Heves Megyei Népújság, 1963. március (14. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-17 / 64. szám

1963. március 17.. vasárnap NÉPŰJSAG 3 Csmtm, utált... Ha sok a baj, tetőzni is lehet idő alatt szüntethetik meg az átszivárgást. A legnagyobb veszélyben sem panaszkodott, nyugodtan dolgozott,, igyekezeti megnyug­tatni az embereket. Csak egy dolog érdekelte: nem törheti át a gátakat a víz! Sikerült. A hatvaniak győ­zedelmeskedtek a Zagyva le­lett. Két hete először alszik ágyában az elnök. A víz az él­múlt nyolc órában ötven centit apadt... Idős házaspár áll az utcákat borító víz szélén. Hangos sza­vakkal kérlelik a katonákat. Ök már biztonságban vannak, de minden bútoruk, ingóságuk a vízzel körülvett, öreg ház­ban maradt. Az őrnagy magya­rázza, hogy a mentés már nem lehetséges, hiszen nemrég a te­tőszerkezet is leszakadt, bár­melyik, pillanatban összedőlhet az épület. — Őrnagy elvtárs .,. Meg­próbáljuk a ház megközelíté­sét ... Előkészítettük a csóna­kot ... — vág egymás szavába három fiatal, sima vállapos katona. Az evezők erőteljes húzásai nyomán már távolodik a gu­micsónak a parttól. Az embe­rek izgatottan figyelik a lélek- vesztők útját. Gyorsan fordulnak a kato-! nák. A szobabútor már parton J van. A konyhaszekrényt is j szárazra tették, harmadszor j indulnak a veszélyeztetett ház felé. Egy asztal, meg' néhány ; szék maradt bent. amikor han­gos dübörgéssel leomlanak a falak. A ház’ közelébe érő cső nakot porfelhő veszi körül. A partra lépő, sértetlen ka­tonák átnyújtják az öregek­nek az előző fuvarból csónak­ban . maradt ablakfüggönyt. Az j idős bácsika beharapja szája | szélét. a néni szemében I könny csillan ... ★ Evek óta haragban volta.];, nem beszéltek egymással. Az utcán ha találkoztak, mérge­sen fordították el fejüket, a köszönés eszükbe sem jutott. .,Az örök kibékíthetetlenek!” — így ismerte őket a város. . Éjszaka volt. Váratlanul tört a házakra a víz. Álmukból ri­adtak fel az emberek, percek múlva már egész utcák voltak talpon. A sürgősen mozgósí­tott gépkocsik hordták a ho­mokot, a házakat gátakkal vet­ték körül. A másik városrészben la­kott, de a veszély hírére ő is megfogta a lapát nyelét. Később az egyikük autóra kapaszkodott fel, és hordta a homokzsákokat. Egy szép. nagy, üveges verandái ú ház előtt álltak meg, a víz már át­átcsapott az épület küszöbén. Gyorsan dobálták le az embe­rek a homokzsákokat, rövid idő alatt felépült a védőgát. Éppen egy súlyos zsákot ci­pelt, amikor háza ajtaján ha­ragosa lépett ki. Egy pillanat­ra földbegyökerezett lábakkal álltak mindketten, s aztán a házigazda megindult felé. Ke­zet fogtak. • A földtől nehéz homokzsá­kot. ketten helyezték el a gát tetején... ★ Házakat, ipari üzemeket, < ; utakat, hidakat mentettek I I az ártól. Fáradhatatlanul. í panaszos szó nélkül. Az em- . j bér keze nyomán épült lé- 1 ‘ tesitményeket védték, az i I EMBEREK. j Tóth István X A SJZzí március 18-án, hétfőn este 7 órai kezdettel az egri Gárdonyi Géza Színházban rendezi a rC&t&-pÁLij,ázat nyilvános műsoros döntőjét és sorsolását Mennyi pénzbe, energiába került már ne­künk a tervszerűtlenség, az ésszerűtlenül, fe­jetlenül végzett munka! Hányszor építkezünk rosszul, gondatlanul, hányszor végzünk el olyan munkákat, amelyekre később jövünk ró, hogy rossz, nem kellett volna? Ezek a dolgok mindig jogos felháborodást öltenek az emberekben, nem is szólva a kár­ba veszett milliókról, amelyek hanyag, meg­gondolatlan emberek hibáiból sújtják a nép­gazdaságot.- Egy kisebb, de jellemző eset a sok közül: Egerben, a csákói városrészben, a Sas úttól délre elterülő kertekben hosszabb ideje he­vert néhány villanyoszlop. Az oszlopokra most hirtelen szüksége volt1 az ÉMÁSZ-nak és el akarta onnan szállítani. A ■napokban — amikor a városrész lakói éppen az árvízzel küszködtek és zuhogott az eső — az ÉMÁSZ egyik teherautója behajtott a felázott kertek­be és mintegy 25 háztáji kerten át. — ame­lyekbe hagyma, spenót, stb. van ültetve — tengelyig érő sárba — beevickélt és ottra­gadt. Az emberek csodcilkozva lesték a me­rész gépkocsivezető vállalkozását, aki minden bizonnyal felsőbb utasításra vállalta a bátor sofőr szerepét. Az oszlopok mellé tehát már került egy teherautó is, amelyet ki kellett onnan menteni. Kivezényeltek hát másnap egy erősebb autót, majd egy traktort, amelyek szintén a sárba fulladtak, és sürgés-forgásuk­kal mélyszántást végeztek a veteményes ker­tekben. A helyzetet most már menteni kel­lett és kiküldtek egy lánctalpast is, amely el­intézte feladatát, de „elintézte” a felázott földet is, a benne levő peteményekkel együtt. Eddig a történet, tanulságul mások okulá­sára. Nem tudjuk, ki adta az utasítást a vil­lanyoszlop elszállítására éppen akkor, amikor felázott a talaj? Nem értjük, miért, nem vit­ték el az oszlopokat hetekkel korábban, ami­kor félméteres mélységben fagyos volt a föld és amikor senkinek sém csinált volna ltári? Mindez rejtély. A. valóság azonban az, hogy az ÉMÁSZ gépe;i súlyos kárt okoztak a gazdák­nak, akiknek jogos a kártérítési igényük. Az ÉMÁSZ-nak sokat köszönhet a város, a megye. Nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy ennél a vállalatnál ilyen fejetlen intéz­kedésnek legyünk tanúi. Ezért is csodálko­zunk azon, hogy ezúttal ilyen vonatkozásban kell róluk bíráló szavakat mondani. Az ügyből mindenesetre le kell vonni tt tanulságot, a károkat ki kell fizetni (nem ál­lami pénzből) és felelősségre kell vonni azo­kat, akik ilyen fejetlen intézkedéssel kárt okoztak ... , * (sz.) Egy veterán bányahováes . . • j Lassan megtisztulnak a í ' folyók, a patakok vizei, a 1 í zavaros, sárgán hömpölygő I I ár levonul. Egyre csökken I, } a szántóföldeket borító „ta- \ < vak nagysága is, az ország j I úton sem . hömpölyög már l < keresztül a víz. Megszeli- í < dűlnek a vizek, megfékez- 5 I tűk azokat. ★ Tizenharmadik napja van talpon. Csal; néha aludt, nap­pal, egy-egy órát, amikor né­hány percre leülhetett, székbe, vagy fotelba — ruhástól. Aludt? Lehunyta szemét, de percek múlva már ismét a fáradhatatlan irányító volt, el­igazította az embereket, ellen­őrizte a gátakat, és ha szükség volt rá; ő is vállára vette a ho­mokzsákot Csak így beszéltek róla az emberek: „az elnök”. Mindig ott látták, ahol legkritikusabb volt a helyzet. A folyó áradá­sa előtti belvíz *,jó" felkészü­lés volt a milliós értékeket fe­nyegető veszély leküzdésének megszervezésére. Mindig, min­denről, tudott, ismerte, hogy hol leggyengébb a gát, kiket kell leváltani, mert -már napok óta dolgoznak, hogyan, mennyi A műsorban fellépnek: ' GENCSI SÄRI BILICSI TIVADAR ] MAJLÁTH JENŐ Kísér: a HANGULAT-TRIÓ Konferál és a döntőt vezeti: PÁLOS MIKLÓS. Jegyek 8—18 forintos áron kaphatók a színházi jegyiro­dában és a közönségszervezőknél. A PÉNTEK-DOMB FELÉ kanyarodó országút mellett szerényen meghúzódva emel­kednek az Egercsehi Bánya­üzem javító részlegének épüle­tei. A megszürkült, apró épüle­tek felett már az idő is rég kimondta ítéletét, s talán már ezen a nyáron ledőlnek ä fa­lak, hogy frisset húzzanak he­lyettük. E régi épület falai kö­zött telt el Balogh Ernő 34 mun­kás esztendeje. Egy dolgos, be­csületes munkásélet tanúja, történetének idézője itt min­den. a kormos, fekete színű kovácsműhelyben. — Tizenkét éves voltam, mi­kor elszöktem apámtól, hogy dolgozzak — fut vissza,' messze a gyermekkorba, emlékezésé­nek vonata. — Napszámosként kezdtem a térüzemnél. Itt vol­tam takarítófiú négy eszten­deig. Utána kerültem ide az iparosokhoz. Megpróbált, ki tudja, hány szakmát, mesterséget. Belekós­tolt mindenféle munkába, míg a kedve szerint való helyen, a fújtatok és üllők mellett ma­radhatott. — Szabó Mihály volt a mes­terem, az ő keze alatt nőttem kováccsá ... S ha ismét 12 éves lehetnék, akkor is csak ide­jönnék egyenest. Csinn . .. csinn . .. bomm ... bomm! Szoprán és althangok váltják egymást szaporán, cseng az üllő, a földbe vert vasállvány, nehéz kalapácsok perlekednek a felizzított anyag­gal, s röppen a szikraeső játé­kosan. Szép és megkapó lát­vány. Talán ez ragadta riieg Balogh Ernőt is. a nehéz, s ke­mény munka e lírai képsora? — Az a szép benne — mondja csendesen, töprengőn —, hogy az ember kezébe vesz egy alak­talan, ócska vasdarabot, s kiál­lít belőle egy komoly, szép munkát... Hogy értelme, hasz­na, rendeltetése lesz a vasnak. NEGYVENKILENC ÉVES Balogh Ernő, a bányakovács, s ebből a negyvenkilencből 34-ef az üllő mellett töltött el, szer­számai között, egy helyen. Ta­nít most is két fiatalt. Tiszte­lik és megbecsülik. — 1944-ben — fut vissza me­gint az időben —, mikor hadi­üzemnek nyilvánították a bá­nyát, akkor volt a legrosszabb a műhelyben is. Ha behívók jöttek a telepre, az elsőt biz­tos, hogy én kaptam mindig... Nem bíztak bennem ... Hűségét, helytállását, mun­kájának elismerését nem egy dokumentum bizonyítja most. Sztahanovista kitüntetés, él­munkás jelvény, a szakma ki­váló dolgozója cím oklevelei, jelvényei — hirtelenjében meg sem lehet számolni valameny­nyit —, s most legutóbb a Bá­nyászati Munkazászló, az egyik legrangosabb munkáskitünte­tés. Tisztelettel emlegetik eré­nyeit az üzem vezetői. Varga Lajos, az aknaüzemegység fő­mérnöke szerint, oroszlánrész illeti meg Balogh Ernőt, és ko­vácsbrigádját abban, hogy a legnagyobb szénhiányban is kitűnő eredmények születhet­tek a föld alatti munkahelye­ken, a frontokon. Korábban sok bosszúságot okozott a len­gyel PZP páncélkaparóknál a kengyelek megkopása miatti üzemzavar. Az erős kopásnak kitett alkatrészből egy szem tartalékkal nem rendelkezett az üzem. Az anyag kohásza­ti vegyi vizsgálata után Ba- loghék vállalkoztak arra, hogy új kengyeleket kovácsolnak. Biztonság kedvéért először ócska, eldobált hulladékokból gyártottak 60 darabot, később pedig rendes alapanyagból 150-et. Az új kengyelek kiáll­ták a próbát, s most már szé­riában csinálhatják, kitarta­nak augusztusig, amikorra az alkatrészek megérkezését vár­ják Lengyelországból. Egyszó­val: a bányakovácsoknak kö­szönhető, hogy a kengyeleknél hosszú idő óta nem fordul elő semmi hiba, üzemzavarok nélkül dolgozhatnak a páncél- kaparók.- SZENZÁCIÓKBAN SZE­GÉNY Balogh Ernő élete. Az ő napjai sem teltek •—• s nem $ telnek — másként, mint leg- ítöbb emberé a bányatelepen. * Csak a helytállás, a becsület 9 és a hűség ad rendkívüli érté- Jket ezeknek a munkásnapok- ♦nak. * (P. d.) 9_____________________________ _ * -----------------------­ünnepélyes j segédlevél átadás * Tegnap délután ünnepélyes | keretek között osztották ki a * Heves megyei Építőipari Vál­lalat és a MŰM 212-es Intézet, 9 tizennyolc festő tanulójának a | szakmunkás-bizonyítványt. * Köztük ünnepelt Káli Sán- 9 dór, aki fél évvel ezelőtt az or­szágos versenyen a „szakma ♦legjobbja” címet nyerte, s fél ® évvel ezelőtt felszabadult. 9 Megjelent az ünnepélyes se- Jgédlevél átadáson Szepesi La­* jós, az intézet h. igazgatója, 9 Udvarhelyi József, a vállalat i íőkönyvelője és a tanulók mes- |terei: Csutor Kálmán és Erőss » Sándor. 9 Az új szakmunkások, a se- $ gédlevelek kiosztása után, szü- j leikkel együtt, fehér asztalnál »ünnepeltek. «____________________________­* He gyiébe a iejf&ejer aSait j A „Natal” nevű oceánográ- ♦fiai hajó az Indiai-óceánban I végzett kutatásokkal felfedez­* te, hogy mintegy 450 mérföld­♦ nyíre Madagaszkártól délre, a l dél-afrikai Purban és azauszt- I ráliai Perth közötti szokásos ví­* r.iút vonalán a tengeri térképe-' • ken eddig néni, szereplő víz- illául hegylánc húzódik. a hitnek és a bizalomnak .,.. Naív kis marhám, te! Amaz megrántotta a vállát, mintha jelezni akarná, hogy társának hitetlensége lepereg róla, mint olajos testről a víz. — Ha nem hiszel a tavasz­ban, akkor minden ősszel ön­gyilkos lehetnél... Ha nem hiszel a gyümölcsben, akkor minden fát' kivághatnál... Nagyszerű dolog egy üveg-be­ton palota... De az a te bajod, hogy soha nem tanítottak, és soha nem tanultál hinni ab­ban, amiben én hiszek... Lá­tod azokat a kártyásokat. Bar­mok. Azt mondod. Nélkülük hiába minden álmod, ők épí­tik fel a te csodálatos üvegpa­lotáidat ... Kizártak a pártból. Itt vagyok. Na és. Hitemből nem zárhattak ki... Hinni kell és bízni! — Inni kell és ütni... — Minek? — Hogy feledjek! Hogy csi­náljak valamit... — Te vagy ostoba . ,. Talál­kozunk mi még, amikor szé­gyenkezve emlékezel vissza ezekre az időkre ... Hogy nem akartál ember maradni... Bár — tette hozzá elgondol­kodva —, akárhogy is nem akarsz, mégis ember maradsz, ha el nem iszod, minden csepp eszedet... Téged az üvegpalo­táid őriznek meg, remélem,... Engem a hitem, egészen bizto­san ... — Lehet, De ha így lesz, a rabszolgád leszek, amíg élek — mondta szokatlanul csende­sen Feri... Fizettek és kiléptek a közel­gő éjszakába. A faluban csend volt már. Csak a csillagok hu­nyorogtak a végtelen magas­ságban. megismered a lapokat? — Hehe ... Ezeket a lapokat csak hátulról lehet már meg­ismerni ... — Barmok ... Igénytelen barmok... Ez az életük. Nekik ez élet — ejtette az öklét a te­li pohár mellé ... — Élni is meg kell tanulni és meg kell tanítani — ingat­ta fejét és kicsit odább tolta maga elől a poharat... — Hülye! Nem érzed, mi­lyen ostoba vagy? Ezeket meg­tanítani? Talán mi? — Talán mi... A Ferinek nevezett ivott, nagyokat nyelt, inkább már csak erőltette az italt, mint­sem jólesett volna ... Megtö­rülte a száját, ■ aztán szokatla­nul csendesen nézett a társá­ra... — Azt mondod, hogy talán mi. .. Te, meg én ... Ülj oda, kezdd őket tanítani. .. Te, akit kizárlak-a vártból, és én, egy építési vállalkozó kirúgott mérnök fia ... Te, aki a lelke­ket akartad építeni, én meg, aki a városokat... S most he­lyette egymást marjuk, hóna­pok óta... Kisfiam, nem tu­dom, sírjak-e, vagy röhögjek rajtad...? Hát te még hiszel, te még bízol? Miben, ember, miben? Adj egy kis hitet, egy kis bizalmat, s odavágom a poharat a falhoz, hogy soha ne tudjam kézbe venni, kipusztí­tok minden kocsmát, lebontok, hogy kő kövön nem marad és a helyükbe-templomot építek GYURKÓ GÉZA: Qlveqpalúta. - betonból. a rettenetes, amikor észnél kell lennem... Hát mit tettem én? Semmit. Tanultam és épí­teni akartam. Nem putrikat. Felhőkarcolókat... Üveg, meg beton. Helyette tufakő. Jó, mi? Hé! Még egy litert! A tufakö- építésznek ez való. A tufa is felszívja a nedvességet, én is... Sándor, de nagy marha vagy te. Nagy marha optimista. Hogy tud ilyen keszeg, vékony, nyavalyás, nyámnyila ember­ben ennyi optimizmus elfér­ni... — Mert én ember vagyok... — Értem. Én már az se. Én már ember se vagyok. De a kutyaistenit, hát ne legyek. Én az akartam lenni. Az is voltam és belém rúgtak. Akkorát, hogy iderepültem. Pedig nem is volt gyerekszobám. Lehetett volna, de nem volt. Igen, azt mond­ták, hogy nekem még gyerek­szobára is tellett. S ezért let­tem megbízhatatlan. Érted te ezt? Jó. neked sem könnyű. Ta­lán még nehezebb is. Téged azok rúgtak ide, akikhez tar­tozni akartál. Én nem akartam hozzájuk tartozni... Minek is akartam volna. Én dolgozni altattam... Az álmaim! Igyál! A piszkos kocsmába lassan bekúszott az este. A csapos unott arccal méregette a félde­ciket, pohár söröket, a kétdeci- kel tisztán. A másik sarokban hárman kártyáztak, csapkod­ták a piszkos lapokat. — Ez a makk ász! — Mi van, te hátulról is — Hm, azt hiszem, igazad van... De bocsánatot nem ké­rek. Majd, ha tőlem is bocsá­natot kérnek... Gyere, ülj az asztalhoz... A fene egyen meg, tényleg megvadultam egy ki­csit... Na, gyere... Odaült az asztalához. A bo­csánatkérés nem a bocsánat főnévtől függ... — Mit csináljak? Valamit csinálni kell? Bedugtak ide az isten háta mögé... Irodistának. Egymagám vagyok az iroda. Meg minden. Felépítenek húsz nyomorult családi vackot, én meg itt rothadok húsz házért Húszért! Érted te ezt? Honnan is értenéd... És délben kettő­kor vége a munkaidőnek. Ne­kem is. Marad 16 órám, hogy beleőrüljek a céltalan és okta­lan semmittevésbe... Eh, igyál! Fél éve tán’ ennek. És egye­dül ő, talán csak egyedül ő ér­ti ezt az embert és hisz neki... Miért ne hinne? Itt és neki aztán igazán minek hazud­na. .. Egész városokat szeretett volna tervezni, építeni, most lábazatról, felmenő falazásról kell fecsegnie, húsz, szoba- konyhás családi ház építésé­nél... — Feri! Légy észnél! Hal­lod? A hatalmas termetű ember most kicsit megtántorodik, az­tán lassan visszafordul és le­huppan a kopott székre, hogy az felnyög alatta... — Bolond vagy te. Legyek észnél? Miért legyek? Hát az — Igyál! — Nem kell! — Igyál, a keserves úriste­nit, mert rád öntöm! — Akkor sem kell már. Nem bírom. S te se igyál? — Jó, nem iszol. Rendben van. Neked van akaratod. Ne­kem nincs. De itt a poharam. Ez van. Tehát iszom. Addig iszom, amíg meg nem vadulok — és egyhajtásra kiitta poha­rát. Felállt. Nem tántorgott. Kihúzta magát, most úgy né­zett ki, mint valami hatalmas tölgy, rendíthetetlen és örökké­való, mozdulatlan é$ magabiz­tos. De a másik tudta, hogy ilyenkor a legveszélyesebb. Kiszúr valakit és már üt is. Egyszer éppen őt ütötte le. Ér­dekes, azóta a barátság. Ami­kor magához tért és tántorogva felállt, még ő beszélte le az embereket. — Hagyják, nem kell ide rendőr... Bocsánatot kér és rendben van ... Akiben ilyen erő van, abban becsület is akad... A behemót óriás, kissé za­varos szemével ránézett, az­tán elkomorgdott... — Becsület? Nem rossz. Amikor semmit se csináltam, akkor nem volt becsületem, most meg legyen? Úgy gondo­lod, hogy bennem van becsü­let? Mi? Ügy gondolod? A kocsma közönsége némán és alig titkolt izgalom-mai fi­gyelte, amint szemben áll egy­mással a két ember... — Azt gondolom... S rit­kán szoktam tévedni... — Te naiv optimista — te­gezte le... — Te meg nem tudsz mit tesinálni a fene nagy erőddel!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom