Heves Megyei Népújság, 1964. április (15. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-04 / 79. szám
'T/ßOPALOM^ SZER&EU SZMIRNOV CERMOCEN Sok megkapó, egészen váratlan esemény játszódott le az égen, Budapest fölött. De volt közöttük egy, amely különösen széles körben vált ismertté ezekben a napokban katonáink között, de nemcsak a gyalogosok között keltett csodálkozást, hanem a már sokat látott repülőket is ámulatba ejtette. Ez az eset Germogen Volos znyikov húszéves őrmesterrel történt. Harci gép lövésze volt, s fiatalsága ellenére több német gép az első sorozat után lángra lobbant. Ekkor Volos znyikov kissé felemelkedett, megpróbált ki- ugrani. De a gép légörvénybe került és a légnyomás visszadobta az őrmestert. A kabin falához szorulva, lassan-lassan kilendült valahogy és függve maradt a gépen. Az ejtőernyő alsó kötelei beleakadtak a kabin valamelyik részéhez. Az őrmester hétszáz métert zuhant a géppel együtt, fejjel mint félszáz bevetés volt mögötte. Ezen a napon, mint rendesen, két »Iljusin” indult bomba-teherrel feladata teljesítésére. Elöl Dulimov gárdahadnagy repült, utána Tyelen- kov gárdaőrmester. És mint mindig, Tyelenkov gépén, a lövész helyén, ott ült Volos znyikov. Céljukat nem érték el. A felhők mögül, egyenesen az „II- jusin”-ok felé, előbukkant egy falka „Messerschmidt” és „Focke-WulP’, tizennyolc gép kettő ellen. Kétezer méter magasságban megkezdődött a harc. Mint héja a zsákmányra, úgy csaptak le a németek a szovjet gépekre. Voiosznyikov közelében máris két ellenséges lövedék robbant. A szilánkok széttépték zubbonyát, de ő maga sértetlen maradt. Viszont az egyik „Focke” egy pillanatra géppuskája irányzéka elé került: füstölögve Zuhant a földre. Ebben a pillanatban két német vadászgép hátulról támadt. A géppuska »őrtüze levágta az „Iljusin” farkát és fél szárnyát. A motorokból füst tört elő. A gép nem engedelmeskedett a kormánynak: zuhanni kezdett. A pilóta intett Volosznyi- kovnak és a gép oldalán át kiugrott a levegőbe. Ugyanabban a pillanatban ismét egy „Focke” került a géppuska irányzéka elé, s a gárdista nem bírt ellenállni a kísértésnek. A Sz6nyi Gyula rajza ■F’ATAKy * ANDREJ VOZNYESZENSZKIJ: OFÉLiA ÉK EHE Az én sorsom sötét, mint korom, bár fénylő lélek voltam, tiszta orom, s szétosztogattam minden vagyonom, még az ingem is — csupasszá lettem, fűzfaként hajlok, kupaccá töppedten, Hamletem ittasan jön hozzám el, benzin-szag, idegen parfőm a testén, s mint gyertyák, poharak állnak az asztalon, rohan a végzet, lépi a féket, jobb lenne az utcán, anyaszült-csupaszon, nem Manyezsnaja-téri, senki-lánya, de feldobva életem Je)—vagy—írás”-ra, álom-hercegem kerestem, de meg nem lelhettem... Sorsom: szerelmem, égtem — hamu lettem. Fordította: Bán Ervin. ta —, mert a cigánynak is csak egy élete van. De ha a gyevla azt akarja, hogy itt nekem le kell zuhanni és kaff! Akkor már addig csak fütyö- részgetek. Szelíd, csendes fiú volt Csolován. Köztünk élt, velünk élt, de közelébe férkőzni igazán még Dominyák se tudott, akihez pedig testvérként ragaszkodott. Egy idő óta, szombatonként Csolován nem tartott velünk a kisvendéglőbe. Ha el is kísért bennünket, az első féldeci járat után ő kérte a másodikat, aztán köszönt és elment, mondta, hogy néki dolga van. Nem mondta mi az a dolog, mi meg Dominyákkal nem kíváncsiskodtunk. Csak Bertolt. Ö kiszimatolta a távozások, külön utak okát. — Oda középre más képet kéne már rakni — intett fejével Csolován ágya fölé, ahol sztárfotók díszítették a falat. — Igaz, Csolován? — Ha van valami más, valami jobb, cseréld ki Lollót — mondta csendesen a fiú. — Kicserélném azzal a kis szőke cigánylánnyal, akiért kilométereket gyalogolsz máma is. Csolován szelíden ráemelte a szemét: — Néki nincs fényképe... Ha lenne se tenném, azok közé. — Kinek nincs fényképe? — kérdezte Dominyák, mert nem figyelt rendesen a beszélgetésre. — Szerelmes a cimbora — nevetett Berták —, veszetten udvarol. — No és — nézett rá válla fölött Dominyák —, csak nem akarod, hogy ügy éljen, mint egy zárdafi? — Csak úgy mondom, mert ez képes lesz még illegálisan megnősülni és utána mondja meg, hogy eljöhettetek volna a lakodalomba. — Messze vagyunk még attól — mondta félszegen Csolován. — őszre tervezzük* hogy összeházasodunk. Azért nem akartam még szólni semmit. Addig minden történhet— Este a vendéglői asztalnál *“ Bertók még mindig a szőke cigánylányról áradozott, s mindig csak egy pontnál kötött ki: „tíz évet is adnék az életemből, ha két vállra fektethetném ...!” Addig mondta, amíg Dominyák rá nem szólt keményen, hagyja már végét az ilyen beszédnek. Annyi biztos, hogy Dominyák meg én is nagyon kíváncsiak voltunk: milyen lehet a lány, akiért Bertók is elcserélne két Sophia Lorent, Brigitte Bardot-t, meg bármelyik szépet, akinek képe ott díszlik a falon, őszig kellett várni, az esküvőig. Csolován engem választott tanújának az anyakönyvvezetőhöz, Dominyák meg a nagyvőfély szerepét kapta. Mulattunk is rajta eleget, mert olyan komolyan vette tisztét, hogy késő este is papírjait bújta, amelyekre a vőfélyi rigmusokat rótta fel. Tanult, mint egy elemista, aki nem akar felsülni a vizsgán. A lányosháznál zajlott a lagzí. A vert falú, vályogház ott állt a cigánysoron. Tiszta, rendben tartott porta vott. Kedvesen fogadtak bennünket, s akár a betlehemi három Király, raktok asztalra ajándékainkat. S mintha csak miérnem nyílt ki. Most már némj volt menekülés számára. Maga alatt, a mélységben aj Duna behavazott és zajló je- < gét látta. Előtte, harminc mé-j terrel lejjebb gépe zuhant a] mélybe, füstös nyomot húzvai maga után. Gyorsan közele- ] dett a föld felé. Most már egészen közel van { hozzá. Az „Iljusin” befúródott* a földbe s a felrobbant bom-< « bák tüzet okádtak. Volosznyi-I kov behunyta a szemét ( Az utolsó, amit érzett, egy J különös lökés volt a levegő-* ben alulról fölfelé. Egy má-J sód perccel később magához} tért: a földön volt. ♦ A parton feküdt Távolabb* még égett a repülőgép. Fölötte* az égen fehér ejtőernyő eresz-) kedett lefelé, rajta emberi] alak függött Körülötte „Mes-. serschmidtek” röpködtek, gép-] puskák ropogtak. Tyelenkov ] pilóta ereszkedett le. Volosznyikov megmozdult • megpróbált felállni, de lábá-! ban kínzó fájdalmat érzett A] lába kificamodott Az őrmes-] tér sántíkálva mégis megtett1 néhány lépést és csak akkor eszmélt rá, hogy kétezer méter magasból zuhant le. ] A gárdistát saját bombái mentették meg, melyeket a1 németeknek szánt. A repülő-1 gép pontosan alatta robbant j s éppen akkor, amikor az őr-' mesternek már csak harminc] méternyi halálos zuhanás volti hátra. A robbanás hulláma ] mintegy légpárnaként fogta! fel Volosznyikovot és nem I vágta a földhöz, hanem való-] Sággal letette a földre. I Egy fél óra múlva Tyelen-j kov repülő és lövésze megér-! kezeit övéihez. Germogen Vo- ( losznyikov néhány nap múlva j már ismét Budapest fölött re- < pült * Fordította: Rozsány Szidónia ! Részlet a kitűnő szovjet! írd Harcban Budapestért cí-1 mű könyvéből. 1 lefelé függött a levegőben, s hiába igyekezett kiszabadítani magát Ekkor a levegő sodra mégis leszakította. „Élni fogok hát!” — villant fel a gondolat Volosznyikov agyában és megrántotta a gyűrűt. De a megszokott rántás elmaradt Egy pillantást vetett a magasba és a szíve fájdalmasan összeszorult. Lába beleakadt a kötélzetbe és az ernyő ♦ C okáig szégyelltem, hogy ♦ »őt gyanúsítottam a t pénzlopással. j Csolovánt magunk közé fo- J gadtuk, együtt másztunk fel J minden nap a keskeny erdei ♦ösvényen a kőtar asz-bejára♦ tokhoz s pányvával a dere* kunkon lógtunk a kőfalon, {alattunk az irdatlan mélységigél. Egyikünk se mutatta a [félszet; az arcok nyugodtak • voltak s csak a tekintetek, az {összeszűkült pupillák árulkod- itak a rejtett gondolatokról: | „csak ezt a napot megússzuk • lezuhanás nélkül!” És más- {nap, harmadnap, ki tudja hányadik nap megintcsak így [sóhajt némán az ember. Míg a ! vasékek fején csattogtak a ► bakók, szólni se kívánt egyi- | künk sem. Csak pihenőben, ► mikor egy-egy hatalmas töm- |böt lehasítottunk s a robbantó ) lyukak fúrásával is végeztünk, [váltottunk egy-két közömbös ► szót s elnéztünk messze, a [völgyben füstölgő gyárra, a ► falu szétszórt házaira, ame- [lyék nem látszottak nagyob- ! baknak, mint egy hajóbőrönd. iCsolován, mintha szántszán- | dókkal az idegeinket akarta ►volna próbára tenni, danolá- ; szott, s felegyenesedve, hom- ílokát törölgetve fütyörészett [is. • — Én is félék — mondoaafc-
