Heves Megyei Népújság, 1964. október (15. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-18 / 245. szám

(Regényrészlet a Holdfogyatkozás című, Eger várának 1687-ben történt visszafoglalásáról készülő munkából.)

E

sztendeje mólt, hogy Rusztem pasa leánya, Ariz, nevelőjével, Sefikával Törökországba utazott. Rusz- temet atyai jó szándéka mellett, — hogy Aziz leánya, aki Budán született. Ismerkedjék meg a török birodalommal — az is vezette, hogy leánya, de főkén* nevelője, Sefika, ez a művelt arab nő, puhatolják M a portánál, miként vélekednek az egri pasáról.

Rusztem ugyanis arra gondolt, amikor a budai vár parsai tisztéről leváltották és az egri vár parancsnokságával bízták meg, hogy ezt a rendelkezést a török hadvezériet részéről a személyével kapcsolatos bizalom csökkenése eredményezte. Éppen ezért fogadkozott és fogadalmat ts tett, amikor az egri vilajet vezető tisztét elfoglalta, hogy erőskezűscggei és hajthatatíansóggal vissza- f7.érzi a nagyvezér és a szálltán bizalmát Több éves szigorú hadvezért munkálkodásának eredménye érdekelte tehát Megnyerte-* a szultán jóindulatát megenyhültek-« irányában a portánál —

E®*aHgsttak-« trtgrrt ék «, ármánykodók. akik mindenképpen vesztére törtek és be akarták feketíteni a szultán előtt.

Ugyan« év Őszén, «kor a két nő megfelelő kísérettel álnak indult megtörtént Buda visszavétele. Most már nem bánta Resztem, hogy otthagyj ta Budát és « egri vilajetet pamnceoofcoija. Mindent meg- tesi a vár megtartására — fo- gadkozott —i de mkitba valami azt súgta volna: minden hiábavaló, csupán áss idő búzásán* van még ázó. Az egrt vár és így az 0 som, lövide- mr beteljesedik.

V

L' ágosan látott és ttétt Rusa* tem, de sokkal fegyelme. zetfrbb és fanatikusabb katona volt, minthogy akárcsak eszébe Jutna, bogy aorsdőn» időkben meghátráljon. Maradéktalanul véghez viszi, amit vállait Becsületben akar elpusztulni, nem pedig gyáva módon megfutni a veszély elől. Már csak Arizéft aggódott, aki Sefikával Rumília gyönyörűséges medencéit, pompás ligeteit, » Maricza-folyó tártjait járta. Sosem bocsátané meg magának, ha egyetlen lányának valami baja történnék. Azóta százszor megbánta, hogy beleegyezett, sőt kezdeményezte a törökországi utat Mit érdekelte most már a megváltozott és bonyolult katonai helyzet, a* Osmanica Nagy Portának, a fényes udvarinak róla alkotott véleménye. Talán másképp határoz, ha Se- fika nem erőlteti az utazást Sefika la Itt töltötte gyermekkorát, a Skardoe lankáin, ahol 6, és legalább hírt hoznak szülőföldjéről, a Fekete-tenger partjáról, a Boszporuszról, a Dardanellákról, a Karadjova, Vehcz-dagh, Csengal-dagh hegyek felett elterülő szelíd éghajlatról, ahol a rum fi iái völgyekben pompás növények díszlenek. Allah a megmondhatója, hogy hányszor, de hányszor vágyta vissza Drlná- poíyt, az aránylag nyugodt, Budán töltött esztendők, kényelmes órák, merengéssel töltött perceiben, hány titkos sóhaj repült el ajkáról, hogy- Konstantinápolyi láthassa ... Most mindez Aziznak adatott.

Konstantinápoly sok-sok mecsetjével, pompás kútjaival, bazáralval és szennyes kikötőjével is csodálatos. Azlz most látott először tengert, mely valósággal megbűvölte, lenyűgözte. Figyelmen kívül hagyva a kikötő árbocerdejét — melyre Sefika állandóan figyelmeztette — csillogó szemekkel kereste a csábító, fényes haboknak mérhetetlen titkát.

— Milyen szenvedélyes — mondotta Az'z és tekintetével újból a végtelen tengert fürkészte, majd az égre emelte szemeit.

— Félsz, Arizom, a tenger vad hullámaitól? Miért bántanának e vizek? — szólt nyugtató hangján Sefika.

— Ö, mennyire tévedsz — mondta Aziz és tovább nézte a fodrozó vizet — Én köny- nyea barátkozom a tengerrel.

A riznak a tenger olyan- M nak tűnt, mint akár a fold, az élet kertje, ahol ugyanúgy növények és virágok tenyésznek, ahol ezer és ezer élőlény talál otthonára. Sőt, talán még festőibbnek láttat, mert rejtélyesebb annál és talán költői bio. - És Azlz máris megszerette a tengert, mert végtelen és titoktartó és úgy gondolta, hogy mily boldogság lenne a kők tenger és a ragyogó ég között élni, ahol a világ gonoszsága nem zavarja az emberek életét«;

Ariz melyen sóhajtott.

— Tudom mire gondolsz — szólt Sefika. — Vágyaid mész- szíré szállnak.

De Ariz nem zavartatta magáit, figyelmen kívül hagyta Sefika megjegyzéseit. Gyönyörködött az isteni színjátékba®, amelyet sehol a világon nem láthat az ember, csak Konstantinápoly kék egén. Csodálattal szemlélte azt a gyönyörű panorámát, amelyet a városkép nyújtott és bizonyára eszébe jutott a régi mondás igaza: ^AM Konstantinápolyi nem látta, e világon semmit sem látott.“ És mégis, mintha Ari* lelke valahol messze járna, vagy eltellett volna a sok gyönyörűséggel?

A Boszporusz öblében megszemlélték a szultán palotáját, a padisa h-szeráj t, amelyek az építészet remekei. Sorra nézték Konstantinápoly ékes épületeit, sok százra tehető mosóit, templomait és minaretjeit. Sokáig Időzött Ariz a Hippodroman, a vörös gránitból készült Theodesius és afelett, mint a nád és éle keményebb volt a gránitnál. Ariz

csodálkozva nézte.

— Mesteri munka — csodált meg Sefika egy szépmivű kardot — Sima éle fájdalom nélkül metszi át az emberi testet ...

— Sefika. hagyd abba! Sosem érdekeltek a fegyverek teljesítő képességei.

— Bocsáss meg. Van Itt egyébként Látnivaló mindenből bőven.

A

zlz tovább nézelődött a gyönggyel díszített nyeregszerszámok, aranyból kovácsolt kengyelvasak, a régi

népektől zsákmányolt holmik...!

— De Aziri

— Igen is az! Mondotta ezt nekem gyakorta Túrán.

— De ami Itt van a szemeid előtt építve, az csak nem zsákmányolt...? Meg vagyok döbbenve, mintha te nem a nagy török birodalom gyermeke lennél. .. Mintha nem török anya szült volna.

— Igazat mondtál — szólott Ariz elérzékenyülten. Az én anyám, Azzahra nem volt török.

Aziz anyja magyar volt, akit még gyermekkorában raboltak

O 5 e LÓ 5 9

i'PASA LEÄNVA

turbánok éa a sok csecsebecse között. Aztán az illatárusok kelendő portékáit tekintette meg. A sókféle illatos szappanokat, az ambra-, jázmin- és rózsaszeszt, a cifra tükröket és a leheletfinomságú női fátylakat, a gyönggyel kivarrott sárga papucsokat

— Biztosan tudnál belőlük választani...? — jegyezte meg Sefika.

— Nem vágyom e cifraságokra és poggyászunk már elég terjedelmes. Mire jó azt szaporítani? Elhozzák az örmény kereskedők magyar földre az arannyal hímzett'Szmirnaikel- "mét, a perzsial szőnyegeket, az indiai kasmírokat és selyem- öltözeteket csakúgy, mint a női fátylakat és illatos olajokat

— Mennyi hamisítványt eladnak a vándor, házaló keresel a janicsárok. Ö ugyariott nevelkedett Rumília földjén, ahonnan Rusztem származott. Anyanyelvét teljesen elfelejtette, amikor R lisztemnek megtetszett és elvitte magával Budára. Ariz négyéves volt, amikor anyja, Azzahra meghalt Alig emlékezett arcvonásaira, csupán annyit tudott róla, hogy szép volt és atyja, Rusztem, nagyon szerette. Magyarul annyit mondott, hogy „Sze- cseny”. Ariz úgy gondolta, hogy bizonyára ott, vagy annak környékén született.

Cefika Aziz bánatos arcá** ra tekintett.

— Semmit sem változtatnak

ezek az érzelmességünket felidéző emlékek a dolgokon. Az előbb azt mondtad, hogy a birodalomban legalább harminc nemzet él. És én most azt gondoltam, hogy még ki tudja

hér márványból alkotott Arkadius császárok emlékműved előtt.

— Ml van ezekből magyar

földön? — mondotta Sefika. Ariz nem felelt

A jeni bazárban szint« bámulatba esett a töméntelen becses és értékes drágaságok láttán. Drágakövekkel ékesített fegyverek, az ógörög pénzek és szőnyegek, perzsa sálak és bőrkészítmények, mind csodálatos értékek és ritkaságok és mind a birodalom gazdagságát bizonyították. Milliókat érő kincsek lapultak a sötét boltívek alatt heverő ládákban és ékszertokokban. A smaragd zöldje, a rubin vér- cseppje, a gyémánt szikrája és gyöngyök harmatkönnyel ragyogtak szerte a bazárokban.

— Mások szemel elmerengnek e kincsek láttán. Én szinte beleborzadok, ha arra gondolok, hogy valamennyi tárgy több véteknek, mint erénynek lehetne tanúja... — sóhajtott Ariz.

— Kis mimózám — hízelkedett Sefika —, a tépelődések- kel mindig kellemetlen perceket szerzünk magunknak. Ne gondolj másra, csak a históriai korra, mely ezeket az értékeket létrehozta.

Tündöklő díszkardon pásztázott Aziz szeme, amely görbe volt, mint a félhold és oly régi, mint az iszlám maga. Hol alusszák a kardforgató vitézek örök álmukat, akik egymásnak örökül hagyták? A kard mellett egy rubintos kandjár volt. Égszínkék acélja úgy hajtoedők. Amit itt látsz, az mind valódi, nem kell félned talmi vételtől.

— Miért bizonygatsz nekem. Sefika? Ismerem a sok értékes tárgy valamennyiének eredetét. Mé§ ha századokra nyúlna is vissza művelésük ideje, vagy éppen egybeesik az ozmán birodalom alapításával.

Sefika nevetett.

— Nem jól emlékszem? — nézett rá Ariz.

— De igén — bólintott

Sefika. '

— Nemcsak a múltat ismerem, tudom: most uralkodik a tizenkilencedik tőrök császár, negyedik Mohamet. Az európai birodalomhoz tartozik tíz ország, az ázsiaihoz húszés az afrikaihoz három. Nemzetségek szerint harminc nemze*, vallások szerint tizennyolc. Ezt mindig egyetlen lélegzet- vételre kellett elmondanom.

— Jó, Arizkám, jó. Látom, nemcsak Túrán tanított felelősséggel, te magad is nagyon igyekeztél. Illő ez rangodhoz is...

— Igyekeztem. És most sem

vetem meg a tudományokat — mondotta Ariz olyan

hangsúllyal, mintha a tanulást nem annyira a maga, mint inkább az atyja kedvéért folytatná.

A

ztán hirtelen Sefikához fordult, fátyla felett villanó szeme gyorsabb volt, mint a hangja és mint a dárda szúrt Sefika szemeibe.’

— Azt hiszed, nem tudom, hogy a bazárokban felhalmozott kincsek mind a legyőzött

mennyi elférne benne ...? Jó

atyád úgy ázámolja: az európai birodalom huszonnégy-, az ázsiai harminchat- és az afrikai tizenkétmilliót számlál. De százmillió elférne benne! — fitogtatta tudását Sefika. — A természet egyetlen országhoz sem volt olyan adakozó és Allah kegyelme olyan nagy, mint hazánkhoz. Sehol sem terem oly kevés munkával és oly bőségesen a föld, mint e birodalomban.

— És miért mondod mindezt?

— Igazolásul annak, hogy választott nép vagyunk és meggyőzni téged arról, hogy hálatelt lehet mindig szívünk sorsunkkal, hogy e nagy birodalom gyermekei lehetünk...

— Tudod, míg kisebb voltam, rendületlenül hittem benne, azonban az én figyelmemet nem kerülte el az a szembetűnő körülmény, hogy mentői nagyobb lett a birodalom, annál kevesebb lett a népessége. Sohasem szaporodott, hanem inkább fogyott.

— A csatákban fogynak a harcosok.

— Tudom. De mégsem itt kell az elnéptelenedés okát keresni. Talán inkább a soknejűségben, amely nemhogy a népesség szaporodását szolgálná, hanem inkább gátolja azt.

— Miket beszékz, Arizka...?

— Hidd el, igazat mondok. Jó atyám többször mondja: a török húsz, harminc asszonynyal sem nemz annyi magzatot, mint egy szegény magyar egyetlen feleséggel. „A sok árkokba vétetett víznek lehei

tetten jól őrleni" — mondja jó atyám.

— Ezt mondja? — csodálkozott Sefika hitetlenül.

— Igen, ezt! Meg azt, hogy pusztul a török.

M ért Rusztem gyakran • * hangoztatta, hogy a ragadó nyavalyák ellen a török megveti a gyógyító szereket. Az afrikai, ázsiai ozmán tartományokban gyakorta pusztít a döghalál és a pestises házakat nem égetik fel. A hadakozásban megbetegedetteknek rossz a gondviselésük és hamar elpusztulnak. Az uralkodó fejedelmek kapzsisága miatt, akik tehetősebb jobbágyaik gyűjteményével szaporítják kincstáraikat és azokat minden ok nélkül megöletik. És pusztul a ' eresz tény lakosok nyomorga- iása miatt, akik az örökös sanyargatások elől kénytelenek más tartományokba menekülni és ott könnyebbségüket keresni!

Sefika gondolatokba merül- ten mélyen hallgatott. Nyilván Aziz igazmondása ejtette gondolkodóba, aki lám, nemcsak néz, de gondolkodik a látottakon és akit — mint szavaiból kiderül — a magyarok élete is foglalkoztat.

— Azt hiszem, ezt írták Rusztem pasa számlájára a

portátjái. Ezt a gondolkodást. De hagyjuk most. Sok szépet láttunk — karolt Sefika bizalmasan Azizba. — Még néhány nap és gondoskodnunk kell az

ú trakészülődéstől

_

★

Az útfbatár indulásra készen állt A kísérő lovasok mind nyeregbe ültek.

Aziz türelemmel várta az idő múlását és révedező tekintettel — amely a fáradtság tagadhatatlan jele volt, — nézett a tengerre, amely oly lenyűgözően fenséges. Ügy érezte, mintha való énje kettéválna, mintha nem szemei, hanem a lelke látna, amely nem akar betelni a tenger szépségével és Rumília hegyeinek, bőven termő síkságainak, gyönyörű ligetednek látványával. Mégis sóvárogja, vágyja már a budai várból annyiszor csodált és szeretett Dunát, a magyar földet. Vissza, vissza hát mielőbb és minden baj nélkül... Fátylának szélével pici kis fénylő cseppet erőltetett vissza szemének sarkába, amely mintegy emlékeztetőnek jelentkezett az első bontakozó, de végig nem álmodott szerelem emlékeként.

1/ ©rím jutott eszébe. Ke- ■' rím Budán Rusztem íródeákja volt. Szabadon jött- ment a várban. Esténként ott sétált a várfalon és nézte a Duna fodrozó habjait, a víz tükrén hidat verő holdat és a messze szálló felhőket. Egy este Kerím tekintete a pasa lakosztályának világító ablakára vetődött. Ég aztán minden este, ha Kerím kisétált a vár fofkára, derült és borús estéken, nem látott már egyebet, mint a pasa palotájának világító ablakát és mögötte a vágyakozó Azizt. Am egyszer harcba Indult Kerím és többé nem tért viasza. Aziz későbben tudta meg, hogy Kerím magyar volt és a törökök ölték meg.

Nyugalmas, csendes óráiban még mindig gondolt rá és a budai várfalakra, ahol Kerím délceg alakja a holdfényben megjelent. Legalább a várfalakat láthatná még egyszer, ahol néhány éve még Kerím járt... Ha egyszer mégis felidézhetné azokat a titkos érzéseket szívében, melyeket akkor érzett, amikor őt láthatta... ★

Rohanó lovon érkezett a ■* portáról a futár és átadta Sefikának a szultán piros bársonyerszénybe burkolt, pecsétes levelét.

— Az életed e levél... !

— Tudom, nem kell mondanod — vette át a titkokat rejtő küldeményt Sefika.

— Havasalföldén és Erdélyországon át menjetek — mernék ta a futár a lovasok vezetőjének. — Ez a szultán parancsa! Vagy Macedónián és a szerbeken keresztül, amely még a legbiztonságosabb, Budát rrthv. denképpen el kell kerüljétek. Eszék és Siklós körül Rusztem fia, Bajazeth vár nagyobb csapattal benneteket. Sietnetek kell, az idő sürget! Ha késlekedtek, úgy Bajazeth helyzete már-már bizonytalan ...

Sefika a batár indulásakor öltözékébe rejtette a szultán utasításait tartalmazó küldeményt. Alig leplezhette örömét, .melyet e bizalmi megtisz- telés okozott benne, hogy ő viheti e rendkívül fontos szultáni levelet Rusztem pasának. Arcának redői, petyhüdt bőre szinte kisimult és egész testében valami megelégedettség, jóleső érzés lett uralkodóvá. Kényelmesen hátradőlve átadta magát az emlékezésnek. Egymás után jelentkeztek emlékezetében a múló évek megtörtént eseményei. Közben Arizra tekintett, aki lehunyt szemmel ült mellette és látszólag élvezte a kényelmes hintó kocogó szaladását. Sefika hoez- szan nézte a szendergő, fiatal nőt

A kocsi nagyot zöbScent a kátyus úton. Ariz felnyitotta

szemeit.

— Jaj! Rémeset álmodtam!

Hol vagyunk! — és furcsa, tétova nézéssel tekintett körül.

— Nyugodj meg, n«m történt semmi. Nagyon jól haladunk. Az a fontos, hogy a pihenő szerájofcban legyen hely és a hintóba pihent lovakat kapjunk. Bajazeth türelmetlenül várhat. Egyetlen órát sem késlekedhetünk. Az éjjeleket muszáj lesz útban töltenünk.

— Miért e nagy sietség? Savaira bizonyára elérjük Egert

— A portám nagy a fu tikosán. Ügy tudjuk, hogy a németek körülzáratják Eger Várát. Akkor pedig se be, se ki!

— Még beteljesül az éOrnom. Arra riadtam, hogy zökkent a kocsi és úgy tudtam, megtámadtak bennünket. De nekem* nem történt bajom. Egy magyar vitéz megmentett.

— ívficsoda álmaid vannak? Ha megtámadnának bennünket, akkor innen nem menekülne senki. Nem előzókenykednek a magyar vitéziek, hogy török nőket mentsenek ...

— Pedig volt már rá példa.

— Lehet. De most nem lesz. A gyaur kutyák nem kegyelmeznek senkinek.

— Milyen gyűlölettel beszélsz a magyarokról, Sefika.

— Amilyen, gyűlölettel pusztítanak ők bennünket!

— Talán én jobban ismerem a magyarokat. Vannak közöttük jóravalúk.

— Mondd ezt a pasának — válaszolt kissé enyhültebb hangon Sefika — azt hiszem, más lesz a véleménye.

— Jó. Előbb azonban vissza kell érnünk — mondotta Ariz és kikémlelt a kocsi ablakán.

I ©nyűgöző volt a vidék és *" Ariz szemei nem tudtak eltelni a sok gyönyörűséggel. A táj szépségének varázsa szinte odaláncolta őt a kocsi ablakához és óraszámra nézte a vadon növő nárcisztól, temérdek jázmintól és a sok ezernyi, másfajta virágtól színes rétet. A virágok hódító illata álmosítólag hatott, szemel minduntalan lecsukódtak. Erőltetnie kellett az ébrenlétet, mert még egyszer utoljára látni akarta a tengert, a delfinek játékát és a sok-sok színes kagylót a parti homokban.

— Hol járunk? — kérdezte álmosan.

— Elhagytuk Ponte-Piccolo helységet — mondta Sefika,

— aki valami útikönyvben lapozgatott.

— Elragadó vidék. Itt is remekelt a természet.

— Hát még hol? — hunyorított gúnyosan Sefika.

— Magyarországon — mondotta halkan, lezárt szőrnek!®»! Aziz.

n ifi