Heves Megyei Népújság, 1963. október (14. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-12 / 239. szám

4 REF ti JSÄö »903. október IS.; -awüttba' or Om ­PÁRBESZED Tizenöt esztendő társadal­mat formáló harca bontakozik ki, a két és fél óra hosszás filmen — vitathatatlan ered­ményeivel, hibáival. Egy tör­ténelmi időszak embertpróbá- ló éveiről hallunk párbeszédet, őszinte, helyenként önmarcan­goló vallomást Herskó János filmjében. Lelkesen üdvözölhetjük új magyar filmünket művészi hitvallásáért, őszinte igazmon­dásáért egyaránt. Az író-ren­dező egy házaspár sorsán ke­resztül ábrázolta a másfél év­tized társadalmi rezdüléseit, a bizalmatlanságot, hiúságot ép­pen úgy, mint az újraegymás- ra-találás nyiladozó jeleit. A fűm hősei nem kívülről fi­gyelik az események sodrását, élvezői, s egyben szenvedői ők az élet vibrálásának, sőt ré­szesei, építői is. Judit és László kommunis­ták, a mozgalom harcosai, még ismeretségük is a pártnál kez­dődött Múltjuk is közös. Negyvenöt tavasza mindkettő­jüknek szabadságot hozott: Juditot a koncentrációs tábor­ból, Lászlót Horthy börtöné­ből szabadították ki a szovjet seregek. És peregnek a filmen az első évek lelkesítő esemé­nyei: újjáépítés, ifjúsági moz­galmak, de jönnek a túlkapá­sok, a személyi kultusz nyo­masztó napjai is. Horváth Lászlót koholt vádak alapján letartóztatják, négy esztendőt ül a börtönben; Ez alatt az élet megy tovább. Felesége kétségek gyötrelmek között keresi az igazságot —csakúgy, mint ebben az időben oly so­kan mások is. Nem volt, elég ereje a hűséghez, de ugyan­akkor nem vált árulóvá. Sem a szerelemben; sem az elvek­ben. Herskó nagy körültekintés­sel ábrázolja, az ötvenhat előtti eseményeket. Felvillan­tott képei, jelenetei beszéde­sek, hűen adják a kor han­gulatát Lászlót felmentik, visszatér az életbe, sőt vezető állást kap, de a társadalom­ban már nem tud helyreállni a bizalom és ezt fejezi ki a tükörkép: nem élhet együtt Judit és László sem; Nincs köztük kibékíthetetlen ellen­tét, szeretik is egymást, de a hiúság, fásultság, meg nem értés gátat áll közöttük; S közben új szelek fújnak. A Petőfi-kör vitái, tüntető fia­talok, s ott találjuk közöttük Juditot is, akit a jobbért, a szebbért való törekvés állított a sorba, de — és ezt nagysze­tj magyar film rűen mutatja a film — mene­teltek ott már sokan „más” célokért is. És következnek 56 őszének sorsdöntő napjai. Ki, hogyan állja a próbát? — erre a kér­désre is válaszol a film, szin­te kegyetlen alapossággal. Ezekben a jelenetekben bont­ja ki a rendező László nagy­szerű jellemvonásait: nem a sértődés, hanem a féltés adja kezébe a fegyvert, s ez már egymagában is megszabja me­lyik oldalon áll. Micsoda kál­váriát járnak a film hősei — csakúgy, mint az egész ország! Az emberek, akik érthetetlenül szemlélik az eseményeket, a pártmunkás, akit félrevezettek, de ugyanakkor ő is megtévesz­tője lett másoknak. Vagy Ju­dit, aki egykor örömmel fo­gadta a felszabadító tankokat, s most riadva figyeli a harc­kocsik dübörgését.. És a nép sorából felcsillant írótehetség, aki „jószándékú” műveivel újabb és újabb sodrást adott a felzaklatott indulatoknak. v S mindezt nem látványos képekkel fejezik ki a film alko­tói, inkább a lélek, a belső ví­vódás, az indulatok apró, de jelentős rezonációit ábrázol­ják. Ritkaságnak számít a ma­gyar filmművészetben az író­rendező. Herskó Jánosnak négy évi munkával sikerült olyan filmet írni és rendezni, amely művészi kifejezésmód­jával, korhűségével, szocialis­ta hitvallásával méltán sora­kozik a nagy filmek közé. Nem állítjuk, hogy hibamentes alkotás. A második rész visz­szatérő jelenetei, amelyek nem adnak, újat, nem más szemszögből mu­tatják az eseményt, didakti­kusnak hatnak. Szólni kell ar­ról is, hogy a Párbeszéd ürü­gyén Herskó mindent el akar mondani a tizenöt esztendőről, s így a sok részletben itt-ott elvész a lényeg. Ügy látszik Herskó, a rendező mindent filmszalagra vett, amit Hers­kó, az író megírt. Bátrabb vá­gásokkal, esetleg húzá­sokkal tömörebb, s így . rövi- debb is lehetett volna a film. Dicsérendő a rendező, a sze­replőgárda jó kiválasztásáért is. Az epizód szerepekben is tehetséges színészeket, jó ala­kításokat láthattunk (Sztankai István, Törőcsik Mari, Csáká­nyi László, Pécsi Sándor, Gá­bor Miklós, Berek Kati, Mol­nár Tibor. Avar István). A két főszerepet Sem j én Anita és Sinkovits Imre ala­kította. Sinkovits Imre felejt­hetetlen alakítást nyújtott László szerepében. Érvényesí­teni tudta jellemábrázoló ké­pességeit, és az érzelmek gaz­dag skáláját fejezte ki hang­jával, játékával; Elismerésre méltó alakítást nyújtott Sem- jén Anita is, aki az egyetem bölcsészkaráról tette első film­beli kirándulását, s Békés Ri­ta kifejező, árnyalt hangján szólalt meg. Illés György képei szépek, kifejezőek, és mindenkor a cselekmény mondandóját szol­gálják. A siker részese a zene is, amely Vincze Imre munká­ja; Márkusz László r rOitiL a Ulefőit Mintegy háromszáz új előfizetőt kapcsolnak be az idén még Gyöngyösön az új automata telefonköz­pontba. Sok, eddig kielégí­tetlen kérés teljesül tehát * az új telefonközpont üzem­be lépésével. Mégis, sokan beszélnek mostanában Gyöngyösön a telefonról. Éppen az új táv­beszélő állomások felszere­lésével összefüggésben. Hogy miért? Mert az egyik igénylőtől csak négyszáz forintot kémek, a másiktól pedig tizennégy ezret. Hogy lehet ez, csodálkoznak az emberek? Micsoda furcsa elbírálással állnak szem­ben? Ez a vita késztet bennün­ket arra, hogy némi tájé­koztatást adjunk. Ugyanis minden azon múlik, hogy a telefonkábel vagy légve­zeték kész van-e már a ké­relmező lakásáig. Ha igen, csak néhány száz forint a telefon felszerelése. Ha nincs, akkor minden létező költséget, niég a telefonosz­lopot is az előfizetőnek kell megtérítenie. Innen szár­mazik a beszerelési költsé­gek között mutatkozó kü­lönbség. (gmf) V_ ___________J El csábított munkaerőit- kilátszott rendelkezések Nemcsak játékoscsábít is van. Munkaerőcsábítás is. S az utóbbi különösen akkor veszélyes, ha az amúgysem korrekt eljárást, még a tör­vények, a rendelkezések megsértésével is tetézik. Ezek­ben a napokban, hetekben megfeszített erővel folyik a munka a földeken, hogy gyorsan és eredményesen végezze el szövetkezeti pa­rasztságunk a betakarítást és az ősziek vetését. Ilyenkor, ilyen körülmények között minden munkáskézre égető szükség van. ilyenkor jog­talanul, a törvényt megke­rülve munkaerőt elvonni a szövetkezetekből, — vétkes felelőtlenség. Még akkor is, ha mondjuk mint a Selypi Cukorgyárnak, saját magá­nak is munkaerő gondja van, a gyárat is szorítja a terv, a munka... Mégis semmisem indokol­hatta, hogy a gyár a gyön­gyöspatai termelőszövetkezet vezetői akarata és beleegye­zése nélkül több mint 30 embert vitt el és vett fel, annak ellenére, hogy vagon- szám ott áll még a szőlő, amit szedni, szállítani kell. Gyöngyöstarjánból meg pest- környéki termelőszövetkezet­be vittek el kubikus mun­kára 15 szövetkezeti tagot, olyan szövetkezetbe, amelynek „profilja” többek között ama bizonyos és so­kat emlegetett parkosítás. Ki tagadja, hogy a park szép. Jé és szívet-lelket gönyörködte- tő valami, de ki tagadhatná, hogy a gondosan elmunkált föld, a betakarított határ legalább ilyen szívet gyö­nyörködtető? S ezeknek az embereknek ismét és újra nem adott, mert nem is ad­hatott engedélyt a szövetke­zet vezetősége lévén annyi a tennivaló Gyöngyöstarjánban is. Nem elszigetelt és nem csak idei jelenség ez a terv­szerűtlen, csak a „saját por­tát” néző munkaerőgazdálko­dás, amelyre nem adott ál­dást, csak az, aki csábított, s amelyet mindenkinek el kell ítélnie, még annak is el kel­lene, ki, vagy amely szerv ezt megtette. Az elmúlt évben is több ízben szót emeltünk a törvényekre hivatkozva, de a józan megítélésre is apel­lálva. Most ismét hivatko­zunk és egyben abban is re­ménykedünk, hogy kell len­nie olyan rendeletnek is, amely lehetővé teszi a fele- lősségrevonását is, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy megértsék, akiket illet: csak terveszerűen, csak közösen, csak a népgazdaság érdekei­nek megfelelően lehet gaz­dálkodni, — még a munka­erővel is. (gy •. ó) Érdekes kisérlel: externátus Budapesten és vidéken is egyre több középiskolás és egyetemista fiatal kéri felvé­telét diákotthonba, kollégium­ba. Bár ma már hazánkban csaknem 270 kisebb-nagyóbb befogadóképességű diákotthon működik — lakóinak száma meghaladja a 33 ezret Sok jelentkezőnek az idei tanév­kezdéskor már nem jutott hely. A művelődésügyi miniszté­rium ezért újszerű megoldás­sal, az úgynevezett extemátusi rendszer bevezetésével'' kísér­letezik. Ennek lényege az, hogy magánházaknál, csalá­doknál biztosítanak szállást, azoknak a diákoknak, akik nem kerülhettek már be az otthonba, vagy a kollégiumba; A kísérlet első néhány heté­ben összesen 1800 középisko­lás fiatalt helyeztek el csalá­doknál; Jelentős kedvezmény számukra az is, hogy átlago­san havi 150 forintos térítésért a kollégiumban, vagy diák­otthonban reggelit, tízórait, ebédet és vacsorát kapnak, s a bentlakókhoz hasonlóan a tanárok őket is segítik a napi felkészülésben. Ha a kollégiu­mi tanulószobában kevés a hely, rendelkezésükre bocsát­ják az iskolai tanulószobát. Az externátusi elhelyezésben le­vő fiatalok — bár csak „kül­tagok” — teljes jogú részvevői a diákotthon életének, s ter­mészetesen kötelezettségeik is csaknem teljesen azonosak bentlakó társaikéval; (MTI) E hét legna­gyobb színházi eseménye a tegnap esti Mária főhad- nagy bemuta- tója volt. Az előadás értéke­lése a kritikus feladata. Mi csak annyit je­gyeztünk fel, hogy a premier közönsége kitűnően szórako­zott. sokat tapsolt az igazán szívvel-lélekkel játszó művé­szeknek, köztük Leh’oczky Évának. A közönség nem is sejtette, hogy a művésznő mi­lyen sajgó szívvel gondolt két jelenet között a Londoni Ope­raházra, ahol ugyanezen az estén a Don Paaquale Norina szerepét kellett volna eléne­kelnie. A kitüntető meghívást fájó szívvel mondta le, mert művészi kötelessége Egerhez kötötte. Feljegyeztünk az est folya­mán még egy mondást. A szü­netben két elragadóan bájos kislány böngészte a színház műsorfüzetét. Miután gondo­san végigolvasták a vendég­ként fellépő Jászai Lászlóról írt sorokat, az egyik megszó­lalt: „Ja, könnyű neki, volt kitől örökölni a tehetségét.” ★ A premier után zártkörű banketten ünnepelte a színház igazgatósága az új évad meg­nyitását, amelyen részt vett á színház valamennyi dolgozója. ★ A jó pap — és a jó színész — holtig tanul! — tartja a színházi mondás. A Színmű­vészeti Szakosztály és a szín­ház igazgatósága is segíteni kívánja a színészek szakmai fejlődését, ezért egy alkalom­mal „próbamentes napot” tart a színház, amikor is meghí­vott előadók szakmai előadá­sában részesülnek művésze­ink. Ma délelőtt, 11 órakor, dr. Székely György, a Szín­háztudományi Intézet igazga­tóhelyettese „A modern drá­ma és a korsze­rű színház,, címmel a színé­szeknek Tur- csányi Emil pe­dig a „XX. szá­zad zenei irányzata” címmel a zenészeknek tart előadást; ★ „A nadrág Londontól New Yorkig” — írja az Esti Hírlap. A cikkből megtudjuk, hogy Dunai Ferenc komédiáját, — amelynek egri bemutatója november 8-án lesz, a Víg­színházon kívül tíz vidéki színház mutatta Be. Ezenkívül Jugoszláviában, a Szabadkai Népszínházban most játsszák, a londoni Duke of York Szín­házban folynak a próbái, majd a színház turnéra indul vele Richmond-ba, Manches­terbe és Sheffieldbe, végül Londonban fejezik be a tur­nét. Műsoron van a darab a Broodway, valamint tóba német, francia, és más szín­házakban is; , fordította: Sárközi Gy 6. — ügy látszik, a szélvihar itt (születik a szigeten... — szólalt meg végül Queltch. Hazard tábornok arca elko­morult és kérdőn pillantott Medowsra. — Könnyen lehetséges — felelte szinte közömbös hangon a professzor. — Ennél határo­zottabb választ nehezen tud­nék adni. A felrobbantott bom­bát annyira titkolták, hogy én semmi biztosat nem tudok róla. Az itteni hegyi kőzetek vegyi összetételéről pedig nem­csak hogy én nem tudok sem­mit, hanem úgylátszik, Dixon tengernagy törzskara sem. — Ezek szerint helyzetünk... — kezdte Queltch, de a tábor­nok ingerülten félbeszakította: — Kíméljen meg bennünket jóslataitól, Queltch. A tábornok­nak valami olyasmit kellett volna mondani, ami kissé meg­magyarázná a helyzetet és fel­élénkítené be­osztottjait, de ő maga is las­san kezdte elve­szíteni maga- biztosságát. Mégis úgy tett, mintha nem nyugtalanítaná az újabb komp­likáció, s egyál­talán nem ké­telkedne sem­miben. Órájára pillantott, in­tett Old hadnagynak és igen élénk hangon megszólalt: — Nos, uraim, kérem, fá­radjanak asztalhoz! Ideje meg!, vacsorázni! Eddy, ossza ki ké­rem, az újabb élelmiszerada- gokafc A „Big Joe” foglyai némán vették át a szánalmas adagokat. Eddy Old szopogatni kezdte kis csokoládé darabját és na­gyot sóhajtott: — Ha legalább egy korty vi­zecske volna! Senki nem válaszolt neki, jóllehet mindnyájan szomjasak voltak, a víz pedig a szomszé­dos szakaszban volt, amely től el voltak vágva. — Es hogy állunk a szel­lőztetéssel, professzor úr? — kérdezte Hazard tábornok, megszakítva a nyomasztó hall­gatást. — Nem szivároghatnak be hozzánk a levegővel együtt radioaktív anyagok is? — Nem hiszem — felelte Medovs, s pillantást veteti egyik mérőműszerére. — A töltött részecske számlálók egyelőre nem mutatnak semmi ilyesmit. Ugylátszik, hogy a szűrő szellőztető berendezés kifogástalanul működik. — Most pedig, takarodó! — adta ki a parancsot a tábor­nok. — Persze, sem párnák, sem epedás matracok nincse­nek, de rendelkezésünkre áll három asztal. Nyugodalmas jó éjszakát, uraim! A többiek lassan elfoglalták helyüket az asztalokon, közben irigyelték a tábornokot, aki két összetolt, puha bőrfotel­ben helyezkedett eL Csali egyedül Queltch babrált még mindig az adóvevő-készülék­kel. Kicserélte a csöveket és új, sokkal nagyobb kapacitású akkumulátorral kötötte össze. Aztán kikapcsolta a hangszó­rót, felcsatolta a fülhallgató­kat és óvatosan csavargatni kezdte a' hangológombot. Medows professzor mozdu­latlanul feküdt, arccal a fal­hoz fordulva, s komor gondo­latokba merült. Hazard tábor­nok is láthatóan egyáltalán nem törődött a rádiótechnikus­sal. Csupán Old hadnagy leste éberen összehúzott szemhéja alól. Eltelt legalább egy fél óra, de az óvóhelyen még mindig nem tudott elaludni senki. Ha­zard tábornok is nyugtalanul forgolódott helyén és olyankor foteljének rugói meg-megnyi­kordultak. S amikor Queltch már azt hitte, hogy végre el­aludt, Hazard hirtelen feléje fordult és megkérdezte tőle: — Nos, talált valami érdeke­set, Queltch? — Rádióállomásainkat rosz- szul lehet hallani, sir — szó­lalt meg Queltch. — Főleg a japánok és kínaiak beszélnek. Meg valamelyik francia 'állo­más. S úgy rémlik, mintha a mi „Big Joe”-inkről... — Eh, biztosan valami hü­lyeséget fecsegnek! — legyin­tett Hazard megvetően. — Joöb, ha kikapcsolja és lefek­szik. Holnap sok munka vár magára. Queltch nem szívesen telje­— Ha érdekli, tábornok úr, adjon parancsot Quelteh-nek, hogy kapcsolja be a készülé­ket. Queltch teljesítette a paran­csot. Medows nem kelt fél az asztalról, hanem úgy ' kezdte hallgatni a francia nyelvű adást és röviden lefordította Hazardnak az értelmét, — Valóban egy hatalmas­erejű termonukleáris robbanás­ról beszélnek. Sőt a Szent Pat­rick szigetéről is ... Állítólag egész felszíne radioaktív... Hogy a repülők, akik túlala- csonyan szálltak el fölötte, su­gárbetegséget kaptak. Még a repülőgépiekkel is történt va­lami... sítette a tábornok parancsát, de álig helyezkedett el aszta­lán, mikor ismét meghallotta Hazard hangját. — Maga nem alszik, mister Medows? — Nem, tábornok úr — fe­lelte a professzor, még mindig a fal felé fordulva. — ügy tudom, maga tud franciául? — Tudok, tábornok úr. — Talán meghallgatnánk miről fecsegnek? — Rendben van, Queltch! — szólalt meg Hazard elégedetlen hangon. — Eleget hallgatta már azokat a neuraszténiás franciákat. Mindenféle zagyva- ságot összefecsegnek. A titok többé nem titok Queltch pcn'oíf'h <•* órak ■ meghallotta• ..Omar' nívójúiéi. Gyorsan válaszolt és átállt vé­telre. A Morse-jelekéles, szag­gatott hangja beüvöltötte az óvóhely kongó helyiségét és mindenkit lábraállított. — Nos, mi újság van ná­lunk? — kérdezte Hazard tü­relmetlenül, s kínzó fájdalmat érzett egész testében: az ösz- szetolt fotelekben eltöltött éj­szaka megtette a magáét. Queltch nem válaszolt. To­vább jegyezgette a radiogram rejtjeles számait, amikor pe­dig megpróbálta megfejteni, sehogyan sem sikerül neki. — Meddig akar még ott pisz­mogni? — emelte fel hangját a tábornok. — Meg kell kémem őket, hogy ismételjék meg a rejtjel- kulcsot, sehogyan sem tudom megfejteni... — Kérje csak őket, de mi­nél előbb! Amikor végre mindent tisz­tázott, s megfejtette a rejtjeles üzenetet, Queltch izgatottan olvasta fel: „Sajnos, a homokkal nem sikerült fertőtlenítenünk a sziklájukat. Más intézkedése­ket foganatosítunk. Két óra múlva álljanak vételre. Ne veszítsék el bátorságukat. ,Omár”-. A foglyok némán hallgatták végig a közleményt. Meg sem próbálta senki, hogy megjegy­zéseket fűzzön hozzá. Mind­nyájan nagyon kívánták, hogy azok a „más intézkedések” sakkal eredményesebbek le­gyenek. De a kételkedés már gyökere^ vert a szívükben. Me- dows professzor a legkevésbé '-'■szóit tévedni ebben. (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom