Heves Megyei Népújság, 1965. április (16. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-28 / 99. szám

Kihűlt érzelmek romjain . . . Egy régi május •. • hoz való kapcsolat volt minden jog alapja, vagy pedig a primitiv tár­NEGYEDSZÁZADA, 1940 máju­sát ünnepeltük, az utolsót a felsza­badulás előtt. Európa egén sötét vi­harfelhők gyülekeztek. A horogke­reszt, a fasizmus pusztulással fenye­gette a világot. Sosem hallott nevek röppentek fel az ismertebb politi­kusok nevei melleit: Schuschnigg, Eden, Attlee Neurath. Ribbentropp, Schacht. Daladier, Bonnet, Chamber- lain, Vafidervelde, Spaak és mások. Hitler és Mussolini között szinte állandó a megbeszélés, a magyar kormány exponensei örökösen út­ban vannak. Darányi Münchenben, ugyanakkor Csáky Rómában tár­gyal. Az ország a mozgósítás állapo­tában a csapattestek pedig állandó mozgásban vannak. Az üzemeket már ellenőri ziték, sőt mind több és több üzemet és válla­latot helyeztek katonai felügyelet alá. Katonai parancsnokot kapott például olyan üzem is, amely ház­tartási cikkeket, mondjuk ciroksep- rűt gyártott. Ezzel az intézkedéssel kettős célt is szolgáltak. Egyrészt óvták a gyárakat, üzemeket az eset­leges szabotázs-cselekményektől, másrészt a gyárak jövedelmét így ellenőrzésük alatt tartották és az egészet háborús célokra fordították. Szigorú titokként kezelték a gyári parancsnokságok az üzem osztályba sorolását, amely a háborús poten­ciál erősítéséhez való hozzájárulást célozta. Egyébként gondoskodtak róla, hogy az üzemek el legyenek áraszt­va besúgókkal, aizsan provokatőrök- bel és sok helyen nyilasokkaL Ilyen körülmények között egyenes kihívás volt a sors ellen az üzemből egy napra igazolatlanul elmaradni, vagy munkanapon éppen ünnepelni... Mit lehet itt tenni? Ha elmara­dok. vagy ha többen elmaradunk, rövid úton elbocsátanak. Ez még a jobbik eset, de azonnal bevonultat­hat a katonai parancsnok. Lakott a városban egy jó nevű orvos, aki egyben a kerületi pénztár főorvosa volt. Dr. Tornesz Andrást gjmfc&moragakni körökben 6gy is­merték az egész felvidéken, mint aki szimpatizál a dolgozók törekvé­seivel és ellensége a háborúnak. Én magam még nem ismertem, de annyit bizonyosan tudtam róla, hogy az üzem katonai parancsnokával va­lami miatt összerúgta a port Május elseje előtt két nappal je­lentkeztem az orvosnál. — Mi baja? — kérdezte moso­lyogva. Nem értettem a kedvező fogadta­tást, de örültem, hogy megvalósít­hatom szándékomat. — Mindenem fáj, főorvos úr! Ki vagyok merülve, pihenni szeretnék. — Hej ez a május, de sok em­bernek megfájdítja a szívét! Ennyit mondott és már írta is az orvosi igazolást. — Elég lesz egy hét? — Köszönöm! + OLYAN BÁGYADTAN kelt a nap mint másnapokon. Semmi ün­nepi dísz vagy külső nem volt a vá­roson. Még az emberek is a megszo­kott, hétköznapi munkaruhájukban járták a utcákat. Mi sem öltöttünk ünnepi ruhát, csak a szívünk volt melegebb és a hitünkben voltunk erősebbek ezen a napon. Feleségem­mel megfogtuk a kislányunk kezét és elmentünk a munkásotthonba. Két—három ember olvasgatta az új­ságokat, akik délutáni műszákba menték Füleikre. — Sétáljunk ki a fürdőre — in­vitáltam az elvtársakat Mi elől mentünk, ők hárman tá­volabbiról követtek. Szép volt az erdő. Virágoztak a fürdő körül a fák. A gesztenyefákon apró. fehér, picike karácsonyfák díszlettek. A mandulafákon mint a pattogatott kukoricák bomlottak ki a virágok. Orgonavirágosak voltak a garádok és szerte piros—fehér mécsvirágok. RigófBtty hallatszott a csalitokból. Egy kislány aßt a fürdő-vendéglő ajtajában. A lányom hozzá szaladt és mindjárt összebarátkoztak. Mé­hecskék zsongtak köröttük és félve szaladtak a nyom/ukben szálldogáló méhektői. Valahol énekeltek: Hallod-e a fülemüilét, Fülemüle bús énekét? Ki panaszolom az égnek Mert az nem mondja senkinek! Helyet foglaltunk a vendéglő tá­gas termében valamennyien. Alig szolgált fel a tulajdonos asztalunk­hoz egy-egy pohár sört, már újabb vendégek érkeztek. És csupa isme­rősek. Mintha csak összebeszéltünk volna. Kucsera Jóska a füleld gyár­ból. Murár Gyula a kályhaüzemből, Mojzes a bútorosok szövetkezetéből, aztán Kőkai József, Pivka, Grenda, Brtan bácsi, Weisz Laci. Mire asz­talhoz ültek, már újabb ünneplők jelentek meg az étteremaj tóban. Pévara Erzsi, az öreg Hortolányi, Asoher ügyvéd, Léderer a kereske­dő és mások gyülekeztek. Harmin­cán-négy vénén lehettünk, akik ön­szántunkból, rábeszélés nélkül ün­nepeltünk. Igaz, később kiderült, hogy legalább húszunknak volt en­gedélye betegség címén az üzemből való távolmaradásra. BESZÉLGETTÜNK. Még néhány asszony jött későbben Gyiffkónéval és Pévara Erzsi jónak látta, hogy szóljon hozzájuk. Nem állt fél, csak úgy ülve, az asztal mellől beszélt, hiszen ekkor már nagyon, kimerült volt a szíve. A sok üldöztetés, bör­tön. megpróbáltatás megviselte. Nem tudom már szó szerint idézni szavait, de körülbelül ezeket mondta: Társadalomkutatók, az em­beriség fejlődésének vizsgálói az»n töprengenék, hogy az anyajog volt-e valaha a társadalomnak elsődleges formája. Ügy volt-e, hogy az anyá­sadalmak különféle formaiban anya- és apejogot egyformán találhatunk? Vitatkozások folynak tudományos folyóiratokban és könyvekben. De abban mindkét felfogás vaHói meg­egyeznek, hogy az anyajog társa­dalma mindig a békés együttélést je­lentette. A matriarchátusok a nyu­godt, békés otthonokat fölébe he­lyezték a harci dicsőségnek, az el­lenség leigázásának, az erőszakos hó­dításoknak. Elfáradt, kicsit pihent, aztán még hosszan folytatta. Beszélt az „újszocialista” ígérgetésékről, az el­görbített keresztről. Oly szívből beszélt, annyira igazán, hogy bele- remegett az egész asszony. Szép szlávos, hossaú arca egészen fehér volt Annyira közel ültem hozzá, hogy beteg szívének kalimpálását hallani véltem. Még csak annyit mondott: A mi harcunk célja az igazi asszonyi vágyakozás beteljese­dése, a földek gyárak bősége és a munka, a munkahely nyugalma .az otthon békessége és biztonsága. Mi nem a veszélyes élet rajongói va­gyunk, mi olyan világot akarunk, amelyben élettársiunkat és gyerme­keinket nem kell visszavárnunk. Teljesen, kimerültén dűlt a szék támlájának. Gyiffkóné megitatta és egy nyugtatót nyeletett vele. LÉEDERER HANGOSAN beszélt. Bátran. Szinte kiabált. Úgy, hogy visszhangozták szavait a falak. — Azt mondják, tesped, rothad minden. Valakinek jönnie kell, mert így nem maradhat. De ami jön. az a pusztulás! És az orrunknál tovább nem látunk. Kábulatba esett embe­rek belenyugszanak azzal, hogy „úgysem lehet semmit sem tenni el­lene!” Hát mit lehet itt tenni a nagy belenyugvás etUen. a vesztünkbe ro­hanás ellen.. •? Már elfelejtettük az első világháborút? A koplalást, a tetvéket, a fagyoskodást, a nincsbe- lenséget és a sok-sok áldozatot. A sok özvegyet és a rengeteg árvát? Vagy már annyiszor hallottuk, hogy közömbösen eleresztjük a szavakat a fülünk mellett? Vagy valami másra van szükség? Pedig nines más! A háború ellen harcolni kell* Minden propaganda kevés a hábo­rú éllen! De mi igenis mindig pró­bálkozunk új és új agitáeióvag újabb és újabb propagandával! Hi­szen a hadiipar mágnásai a politi­kus-banditák mindig újabb és> újabb dolgokat spekulálnak ki az új háborúk kirobbantására. Ezért min­den mód és minden, eszköz kevés. Én akadémiai, irodalmi pályadíjakat tűznék Isi tudományos munkáikra» regényeikre, tanulmányok megírásáé­ra. amelyek a háború elhárításának lehetőségével, a háború elleni propa., ganda kidolgozásával foglalkoznak. Nem hagynám megnyugodni, bele­törődni, felejteni a népeket. Fel- názmám a szíveket. a lelkeket, a fan­táziákat: képzeljétek el, mi történt volna, ha nem lett volna háború...? Mindenkinek a fantáziájára bízzuk. Az özvegyeknek és az árváknak* akiknek meglenne a keresője, az ura. a gyereknek az apja, a rokkant­nak a lába, a munka ereje és minden népnek a biztonsága, a félelem nél­küli élete... Nagy szó ez, elvtársak,* most, amikor érzésem szerint vesz­tünkbe rohanunk, pusztulásba viszik hazánk urai az országot, amikor* már elszabadultak a háború fúriái és nincs. aki megállítaná őket... Tegyük meg, ami rajtunk móé lik...! CSENDÖRÖK JÖTTEK. Léderep nem folytatta tovább. Ez volt az utolsó szava Minket igazoltattak, öfj elvitték, oda is veszett. Pévara Erzsi szíve sem bírta so­ká, rövidesen meghalt. Ilyen volt huszonöt esztendeje n május első. Ezt sem szabad elfelejt tenii Más&ÍLi,. Okos Miklót irányítása szerint folyt sok-sok parkban, kertben a munka. Dolgozott az Üvegházépíto Vál­lalatnál, majd a Kertészeti Fő­iskolán oktatta a növendékeket. — A pálmáidat, a szegfűket szeretem a legjobban. Ismerem virágok életét, szokásait. Mert a virágok éreznek. Ha egy vi­rág szomorú■ tudni, érteni kell a baját. Az ember beszél, ha fáj­dalma van, vizet kér, ha szom­jazik, de a virágok kívánsá­gait ki kell találni. És azt hi­szem. ebben van a mi tudomá­nyunk ... Kétszer járt Becsben. Először gyerekkorában mint kertész­inas, másodszor 1964-ben, a kertészeti világkiállításon vet­tek részt. Ta­pasztalatcserén járt Ukrajná­ban is. Jelen életéről beszlégetünk. A lánya taní­tónő. Ö a gye­rekek mellett tartott ki, édes­apja egy életen át nevelte a vi­rágokat. Tizen­három éve szö­vetkezeti tag. —* A három Bognár gyerek a fő segítőtár­sam. Helyette­sem, Józsi, a kecskeméti ker­tészeti szakiskoz Ián végzett, most a felsőfokú technikumban tanul. Ö már képzett szakért*- bér, csak még az élettapasztalata hiányzik, ami­ből viszont ne­kem annyi van, hogy kölcsön it adhatok. A Lenin Tsz kertészetéből 700 ezer forint bevételre számíta­nak az idén. Most is ők voltad a legfrissebbek és Molnár Gyu­la primőrjei jelentek meg el­sőként a piacon. Itt nyíltak a legszebb virágot is. Az üvegtetőről kövér csep­pek ben gördül alá a pára. Egy pálmaféle új hajtást ereszt A muskátlik javában virítanak, hiszen itt bent örökké nyár van és amikor kell, akkor esik az eső. Az ember, ha akarja, ta­vaszt tud varázsolni akár 3 havas télben is... e-szaUtp-* kor már 1925-öt írtaik. Utána a Károlyi-birtokra szegődött 62 korona fizetéssel, majd az ak­koriban épülő lillafüredi Palota Szálló főkertésze lett — Én ültettem az első virágo­kat az égnek nyúló sziklák alá, az én kezem nyomán pompáz­tak ott a kánák, tulipánok. A leghosszabb állomást ker­tészeti páyafutásában a Magyar —Belga Kertgazdaság váci fő- kertószi állása jelentette: T6 évig dolgozott itt mint szegfű-, rózsa-, krizantém-specialista. Ö parkírozta a Duna-korzót, Muskátlik, hortenziák, szeg­fűk virítanak az üvegházban. Távolabb egy lány paprikát szed a kosárba, az udvarról idei friss karalábét szállít az autó. A délutáni fény megtörik az üvegtetőkön és úgy tűnik, mint­ha a nap játszana a zöld leve­lek között: A hatvani Lenin Tsz I. sz. kertészetében Molnár Gyula a fökertész. Öblös hangú, de me­leg szívű ember Maga meséli: a napokban az egyik, — külön­ben igen szorgalmas lány — há­nyaveti módon vette a szava­mat: — Nem csinálom — mondta valamire. — Ha nem tetszik, nyitva a kertkapu — mondtam, mire ő hazaszaladt. Másnap üres volt a kert és mintha a virágok is szomorúb­bak lettek volna. Érte mentem. — Nem szeretem• ha egy ker­tész sértődés — mondtam és visszahoztam. Az üvegházban üldögélünk. Parányi asztal, előtte szék, az asztalon telefon. Nehéz, pára­dús bent a levegő. A dzsungelek fojtott nyirkos szférájára emlé­keztet az Itteni „klíma”. Az üvegtetőről kövér cseppekben fut össze a pára. Az asztalkán könyvek. Sose gondoltam, hogy egy kötetnyi mondanivalója legyen valaki­nek a szegfűről, a rózsáról. plik május 1-éf gyösiek szüret ünnepségednek színvo­nalas megrendezése az erők összpontosítását igényi. A MÁV Kitérőgyártó ÜV május 1-én tartja meg élüzem- avató ünnepségét, ezen a na­pon a városi KISZ-bizottság ifjúsági napot rendez Mátra- füreden, az Egyesült Izzó pe­dig ugyanott majálist a dolgo­zói részére. Ezek a körülmények is szá­mításba jöttek az operatív bi­zottság határozatának kialakí­tásában. Gyöngyösön tehát az idén újból a régi május 1-ék majálisainak vidám, családias hangulatában emlékeznek meg a munkáról, a munkásosztály történelmi harcairól. — De kell-e“ tanulnia annak aki már közel fél évszázad; kertész, aki gyerekkora óta vé gigjárta úgyszólván az orszáí összes virágoskertjeit? — Sokat láttam, tapasztaltam de még mindig keveset tudok. Bölcsességre' és szerémységri vallanak szavai és semmit sen rontanak az idős kertész tekin télyéből. Molnár Gyula tanítónak ké szült. Testvére 17 évig tanyái tanított, ö maga a gyerekei helyett mégis a világok nevelő je lett. Úgyszólván legényk< volt még. amikor a Margit-szi getre került. Később itt dolgo zott, mint vezető kertész. Ek m Élete: a virág- vannak, unokái és most tört 1 rá a szerelmi nyavalya!! A „szerelmi nyavalyás” i nagyapa 67 éves. összeállt egy . kétgyermekes, 40 éves asszony- ; nyal. . A bíró lapozgat az akták- l ban. A lapok közül kiperdül ; egy arasznyi nagy fénykép. A képen egy kisgyerek, értetlen, csodálkozó szemű. Az anyja 1 miatt értetlen és csodálkozó, • az anyja miatt, aki bamba- vigyori részegen előtte térdel, könyököl és egy játékbabát ■ táncoltat. Életkép. Döbbenetes. Egy család tragédiája. Az asz- 1 szony alkohollal próbálta hi- degedő érzelmeit felszítani, felmelegíteni. Akták, akták. Váltakoznak az emberarcok a vádlottak padján. A bíró előtt rosszul si­került házasságok története bomlik, emberek teregetik szét egymás szennyesét, alják pedig valaha tisztelték, becsül­ték és szerették egymást; vagy tisztelhették, becsülhették és szerethették. — Mi az ideális, jó házasság receptje? — Nincs recept. Azt ki-ki maga írja ... AZ ÉLETBEN, életünkben van tiszta, szép szerelem. Sze­relem és hűség. Aki keresni, „látni”,1 ismerni akarja, az ne térjen be a tárgyalóterembe... Pataky Dezső Majálissal ünne a gyón A Gyöngyösi Városi Pártbi­zottság operatív bizottsági ülé­sen tárgyalt május 1. megün­nepléséről, ahol olyan határo­zat született, hogy az idén az üzemek, intézmények dolgozói részére majálist szerveznek a munka ünnepére. Ennek a döntésnek több in­dítóoka volt. Többek között: a múltban Gyöngyösön egy év keretében több felvonulást is rendeztek, minden esetben sok energiát fektetve a felvonulás méltó kereteinek megteremté­sébe. Május elseje megünnep­lésének legalkalmasabb módja a vidám hangulatú majális, nagyszerű lehetőséget biztosít ehhez a Mátra. A most már hagyományossá lett gyöngyösi Az asszony: Én nem ilyen- ä nek ismertem meg ... egészen í másnak mutatta magát. 1 Természetes, hogy nem- ilyennek ismerte. De hát is­- merte-e? Kéthónapi udvarlás után házasodtak össze. És egy ; esztendő sem kellett, hogy a fiatalasszony sokallni kezdje a korkülönbséget, a 11 évet. — Elsietett házasságok — mondja Schmidt Zoltán, egri járási bontóperes bíró. — A fiatalok sokszor felelőtlenül, nem meggondoltan kötnek há­zasságot. Hiányzik a kellő ér­zelmi megalapozottság, s a ke­vés érzelemnek is már csak a romjait láthatja a bíró. A ki­hűlt érzelmek salakját. Bírói tapasztalat nélkül is állíthatjuk — ki ne tudna ha­tásos példát! —, hogy sok fi­atalban nem él kellő tisztelet a házasság iránt. Ügy veszik kezükbe olykor a házassági anyakönyvi kivonatot, mint pénztárablaknál a mozijegyet. Képletesen szólva, beülnek a nézőtérre s ha a film nem jó, ott hagyják. Ez éppen olyan, hogy házasság előtt alig tud­nak egymásról valamit, feszül bennük a szexuális éhség, s aztán jön a csömör, a rádöb- benés, hogy hát „nem ilyet akartam”. A ROSSZUL sikerült házas­ságok történetét őrzik az ak­ták. De az akták csak a kihűlt érzelmek romjait őrzik, a tör­téneteknek csali töredékét. S a nagy, viharzó szerelem emlékének is csak torzóját. Nagy, viharzó szerelem? Van ilyen a mi életünkben bő­ven. Igaz, N. és Z. esetében már csak mondhatjuk — volt... Az anya orvost akart szép leánykájának, a lány lát­szólag nem tiltakozott, de ti­tokban mást szeretett. Már ki is tűzték az esküvő napját, megvolt minden az ünnephez, minden készen állt. És ponto­san az esküvő napján a leány megszökött azzal, akihez a szerelem kötötte. A szerelem azonban nem erdőtűz volt, csak szalmaláng — s az most ki­hunyt A vádlottak padjára odaszólíttatták magukat ők is. De hát csak a fiatalok? Csak velük van baj?!... A bíróság folyosóján isme­rősbe botlom. Tanú egy váló­perben. — Az apósom akar válni. Vén majom! Felnőtt gyermekei BÍRÓSÁGI tárgyalóterem! Az emelvényen, a pulpitus niögött, jobbról és balról népi iilnökke! — a bíró. A pádon fiatal házaspár. A férj 20, az asszony 18 éves. Csak hóna­pokat éltek együtt. Bíró: Tehát meggondolták válási szándékukat... A férj: Amikor elvettem, szerettem. Ennek már vége, el­múlt. Csak a válás segíthet. Bíró: Jóformán semmi * időt éltek egymás mellett. Az asszony: Nékem az a semmi idő is pont elég volt. Hallgattam, tűrtem, reméltem, mert azt hittem, még jóra for­dulhat minden. Most már végleg döntöttem, hogy nem élek vele. Kemény, szikrázó mondat. ^Végleg döntöttem”. Az asszony már az anyjá­nál lakik és nyiltan udvaroltat magának. A férj nem vette ko­molyan a házasságot, a kato­naság jó iskola lesz számára, de a házasságnak csak záto­nya lehet. A bíróságnak nincs más választása, tudomásul ve­szi a „status quot”, a házasság kötelékét felbontja. A házas­társakban kihűlt az érzelem, s talán sosem szerethették és be­csülhették egymást. Nem volt rá idejük. A padra mások ülnek. De csak az arcuk, az életkoruk más, mint az előbbieké. Egye­dül a szándék az, amely vál­tozatlan, amely ugyanaz — válni. Az asszony: Én meggondol­tam magam! A férj: De én szeretem a fe­leségemet ...! AZ ASSZONY 19, a férj 30 éves. Két éve kötöttek házassá­got s esztendőt sem bírtak ki egy asztal-közösségben. A férj azt mondja, az anyós jobb par­tit akart a lányának, kevesell­te az ő technikusi képesítését, fizetését Az asszony azt mondja, a férje minden kis do­logba belekötött, minden ap­róságot kifogásolt. Komolyabb indok a válásra nincs. Ha csak az nem, hogy a férj egy­szer, a barátnője esküvőjén beleült a leveses tálba; nem bírt megállni a saját lábán, összecsuklott és úgy kellett tá­mogatni, időnként visszanyer­te az erejét s akkor nekiugrott valakinek, aki támogatta, po­fon ütötte az apósát is. Mikor már vagy ötödször csuklóit össze és ugrott fel, megkötöz­ték a két lábát, hogy nyugton maradjon.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom