandó ellen­érzés alatt tartják és erősítik, 'eherautók szállítják a még hozzáférhető bútorokat. A víz­ien derékig gázolva, embe- -ek mentik ingóságaikat. Száz­ötven család volt kénytelen elhagyni otthonát, 150 család ■sak a III. kerületben. Gyurcsó Ferenc, a III. kerü- ’eti tanács vb elnöke állan­dóan a bajsújtotta területeken van. — Nagy és súlyos ez az ele­mi csapás — mondta. — De mindent megtettünk, hogy a hontalanná vált családokat, a lehetőséghez mérten, a legjobb körülmények közé helyezzük. A kerület több iskolája szük­ségszállássá alakult. Az el­árasztott területeken állandó rendőri készültség ellenőrzi a magányos, üres házakat, vi­gyázva a lakosság ott maradt ingóságaira. Ezen a héten még állandó emelkedés várható. Tizenhá­T cl jeti erővel dolgoznak a szivattyúk. (Regős István felvételei} haragos a Duna. Néha azért ledőlünk. A strand egyik iro­dájában van az ideiglenes fő­hadiszállásunk. Ha csak azóta ki nem mosta a víz, mert reg­gel már az ablak alatt höm- pölygött az áradat. De ő csak egy a sok közül. A „kiskatonák” minden ve­szélyeztetett helyen ott van­nak. Ütközet békében! Milyen keményen állják a sarat. Ha rom szivattyú zajától hangos a veszélyeztetett terület. Ti­zenhét ezer homokzsák erő­síti a gátakat, és még újabb hatezer következik. Az ember birkózik az elemi csapással. Civilek, katonák, önkéntesek építik éjt nappallá téve a gá­takat. Az emberi összefogás eddig a legtöbb szakaszon megfékezte a Dunát. Regős István Köszönetét mondok mind­azoknak, akik felejthetetlen férjem temetésén részvétük­kel fájdalmamat enyhítet­ték. özv. BARTUS SÁNDORNÉ 2 XlPVJiSG 1965. Június 17., csütörtök / Autók, előítéletek, bűnözők New York — közelről SANTO DOMINGO (MTI): Santo Domingóban szabályos ütközet zajlott le az „Amerika- közi” erők és Caamano alkot­mányos elnök katonái között. Mint a felkelők közölték, a tá­madást a fővárosban tartózko­dó amerikai egységek indítot­ták el, később pedig bekapcso­lódtak a küzdelembe az AÁSZ let. A levél, amelynek aláírói­hoz szerdán még számos kép­viselő csatlakozott, sürgeti a miniszterelnököt, hogy félreért­hetetlenül adja Washington tudtára: az amerikai szárazföldi erők támadó bevetése olyan határvonal a vietnami háború­ban, amelyen túl Nagy-Britan- nia semmiképpen sem követ­heti az Egyesült Államokat és nem támogathatja a „koreai tí­pusú” háború közvetlen veszé­lyét felidéző politikáját. Miközben a kormánypárt a miniszterelnök nyilatkozatá­nak értelmét és jelentőségét próbálta megfejteni, Wilson a parlament egyik bizottság5 szobájában a nemzetközi csúcs- találkozóra Londonba érkezett Sasztri indiai miniszterelnök­kel tanácskozott egy .nemzet- közösségi békekezdeménye­zés” lehetőségéről. Wilsont erősen aggasztja, hogy a nem­zetközösség afroázsiai tagálla­mai egyáltalán nem titkolják mélységes csalódásukat az Egyesült Államokkal szemben túlságosan engedelmes munkás­párti kormány iránt. Ezért Wilson „közös kezdeménye­zéssel” akar elébe vágni annak, hogy a csütörtökön kezdődő kormányfői értekezleten nyíl­tan kifejezésre jussanak a bí­rálatok* A brit miniszterelnök han­got változtatott a vietnami kér­désben és ezzel elhárította a kormánypárton belüli lázadás nyílt kirobbanását — ebben foglalható össze mértékadó po­litikai megfigyelők véleménye Wilson keddi parlamenti nyi­latkozatáról. Rámutatnak, hogy a „folyamatban levő konzultá­cióra” való hivatkozás, s egy angol békekezdeményezés re­ményének megcsillogtatása mellett, Wilson azzal vezette le a munkáspárti padsorokban uralkodó „túlfeszültséget”, hogy kormányának „mély nyugtalanságát” fejezte ki a legutóbbi vietnami fejlemé­nyekkel kapcsolatban, utalva* , az amerikai szárazföldi had­erők támadó bevezetéséről ho­zott washingtoni döntésre. Ugyanakkor csillapítólag ha­tott a kedélyekre, hogy a bé­kés rendezéshez fűzött remé­nyeit, ezúttal először. Wilson nem kapcsolta össze az ameri­kai politika kifejezett tá­mogatásával, sőt még arra is célzott, hogy az angol-ameri­kai bizalmas diplomácia kulisszái mögött hajlandó szor­galmazni a Dél-Vietnami , Nemzeti Felszabadító Front tárgyaló partnerként való el­fogadtatását és Észak-Vietnam bombázásának beszüntetését. A munkáspárti baloldalnak és a centrumnak tett engedmé- _ nyék mértékét és igazi értékét egyelőre nehéz felmérni. Az amerikai agressziótól való el­határolódást sürgető képvise­lők mindenesetre szükségesnek tartották figyelmeztetni a mi­niszterelnököt: a brit kor­mánynak meg kell vonnia tá­mogatását az Egyesült Álla­mok vietnami politikájától, ha a „folyamatban levő konzultá­ció” nem vezet hamarosan kéz­zelfogható eredményre. ötven munkáspárti képvise­lő — a balszárnyat és a centru­mot felölelő összetételben — írt alá Wilsonhoz címzett leve­Londoni kérdőjel: változás vagy taktikai visszavonulás a brit kormány vietnami politikájában ? Az amerikai Republikánus Párt nagyszabású kampányt szervez azért, hogy egyik poli­tikusa, John Lindsay elhódítsa a demokratapárti Wagnertől az Egyesült Államok egyik leg­fontosabb közéleti tisztségét* New York város polgármester­ségét. A küzdelem persze szennyesteregetéssel is jár és a sajtóban a szokásosnál több szó esik New York megoldha­tatlannak tűnő problémáiról. Néhány hónapja jártam a vi­lágnak ebben az egyik legna­gyobb metropolisában. Hadd villantsam fel szemtanúként ennek az országnyi városnak néhány dillemáját. Káosz az utcában — Óvakodj a rush-hourstól! — ez is azok között az arany- szabályok között volt, ame­lyekre New York-i ismerőseim már az első órákban figyel­meztettek. A rush-hours csúcs­forgalmi időt jelent. Ez persze minden világvárosban torlódá sokat jelent, de New York ilyenkor egyetlen nagy torló­dás. Még világos van, de Manhattanban már izzanak a reklámdzsungel fényei, rohan, villan, forog minden. Olyan az egész, mintha egy laboratóri­umban fényhatásokkal érzé­keltetnék a város örökösen negyvenfokos lázban égő nyug­talanságát. Csaknem minden utca egy­irányú, de még így is kiönt a kocsiáradat. A zöld és piros fé­nyek elvesztik jelentőségüket: a zöldben megakadtak kényte­lenek pirosban továbbmenni ha módjuk van rá. Ismerjük a zöld hullám fogalmát. Nos, New York csúcsforgalmi idő­ben a piros hullám városa. A legfantasztikusabb helyzetek­ben megrekedt kocsik, autóbu­szok, taxik vezetői egykedvűen várnak. Megszokták, hogy fo­galmuk se legyen a megtorpa­nás okairól. Nem az ő dolguk — a problémák valahol előbb, esetleg néhány kilométerrel arrébb kell megoldódnia. Sod­ródik minden és mindenki. A járdán úgy érzem magam, mint a Népstadion kijáratánál nemzetközi mérkőzés után. Ami a szemem elé tárul* ami őrjítően körülhömpölyög, az maga a közlekedési csőd, amelynek megoldására még ki­látás sincs. A nyolc és fél milliós város­ban évi 14 millió látogató nyü­zsög. Ami pedig az állandó la­kosokat illeti, „csak” Long Is­land, Brooklyn és Quens kerü­letekben 4 660 000 ember él, több mint akár Chicagóban, akár Los Angelesben. A város egyetlen nem szigeten levő közigazgatási egységében, Bronx kerületben 1 450 000-en laknak, többen mint San Fran­ciscóban és Bostonban együtt­véve. A metropolis összlakos­sága — és így válik érthetővé New York óriási jelentősége az amerikai belpolitikában —túl­szárnyalja, Colorado, Wyo­ming, Montana, Idaho, New- Mexiko, Arizona, Utah és Ne­vada együttes lakosságát. A szédült kavargásban az ember szinte természetesnek tavija a feje felett óriási ne­onbetűkkel viliódzó filmcímet: Mad, mad, mad world. Magya­rul: Bolond, bolond, bolond vi­lág ... Aligha véletlen, hogy ez a metropolis világviszony­latban vezet az idegbetegek szomorú statisztikájában. So­ha sehol annyi magában be­szélő, gesztikuláló embert nem láttam, mint a New York-i föld­alattin. Megnézem, hol szálisz hi ... A subwayn — így nevezik itt a metrót — ízelítőt kap az em­ber New York legnagyobb problémájából, félelmes nem­zetiségi feszültségből is. Ha a suburbok, peremkerületi villa­negyedek tájáról a központ, Manhattan szíve felé tart a lá­togató, még nem vesz észre semmit: a City be dolgozni jár­nak az emberek. Kifelé azon­ban hazamennek a New York­iak és ez az út már szociológiai tanulmány. Megnézem, hol szállsz ki és megmondom, kd vagy. Ez nemcsak az anyagi helyzetre, hanem a bőr színére, a nemzetiségi hovatartozásra is vonatkozik. Nincs a világon a nemzetiségi gettóknak olyan szövevénye, mint Amerika leg­nagyobb városa. Félelmes, milyen tökélete­sen zárnak az előítéletek rete­szei. Erre a legjellemzőbb New York hatalmas dilemmája, egy egy hisztérikus belső népván­dorlás. A dolog úgy kezdődik, hogy egy-egy négernek, porto- ricóinak vagy más megvetett etnikai csoport tagjának kibír­hatatlanul elege lesz és a magas lakbér áldozatát is vállalva megpróbál kitömi a gettóból. Minden hájjal megkent ingati lanügynökök lefizetik valame­lyik „fehér” negyed egy lako­sát. Az elköltözik és helyébe megérkezik a színes bőrű jöve­vény. Az ügynökök erre meg- kondítják a hisztéria harang­jait és megkezdődik a fehérek pánikszerű elköltözése az egész környékről. Tízezer ilyen me- nekülésszerűen elhagyatott la­kás — állapította meg Amerika egyik légismertebb szociológu­sa, Vance Packard — egy év alatt ötmillió dollár tiszta ha­szonhoz juttatja az ingatlan- business hiénáit Kocsink a Lower East Sideon suhan át. Valaha a pánok Len­gyelországának és a cárok Oroszországának pogromjai elől menekültek népesítették be ezt a negyedet, amelyet az utóbbi években elárasztottak a leg­újabb tömeges bevándorlók, a portoricóiak. Egy csapásra ide­varázsolták Latin-Amerikát. Az utcán élnek, harsány szegény­ségben. A négerek mellett bent a város szívében ők végzik a legpiszkosabb munkát a felhő- karcoló-szegélyezte utcák utcák kanyonjaiban. Ök csapnak ösz- sze rendszeresen a kubai ellen­forradalmár tüntetőkkel, ők ír­ták rá nagy, fekete betűkkel többek között a Brodway alatti subway 157. utcánál lévő lejá­ratának homlokzatára: FIDEL. A Lower East Sddo derűs hely a gettók gettójához, a problé­mák problémájához, Harlem­hez képest. A gyűlölet és re­ménytelenség e szigetének po­kol-bugyrai túl számosak ah­hoz, hogy egy ilyen írás kereté­ben akár fel is soroljuk őket. Elég, ha most beérjük annyi­val, hogy &. munkanélküliek számától kezdve a lakhatatlan­nak minősített lakások számán át a betegek számáig minden New York-i statisztika a fél­millió néger Harlemjében a legrosszabb. „Ostromállapotban élünk” — Hallottad? — E kérdés után New York-ban csaknem min­dig a legújabb bűnügyi rémtör­ténet következik. Ebben a fe­szültségektől terhes városban a közbiztonság fantasztikus hiá­nya olyan téma, mint Budapes­ten a sport, vagy Londonban az időjárás. „Városunkban — írja a New York Herald Tribune — túlságosan sokszor fenyegeti ve­szély az emberek életét és tu­lajdonát. Mondjuk ki nyíltan: szinte ostromállapotban élünk”. A borzalmas bűnözési statisz­tikához — és ez a tény talán ha­zánkban kevésbé ismert — ala­posan hozzájárul a kábítósze­rek félelmes elterjedtsége is. Ezeknek a mérgeknek a meg­szállottjai enyhébb esetben na­pi öt, súlyosabb esetben pedig mintegy 50 (!) dollárt költenek gyilkos szenvedélyükre. A „gyil­kos” jelzőt itt szó szerirt hasz­nálom. Murtagh báró, az egyik ismert szaktekintély szerint a rablógyilkosságok felét a ká­bítószerek rabjai követik el, akik —, ha másképp nem tudják megszerezni a heroint, minden­re képesek. S miközben egyesek millió­kat vágnak zsebre a történelem egyik legnagyobb businessén, diplomatatáskákban és luxus­autók beépített rejtekhelyein ömlik, zúdul Amerikába a he­roin és emberek halnak meg azért, hogy a gyilkos másnapi adagja is meglegyen. Harmat Endre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom