Heves Megyei Népújság, 1963. október (14. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-26 / 251. szám

1963. október 26., szombat NEPÜJSAO 5 Mozgalmas hét vége Itt van az ősz, hullanak a leve­lek, időnként hideg szél kavarja a sportpályák porát, sok helyen már az uszodák is bezárták kapuikat, — mégis mozgalmas, a nyári szom­batokkal és vasárnapokkal vete­kedő hét vége Ígérkezik sportéle­tünkben. A Honvéd Zalka SE ökölvívó csapata rengadó mérkő­zést vív a Bp. Honvéddal, az Egri Dózsa OB I-es vízilabda együttese pedig olyan kitűnő csapatokkal méri össze tudását, mint a BVSC, a Csepel Autó és az OSC. Labda­rúgásban teljes lesz a bajnoki forduló, az NB II-es Egri Dózsa ismét otthonában szerepel és a Szolnoki MTE csapatát látja ven­dégül. A kézilabda-sport hívei már szombaton délelőtt izgalmas osz- tályozókat láthatnak az egri Nagy János utcai pályán, s a megye legjobb úszói ismét vízbeszállnak, hogy megvívjanak egymással He­ves megye 1963. évi bajnoka címé­ért. Hatvanban a megyei röplabda­bajnokság utolsó fordulójára ke- kerül sor s nyilván sok nézőt vonz majd. Egerben a Dobó István ván­dorserlegért kiírt országos három­tusa verseny, amelyben válogatott öttusázóink is rajthoz állnak. Vé­gül az igazi sportcsemege: a tele­vízió és a rádió helyszíni közve­títést ad a Magyarország-Ausztria válogatott labdarúgó-mérkőzésről. • • Ökölvívó rangadó Gyöngyösön De nézzük külön-külön az ese­ményeket. A gyöngyösi ökölví­vók eddigi legnagyobb feladatuk előtt állnak, nagy riválisukkal, a Bp. Honvéddal küzdenek meg a bajnoki pontokért, s ha, sikerül győzniük nagy lépést tesznek a bajnoki cím felél A legutóbbi, Dunaújváros elleni mérkőzés után Szakács Béla edző végre nem­csak az eredménnyel, de a nyúj­tott teljesítménnyel is elégedett volt. A kitűnő edző érdeklődé­sünkre elmondotta, hogy a rang­adóra 15 fős keretet állított össze, amely Mátraházán folytatja fel­készülését. A gyöngyösieket nem téveszti meg a Bp. Honvéd hétfői sikertelen szereplése, biztosra ve­szik, hogy a fővárosiak vasárnap délelőtt jóval erősebb csapatot küldenek majd a szorítóba. A mérkőzést egyébként a gyöngyösi sportcsarnok nagytermében ren­dezik. — reméljük telt ház előtt! Szakács Béla győzelmet vár fiai­tól. s ezt a győzelmet a közönség lelkes és sportszerű biztatása nagymértékben elősegítheti. •• La népi események az egri sportuszodában Szombaton és vasárnap ismét fezúrkolókkal telnek meg az Egri Sportuszoda lelátói. Ekkor rende­zi a megyei úszó szövetség Gár­donyi Géza születésének 100. év­fordulója alkalmából vízilabda emlékversenyét, amelyen a ruti­nos BVSC, a kitűnő képességű Csepel Autó és az OB I-be most felkerült OSC (Bodnár I., Bodnár II., Halmos csapata) és természe­tesen az Egri Dózsa együttese vesz részt. Ezek a csapatok teljes erővel készülnek az MNK küzdel­meire s ez az emlékverseny je­lenti számukra a végső erőpróbát. Biztosra vehető, hogy mindkét napon színvonalas, izgalmas küz­delmeket láthat majd a közönség. A vízilabda-tornával egyidőben rendezik Heves megye 1963. évi úszóbajnokságát. A bajnoki címe­ket nyilvánvalóan az Egri Dózsa versenyzői egymás között döntik majd el, Tamaméra, Egercsehi, Hatvan, Heves. Petőfibánya és az Egri Vasas gárdája legfeljebb egy-két helyezést remélhet, annál is inkább, mivel eléggé megkésve kerül sor erre a fontos esemény­re. A legtöbb helyen már az uszoda is bezárta kapuját és sok versenyző jóformán edzés nélkül indul el a különböző számokban. Katona József, Mártonffy Tamás, Erdélyi Éva, Ali Csaba és a többi kitűnő egri úszó indulása azon­ban mégiscsak fémjelzi ezt a ver­senyt, s ha szép, napsütéses idő szombaton és vasárnap is tovább tart — egy-két jó eredmény is születhet. Természetjáróink a festői Szil­vásváradon ünnepük a lombhul­lást. Ez az esemény mindig ked­ves. felejthetetlen emléket nyújt a részvevőknek, akik az idén a szilvásváradi túristaházban talál­koznak majd vidám tábortűz és érdekes műsor mellett. •• Öttusa válogatottak részvételével Egerben két napon át tartanak a Dobó István háromtusa verseny küzdelmei, amelyben válogatott öttusázóink is indulnak. E nagy­szerű, látványos sportesemény remélhetően sok érdeklődőt vonz majd a sportuszodába, a Diófakút utcai lőtérre és a terepfutás szín­helyére. (Lajosvárosi templom mögötti terep.) Mit hoz a labdarúgó forduló r Végül - de nem utolsó sorban — következzék a legnépszerűbb sportág, a labdarúgás. Az NB II- és Egri Dózsa a táblázat 6. helyén álló Szolnoki MTE együttesét lát­ja vendégül, amely a legutóbbi fordulóban biztos, 3:1 arányú győzelmet aratott Nagybátony el­len. Az újonc szolnoki csapat szereplése egyébként az NB H. egyik meglepetése, hiszen eddig Hét végi sportműsor SZOMBATI Vízilabda: a Gárdonyi Géza Villámtorna első napja: BVSC— OSC (V.: Kertai dr.), Csepel Autó —Egri Dózsa (V.: Táród!) Eger. Sportuszoda, 15.30. Úszás: Heves megye és Eger vá­ros 1963. évi bajnokságának első napi küzdelme Eger, Sportuszoda, 14 óra. Labdarúgás: Egri Előre—Honvéd Korvin SE megyei I. osztályú mérkőzés, Eger 14.30, Szabó. Kézilabda: Osztályozó-mérkőzé­sek az NB H-be jutásért: Egri Kinizsi—Ceglédi VSE (női) 11 óra, Egri Helyiipar—Ceglédi VSE (férfi) 12 óra. Eger, Nagy János utcai paiya. Háromtusa: Dobó István emlék- verseny: -Úszás: Eger, Sportuszo­da, 9 óra. Lövészet: Diófakút ut­cai lőtér, 15 óra. Természetjárás: i.LombbuUás” — Szilvásvárad. vasAknap: Vízilabda: Az ünnepi villámtorna második napja: Csepel Autó— OSC (V.: Válent), BVSC—Egri Dó­zsa (V.: Tarródi) Eger. Sport­uszoda, 15.30 óra. Úszás: A megyei és Eger városi úszóbajnokság második napja, Eger, Sportuszoda, 14 óra. Labdarúgás: Egri Dózsa—Szolnoki MTE NB H-es mérkőzés. Eger, 12.05, orosz. NB UI-as mérkőzések: Petőfibánya—Zagyvapálfalva 14.30, Dombai. Gyöngyösi Honvéd—Haj­dúszoboszló, 14.30, Gáspár. A Gyön­gyöst Spartacus Nagyiccén a Sas­halmi Elektronikussal, az Egri Honvéd Kisvárdán, az Egercsehi Bányász pedig Miskolcon az MTE ellen lép pályára. Megyei bajnokság: Gyöngy ös- eroszi—Gyöngyösi VSE 10.30, Sza- mosvölgyi. Szűcsi—Reesk 14.30, Barcs. Gyöngyösi Bányász—Hat­vani Kinizsi 11, Koncz. Füzesabony —Rózsaszentmárton 11, Boiyki. Apc—Egri Soartacus 11, Rigó. MÁV Hatvani AC—Egri Dózsa II. 14.30, Hernádi. Egri Vasas—Lőrinci 14, Dózsa. Bélapátfalva—Heves 14.30, Antal. Megyei II. osztály: Gy. Építők—Gyöngyöshalász, H. Spar­tacus—Petőfibánya n. Gy. Vasas— Gy. Spartacus n. Heréd—Boldog, Adács—H. Honvéd. Selypl Kinizsi —Ecséd. Pély—Selyp! Építők. Tar- nalelesz—Egercsehi II. Bekölce— Novaj. Mátraderecske—Káli Hon­véd. Istenmezeje—Berval Vasas, Balaton—Parádsasvár. Kápolna— Novaj. Teke: Megyei bajnokság: Egri Helyiipar—Egri Honvéd. Egri Spar­tacus—Egri Postás. Egri Vasas— Lőrinci. Egercsehi— Petőfibánya. Egri Kinizsi—Egri Lendület. Röplabda: A megyei férfi röp­labda-bajnokság utolsó fordulója Hatvan. Kinizsi pálya, 10 óra. ökölvívás: Honvéd Zalka SE— Bp. Honvéd, Gyöngyös, 10 óra. V.: Kelemen, Sermer. Asztalitenisz: Bajnoki forduló a megyei A és B osztályban. Háromtusa: Terepfutás: Eger, Lajosvárosi templom mögötti rész, 9 óra. Természetjárás: „Lombhullás” — Szilvásvárad. nem kisebb csapatokat előzött meg a táblázaton, mint a Bp. Spartacus, a Vasas Izzó, a Kis- text, a Bp. Előre és a Szolnoki MÁV, A hazai pálya előnye és a nagyobb tudás Is az egriek győ­zelmére mutat — mégsem lehet biztosra menni. A Dózsa hétközi edzőmérkőzésen egészen könnyű mozgás után 5:0 arányban győzött az E. Spartacus .ellen. Reméljük, hogy ezt a könnyed mozgást vasárnap 90 percen át teljes erőbedobás követi majd. Ebben az esetben Egerben marad a két értékes bajnoki pont. Az összeállításban eltiltás, betegség és egyebek miatt változások vár­hatók. A mérkőzés az újságoktól és a falragaszoktól eltérően pontosan 12.05 órakor kezdődik a népkerti salakos pályán, mivel a stadion gyeptéglázása még nem fejező­dött be. A mérkőzést Orosz vezeti. Az NB Ill-ban két csapatunk játszik otthonában, három pedig idegenbe utazik. Az otthon ját­szók közül a Gyöngyösi Honvéd dolga látszik könnyebbnek, hiszen az utolsó helyen álló és az Idén rendkívül gyenge teljesítményt nyújtó Hajdúszoboszló lesz az el­lenfél. Biztos gyöngyösi győze­lem várható. Petőfibánya a táblá­zaton mögötte helyetfoglaló Zagy- vapálfalvával méri össze tudását. Itt a pillanatnyi jobb forma, eset­leg a hazai pálya előnye döntheti el a bajnoki pontok sorsát. Pető­fibánya esetleges győzelmével felzárkózhat a vezető-csapatok­hoz, ellenkező esetben több együttes is megelőzheti. Az Egri Honvéd már szombaton délután elutazik Kisvárdára, mivel a mér­kőzés vasárnap délelőtt kerül sor­ra. Kisvárda az utolsó előtti he­lyen áll, ez azonban senkit ne tévesszen meg, mert a Vasas ott­honában mindenki számára ke­mény ellenfél. Legutóbb az éllo­vas DEAC-tól Debrecenben csak 1:0 arányban szenvedett veresé­get. s ez mindennél többet mond! A jó formában lévő Honvédtói döntetlent várunk. Az Egercsehi Bányász Miskol­con az MTE ellen lép pályára. Nem lesz könnyű dolga, hiszen a két csapat közel egyforma já­tékerőt képvisel, s a hazai kör­nyezet, a Munkást teszi esélyessé. A 2. helyen álló Gyöngyösi Spartacus Nagyiccén a Sashalmi Elektronikussal mérkőzik. Sasha­lom 8 ponttal a táblázat 10. helyét foglalja el, a papírforma tehát újabb gyöngyösi sikerre mutat. A szurkolók remélik, hogy a fiatal gyöngyösi gárda az eddigi jó sze­repléshez méltóan képviseli majd Nagyiccén is a gyöngyösi színe­ket. A megyei bajnokságban a Gyöngyösi Bányász—Hatván: Kini­zsi rangadó áll az érdeklődés homlokterében. Az eredmény kö­zel lesz a döntetlenhez, minden attól függ. hogy a veszélyes hat­vani támadósort a gyöngyösiek védelme hogyan tudja majd sem­legesíteni. Az első hely szempont­jából ugyancsak izgalmas mérkő­zésnek ígérkezik az Egri Előre— Honvéd Korvin SE találkozó. A szombatra előrehozott mérkőzé­sen mindhárom eredmény elkép­zelhető, bár a hazai pálya előnye miatt az Előre látszik valamivel esélyesebbnek. Az Egri Dózsa II. Hatvanban, a MÁV HAC csapatá­val találkozik. Kettőjük közül a Dózsa a jobbik, viszont a MÁV HAC az utóbbi időben jelentős formajavuláson ment keresztül. Így itt Is döntetlen körüli ered­mény várható. Füzesabonyban Rózsaszentmárton csapatát látják vendégül. A hazaiak az idén gyenge teljesitményt nyújtottak, mégis sok függ attól, hogy Rózsa­szentmárton az elmúlt vasárnap­hoz képest fel tud-e Javulni. Ha nem, könnyen Füzesabonyban hagyhatja az egyik pontot, Bél­ává t falva, esélyes a Hevesi MEDOSZ ellen, majdnem egyfor­mák azonban az esélyek a Gyön- gyösoroszl—Gyöngyösi VSE, az Egri Vasas—Lőrinci és az Apc— Egri Spartacus mérkőzésen. Rádióműsor 1963. OKTOBER 28-TÓL, 1963. NOVEMBER 3-IG. KOSSUTH RADIO: «.30l Hl- rek. Időjárás. - 4.35—7.591 Ze­nés műsor. — 5.00: Hírek. Idő­járás. — S.05: Falurádió. — 6.00: Hírek. Időjárás. - 7.00: Hi«*ek. Időjárás. - 7.05: UJ, könyvek. — 7.30: Színház-. Hangverseny- és moziműsor. — 4.00: Műsorismertetés. Időjá­rás. — 10.00: Hírek. Lapszem­le. időjárás. — 12.00: Hírek, időjárás. — 14.00: Hírek. Idő­járás. — 16.00: Hírek. Időjárás.- 17.56: Műsorismertetés. — 18.00: Htrek. Időjárás. - 20.00: Esti Krónika. Időjárás. - 22.00: Hírek. Időjárás. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: Zene. PETŐFI RADIO: 5.00: Zene. 6.10: Torna. — 6.30: Hírek. Idő­járás. — 8.00: Hírek, időjárás.- 14.10: Időjárás- és vízállás- jelentés. — 14.27: Műsorismer­tetés. - 15.00: Hírek. Időjárás.- 17.00: Hírek. Időjárás. ­19.00: Hírek. Időjárás. — 21.00: Hírek. Időjárás. - 23.00: Hírek. Időjárás. Hétfő, október 28. KOSSUTH RADIO: 6.20: Sport- és totóhírek. 6.35: Hirdetőoszlop.-— 8.10: Dolgos János jegyzete. Nyi­tott» borítékban . .. 8.15: Könnyű­zene. 9.00: Lányok, asszonyok. — 9.20: Kamarazene. 10.10: Óvodások műsora. 10.30: Szemafór . . . Riport- sorozat a vasúti közlekedésről. — 10.35: Operettrészletek. — 11.24: Rá­dióiskola. 1. Gazdasági földrajz, 2. Biológia. 12.10: Mindenki kedvére! Hanglemezek. 14.10: Heti zenés ka­lendárium (Bellini, Mosonyi, Dittersdorf). 15.05: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.20: Könnyűzene. 16.10: Gyermekrádió műsora. Har­sán a kürtszó! 16.50: ötórai tea. — 18.15: Muzsikáló képeslapok. Üd­vözlet Somogyországból. 18.37: A házasság ábécéje. Ifj. Rádió műso­ra. 18.57: Népszerű operaáriák. — 19.35: Könnyű dallamok. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.25: Száva István: Nagy kalandorok. — 21.25: Megemlékezés Edith Piairól, ösz- szeállítás. 22.15: Sporthiradó. 22.30: Kamarazene. 23.15: Dérynétől Gő­zön Gyuláig . . . Színész-anekdo­ták. 23.35: Magyar nóták, csárdá­sok. PETŐFI RÁDIÓ: 14.00: A Szvjes- nyikov-kórus énekel. 14.25: Régi magyar dalok és táncok. 14.50: A világ minden tájáról. 15.05: Ze­nekari muzsika. 15.40: A kék ha­rang. Könyvismertetés. 16.00: Köny- nyűzene. 16.50: Iskolaródió. Orosz társalgás VII.—VIII. osztályosok­nak. 17.05: Rádióegyetem. Zenei tagozat. Bach művészete. Molnár Antal előadása. 17.55: Fúvószene. 18.15: Délutáni hangverseny. 18.55: Édes anyanyelvűnk. 19.05: Verbun­kosok. 19.20: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. 19.35: Közv. az Erkel Színházból. A M. All. Hang­versenyzenekar hgve, vez.: C. M. Giulini. Közben, kb: 20.10: Apa és fia. Szír elbeszélés. 21.25: Róbert László útijegyzete. vn. 21.35: Tánc­zene. 22.30: Történelmi szállóigék nyomában. A dodonai jóslat. Kedd, október 29. KOSSUTH RÁDIÓ: 6.25: Pillanat- felvétel. 8.10: Kórusok és népi ze­nekarok. 8.40: Gyermekrádió. 9.20: Goldmark-operákból. 10.10: Nagy kalandorok. Ism. 11.10: Riportsoro­zat a vasúti közlekedésről. — 11.15: Operettmuzsika. 11.52: Sokszem­közt. 12.15: Tánczenei koktél. — 13.00: Törvénykönyv. 13.15: Zene­kari muzsika. 14.10: Nótacsokor. — 14.55: Negyven elszánt kutató. I. rész. Sz. M. Goücln regényéből ír­ta Csohány Gabriella. 15.00: Ka­marazene. 15.40: Vérsek. 16.10: Is­kolarádió. 16.30: Rémusz bácsi me­séje. 16.43: Könnyűzene. 17.23: Ra- dióiskóla. 18.15: Künnecke: Tánc- szvit. 18.46: Falusi klub. 19.00: Népi zene. 19.25: A Szabó család. 19.55: Jó éjszakát, gyerekek! 20.25: A QMPjjmGj A Magvai Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága es a megyei tanacs lapja Főszerkesztő: PAPP JÁNOS Felelős tetadö: TÓTH JÓZSEF Kiadta: Népújság Lapkiadó Vállalat, Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz utca 3. Telefon: 12-57. 12-78 Postafiók: 23 I. sz.: 25 062. Kiadóhivatal: Eger Baicsy-Zsilinszky utca 1. Telefon: 24-44. Postafiók: 23. Heves megyei Nyomda Vállalat. Igazgató: Maiosán József. Eger. Bródy Sándor utca 4 Renault személygépkocsi üzem­képes állapotban 12 000-ért eladó. Motorkerékpár beszámítható, Ti- szanána, Sütőüzem. 407-es Moszkvics jó kárban lévő eladó. Cím: Csíny, Vasút út 23. Skoda Kolóniái nagyon jó álla­potban eladó. 14 ooo-ért. Heves, Vö­röshadsereg út 11. Perlaki. B. M. W. R/67/2-es oldakocsls mo­torkerékpár kifogástalan állapot­ban alkalmi áron eladó. Cím: Oroszl László, Gyöngyös, Április 4. útja 31. Félig bejáratott fekete Danuvla 5200-ért eladó bevonulás miatt, Nagy Lajos, Sírok, Kőkút. Eladó Eger (Kanada) Lőcséi út 1. sz. alatti 2 szoba, konyhás csa­ládi ház loo négyszögöl kerttel, azonnal beköltözhetően. Érdeklőd­ni, Eger, Lenin út 95. sz. alatt. Gyönyörű rekamiék, fotelek, székek kaphatók részletfizetésre Szilágyi kárpitosnál, Budapest, Majakovszkij utca 39. (Gólya Áru­háznál.) Fekete Pannónia eladó. Eger, Mindszenty Gedeon utca 2. Egy szoba, konyha, különbejá- ratú szoba, mellékhelyiségekből álló kis családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni, Sasvár u. 6/a. Ötezret futott burkolt Pannónia kifogástalan állapotban eladó. Ér­deklődni lehet: Vámosgyörk, fod­rászüzlet. Egri belvárosi 1 szobás összkom­fortos lakásomat elcserélem sür­gősen nagy-budapesti hasonlóért, vagy garzonért. „Szép lakás 30940” jeligére Bp. Felszabadulás téri hirdetőbe. Eladó 2 szoba, konyha, spelzos ház a város központjában. Szoba, konyha beköltözhető, Gyöngyös, Nemecz József tér 5. Értesítjük ügyfeleinket. hogy telepünkön a Szolnok—Heves me­gyei MÉH Vállalat. 14. ez. Gyön­gyös Bernemissza u. 5. sz. alatt 1963. X. 30. — XI. 2. közötti idő­szak alatt általános leltározás lesz, mely időszak alatt sem felvásár­lási sem értékesítési tevékenysé­get nem eszközlünk. Eladó fehér szobabútor, gázre­zsó, képek. Eger, Lenin út 29. Családi ház azonnal beköltözhe­tően eladó. Eger, Klstályal út. 13. Érdeklődni, Makiári üt 119. A Vámosgyörkl Szociális Otthon felvesz 1 fő 1963. évben érettségi­zett leányt ápolónő gyakornok munkakörbe és 1 fő kocsist. Je­lentkezés a Szociális Otthon Iro­dájában. Az egri 4, sz. AKÖV felvételre keres Eger telephelyre gépkocsi­vezetőket, legalább 1 éves gyakor­lattal, üzemanyagkiadókat és ra­kodómunkásokat. Felvétel min­den héten hétfőn és szerdán, Je­lentkezni lehet: Eger, Fürdő utca 1. sz. munkaügyön. Hatvani fő­nökségre gépkocsivezetőket, leg­alább 1 éves gyakorlattal és ra­kodómunkásokat. Felvétel a hat­vani főnökségen, minden kedden és pénteken. Az Egri Vas és Fém KTSZ (Eger, Zalár József út li. sz.) ke­res „IFA” 0,75 tonnás tehergépko­csira gépkocsivezetőt. Fizetés kol­lektív szerint. A Heves megyei MÉSZÖV kész­letellenőri állásra kereskedő se­gédlevéllel és gyakorlattal rendel­kező érettségizett munkaerőt ke­res azonnali belépésre. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Felvétel esetén útiköltséget térí­tünk. Jelentkezni: Eger, MÉSZÖV, Knézich Károly utca 2. alatt. Háromszobás, nagy, kertes, csa­ládi ház eladú, azonnal beköltöz­hető, Eger, Endresz u. 12. —------.---—--------------------L______ Fö rster zongora, selyemberke- nye háló eladó, Eger, Lenin út 25. Eladó teljesen új állapotban levő komplett német mahagóni hálószoba. Cím: Gyöngyös, Ver­seny U. 5. fdSZt. 2. tJj, német cseresznye háló el­adó, Erdélyiné, Hatvan, Lenin tér 7. Vagy telefon: 16—30. 2 langos gáztűzhelyemét na­gyobbra kicserélném. Erdélyiné, Hatvan, Lenin tér 1. Telefon: 16-30. Két szoba, konyhás, családi ház eladó. Azonnal beköltözhető. Gor­kij utca 30/3. Érdeklődni: Nagy Alajos, Főtér 4. II./em. Számológépek, összeadógépek tsz-ek részére garanciával kész­pénzért eladók. Telefon: 336—845. Rádió lemezalbuma. 22.15: Mai szemmel... 22.25: Könnyűzene. — 23.15: Lírai rekviem. 23.40: Enek­PETÖFI RADIO: 14.00: Pazeller- keringő. 14.25: Dvorzsák: VII. szimf. 15.05: A bakonyi álteknős titka. 15.20: Tánczene. 16.00: Gou­nod: Faust. — Valpurgis éji jelenet. 16.25: Miről ir a Természettudo­mányi Közlöny? 18.35: Mezei cso­kor. 16.50: Iskolarádió. 17.05: Zene­kari muzsika. 17.55: Tánczene. — Szólisták parádéja. 18.19: Kis gör­be tükör. ÜJ Irodalmi karikatúrák. 18.45: Filmdalok. 19.05: Riport. — 19.20: Chopin prelüdíel. Előadás.— 20.02: Schwand: Táncjelenetek ze­nekarra. 20.10: Közv. a Vígszín­házból: Dunai Ferenc: A nadrág. 22.35: Kodály-művek. Szerda, október 30. KOSSUTH RADIO: 6.25: Orvosi tanácsok. 8.10: Riportsorozat a vas­úti közlekedésről. 8.15: Hangver­seny. 9.00: A kis Nono. Indonéz el­beszélés. 9.20: Operettmuzsika. — 10.10: Gyermekrádió. 10.30: Kama­razene. 11.25: A Szabó család. — 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Vá­laszolunk hallgatóinknak. — 13.15: Operaáriák. 14.10: Verbunkosok, népdalok. 14.50: Földes György írása. 15.00: Zenekari muzsika. — 15.40: Két Kosztolányi novella. — 16.10: Táncmelódiák. 16.50: Búcsú a sólyomszárnyú szép ifjúságtól. Balogh László hangjátéka Balassi Bálintról. 18.10: Moszkvai tudósí­tás. 18.20: Magyar nóták. 18.35: Gazdasági híradó. 18.55: A Royal Philharmonic Orchestra, összeállí­tás. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.25: Könnyűzenei híradó. — 21.15: Sejba fegyenc lázadása. Rádióko- méuia Hasek elbeszélése nyomán. 21.50: Chopin- b-moll scherzo. — Sporthíradó. 22.35: Operarészletek. 23.30: Könnyűzene. PETŐFI RADIO: 14.00: Operett­dalok. — 14.25: Kamarazene. — 15.05: Regényismertetés. — 15.25: Népi zene — 15.55. Énekkar — 16.10: Iskolarádió. — 16.25: Opera­részletek. — 17.05: Könnyűzene. — 17.40: Orvosi tanácsok. — 17.45: Hirdetőoszlop. — 18.00: Zenekari muzsika. — 18,35: Öperettkettősök. — 19.05: Az országos biológusna­pok programjából. — 19.30: Tánc­zene. — 20.02: A Parrenin-vonós­négyes hangversenye a stúdióban. — 21.40: Róbert László útijegyze- te. vm. — 21.50: Népi zene. Csütörtök« október 31. KOSSUTH RADIO: 6.25: Néhány perc tudomány. 8.10: Édes anya­nyelvűnk. 8.15: Operettrészletek. - 8.55: Riportsorozat a vasúti közle­kedésről. 9.00: IskoLarádió. 9.20: Szimf. tánéok. 10.10: Hurkacövek leves. Mesejáték. 10.55: Népi mu­zsika. 11.32: Az országos biológus­napok programjából. 12.15: Tánc­zenei koktél. 13.00: Reklám! Ri­port. 13.10: Fúvószene. 13.25: Hét­főtől szombatig. 14.10: Telemann: Az iskolamester. Kantáta. 14.30: Lányok, asszonyok. 15.00: Könnyű­zene. 15.15: Heti könyvszemle. — 15.33: Kamarazene. 16.10: Könnyű­zene. Közben: 16.40: Szociográfiai jegyzetek. 17.43: Adám Jenő írása. 18.15: Operaáriák és kettősök. — 18.35: Ifjú Figyelő. 18.55: Kálmán Imre müveiből. 19.55: Jó éjszakát, gyerekek! 20.25: Bach-Mozart­Bartók ciklus. I. Közben, kb.: 21.20: Üj versek. 22.15: Sporthiradó. - 22.30: Magyar nóták. 23.10: Éjsza­ka a vonaton. Elbeszélés. 23.22: Könnyűzene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.00: Tömeg­dalok. 14.25: Operarészletek. 15.05: Külföldi sajtószemle. 15.15: Tánc­zene. 15.46: Gorobatov: Apák if­júsága. Rádiódráma. 17.57: Köny- nyűzenei híradó. 18.47: Haydn: F- dúr trió. 18.05: Hermann István írása. 19.20: Mozart, a dramaturg. I. Fischer Sándor előad. — 20.20: Tánczene. 21.05: Szép kis üzlet. Rejtő Jenő regénye rádióra. 21.47: Könnyűzene. 22.15: Kamarazene. Péntek, november 1. KOSSUTH RADIO: 8.10: Vajda Mártón jegyzete. 8.15: Tánczene. 9.00: Gondolatok filmekről. 9.15: Dalok, hangszerszólók. 10.10: Óvo­dások műsora. 10.30: Riportműsor a vasúti közlekedésről. - 10.35: könnyű dallamok. 10.59: Lottó- eredmények. - 11.00: Századunk osztrák lírája. Szemelvények egy antológiából. 11.20: Zenekari mu­zsika. 12.15: Népi zene. 12.50: Is­kolarádió. Osztályfőnöki óra III. gimnazistáknak. 13.06: Operaréaz- letek. — 13.45: Gazdaszemmei m nagyvilág mezőgazdaságáról. 14.10: Fúvószene. 14.35: Negyven elszánt kutató, n. rész. — 15.002 Operettekből. 15.46: Színi Gyula: A rózsaszínű hó. Elbeszélés. 16.10: Operarészletek. 16.40: A tudomány nagy problémái. Láthatatlan su-* gárzás a világűrből. 16.57: Táno zene. 18.15: Népi zene. 18.45: Dr. Karsai Elek írása. 19.00: Pódium, 63. Közben: — 19.54: Jó éjszakát; gyerekek! 23.20: Operafinálék. PETŐFI RÁDIÓ: 14.00: Pagani­ni: Boszorkány tánc. — 14.25: Népi zene. 15.05: Mindenki kedvére! Hanglemezek. 17.05: Beethoven: D-dúr szonáta. — 17.30: Ifj. Rádió műsora Radnóti Miklósról. 18.00: Könnyűzene. 18.15: Komor Imre írása. 18.30: Bartók művészi pá­lyája. Magyar népdalok. Gyerme­keknek. 19.05: Tánczene. — 19.40: Láttuk, hallottuk. 20.00: A Svájci. Fesztivál zenekarának hangverse­nye Luzernből. Közben: 20.52: Hí­rek. Időjárás. 21.49: Róbert Lász­ló útijegyzete. IX. 21.59: Könnyű dallamok. 22.45: Sporthíradó. Szombat, november 2. KOSSUTH RÁDIÓ: 6.25: Orvosi tanácsok. — 8.10: Lányok, asszo­nyok. 8.30: Opera részletek. 9.30: Csehszlovákiai úti jegyzetek. 9.40: Könnyűzene. 10.10: Rádióegyetem. Riportsorozat a vasúti közleke­désről. 11.05: Dalok, táncok. 11.32: Regényismertetés. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Emlékezés Ságvári Endrére. 13.25: Operettrészletek. 13.45: Hirdetőoszlop. 14.10’ Ifjúsá­gi Magazin. 14.35: Beethoven-mü- vek. 15.20: Énekkari híradó. 15.50: Hét nap a külpolitikában. 16.10: Hétvége . . . 18.10: „Gondolat’*. — 18.50: Kis szekeres — nagy szeke­res. Daljáték. 21.22: Ferencsik Já­nos vezényel. 22.15: Sporthíradó. Ügető. 22.33: Tánczene. PETŐFI RADIO: 14.00: Opera­áriák. 14.25: Turiták ötperce. — 14.30: Fúvószene. 14.45: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 15.05: Köny- nyűzene. 15.55: Cigánydalok. — 16.05: Orvosi tanácsok. — 16.10: Nexö: A bábu. Elb. rádióváltoza­ta. 17.05: Hangversenykalauz. — 17.45: Krúdy Gyula önéletrajzi írásai. 18.00: Könnyűzene. 18.50: Róbert László úti jegyzete. X. — 19.05: A Torinói Rádió és Tv szimf. zenekarának hangversenye Torinóból. Közben: 19.40: Színházi élet Békéscsabán. 20.42: Akikre mindig szívesen emlékezünk. . Dokumentumműsor. Vasárnap, november 3. KOSSUTH RADIO: 6.00: H. Idő­járás. 6.10: Zenés műsor. 7.00: Mű­sorok. 7.15: Falusi életképek. 8.00: H. Időjárás. 8.10: Tánczene. 9.05: Édes anyanyelvűnk. — 9.10: így írunk mi . . . Ifj. Rádió irodalmi pályázata. 10.01: Halló, Odessza! Halló, itt Szeged! Zenés riportmű­sor. 12.00: H. Időjárás. 12.15: Népi zene. 12.50: Tudományos híradó. 13.10: Müvészlemezek. 13.55: Ma­gyarország—NDK labdarúgó-mérk. I. félidő után: 14.45: Könnyűzene. 15.50: Csárdások. 16.00: H. Időjá­rás. 16.07: Üj zenei újság. 16.42: Woody Herman együttese játszik. 17.00: Dezséry L. írása. 17.10: Ope­retthangverseny. 17.56: Műsor. — 18.00: H. Időjárás. 18.05: Az Ams­terdam! Concertgebouw zenekar játszik. 18.48: Az első csók. Dsida Jenő verse. 18.53: Rivaldafényben 19.50: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: H. Időjárás. Totó. 20.10: Tánczehe. 20.46: Günther Eich: Allahnak 100 neve van. Rádiójáték. — 22.00: H. Időjárás. 22.10: Sport. Totó. Ga­lopp. 22.28: Népdalok. 23.00: Köny- nyűzene. 24.00: H. Időjárás. 0.1Ö: Bach-szonáta. PETŐFI RADIO: 7.30: A római kát. egyház félórája. 8.00: Jövő heti műsor. 8.30: Mézédes ..arany” A cukor története. 9.10: Operaka­lauz. 10.10: Gazdaszemmel... — 10.25: Nótacsokor. - 10.45: Petőfi látogatása Aranyéknál. 11.05: A Cseh Filharmonikusok Beethoven ’langversénye Salzburgból. Köz­ben: — 11.50: Horváth Zsigmond jegyzete. 12.50: Tánczene. 13.20: Mélyszántás. 14.10: Időjárás. Víz­állás. — 14.25: Énekkari hangver­seny. 14.45: A mű és közönsége. Riport. 15.00: Bartók-művek. 15.50: Csehov: A boszorkány. Elb. rá­dióváltozata. 16.45: Délutáni hang­verseny. 17.25: Magyar tájak. — 17.55: Könnyűzene. 18.49: Wagner: Parsifal. Közv. Bayreuthből. Köz­ben: 20.59: Beszélgetés az Opera szereplőivel. 22.26: versek. Olajkályhát vennék, EgerbakU, | Győrffy Gyula. Teleobjektív 1.2/85 milliméter j nagylátószögü Zojkij-Fed gépek- S hez úgynevezett keresővel, szín- szűrővel. közgyűrűkkel és fény- | védővel olcsón eladó, Eger, Rajner K. u. 77. A K. S. H. Megyei Igazgatósága 1963. november elején középfokú statisztikai tanfolyamot indít, ipari, mezőgazdasági és belkereskedelmi szakon. Havonta kétnapos konzul­tációk után a vizsgák lebonyolí­tása az igazgatóságon történik. Jelentkezni 1963. november 1-ig lehet a K. S. H. megyei igazgató­ságán (Eger, Beloiannisz utca 3-5. Telefon: 15-45.) Bokorrózsák — összes színárnya­latokban és piros futórózsák egy­séges 12,— Ft-os áron állnak a ró­zsakedvelők rendelkezésére, őszi szállításra postán, utánvéttel. Ró­zsakertészet, Budapest, VI.. Dal­színház utca 10. Értesítés ! A Heves megyei Mezőgazdasági Ellátó Vállalat AGROKER értesíti (elhasználóit, hogy az előzőleg közzétett év végi vagydnmegállapitó lelláralt az őszi mezőgazdasági munkák zavartalan áruellátása miatt módosítja és az alanti időpontban tartja meg: Műtrágya és növényvédőszer szakmában az egri és gyöngyösi raktár november 1-től 11-ig. Mezőgazdasági gépalkatrész szakmában november 15-től 30-ig. Mezőgazdasági gén-szakmában november 1-től 10-ig. Mezőgazdasági textília-, ruházat-, bőr-, és kender- áru szakmában november 1-től 5- ig. A FENTI IDŐPONTBAN AZ ARUKIADAS SZÜNE­TEL, S EZÉRT KÉRJÜK VÁSÁRLÁSAIKAT ENNEK MEGFELELŐEN ÜTEMEZNI SZÍVESKEDJENEK. HEVES MEGYEI AGROKER

Next

/
Oldalképek
Tartalom