Heves Megyei Népújság, 1963. szeptember (14. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-08 / 210. szám

1963. szeptember 8., vasárnap NÉPÚJSÁG 3 Fellobogózott tévutak Meddig még? Ma már a város belső te­rületéhez tartozik a Hatvani utca Gyöngyösön, amely a déli városrészt kötné össze a régebbi területekkel. De csak kötné, ha be tudná \ tölteni a kapocs szerepét Ma még inkább szétválaszt­ja. Követ nem látott, jöven­dőbeli út ez, amely a KPM-hez tartozik. Itt épül majd meg a 3-as számú főútvonal. Most már évek óta ezt hallja az a néhány ezer ember, akik a déli vá­rosrészben találtak otthon­ra. És évek óta nem törté­nik semmi: sár- és porten- ger, szinte áthatolhatatlan ..préri” ez a terület. A vá­ros belső területén . . . Ma már a falvakban is legalább makadámútok van­nak mindenütt. Ami viszont a gyöngyösi Hatvani „utcá­ban” található, nem méltó hozzánk, nem méltó a város­hoz és nem méltó a KPM- hez. Hozzátéve az előbbiek­hez: a MÁVAUT és a TEFU gépkocsijai szántják már évről évre ezt az utcát. Ha el nem akadnak a sárban. A lakosság pedig érthetet­lenül áll a megmagyaráz­hatatlan „úthelyzettel” szemben. Meddig még? (g. mól—) az elhanyagolt műemlék Kirándulók százai keresik fel, vagy bukkannak rá véletlenül a Bélkő alatt meg­húzódó több évszázados templomra, de hiá­ba járják körül az ódon falakat, a szerel­mesek által bejegyzett szíveken és neveken kívül semmi utalást nem találnak e műem­lék eredetére, korára. Ajtaja zárva, környé­ke elhanyagolt, a homlokzat jobboldalán mély repedés sötétlik, s több helyen mála­doznak a falak. E gondozatlan műemlék szomorú sorsát még j óbban alá­festi a tőle néhány méterre épített mészégető kemence, az enyészetnek induló hatalmas, csiszolt kőtömb, a megviselt állapotban levő kacskaringós utacska. Az értékes műemlék falából ma még csak zölden viruló ágak nőnek ki, de ha nem történik intézkedés, valósággal szétrepesztik a falakat a homlokzatból kinövő fák gyökerei. Vagy talán megvárják míg sudárnyira nőnek a fák. hogy annak árából öltöztethessék megfelelő köntösbe a környék páratlan műemlékét, a bélapátfalvi apátsági templomot? ... a rozzant bátori híd Életével játszik, aki a bátori körzeti rendőrmegbizottat akarja felkeresni. Nem azért, mintha olyan veszedelmes ember lenne a rend őre, hanem azért, mert a patakot átszelő híd mindössze néhány korhadt, ingatag gerendadarabbal össze­tákolt alkotmány, amely már eddig is több balesetnek volt az okozója. A környékbeliek délutántól kezdve csak innen telefonál­hatnak, ha mentőre van szükségük, vagy tűzoltókat kell se­gítségül hívni. De hogy kockáztassák meg sötétben az átke-. lést, mikor a nappali világosságnál is cirkuszi produkciónak beillő mutatványok árán lehet csak a hídon átjutni? (K. E.) N emrég baráti találko­zón vettem részt, egy távol-keleti népi de­mokratikus ország diplomatái találkoztak B. falu lakóival. Kellemes, szívélyes fogadtatás várta a vendégeket a tanácshá­zán, ahol a község vezetői fe­hér asztal mellett beszéltek a település történetéről, múltjá­ról, jelenéről. A vendégek iga­zán otthon érezhették magu­kat: érdeklődő tekintetek kí­sérték minden szavukat, kime­rítő, alapos válaszokat kaptak kérdéseikre. De az „otthonosság” érzetét nemcsak ez keltette bennük. A tanácsházi fogadtatás után — augusztus volt még, nyári va­káció —, az iskolában „össze­hoztak” egy ünnepi úttörőraj- gyűlést is, ahol a diákok a ven­dégek szülőföldjével, népével és nemrég befejezett honvédő háborújával foglalkoztak. — Es a nép „vezérével”. (A vendégek emlegették gyakran a „vezért” — azért fo­galmazok én is így). Tíz, ti­zenhárom évvel ezelőtt írt gyatra versek együgyű histó­riákat meséltek egy nemzet heroikus küzdelméről, és a „vezérről”, aid a harc élén állt. A költők már nem vál­lalják ezeket a verseket, ame­lyek irodalmi zsengének is csak a személyi kultusz évei­ben „mentek el”, s a pilla­natnyi aktualitás tartotta őket „nyomdai szinten”. — De a költők nemcsak ezért fordítanának hátat ezeknek a versezeteknek! A bemutatott részletek, amelyek aránytala­nul felnagyítják a „vezér” sze­repét — a személyi kultusz légkörében fogantak, amikoris a költők természetesnek tartot­ták, hogy egy személy bálvá­nyozása nem korlátozódhatik Magyarországra (és esetleg a Szovjetunióra) — nyilvánva­lóan ez törvényszerű másutt is, t,ott” is. A költők, akik akkor akár meggyőződésből, akár konjunk­turális okokból éltették a „ve­zért”, rímekkel táplálták, tá­mogatták a személyi kultuszt: ma már nem vállalnak, nem is vállalhatnak közösséget a sze­mélyi kultusszal, annak követ­kezményeivel, gyökereivel, — és mondjuk ki, nem mi le­szünk az elsők, akik ezt meg­fogalmazzák — bűneivel. K övetkezetesen nem vállalnak közösséget vele — jelentkezzék ár bárhol, Közép-Európában, né szorítja térde közé a saj­tárt, a másik oldalon Juhász István, idős nyugdíjas (nem is tsz-tag) keze alól habzik fel a friss tej. Időnkint a szövetke­zet vezetőinek feleségei is be­segítenek, de sokáig nem győ­zik a hat embernek való mun­kát. A többiektől? Akár fel is fordulhattak volna a tehenek, hiába járta be a mezőgaz­dász kerékpárral a tagok laká­sait, nem tudtak fejősöket to­borozni. Hogy ezresek úsztak él? Hogy néhány nap alatt 150 literrel csökkent a tejho­zam? Csak vonták rá a vállu- kat, mintha más tehetne róla és cinikusan ismételték: „Ha nem lesz kenyér, eszünk kalá­csot.” Ilyen gazdálkodásból alig­ha... A műtrágyából, — amint a szakemberek megállapították — a szükségesnek csak a felét szórták ki a földekre, az istál­lók mellett, s kint a táblák vé­gében is, felhasználatlanul tornyosulnak a trágyahalmok. — Nincs ember! — közli magyarázatként az elnök a ta­nyaközpontba érve. — Trágya­szórót meg hiába kérünk. S mintha pesszimista sza­vait cáfolni jött volna, a bo- donyi elnök rögtön felaján­lotta sajátjukét. De itt nem járnak ilyen „ap­róság” után. A traktorok ví­gan fuvaroznak, a lovak bent ropogtatják a szénát az istálló­ban, a föld meg áhítozhat ere­jének utánpótlásáért. — Egy furikkal sem tudunk trágyából kivinni — csatlako­zott az elnök véleményéhez Kiss Márton brigádvezető is. S alig hogy odább megyünk a tanyában, Molnár János bácsi megállítja az elnököt: — Hadd vigyek néhány ko­csi trágyát az udvaromból va­lamelyik határrészbe. Ingyen adom, szét is terítem. Huszon­öt botot verhet rám, ha nem lesz ott jó termés. S nem lennének talán töb­ben is ilyen Molnár Jánosok, ha lenne, aki szervezné, irányí­taná őket? De ki törődik itt ilyen „apróságokkal”. Köny- nyebb azt mondani: nincs ember, kiöregedett a tagság. A gazdaság élén mérnöki képzettségű mezőgazdász áll, Kiss István személyében, de nehezen tudják belőle „kizsi- gerelhi” a tudást, az erélyes intézkedést, — ahogy a ta­nácsnál lezajlott beszélgetésen panaszolták. Az ő munkájáról a szakemberekből álló vizsgáló bizottság megállapította: mun­katerv nélkül kezdett a tava­szi teendőkhöz... kialakult vetésforgó nincs... a rét- és legelőgazdálkodás csapnivaló... nem tartják nyilván, melyik dűlőben, mikor, mennyi mű­trágyát, vegyszert szórtak szét és milyen eredménnyel. Egyál­talán: „elképzelhetetlen így nagyüzemet eredményesen ve­zetni”. — Ez volt a bizottság véleménye. Ilyen gazdálkodással bajos elegendő kenyeret, de főleg kalácsot adni a nagy közösség asztalára, különösen, ha ezt a „kalácsot” évközben is csipe­getik, morzsálgatják. Nem a tolvajokra gondo­lunk, — hiszen lassan letűntek azok az idők, amikor De­recskén azt vallották: „Hiszek egy istenben... viszek (lopok) majd mentemben...”, nem a tolvajok csipegették, morzsál- gatták a közösség pénzét, in­kább kisebb-nagyobb szabály­talan, felületes kifizetések hor- pasztották a közös kassza amúgy is keszeg oldalát. Erről szólnak a vizsgá­lati jegyzőkönyvek, amelyek helytelenítették, hogy ifj. Fo­dor Bertalan tsz-elnök zsebből gazdálkodott a közösség pén­zével, fizetésképtelenségbe so­dorva a termelőszövetkezetet. Vajon nyugodtan aludt-e a szövetkezet tagsága azután, hogy munkájának eredményé­ről, a közösség pénzéről ilyen „pontos és szabályos” elszámo­lást/ találhatott? , ... Kiss Károlynak 277 fo­rint 60 fillért fizettek ki napi­díj címén, de az utazás célját, útját, idejét fel sem tüntették. ... if j. Fodor Bertalan és tár­sai „budapesti költségek” cí­men 400 forintot vettek fel (elszámolás nincs.) ... Kiss Ferencnek erdőbir­tokossági tiszteletdíjként 1000 forintot adtak a közös kasszá­ból (az elnök is kapott 500 fo­rintot). ... Tóth Sándornak, 500 fo­rintot fizettek ki (de hogy mi­ért, az nem lelhető fel a papí­rokon). ... if j. Tóth Sándornak, fi­zetett szabadság megváltásáért 1069 forintot adtak, — ezt a vezetőség tilalma ellenére fi­zettette ki az elnök. S elment még „egyéb” mezőgazdasági munkáért 81915 forint, „vasárnapi díjazásra”; 5869 forint, és sorolhatnánk éppen hat ol­dalon át a szabálytalan, eseten­ként nem eléggé indokolt kifi­zetéseket, amelyek százezrekre rúgtak, csak az első félév alatt, s amelyek az „állami ember”, a főkönyvelő szeme láttára ke­rültek kifizetésre. — Nem is lehet itt másként! — mindössze ennyit fűzött hozzá az elnök. — Ha kienge­dem a gyeplőt, felfordul itt minden. S ennek az .„egyszemélyi in­tézkedési jognak” szellemében az esetek szép sorában, a veze­tőség döntését meg sem várva, intézkedett, munkát vállalt fizetett, adott, vett, cserélt — első szám, első személyében, — az elnök, mintha csak egyedül tudna helyes intézkedésekei tenni a gazdaság és a szövet­kezeti tagok dolgában, meg­sértve ezzel a szövetkezeti de­mokrácia előírásait is. Mikor az elnököt kérdeztük: miben látja a kiutat e nehéz helyzetből, azonnal kész volt a válasszal: — Segítsen az állam, adjon dotációt a szövetkezet­nek. Az állam eddig is sokat tett a mátraderecskei Rákóczi Tsz megsegítéséért, több millió forinttal hozzájárulva a közös gazdaság építkezéseihez, a gé­pek beszerzéséhez. De nem le­het örökké az állam kitartott­ja a szövetkezet — s ha az állami segítség most sem ma­rad el — nem lehet azt egye­düli üdvözítő útnak tekinteni a hibák kijavításához. A megoldás ott kínálkozik, azoknak a javaslatoknak a megvalósításában, amelyet 72 oldalon soroltak fel, az alapos vizsgálatot végző szakemberek, amelyet ugyan aláírtak a szö­vetkezet vezetői, de alig-alig tették megvalósításáért. Fejes Andrásné, a szövetke­zet egyik legszorgalmasabb tagja is a munka megjavításá­ban látta a kibontakozás útját, az ő szavaival élve: — Nem siránkozással, vesze­kedéssel ... munkával lehet csak elérni, — ha mindenki tudja tennivalóját és el is vég­zi azt —, hogy ne keserű száj­ízzel mondják a derecskéi szál­lóigét: „Ha nem lesz kenyér, eszünk kalácsot!” Kovács Endre Mostanában sokszor és sok helyütt találkozhatunk ezek­kel a szavakkal: — Elkezdődött az iskola, no, szegény gyerekek. .. Tényleg! Szegény, szegény gyerekek ... Egy ismerősöm meséli: — Azóta hajnalban kelek, hogy időben kész legyen a reggeli! Szegény gyerekek . ••. — Esténként megint izzad­hatok a számtanpéldák meg­oldásán! Szegény gyerekek... A két gyerek könyvei, tan­szerei, a kisebbik táskája, 300 forintba került! Szegény gyerekek... A nagyabbiknak új torna­mez, tornacipő, melegítő kel­lett, háromszáz forinttal lett könnyebb a pénztárcám! Szegény gyerekek ... — A napközi dija 350 fo­rintra rúg! Szegény gyerekek... | MÁKSZEMEK; — A nagyobbik fiam ki­rándulni megy három napra, újabb 200 forinttól szabadu­lok meg! Szegény gyerekeit... — Most mehetek valakihez kölcsönkérni! Szegény gyerekek... ★ Vidám fiúkból, lányokból álló csoport vonul az egri vái ősi falai között. Sportfrizura, csőnadrág, papucscipő, színes ing, ingblúz. A zölt italbódénál csendesen sörözgetők felfigyel­nek rájuk. — Ügy látom, külföldiek — véli az egyik. — Már hogy lennének kül­földiek — veti ellen a másik — túl kövérek ahhoz! Olyan ma­gyarok ezek komám, mint te, vagy én... ★ Borozgatásra hívta meg ba­rátait kőporosi pincéjébe egy egri szőlősgazda. A hattagú társaság szombat délutánra beszélte meg a találkozót, mondván: vasárnap úgyis to­vább leh. aludni. Eljött a szombat, a gazda a pince előtt fogadta jókedvűen érkező vendégeit, és így szólt: — Egy kis szalonnát is hoz­tam friss kenyérrel, hogy le­gyen mit harapnotok, ha köz­ben megéheztek. A társaság zajosan helyeselt, majd nagy csörtetéssel levonult a pince mélyére, ahol ki-ki be­ékelődött a penészszagú, hatal­mas hordók közé. Fent aranyló fényzuhatagot árasztott a tájra a szeptemberi nap. A fákon nagy kék szilvák csüngtek csoportostól és a po­ros úton csendesen poroszkál- tak hazafelé a szekerek. A gazda ötödször szívta már teli az öblös lopót, amikor vala­ki hátulról felkiáltott: — Megéheztem! Elő azzal a szalonnával! Egy pillanat alatt körülvet­ték az asztalnak kinevezett ká­dat, egyikük gyorsan kibontot­ta a csomagból a füstölt sza­lonnát, aztán... hirtelen nagy csend támadt. A rizlingtöl fel­fokozott étvágyú emberek mélységes csalódással bámul­tak az alig 15 dekányi szalonna­darabra. — Osszátok már — törte meg a csendet a gazda. — Ezt osztani? Szorozni kel­lene ezt komám, nem oszta­ni. . .1 ★ Az élelmiszerbolt reggeli nagy forgalmában hosszú sorban áll­nak a vásárlók a pénztár előtt. Egyszer csak fölényes biztonsággal a sor elé vág egy fiatalasszony, és ellentmondást nem tűrő hangon szól a pénz­tároshoz» — Sietnem kell... — s már sorolja is: 20 deka felvágott, egy vaj, egy fehér kenyér... Néhány pillanat és eltűnik, már nem is hallja az utána zúduló szitkokat. — Szemtelen... Pimasz... Mit gondol ez a ... Félórával később a strandon találkoztam vele, egy nyug­ágyon heverészett és a Ludas Matyit olvasta Köszönöm, kedves sütő-bri­gád, nagyon köszönöm, de én nem dohányzom. Így hát nem tudtam felhasználni azt a gyu- faszálat, amit néhány nappal ezelőtt egy kétkilós kenyérbe belesütöttek. Személyesen akar­tam megköszönni figyelmüket, sajnos azonban a vekniről hi­ányzott a kenyércédula. így hát ezen az úton mondok mégegy- szer köszönetét, s adok hálát az egek urának, hogy nem nyel­tem le a gyufát... ★ Szép, formás kis cipőt vásá­roltam hatéves kislányomnak, s a cipővel nem is volt baj ad­dig, amíg nem esett az eső.' Ekkor ugyanis kiderült, hogy a cipőcske talpa papírból, vagy valami hasonló anyagból ké­szült, mert teljesen elázott. Nem is olyan régen — talán egy éve — maga a miniszter rendelt el vizsgálatot a gyer­mekcipők ügyében, s akkor az ipar illetékesei fűt-fát ígértek — többek között a minőség ja­vulását is. Ügy latszik az ígé­ret, csak ígéret maradt... ★ Az egri Gólya utcai lakás- építkezések anyagszállító gép­kocsijai egyszer már eltömtéh sárral a P-2 sz. ház előtti lefo­lyó-csatornát. Ügyannyira, hogy ősszel szabályos tó keletkezett az úttesten, s amikor később megfagyott a víz, a tó jégpá­lyává változott át. Mindez az­ért következhetett be, mert az építésvezetőség egyszerűen nem biztosított szabad közlekedési utat gépkocsijai számára, s a kocsik — az építőanyagok ká­oszában — arra mentek, amer­re láttak. Akkor a városi ta­nács műszaki osztálya három napos munkával szabaddá te­tette a lefolyót, — s ezt kelle­ne csinálni most is — mielőtt az őszi esők beállnak. Az épí­tők pedig tegyék végre szabad­dá az utat, rakják el onnan az értelmetlenül odahordott téglát és salakot... ★ A mama óvodából viszi ha--, zafelé kislányát. Mögöttük lé­pegetve hallom ám, amikor ti kislány megszólal: — Anyu, veszel nekem vala­mit?! — Veszek kislányom, de mit} fagyit, vagy csokit? Éviké néhány pillanatig gon­dolkodott, aztán határozottart rávágta: — Mind a kettőt! Ebből a gyerekből lesz vala­mi! Somody József vagy akár — Távol-Keleten. Hiszen a személyi kultusz nem volt magyar vagy szovjet specifikum, egy bizonyos korszakban a kommunista munkásmozgalom egészére ál­talában jellemző volt. (Ter­mészetesen, egyik országban szelídebben jelentkezett, keve­sebb kárt okozott, másutt töb­bet. A nemzetközi munkásmoz­galom nem a magyar, vagy a szovjet személyi kultuszt ítélte el, hanem a személyi kultuszt általában.) A kommunista és munkás­pártok tanácskozásairól ki- ' adott közlemények, a nemzet­közi munkásmozgalom problé­máival foglalkozó megnyilat­kozások egyértelműen beszél­nek a személyi kultusz bűnei­ről. Talán nem ismerik ezeket a megnyilatkozásokat B. falu pe­dagógusai és tanácsának ve­zetői? Vagy ismerik, de — úgy gondolják — „házi hasz­nálatra” azért alkalmasak a régi módszerek? Megengedhe­tőnek tartják ezt a furcsa kettősséget? Vagy pedig — és ez sem lehetetlen — mivel a munkásmozgalom dokumentu­mai nem foglalkoznak „konk­rétan” is ezzel az országgal, nem említik konkrétan is a K-i személyi kultuszt, s ezért úgy gondolják — K-i viszony­latban ezt szabad? Hogy ez K-ban helyes volt? (Van!!!) Vagy — és ez a legvalószí­nűbb — fel sem tűnt senkinek, hogy itt doktriner, túlhaladott nézetek, idejétmúlt irodalmi morzsák és ezerszer megcáfolt politikai koncepciók kapnak is­mét fórumot. Bármelyik „vagy” is az igaz — mindenképpen különös következtetésekre kényszeríti az embert. Ezek kö­zül a legvilágosabb konzek­vencia: Itt nem, vagy rosszul emésztettek meg egy nagyon fontos politikai, ideológiai té­zist. S nem valamelyik isten- hátamögötti faluról van szó, hanem egy nagyközségről, ahol több mint négyezer ember él, ahol gyönyörű modem külsejű iskolában tanítják a gyereke­ket a pedagógusok. Sok, nagyon hasznos tudni­valóra! Be erre ,is, ilyenre is! A hasznos ismeretek mellett politikai téveszmékkel terhelik a gyerekeket — akik harminc fokoá melegben, úttörő raj gyű­lésen (ez is fölösleges dekora­tív pompa: miért kell vakáció­ban úttörő rajgyűlést összehív- J ni?!.) tesznek hitet kompro­mittált, túlhaladott nézetek mellett. A pedagógusoknak sem hasznos ez: mert a nyila­dozó értelmű gyermek észreve­szi az elitélő szavak és a „konk­rét tények” közti ellentmon­dást. S ha nem veszi észre: az sem jobb, mert akkor a gyerek „készpénzként” fogadott és szívott magába olyan „bölcses­ségeket”, amelyeknek értékte­lenségét tragikusan igazolta a történelem. D urva általánosítás len­ne azt állítani, hogy ez a jelenség, az egyes politikai események, ideológiai eredmények, politikai tételek rosszul történő megemésztése általános volna. De merészség­re vallana megkockáztatni azt is, hogy a B-i rossz példa egye­dülálló. A B.-i rossz példán a járá­si vezetők sem boíránkoztak meg... Krajczár Imre--------------------------------------| SZ ÜRETI TÖRTÉNET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom