Heves Megyei Népújság, 1964. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-13 / 215. szám
f mam EFNA THEODORA SUTHERLAND: Ghánái nő-költő. 1924-ben született, egyetemi tanulmányait Angliában végezte. Néhány évig egy ghanai főiskolán tanított, azóta népművelési munkát végez. Pár verse megjelent már magyarul. (Az afrikai költők magyar nyelvű gyűjteményében, családi neve: Morgue.) SZERELMES ÉNEK Édes, jöjj ki a dombra, jöjj, és találj rám újra, ott, ahol lelkem megfogant, édes. jöjj ki a dombra. Frissek vagyunk, mint a meztelen reggel, bennünk a hajnal hús lélegzete. Szöktünk a városból csupasz lábbal, mámoros táncra, a dombra fel. Édesem! Ott fenn, a dombon millió kis élet susog, nyüzsög, az ég ölét tárja: ott leszek, édesem, friss és csupasz, fenn a dombon. Édes, jöjj ki a dombra, jöjj, é§ találj rám újra, ott, ahol lelkem megfogant, édes, jöjj ki a dombra. Fordította: Bán Ervin. PHILIP M. SHERLOCK: Varázstánc Éj-sötét, selyem-fehér, Len-fehér, ében-sötét. Ródd a kört, míg messze ér. Hull. húgom; jajongni.kell, Hogy a Szellem jöjjön el, Húst meg csontot vess neki, Légy hatalma, teste légy, Míg őt rejti a sötét. Körbe-tánc — selyem-fehér, Lánc szakad, a Most tűnik, ír Régi bűbáj visszatér, ) Afrika törtet elénk S Ázsia, kísérteiként. Fordította: Bán Ervin HARGITAI ISTVÁN: Forgószínpad A gombnyomás megtörtént, és a díszlet Megváltozott egyszerre, s benne mind — A tornyosult felhőkből fényes ég lett S olvad az őszi nyárfák lombjain... A mezítlábas jókedv: kisuvickolt Csizmában lép a színre, átugorván Az est gubbasztó árnyait, s a friss bort Lopóból szíjjá — leeresztve torkán. A kocsma hangos, és a jász legények: öregje — if ja hű Petőfi-ének, — Csak éppen az uraság nem üzen... Vén veterán, az éjszakának őre, Benéz az éjből s az ajtóra dőlve Hallgatja, hogy a nóta messze zeng. Nem mintha szeretném a legyet, de nem is haragszom rájuk, mert az nem árt a légynek, hiszen a méreg engem esz és nem a legyet. Szóval a legyek megfogyatkoztak és nem mászkáltak a fülemen az álom érkezésének pillanatában. És a partifecskéket is láttam tegnap a sürgönydróton, füzérben, és arra gondoltam, mit érez kis talpuk az alattuk futkosó örömből és bánatból, amit az emberek küldöznek a drótban. Erre gondoltam, ahelyett, hogy régi barátsággal megkérdeztem volna: — Készültök, kis fecskék, készültök? Csak néztem őket szeretettel és buksi kis fejüket felém fordították, mint iskolában a gyerekek, s én nem szóltam hozzájuk. Hát ez a barátság? Ámbár, hiszen csak feledékenység volt... mert tudom, hogy még nem mennek. De azért illett volna. Vagy nem kellett volna ésiz- revennem, hogy libabarátaim egy szép reggelen csúnyán megkopasztva jelentek meg, hogy uzsonnakenyeremet elku- nyerálják? Még pelyhes korukban magamhoz szoktattam őket, azóta, ha leülök a folyóparton, egyszer csak ott vannak és azt mondják: — Lilili — lálálá... — ami annyit jelent libanyelven, hogy: — Enni szeretnénk. És most milyen csúnyák! Az asszonyi önkény már előre levette róluk a párnába valót, még a hangjuk is máis, és félóráig tanácskoznak a víz előtt, hogy belemenjenek-e, vagy ne, meri meztelen bőrüknek hideg a víz. — Tiszteltetem a gazdátokat — mondom, mert nem ismerem gazdájukat — jól pocsékká tett benneteket! Na és a gólyák? Hát nem kellett volna észrevennem az idő múlását, amikor egyszerre csak egy pár helyett — öten szálltak le a rétre? Ott pücskö- résztek mellettem, bizalmas közelségben, mert tudták, hogy a dicséret nem marad el s ez a szülői szívnek jólesik. Mosolyogva néztem őket. — Gyönyörűek — szebbek, mint a tavalyiak... A családfő megvakarta csőre tövét, ami annyit jelentett, hogy: — Hát megtettük, amit lehetett. És kis nekifutással felszárnyaltak mind, mintha az öregek azt mondták volna: — De azt nézd meg, hogy repülnek! Néztem, amíg felkanyarogtak a felhők alá, belátva egyszerre a messze tájat, melyet nemsokára itt hagynak. Mit éreznek vajon odafent és ösztönük melyén van-e valami a jövő tavaszról? Keringtek a fiatalok s az öregek, a jelen s a jövő. , És ma este! Nyitva az ablak, böngészgetek valami könyvben, csak úgy futólag, mint amikor fecske érinti a vizet, amikor megpendült valami a szívemben, az ablak alatt, a bokrok között, gondolataimban s az egész világon. Félénken, lágyan megszólalt az őszibogár kis citerája, nagy ünneppé téve ezt a napot s én az emlékek, s a nyár kakukkfüves fejfájához hajtottam fejemet. Most már nyár vége van} gyerek! Az apja is veri az aszalt... Én nem bánom, hozzámehetsz a fiamhoz ... nekünk nincs más gyerekünk! Itt lakhattok, akármekkora szégyen ... Hanem azt megmondom, ide mmiféle pereputtyod nem teheti a lábát, cigánynak en em nyitok ajtót! Ha a házamban cigányok járnak, a Dunának megyek! Az apa káromkodott, Feri tanácstalanul toporgott. Belőle meg kiszakadt a cigányos át- íozódás, szidott mindenkit és kifutott a házból. A fiú követ- :e, szólongatta hazáig. Még aznap megtárgyalták a cigányasz- szonyok Júlia sérelmét, anyja egyre hujjogott, hogy fel kéne gyújtani azt a szép házat. Másnap áruval állított be Feri szüleihez, rá akarta beszélni őket: térítsék el a fiukat Mivel a büszke lakatosné rári- vallt, hát olyan átkozódást csinált, a fél falu odafutott a kapuhoz, a cigányasszonyt végül rendőr vonszolta el. S Feri őt nem hívta többé a szüleihez. — Hozzám jössz feleségül. Elköltözünk Pestre. Ígértek albérleti szobát. Vagy... Itt is lakhatnánk, keresztanyámnál. Hallod? Júlia megrezzent Annus nénit ismeri, kijárt a putrikba, ő szerezte a gyárba Júliát, ott ta. nította és védelmezte. — Nem tehetem. i — Miért? I Júlia vállat vont, s dúdol i megint. — Mást szeretsz? Bélához akarsz menni? — Alihoz sem megyek. Megmondtam neki. — Titkos szerelmed van° Olyan, idegen lettél. Furcsa lány vagy! Júlia nem szólhatott, meri hirtelen elszakadt a zene, s Béla lépett hozzájuk. A hajógyári fiúk, Feri barátai, szemben álltak a cigánylegényekkel. A kormos képű szegkovácsok — a a gyári lakatosok, karbantartók. Júlia elsiklott közöttük a ruhatárba és aztán vállra vetett kabáttal kifutott az éjszakába. Egyenesen Annus nénihez. A kultúrotthon, felől harsant a cigányok ordítozása, rohantak valahová az utcán, éles füttyszó remegett. Kopogtatni sem kellett, jött már kifelé nagy kendőben Annus néni. Beemelte a síró, didergő leányt és borral kínálta. — No, megegyeztetek? Megmondtam Ferinek, idejöhettek. Júlia foga ütemesen koccant a poharán. — Annus néni, kérem... Tessék megengedni, hogy egye] Már régen nézem az ablak■ ba karikázott külső világot; né- \zem, de csak futkározó gondo- I lataimat látom, hiszen éjszaka 'van, homályos, holdvilágos éjszaka. ! Gondolataim meg-megakadInak, elröppennek egy piUanat- j ra, aztán vissza se jönnek. — Mi zúg? Cséplő nem lehet, mert an- ]nak meleg bugását ezer más I búgás között is megismerem, de hát akkor mi? Valamikor csak ágyúszóra, vagy cigány- ! muzsikára keltem volna fel ; ilyen készségesen, de most -s hiszen nincs más dolgom —< szépen felkelek, hogy megnéz- : zem, mi zúg. I Szél! Tiszta, csillagos ég: az ég ál- íján ijesztően fénylik a hold, a ' fák dermedten állnak és mesz- : sze valahol félelmetesen zúg a ! szél. I A fák lassan meghajolnak, , összevonom köpenyem avult ■ két szárnyát, mert hűvös lett ! egyszerre, eszembe jut, hogy j „tegnap" még július volt, tik- • kadt hőség és ma már „kimegyünk a nyárból.” Elmúlt ! megint egy nap, egy hónap, \egy év... ■ Bemegyek a szobába és vá- ? rom, hogy mit hoz a szél és ikorholom magam, hogy a nyár ' boruló arcából ezt előre nem ■ tudtam. Hiszen éreztem, de j nem álltam meg figyelmezteté- i süknél és nem szóltam hozzá- ' juk. ! — Nini, legyecskék, de elj fogytatok! SZENT IVANYI , KA'IAAA’N Az öregek pitykés lajbiban, az asszonyok piros és sárga viganóban, a fiúik sötétkék ünneplőben, a lányok báliruhában. A kultúrotthonban a falubeli fiúk jó része is, akik az Óbudai Hajógyárban dolgoznak, csak éppen lányt nem engedne cigánybálra 'a hagyomány, így aztán a fekete szépségek kapósak. A legkapósabb Oláh Júlia, sudár, fekete lány, a helybeli szövőgyár munkása. A hajógyári fiúk sorjáznak körülötte — s mikor az első szegko- vácslegény, Béla odamegy, valamit csendesedik a zsivaj. Mikor — két éve — Júliát beszervezte a Nőtanács a szövőgyárba, Béla botrányt csinált, mert esküvőt akart, aztán másik cigánylányt vett él, de az hamarosan meghalt. A dgánysoran elintézett dolog, Júliát más nem veheti el. Magához szorítja a lányt gyengéden. — Azt mondtad, márna választ adsz. A lány népes családját nyug-, fatta eddig a halogatással. —i Elhúzódott a maga fajtájabélir legényektől, mintha beteg len-? ne: járt itt a szomszéd faluból 7 a vajda fia, keresztülnézett ^ azon is. A vajda nem enged azt ősi törvényből, ha már az új? Világ gyárba segíti a cigánylá-7 nyokat — aki férjhez megy, ar putriból ki nem léphet, csak az? urával s vége mindenféle cif-7 rálkodásnak. i Csendesen válaszol a fiúnak:? — Nem mehetek magához 7 Ne haragudjon. j Béla nem tudja dühét tit-t kölni, gyűlölködve néz a hajó-? gyári fiúkra. Éppen meghajlik 7 mellettük Feri. Magas, 6zőke* hajú lakatos, Júlia másodiké údvarlója. Béla még egyszer? végigvágja szemmel, . aztán a 1 karokba törtet s hadonászva* kiabálni kezd az öregekkel. Feri halántékán, nagy haján, pára- ► csöppök fényiének. Kék sze- ? móben komoly elszántság. 7 — Júlia — menjünk innen!} Beszélni akarok veled. t — A lány elhúzódik és külö-? nős idegen hangon dúdol a ze-* ndkarral. t — Ne hitegess, gyere hozzám í feleségül, hallod? 7 A lány már nem dúdol, ha-j hem a másik faluvégre gondol,? ahol a fiú szülei élnek. Apjaj is hajógyári munkás, rangos’, ember, fiát maga tanította a| lakatosmesterségre. Szép házuk? körül, a nagy kertben, úgy áll- 7 nak a gondozott gyümölcsfák,^ mint a katonák. Mikor Feri be-í állított vele. a deres feiű apa? bólogatva hüromöaött, a kövér--; kés, fiatalos külsejű anya azon-7 ban sírva kiabált: ? — Annyit istenkedeti ez a’ dűl jöjjek ide. — Mi a fene, nem mész a kereszti iámhoz ? — Nem mehetek, Annus néni... Nem szeret igazán! — A fene a dolgodat. Ki értheti? A szegkovács se kell? — Nem! A néni érdes hangon suttogott: — Te aztán megcsináltad! Tizennyolc éves korodig tartod magad, ami nem szokás a cigánysoron .. . Hozzám így nem jöhetsz, lányom! Ha nem mész Ferihez, nincs aki megvédjen. A cigányok, a tieid, hajadnál fogva hurcolnak el innen, ismerem a törvényeket... Lakott már nálam egy szegény lány, azzal is megtették. Mit akarsz hát? — Nem tudom ... Élni akarok ... — Júlia zokogott, — segítsen rajtam... — A fene! Tudod mit mondok? Művezető a bátyám Szombathelyen, a cipőgyárban, ott lakhatsz, dolgozhatsz. Oda nem mehetnek érted. Elmész Szombathelyre? / -p~ * B ^ Júlia kicsire húzódva tétován szepegett. Itt született, a cigánysoron, Pesttől húsz kilométerre, s mióta gyárban dolgozik, talán hatszor volt városban. A szegkovácsok nem mozdulnak a környékről. Azt se tudta biztosan, merre és mennyire van a távoli város. Hogyan lehet ott élni, ismeret-'”“ lenek között? $ — Áthelyezéssel mész. Elin-? tézem a gyárban. ? Júlia sírása megint hang o-5 sabb lett. c — Majd elkísérlek vonaton.? Ha itt maradsz, véged... el 7 nem szabadulsz a cigánysor- $ róL Kiadnak Bélának! No, gye-fr rünk, magam beszélek anyád-? dal! \ Az erélyes, tettre kész asz-? szonnyal nem lehetett ellen-? kezni, sodorta magával Júliát, 7 mint hegyi patak a követ. s A putriknál átkozódó asszo-7 nyi siránkozás hallattszott. t Kiabálták, hogy a cigányokat? verik a faluban! Két férfi fu-7 tott befelé a nyárfasorban, 5 félrelökték őket, ? Júlia anyja a putriknál állt,? mint egy szobor. Jajgatott egy? sort. A szavak értelmét An- i nus néni is kihámozhatta, —J Ítéltek Júliáról. Az ítélet rét-? tenetes, letépik a cigánylányról 7 a ruhát, köpködik és verik. S úgy viszi el a legény, akinek ► kiadják. Többé aztán nem is? mehet el a ci-5 gánysorról. ► gk » A lány anyja? mk gk sírva súgta An- ? jBY nus néninek: ? WsÍÉbSIíWR Menjenek, 7 asszonyság, vi- $ gye Ferijéhez ... ? itt megölik. Jaj, ? nem ^esz ne_? /HBl kém s?ép Iá- ? nyom! ? A kiáltozó cl-2 gányság már ki- 7 leié csörtetett a K faluból, elől Bé-? pHL la s a lány ap-? í ja rohant. Si-5 ► kongó nők kí-r sértek őket. ? — Annus néni ? f /fflW//// befogta Júliái Jy,íy//// száját, nehogy r mM''///// kiáltson félek ? 'vJu'/'MJyi, mében. 7 Amint elvo- * nult a had, fu-( tásnak eredtek.? wMójX A szövőgyárban 7 ■JpVui állapodták meg. $ >' Bent az öltő-? zőben Júlia li- ? —(S ,~* hegve mondta: i ^ — Köszönöm, 5 Annus néni ... ? köszönöm! — Aztán különös? jajgatásba kezdett; siratta szü- ? leit, egész elhagyott világát I — Ide nem mernek jönni,? őrség van. a gyárkapunál...? Másutt meglesnének. A reg-a geli vonattal elviszlek Szom- ? bathelyre... élhetsz! Ha sze-? rét az a fiú, ott megtalál... ?
