Heves Megyei Népújság, 1965. április (16. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-29 / 100. szám
w „Látom a fényt.. ” GÁRDOS MARISKA 80 ÉVES Vézna kis proletarianyka kiáll a fáradt hajógyári munkások elé. A májusi szél összeborzolja sűrű, vékony szálú haját. Keskeny arcát betölti az indulat. Ajkáról száll a költemény: „Akasszátok fel a királyokat!. . Gárdos Mariskának hívják és nyolcéves. Szeméből lövell a gyűlölet a „királyok” ellen. Korán megtanulta a törvényt: kétféle ember van, szegény és gazdag. Szerette a szegényeket, és engesztelhetetlenül gyűlölte a gazdagokat Itt ülök most vele szemben. Elnézem apró termetét, sorstól barázdált, kemény vonású arcát, szigorú ívelésű ajkát. Ö nem lát engem. Tizenöt évvel ezelőtt elvesztette a szeme világát mindennapos gondjaiban, éreztem, a lelkűk minden rezdülését. De következtek a nehéz, harcos esztendők, s felsőbb iskoláról még álmodnia sem lehetett. Ö mégis tanítónő lett, aki a leikéből, eszéből szakította ki az igazságot, hogy az egyszerű embereknek fényt adjon az életébe. Híresek voltak a Gárdos-szemináriumok. Sok ezer tanítványának lelkében ébresztette fel a marxizmus eszméinek igazságát. Tanítványai még ma is hálásak ezért! Lépésről lépésre ismerte meg a munkásosztály vágyait, érdekeit. Először a közösség hatalmas erejét fogta fel. Azt, hogy egy fáradt proletár karját könnyű letörni, de álljanak csak össze ezrivel, százezrivel, megengedi, hogy megnézzem. Tagságának kezdete — olvasom —, 1900! A 15 éves leány hatvanöt évvel ezelőtt már tudta, hol a helye, ismerte célját. Es az évek múlásával az ösztönös sejtésből tudatos felismerés lesz, a harcok kérlelhetetlen forradalmár asz- szonnyá edzik Gárdos Mariskát. Alig öt év múlva megírja első könyvét. Húszéves akkor és szerkesztője a Nőmunkás című lapnak, amelynek fejlécén— nem félve a bíróság szigorától — bátran írta: Szocialista politikai lap. 1919-ben, 34 éves korában a Vörös Újság egyetlen női munkatársa. A munkásegyetem előadó tanára. Az Ötszázak tanácsának tagja. Azután ... — Emlékszem, ültünk az új városháza nagytermében. Kun Béla bejelentette a Tanácsköztársaság bukását. Borzasztó volt. Mintha kést szúrtak volna szívembe, dőlt a könny a szememből: úgy éreztem, a legközelebbi hozzátartozómat vesztettem el. S aztán a szörnyű fehérterror! Az emigráns évek Becsben. Az egész élete örökös, szüntelen harc. Keserű hónapok a Markóban, a toloncban. — Szinte kibírhatatlan volt. Piszok, férgek, éhezés. Otthon beteg férjem és 10 éves kisleányom várt. Keményen összehúzódik a szája, ha a fasizmusról szól. Mozgása energikus, emlékei lebilincselőek. A börtönben regényt fordított.. Az Októberi Forradalom 20. évfordulójára megjelentette börtönben készült műfordításban Hja Ehrenburg regényét. Mennyi küzdeni akarás. Milyen óriási kitartás. Vajon hol rejtőzött az ereje ennek a törékeny asszonynak, hogy félt tőle minden uralkodó rend. Ady Endre így ír róla 1904- ben, egyik nagyváradi újságcikkében: „... A szocializmus keblén igaz, piros szegfű Gárdos Mariska, féket nem ismerő igaz agitátor tehetség!... Példátlan bátorsággal izgat a fennálló társadalom kiváltságos osztályai ellen... Ezen az arcon láthatni milliók szenvedését, egyéni gond, egyéni bánat nem teheti ily markánssá a vonásokat...” S aztán bekövetkezett a tragédia, a megfáradt szem bezáródott, a petróleumlámpa pislákoló fényénél átolvasott éjszakák megviselték a látóidegeket. Ennek ma 15 esztendeje. Azóta diktál, nem tört meg. Nemrég jelent meg élete regénye „Szállj gondolat...” és a „Kukoricán térdepelve”. Május 1 a munka, a tavasz ünnepe, s az ő születése napja. A sok-sok gratuláló levél és távirat mellé küldjük mi is jókívánságainkat, további hosz- szú életet kívánva, erőben, egészségben! Irta, fényképezte: Regős István — Tizenöt éve nem látom a betűt, de látom a fényt, azt a fényt, amit életemben mindig kerestem. S valóban látja a fényt, ha nem is a külső fényeket. Hisz lehet-e világtalan, akinek gazdag lelkében egy egész világ lakozik? A klasszikus irodalomtól Marxig. Akiben ott él a művészet képet teremtő ereje és belső zenéjével a világosságot teremtő eszme? Nem! Látó ő ma is, hisz alkotókedve egy pillanatra sem fogyatkozott, sőt még dúsabb színekkel ábrázolja az embert. Mennyi mindent írhatnék igazán eseménydús életéről! A piros karosszék melegében kényelmesen elhelyezkedve, ő is napokig mesélhetne igaz, szép meséiket a küzdelemről, a harcról. Ki merne hát vállalkozni egy szűkre szabott riport keretében a teljességre ! Ma is ír elbeszéléseket, amik olykor kisregénnyé formálódnak. Miről ír? Talán arról a csöpp somogy- cvrszági lánykáról, aki 1885-ben megszületett? Akit a sors kegyetlensége kétéves korától ötéves koráig megfosztott a szeme világától. Aki már akkor megtanulta, megérezte, felismerni a jót, a tisztaságot. Vagy arról a családról, ahol ez egyik évben megszületett a gyermek, csupán azért, hogy egy évre rá a kis koporsót kivihessék a temetőbe? Orvos, kórház, vágyálom volt akkor a proletárnak. Serényen dolgozik. Előadásokat tart, nevel, tanít. _ Mindig tanítónő akartain le nni. Értettem az emberek nyelvén, éltem a szegények hadsereggé, s akkor nincs senki, áld győzedelmeskedhet felettük. Hirdette az eszmét. Ügy tudta mindig átadni érzelmeit, a nép igazságát hallgatóinak, hogy azok vele együtt lelkesedtek, hittek! Vörös párttagsági könyvét őrzi. Benyúl az íróasztal fiókjába és enyhe mosollyal, ami mögött talán inkább pironko- dás, mint büszkeség rejtőzik, Július Höl üzemi ebéd nélkül marad 656 egri dolgozó ? Az Észaikmagyarországi Üzemi Vendéglátóipari Vállalat egyik egri konyhája és étterme a Dobó tér 2. szám alatt van, a városi tanács hajdani konyhája és étterme helyén. A közvéleménykutatás szerint a város - egyik legjobb üzemi ebédjét itt kapják meg az Eger-bavárosban dolgozók, — szám szerint mintegy 650-en. Mint derült égből a villám, úgy érte a vállalat igazgatóját, Tóth íjászlöt, még az év elején, január 25-én a városi tanács felmondólevele! Mit je_ lent e Pár soros rideg felmondás? Nem többet, s nem kevesebbet, minthogy július 1-étől a városnak mintegy 650 dolgozója üzemi ebéd nélkül marad. Gondosan utánajár, tunk és megtudtuk, hogy egyetlen fővel is képtelen növelni az üzemi étkeztetési létszámot mind a Park Szálló étterme mind a Vadászkürt, mind a Marx Károly utcai Széchenyi Étterem, vagy akár a megyei tanács üzemi konyhája. A Fegyveres Erők Klubja sem engedélyez már egyetlen további étkezőt az éttermébe. Milyen jövő vár tehát 600—650 egri belvárosi dolgozóra? Nem mondhatjuk, hogy éppen rózsás, vagy kedvező. Ez. sajnos, a rideg valóság. A felmondásihoz kétségtelen joga, módja és lehetősége van a tanácsnak. — hiszen a vállalattal kötött szerződés értelmében félévi felmondási határidőt biztosítottak a feleknek. Az étkeztetésből kiszorított 650 dolgozó azonban méltán állítja szembe a jogilag helytálló felmondólevéllel „az üzemi étkezéshez való jog”-át. amelyet július 1-től képtelen „gyakorolni”, hiszen egyetlen üzemi ebédet szolgáltató vendéglő. étterem sem hajlandó felvenni és ebédet biztosítani egy újabb vendégnek sem, hiszen mindegyik erején túl te- vékenyekdik már eddig is. A vállalat felügyeleti szerve, a Vendéglátóipari Igazgatóság, a Felsőmagyarországi Üzemi Vendéglátó Vállalat részére a Klapka utca keleti végében, a Népként sarkán, egy 3000 fős, 1500 adagos önkiszolgáló éttermet építtet, melynek munkálataihoz még az idén hozzákezdenek, s jövőre készen is lesz. (Balatoni típustervek alapján készül.) Bármennyire is ragaszkodnak az üzemi étkeztetés szolgálatában álló konyha és étterem kitelepítéséhez a Dobó tér 2. szám alól, az mégsem indokolja, hogy erre a lépésre azelőtt kerüljön sor, mielőtt a 600—650 dolgozó ebédje — nem nyert valahol, — bárhol, — biztosítást! Jogos tehát a 600—650 egri dolgozó kívánsága, hogy vagy július Mg oldják meg ¥alabol részükre az üzemi «étkeztetést, vagy pedig, ha ez nem volna lehetséges, addig az időpontig* amíg meg nem nyílik a nagy befogadó_ és áteresztőképességű, új önkiszolgáló étterem, addig kapjon az üzemi vendéglátó halasztást, hiszen már hetek óta állnak a tanácsházi építkezéseik... Az illetékeseknek, nem utolsósorban a szakszervezetnek* mindent el kell követniök* hogy elintézzék hogy a 600— 650 egri dolgozó július 1-e úján is élvezhesse a szocialista államunk nyújtotta anyagi kedvezményeket és hozzájusson, mint eddig is, az üzemi ebédhez. Országszerte izmosodik, erősödik a dolgozók szervezett keretek közötti étkeztetése, ebédbiztosítása. — miért akar akkor e téren Eger elmaradni és ezáltal 600—650 dolgozó részére komoly és meg nem oldható problémát okozni...? Szerencsére, július 1-ig még van idő a cselekvésre! (Sugár) Új tavasz az egri Rákóczi Tsz-ben 4'J 1965. április 29„ csütörtök 7 a tervek maradéktalan végrehajtását. Emellett nem feledkeztünk meg a jól dolgozókról sem. CIGARETTÁRA gyújtunk, A füst mint kígyó hullámzik el a falon levő díszes „működési engedély” előtt. Ez már új, elődje viszont még az ötvenes évek elejéről való, amikor a közösség magja összekovácsoló- dott. Azóta tsz-tag az elnök is, 1949 óta. Ezért merte elvállalni 1962. december elsején a gazdaság vezetését, mert ismert mindenkit, velük dolgozott, tudta, hol szorít a cipő, kivei hogyan kell bánni. Tudta: őt még rossz szándékú emberek sem tudják becsapni, mert a Rákóczi Tsz valamennyi tagját gyermekűi óra óta ismeri. Itt született közöttük, s ott is nevelkedett. —_ Nálunk függetlenített ellenőrző bizottsági elnök van, aki a közgyűlés határozata értelmében rendszeresen ellenőrzi a gazdaságban folyó munkát. És sikerrel! — Nehéz volt az első lépéseket megtennünk — folytatják tovább. — Üj párttitkárt is választanunk kellett, hogy megjavuljon a tsz gazdasági és politikai vezetőinek kapcsolata. Ez is sikerült: jó a kapcsolat, növekedik a párttagok száma, és sok hasznos ötlettel járulnak hozzá az eredményesebb munkához. A párt javasolta a szocialista munkaverseny megszervezését is. Bevált. Különösen az első kapálásnál és a permetezésnél. A győztesek közölt hétezer forint jutalmat osztottak ki. De sikerrel járult a kollektív szellem kialakulására a balatoni és a dunai út is. Az emberek még ma is beszélnek róla, hiszen sokan voltak olyanok, akik életükben ekkor láttak közelről hajót. De helyesnek bizonyult a párt azon indítványa, amelynek értelmében a közgyűlés megváltoztatta a tsz alapszabályát és a beteg tagoknak, betegségük idejére, — az első naptól az utolsóig — szociális alapból előző évi napi keresetük 50 százalékát fizetik ki táppénzként. AZ IDÉN IS JÓÉ rajtoltunk — mondja búcsúzóul az elnök, hogy az ez évi tennivalókról beszélgettünk. — Földben a mag, a metszést elvégeztük, folyik a szőlő első mélykapálása. 90 hold szőlőt telepítünk, a forgatást elvégeztük, most hordjuk ki a földeikre a betonoszlopokat, csak az esős idő nehezíti a munkánkat. Reméljük, az időn még eredményesebben zárják az esztendőt. Fazekas István Kiállók a vonat peronjára s hagyom, hogy göngyölgessen a levegő, csavarodjon rám a meleg szél. A szél meleget hoz és tavaszt. Üj világ hírnöke s új életet hoz a hátán. Ahogy ritkulnak a főváros szürke házai, nőnek a rétek. Sápadtak még, de már enyhén szétfut rajtuk az élet zöld „pírja”. A fák szürkék, még csupaszok, de pelyhesek a rügytől s a kipattant apró levélkéktől. — Rákos! Rákos komor, szénporral finoman behintett állomás. És végig, ameddig a szem bele nem fárad, rozsdás síneken rozsdás, tépett mozdonyok, gyűrött vasajtók, horpadt kazánok, elcsorbult kémények. Siralmas kép. Halott szörnyek temetője. S a halott szörnyek hasukat, kerek lábukat mutogatják az égnek. Van ilyen is. Van, amelyik mintha berúgott volna, egyensúlyát vesztve oldalt billent, megmerevedett büleués közben s úgy maradt. És mind mozdulatlan, kísértetiesen mozdulatlan. Csak a levegő billeg körülöttük. És barna rozsda eszi bőrüket, mert porból lettünk, s porrá leszünk. S hol a gyásznép? Gyásznép itt nincs ...De mégis... A mozdonyok egyszer esak megmozdulnak. Ügy, mintha összenőttek volna. S megmozdulnak velük a sínek is és a villanypóznák, a kútház... Mi indultunk el szép csendesen. Mi. És számolom a vashullákat. Számolom. Aztán egészen mást számolok. Egy, kettő, tíz, tizenöt, húsz. Olajfoltos a képük, s olajfoltos a kék zubbonyuk. Ez hát a gyásznép. — Hozd a kónuszt, ne tátsd a szád! — Ott nyargal egy zub- bonyos a kazán tetején. Törli homlokáról a verítéket. Lenn a gyerek meghúzza sapkája últjéti belerúg a kavicsba és siet kónuszért. Fütyül valami tavaszi dalt. A rozsdás sínen átfektetve, vaslapot püföl egy munkás nagy kalapáccsal. Majdnem barna a zubbonya az olajtól. A másik mozdonyon meg úgy mászkálnak a kék emberek, mint a hangyák. Sebesen. Egy meg nagy ecsettel mázolja a mozdonyt szép feketére, lakkosra, fényesre. Az ég ragyog felettük kéken. Tavasz van. Üj élet kezdete. S ezek a kékzubbonyos emberek is új életet varázsol nak a holt szörnyekbe. A rozsda helyén fekete máz ragyog. S lám, az egyik most nyikorogva megmozdul. Élt, megholt s most él újra. Feltámadnak a mozdonytemető halottal... Kinn a zöldben futunk már. Megint nyaldos, ölelget a meleg szél. A természet is nagy- nagy mozdony. Néhány héttel < ezelőtt még holtan, szürkén, siváran aludt. Mozdulatlanul, rozsdásan. S most fényesedik, szépül, mozdul minden. Csobogó víz mellett zöldebb a fű, pelyhesebb a fa. A víz fölött füst száll. Arrébb égetik a gazt a kukoricaföldön. Emberek égetik. Földszínű az arcuk s szakadozott ingük szétnyílik a mellükön. Égetik a gazt. Azért égetik, hogy ne legyen útjában a növény fejlődésének. Ne akadályozza a növést. Az országban mindenütt égetik a gazt és kaparják a rozsdát. A gaz tönkreteheti a vetést s a rozsda megeheti a vasat. S az emberek mozognak mindenfelé, mint hangyák serege. Ekevasak szaladnak a föld fakó bőrébe s a barázdák feketén, fényesen fordulnak ki az ekék nyomán. Amerre az eke járt, fekete és fényes a föld. A föld nagy mozdony. S most fényesre, feketére mázolják földszínű emberek. Kicsinosítják. Az új élet indulásánál. S a fekete földön új emberek járnak. Ingüket lobogtatja a meleg szél s magvat hintenek a barázdák közé. Nézem őket. Aprók, mint a hangyák és szürkék, mint a föld... De nagyon sokan vannak... S kezük munkája nyomán új életre kél a roncsvas, új élet áramlik a pusztaságba... Kezük munkája nyomán felépül az ország. AZ EGRI RÁKÓCZI Termelőszövetkezet néhány éven keresztül a város leggyengébb közös gazdasága volt. Éveken át nem tudott a vezetőség megbirkózni az eléje tornyosuló feladatokkal, nem tudta megfelelően mozgósítani a tagokat a legfontosabb tennivalók elvégzésére, ugyanakkor a kezdés nehézsége és a mostoha időjárás is sújtotta őket. — Nehéz idők voltak — mondja a szövetkezet elnöke, Szarvas Sándor elgondolkodva, hogy a szövetkezet irodájában Adam- kovics László főkönyvelő, Vaj- dovics György mezőgazdász és Sípos László párttitkár társaságában a szövetkezet múltjáról és jelenéről beszélgetünk. — Kevés volt a gép, gyakran részeg a vezetőség, rossz a könyvelés, gyenge volt a párt- szervezetünk. — Az 1963-as gazdasági évtől kezdve azonban megváltozott a helyzet — fűzi az előbbiekhez a főkönyvelő, s közben kimutatásokat, jegyzeteket tesz elém: — Amíg 1962-ben. 27 forintot ért egy munkaegység, addig 1963-ban már 40 forintot. Ezenkívül munkaegységenként 6 forint prémiumot is fizettünk a szőlővel foglalkozó tagoknak. Tavaly egy munkaegység értéke elérte a 45 forintot és mellette 19 forint prémiumot adtunk. Gondoltunk a tartalékolásra is. AHOGY ÍGY SOROLJA főkönyvelő a fejlődést, az előrehaladást bizonyító számokat, megtudjuk még, hogy a tsz-ben örvendetesen nőtt az egy tagra jutó jövedelem, valamint a gazdaság közös vagyona is. Néhány adatot: 1962-ben még 5120 forint volt az egy tagra jutó jövedelem, egy évvel később 9111 forint. Tavaly már 11 512 forintot tett ki az az összeg. A közös vagyon értéke 1962-ben hatmillió 753 ezer forint volt, 1964 év végére ez megkétszereződött és majdnem elérte a 13 milliót. Ezer hektoliter bort tartalékoltak erre az évre is, amelyet szeretnének saját kimérésű borkóstolóban értékesíteni, de erre még a mai napig sem kaptak engedélyt, csupán május elsején árusíthatnak egy-két „borharapóban”. — Hogyan sikerült két év alatt ennyire megváltoztatni a szövetkezet arculatát, életét és tevékenységét? — Üj vezetőséget választottunk — mondják — és több brigádvezetőt is leváltottunk, njert azoic nem tudták úgy ellátni munkájukat, mint ahogy kellett volna. Minden földet, különösen a szőlőt, családi művelésre adtuk ki, a kertészetben bevezettük a részes művelést és minden vonatkozásban megköveteltük a rendet, a fegyelmet,
