Heves Megyei Népújság, 1964. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-28 / 175. szám
Ä Mester és tanítványai Orvostanhallgatók nyári gyakorlaton az egri kórházban Hazánkban tanulnak, Ghánában gyógyítanak AZ ABLAKON átszűrődő A KEPZOMÜVESZETI Főiskola huszonkét növendéke — tizenhat férfi és hat nő — egyaránt Mesternek szólítja dr. Végvári Lajost, a főiskola művészettörténeti tanszékének vezetőjét, akit mi a tévéből a rádióból ismerünk, de számon tartjuk őt úgy is, mint a nagy sikerű Munkácsy-monográfia szerzőjét. A Mester nem festő, de pedagógus, aki nagy buzgalommal vállalkozott arra, hogy a diploma előtt- a szakmát nagyrészt már ismerő, az egyéniségüket kereső, tehetséges fiatalokat az egyhónapos nyári gyakorlatra elkísérje. No, nem őrző kerberoszíként, hanem az idősebb barát és segítőtárs tapasztalatával. A Mester megszólítás a fiatalok részéről tradíció is, bizalom is. A festőnövendékek az utóbbi nyarakon végigjárták Hódmezővásárhely, Kőszeg, Ózid, Duna bogdány, Salgótarján vidékeit, ismerkedtek az ország városaival, hegyeivel és az Alfölddel. Nem is kell kérdeznem* az élmény adta frisseséggel mondják — mesélik — itt legelevenebb Németh András hangja —, hogy a varázslatos három „b” miatt is érdemes Egerben szállást keresni és találni. A három „b”: bor, barokk, babák! (Itt a lányokra gondoló Még alig vannak túl az érkezés adta benyomásokon, de dicsérik a várost, az atmoszfé- tát, az embereiket Jóleső öröm- mid nyugtázzák a kulturális tapintatot, amellyel az utcákon- tereken, parkokban megjelenő, kellékeit kirakó festőt körülveszik, vagy csendben kikérünk a járókelőik. Igaz, igyekezr nek nem feltűnni. Szakállas, a ^jertelen bohémet és művészt ^alakító” egyéniség nincs köröttük. A póz nem kenyerük ezeknek a fiataloknak. Alig tíz napja vannak Egerben, de ahány an, annyifelé kutatnak- matatnak téma, táj- arc, érdekesség után. A VÁROS PALOTAI, utcái, terei, templomai, szobrai, az egri nyár, a bükki hegyek gyalogosan, biciklin, vagy éppen autóbusszal megközelítve vallják magukat, hogy megörökít- eék valamennyiüket Topot András például Síkfőkútra ment ki. Kíváncsisága vitte a kies fekvésű tóihoz, de más témára akadt: Noszvajon aratni látta a nyolcvan esztendős Pista bácsit s addig nem mozdult, amíg az arcot több oldalról papírra nem vetette és a méltóságteljesen arató Pista bácsi kaszasuhintását le nem kottázta. Mizser Pál a piacon keresett témát: a zöldségeiket áruló piaci kofákat és a vásárló háziasszonyok egy csoportját fogta tolla a vonalak harmóniájába. Ugyancsak ő figyelt fel a sánci házak egymásra torlódó teraszos sorára is. Az egyhónapos gyakorlat téma-keresés, gyűjtés, emlékek rögzítése a tájról, a látványról az emberekről. Azt ma még nem lehet tudni, hogy ez a hónap hoz-e kiérlelt alkotást va- lemelyik készülő művésznél, hiszen az élmény bonyolult folyamaton keresztül jut el a vászonig, a kartonig, dr. Végvári Lajos mégis azt szeretné, ha a városról az egri emberekről, utcákról, terekről, a környékről művészi igénnyel komponált alkotások keletkeznék nek. Nemcsak azért, mert véleménye szerint e huszonkét főnyi együttesből rövid időn belül néhány hírességet fogunk névről ismerni- hanem azért is, mert a Képzőművészeti Főiskola „behonosodási szándékkal” rendelkezik: évről évre ide hozná növendékeit, ha erre lehetőség nyílna. Az itt komponált alkotásokból kiállítást tervez, hogy az egri közönséget a művészi munka ajándékával megvesztegesse. DR. VÉGVÁRI VELÜNK együtt hiszi, hogy a város levegője, strandja félüdíti a festőiket és grafikusokat, az egri bor hangulatra és jókedvre de- j rítt őket, a rokonszenves vidék, j az egri arcok, házak, a vár és a paloták megmozdítják a ceruzákat és az ecseteket: Birkás Ákos, Kuppi Ferenc, Pető János, Topor András, Brokés Ágnes, Kristóf Cecilia és társaik formákat és színeket örökítenék meg maguknak és ne-J künk, egrieknek, akik mindig is szeretettel vártuk és várjuk a művészeket e barokk város falai közé. A nyári gyakorlat tulajdonképpen továbbtanulás szabadabb körülmények között. Strand, mozi, kirándulás tarkítja többek között a népes festőkolónia napi programját. A főiskolai hónapok után, a megszokott ellenőrzések itt megszűnnek szakmai szempontból. Mindenki önállóan dolgozik, alkalmazza a megismert és elsajátított módszereket Ezek a fiatalok ismerik a legmodernebb technikát amellyel önmagukat ki tudják fejezni és el tudják mondani élményeiket a világról — az embereknek. Mert az a fontos, hogy az alkotások az emberhez találjanak és a nézők megértsék a művészet szándékát. Estébe nyúló beszélgetésünk során gondolat gondolatot kergetett, így el jutottunk az absztrakció kérdéséhez is. Nem vitázó szándékkal, csak kíváncsiságból tettük fel az évek óta félig megválaszolt kérdést: van-e létjogosultsága az absztrakciónak és milyen mértékig? Dr. Végvári egyik művésznövendékének véleményével válaszolt, aki azt mondta: „Be kellene szereznem egy kis skizofréniát, hogy csinálni tudjam ezt a modernséget.” S mivel ez a kijelentés a riporter hasonló megjegyzésével találkozott, nem mentünk késhegyre miatta. A FIATAL MŰVÉSZEK gyakorlati munkáját a Heves megyei képzőművészek is segítik: vendégül látja őket Marx Károly utcai műtermükben. A közös munka bizonyára egészséges kölcsönhatást eredményez a vendégekben és a vendéglátókban egyaránt. (farkas) Vasárnap, hajnali öttől késő délelőttig, a horgászoké volt újra az egész hegyi tó, tiltott volt a fürdés, fékezve a megszokott zsibongás, s mert a ladikok sem mozdulhattak tizenegyig; kedvére alhatott a csónakos ... Egymás után suhantak a botok, fonalak, repültek messzire a horgok: hetvenöt dugó billegett izgatottan a vízen; hetvenöt nyugodt ember várta, leste a zsákmányt. A Gyöngyös és Környéke Horgászegyesület hagyományos I versenyén, az idei nyáron Vor- | váth Miklósnak kedvezett elő- j szőr a szerencse: hat órakor ; már csalira kapott, horgon j volt, „szákban” vergődött a 1 „nagy fogás”, a harminchat ! centiméteres ponty... Fél nyolcnál tovább azonban nem örülhetett a szerencséjének, mert megrándult egy másik dugó, s veszedelmesen megfeszült Szita Ferenc botján is a fonál. — Megijedtem, azt hittem az a huszas zsinór el sem bírja majd — mesélte később a győztes — de mégiscsak sikerült ... 39 centis, két kiló körül lehet talán. Rántva küldöm majd fel a feleségemnek Pestre, a kórházba .:. Már negyed hat tájban is fogtam egy hasonlót, talán még nagyobb is fény valami kékesszínű árnyalatot kap és még inkább fokozza a fehérséget. Minden fehér. A bútorok, a falak ugyanúgy, mint az orvosok és az ápolónők köpenyei. Csendes délelőtt. Nemrégen kezdődött meg a vizit, ilyenkor percekre elcsendesül a kórház. Néhány szó, , egy-egy fejbólintás, utasítás az ápolónőnek a további gyógyszeradagolásról, az étrendről. Mindennapos, megszokott látvány. A szokatlan egyedül csal: annyi, hogy az egri I. sz. kórház vizitelő orvosainak száma az utóbbi időben nagyon megszaporodott. Régebben egy-két orvos vizsgálta a betegeket, most pedig egész kis csoport veszi körül az ágyakat. Az ország különböző egyetemeiről jött orvostanhallgavolt, de visszaszökött... Nyolcra megkerült Bardócz- ki György pontya is, egy harminckét centis, — ezzel el is dőlt a három helyezés sorsa: gazdát talált a francia, illetőleg a műanyag peremfutó orsó, meg egy bot orsóval, mert nyolc után már nem volt értékelhető fogás... A fiatalok részére külön versenyt írtak ki most is: „Ki mit tud”-vetélkedő keretében adhattak számot horgászisme- retéikről: — Melyik az a hal, amelyik egy kilogramm súly elérése után nevet változtat? Még a gyakorlott, idősebb horgászok is tarkójukat vakar- gatták a különös kérdésen, de' a tizennégy éves Nádudvari Jóska, a többi után erre is talpraesetten határozottan, adta a gyors feleletet: — Az a hal a balatoni süllő, egy kilós súly elérése után fogasnak nevezik... Tavaly is jeleskedett az ifjú horgász, első díjához most sem férhetett kétség: ő vitte haza a komplett, felszerelt horgászbotot ___ És a verseny végén, a többivel együtt ő is megkóstolta Medveczky Sándor elnök, horgászmódra készített, ízletes halászlevét... (gy—gy) tők most végzik nyári gyakorlatukat a kórházban — farmiéinak. Egy hónapig ők veszik fel a betegeket, injekciókat adnak, pulzust, vérnyomást mérnél:, gyakorolják, hogyan kell beteget vizsgálni. Azonkívül megismerkednek egy-egy kórházi osztály munkájával. A vizit után az egyes belgyógyászati osztályon Oláh Borbála és Vigh József a laboratóriumba mennek. A kémcsövek. lombikok társaságában beszélgetünk. Oláh Borbála és Vígh József Szegedről jött Egerbe. A hónap elején érkeztek, harmadévesek és a belgyógyászatra osztották be őket. Délelőtt 8-tól délután 4-ig vannak bent a kórházban, azután a legtöbbször szórakoznak. Főképpen a strandra járnak. DE NEMCSAK magyar orvostanhallgatók famulálnak jelenleg a kórházban, hanem Írét fiatal afrikai — ghanai — J orvostanhallgató is. F. Hutton Mills magas, izmos termetű fiatalember, vas- | tag keretes szemüveggel, kis szakállal az álián. Nagyon halkan, de határozottan beszél. Hihetetlenül jól beszéli a magyar nyelvet. Egyedül talán a kiejtésében van valami idege- nes, de választékosán, szépen fejezi ki magát — Tavaly márciusban kerültem Magyarországra, a Szegedi Orvostudományi Egyetemre. Most fejeztem be az első évfolyamot. Jó eredménnyel. Valószínűleg egy hónapig leszek Egerben. — Hogy érzi itt magát? — Köszönöm, jól. Tetszik a kórház munkája, így jól érzem magam. — Távolabbi tervei? — Először is elvégzem az egyetemet. Szorgalmasan tanulok, hiszen azon igyekszem, hogv minél többet elsajátítsak az orvostudományból. Szeret! nék jó orvos lenni. Az egyetem j után hazamegyek Accrába. Kórházban, nőgyógyászati osztályon: szeretnék majd dolgozni. De szakosítani csak otthon akarom magam. Dániel Carl Sonne is Ghánából, Accrából jött, és szintén most fejezte be az első évet Szegeden. Sonne vidámabb, élénkebb természetű Mills-néL A kórházban azt mondják róla, hogy soha sem lehet megtalálni, mindig máshol van, mint ahol keresik. — Hány osztályon volt már idáig? — Ideg, szülészet, sebészet, nőgyógyászat és fül-orr-gége — sorolja. De leginkább engem is á nőgyógyászat érdekel mint Mills-set. — Hogy miért? — nehéz lenne megmagyarázni. Nekem ez tetszik. Hazatérésem után Accrában nőgyógyászati osztályon szeretnék dolgozni. Nagyon érdekel a kórház, azért nézek meg itt is, Egerben mindent. — A magyar nyelv nem okoz nehézséget? — Dehogynem. Hihetetlenül nehéz nyelv. De van hozzá kedvem. Annak idején mindenkit megkérdeztek, aki egyetemre jelentkezett,, hogy melyik országban szeretne tanulni. Én egyből Magyarországot választottam. Így természetesen a nyelv is érdekel, ezt is meg kell tanulnom. — A gyakorlat után — folytatja Sonne — körülnézd: egy kicsit az országban. Megnézem a Balatont, Budapestet- azt hallottam mind a kettőről, hogy gyönyörű. • AZTÁN ÜJRA szakmai kérdésekhez kanyarodik vissza. — Nagyon tetszenek nekem a magyar orvosok. Jól értik a dolgukat, igen nagy tudással rendelkeznek. — Hogy is kell mondani — fordul oda az egyik magyar orvostanhallgatóhoz — ... okosok? Ugye? — Igen... Nagyon okosok — ismétli Sonne. — Ezért bíznak bennük a betegek. Mills-ről és Sonne-ról csupa jót mondánál: a kórházban, Mindketten végtelenül szorgalmasak, mindenre kíváncsiak. mindent tudni akarnak. Nem sajnálják a fáradságot, mindennel meg akarnak ismerkedni. Bizonyára jó orvosok lesznek. ... S talán ehhez az egri kórházban eltöltött egy hónap is hozzásegíti majd őket. Kaposi Levente Horgászverseny a Sástón 39 centis ponty a győztes horgán NYIKOKAJ TOMAN $ Jersovékhoz beHJBMUEGENZ FORDÍTOTTA: SXrICÖZI 6YUI.A ö. Malinovkinnak az őrnagy szobában először is könyvszekrények ntek fel és amikor Jersov hellyel nálta, úgy ült le, hogy láthassa : üvegajtón át a könyveket. Míg az nagy az íróasztalból szedett elő damit, tekintetével már végig is tóttá kötetek címein. Főleg katonai inyvek voltak és Malinovkin nem odálkozott ezen. De azért a szom- éd szekrényben tudományos és filo- ifiai műveket is felfedezett. Efféle odalmat viszont nem remélt talál- . egy elhárító könyvtárában. — Remélem, Dmitrij, ismeri a iadatot?... — Jersov zavarban alt, mert nem jutott eszébe Mali- avkin apai neve. — Tudja mit, hívjon egyszerűen Cityának — ajánlotta Malinovkin. — Rendben van — mosolyodott el irsov és figyelmesen nézegette Ma- novkin atléta termetét. Nyilvánvaló, ogv átlagon felüli sportember. — os akkor. Mitya, ismeri-e a fela- atunkat? — Általános * vonásokban igen, magy elvtárs ... bocsánat... And- ;j Nyikolájevics. — Tehát: holnap reggel indulunk, n taxival, maga busszal. A vonásra találkozunk a hálókocsiban. „Véletlenül” szomszédok leszünk és „összeismerkedünk.” Én Talasz Alek- szandrovics Muhtarovként mutatkozom majd be és az alma-atai Történeti Múzeum munkatársa leszek, aki kiküldetésbe utazik Akszakalszkba. Maga fiatal vasutas lesz, aki az épülő vasútvonalra megy dolgozni. Nevét felesleges megváltoztatni. Szakmája pedig távirdász. Később majd áttelefonálok, s elküldik magának a megfelelő igazolványokat. Most pedig menjünk ebédelni. Utána kezelésbe vesszük a bőröndjét: kissé tehermentesítjük. — Mit tehermentesítünk rajta? — csodálkozott Malinovkin. — Az adó-vevő van benne. Arra pedig szükségünk lesz. Személyes holmi viszont csak a legszükségesebb. lltilársak Jersov és Malinovkin Kujbisevig egész úton sakkozták. Külsőleg semmiben sem különböztek a többi utastól, a legkülönbözőbb foglalkozású és nemzetiségű emberektől. Az őrnagy fehér selyeminget viselt, amit keskeny kaukázusi öv fogott össze a derekán, fején pedig tübetejkát. A hadnagy abban a ruhában volt, amelyben tegnap állított. Kupészomszédaik éltes korú nyugdíjas nők voltak. Jóllehet az első pillanatban a legjámborabb lényeknek látszottak, Jersov és Malinovkin számára eléggé veszélyes úti- társaknak bizonyultak, mivel szerfölött kíváncsi természetűék lévén, kérdéseiknek nem volt se vége, se hossza. Malinovkin, aki távirásznak mutatkozott be, hogy csak valamelyest is kielégítse kíváncsiságukat, olyan virtuozitással mutatta be technikáját: hihetetlen gyorsasággal kopogtatta le az abban a pillanatban kiötlött szövegeket, hogy az öreg nénik akaratlanul is befogták fülüket a lelkes távirász által okozott zajra: — Ám ez a gyorsaság még sem- , _ mi, — vetette oda nékik hanyagul ly Malinovkin. -v — Percenként háromszáz jel is leadható. Vegyül: például ezt a szöveget: „Gyere azonnal, vessző, nagymama meghalt, pont, temetése vasárnap, pont, levéL megy, pont.” Ez a következőképpen száll végig az éteren. És Malinovkin olyan bőszen kezdett kopogni zsebkésével a kongó sakkdobozon, hogy a nénik rémülten rohantak ki a folyosóra. — Elég volt, Mitya — szólt rá Malinovkinre szemrehányóan Jersov. bár alig tudta visszatartani mosolyát. — Miért kell az emberek idegeit rongálni? Malinovkin vidáman felelt: — Először is, mert a távirat szövege nagyon fontos, másodszor, ők magul: kérték, hogy mutassam meg nékik a távirdatechnikát, harmadszor pedig valahogy csak ki kell elégítem mohó kíváncsiságukat.. De az öregasszonyoknál: már csak olyan volt a természetük, hogy a folyosón is folytatták a kérdezőskö- dést és sokáig kint maradtak. Az elhárítok, felhasználva távollétüket, zavartalanul beszélgették. ' Jersov egyáltalán nem tartotta szükségesnek, hogy munkájáról beszéljen, de Malinovkin nem állta meg, hogy ne kérdezzen egyet s mást az őrnagytól. Mindennél jobban érdekelte őt maga Jersov. — Irigylem magát — súgta egy-' szer oda neki, fél szemével a kupéajtót lesve. — Ügyesen csípte nyakon a háború alatt a Baltikumban a fasiszta kémeket! ... Az őrnagy azonban nyomban leintette a fellelkesült hadnagyot. — Először is megtiltom, hogy most és a jövőben ezt a témát felhozza — jegyezte meg szigorú hangon. — Másodszor pedig a televíziós kémeket nem én csíptem nyakon, hanem Asztohov ezredes. Akkor még csak kapitány volt. ö aztán valóban tehetség! — Többé egy szót sem szólok erről — ígérte Malinovkin. s könyörgő szemmel nézett Jersovra. — Csakhogy ám maga is segített Asztahov- nal:... Így van, vagy nem? És személy szerint magáról beszélik, hogy... Jól van, befejezem! Többé egy mukkot sem erről! Kujbisevben, Malinovkin örömére, a nénik végre leszálltak. Melegen búcsúztak el útitársaiktól, hálálkodtak a jó szórakozásért, s megkérték Jersov—Muhtarovot, adja meg nekik alma-atai címét, hogy egyszer felkereshessék a gyümölcsökért, amelyeket egész úton olyannyira magasztalt. A szabaddá vált helyeket nyomban elfoglalta két vasutas fiatalember. — Messzire utaznak, fiatalemberek? ■— kérdezte tőiül: Jersov. — Messzire bizony, egészen Perevalszkig — felélte a fiatalabbik. — Perevalszkig? — kiáltott fel Malinovkin. Én is odatartok. Akkor úti társak leszünk! — Aztán maguk miért utaznak éppen oda, ha nem titok? .— kérdezte Jersov. — Űj munkahelyünk. Azt beszélik, jól lehet keresni ott a vasútépítésen — felelte mosolyogva az előbbi legény. Társa mérges pillantást vetett rá és neheztelve jegyezte meg: — Ne játsZd meg magad kapzsi embernek! Mozdonyon, dolgozunk — fordult Jersovhoz. — Én vezetek, ő meg a segédem. Eddig a Kujbisevi Vízierőmű vonalán dolgoztunk. Most meg immár második éve az újonnan épülő vasútvonalon járunk. Szabadságról térünk vissza. — Általában mindig ott vagyunk, ahol a munka neheze van — jegyezte meg a segédmozdonyvezető, még mindig az előbbi gúnyolódó hangján. — Nem a saját, hanem az ő szavait ismétlem — intett « mozdonyvezető felé. — Engem főleg a kereset izgat. (Folytatjuk.)
