Heves Megyei Népújság, 1963. március (14. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-08 / 56. szám
1963. március péntek ÉPŰJSAO 3 Akit nem, mi álmodunk meg A Madonna dús keblén táplálja gyermekét. Ezernyi változatban, száznyi festő ecsetjén, a színek minden finomságával vászonra álmodott Itép — a világ minden múzeumában. A Louvre-ban és a Tre- tyakovban, az Ermitage-ban és Schönbrunnban, az Uiiziben és a Zwingerben: az anyaság megkapó és intim pillanata, a nő örök szimbóluma, a lágyság, a puha meleg, a ringató jóság és a csendes lélek megkapó apoteózisa. A nő, az anya, akit a trubadúrok énekeltek, az örök Júlia és Isolda és az örök Anna. aki a festő ecsetjén, a költő tollán, a dallamok szárnyán szinte éteri tisztasággal mosolyogta be az élet minden sötét zugát. A nő, aki végtére is az élet mindennapi valóságában a szerelem tárgya, célja, ihletűje, a minden terhek hordozója és nem a bibliában, hanem a társadalom kavargó forgatagában valóban a szenvedés istenasz- ■zonya volt... „S mert hegyvidéknek ott a szennyes! — Idegnyugtató felhőjáték — a gőz, s levegőváltozásul — a mosónőnek ott a padlás...” A nő, aki .. hektikásan ül itt és soványan. Harisnyája gyapjú, miért nem selyem?!” — s akiről hamis volt a kép, a polgári tiszta ábránd ezerszer megtaposott és kétszeresen kizsákmányolt „Madonnája”, öt gyerekkel indult a Dunának anno 1938-ban, s még oda se jutott el. A parton esett össze. Nem, semmiképpen sem arról van szó, hogy hazudna a kép ott a múzeumok falain, vagy hazudnának mindazok, akik a nőhöz és a nőről írtak megkapó, szép verseket, a szerelem csodálatos mondatait. De azok sem hazudtak, akik Jeanne d’Arc-ról írtak és a Ger- minál női hőseiről, azok sem, akik Marianna szobrát állították fel a Place de Republic-on, azok se, akik arany betűkkel vésették a kis márványtáblára a marquisardok nőhőseinek nevét, s azok sem, akik az Ifjú Gárda leányáldozataira emlékeznek. Bolognában, a Tőzsde falán hatalmas tabló, az olasz partizánok mártírjai: mennyi fiatal női arc. Lehettek volna Madonnák, dús kebleikkel életet táplálók: halottak lettek... A Kreml falán is táblák, kommunista asszonyok emlékeit és hamvait őrzik, akik, bár nem Madonnák-voltak, a leg- drágábbal, a vérükkel táplálták erősre korunk nagyszerű forradalmát. — Talán sztrájktörő lettem volna az ottani rettenetes nyomortól, ha nincs mellettem. Nem sírt. Nem panaszkodott. Éhezett, gyermeket ápolt és engem vigasztalt — ezt egy idős bányász mondta el már meghalt asszonyáról. — A nő ereje gyengeségében rejlik — ezt valamelyik szellemes francia aforizma hirdeti. Pedig a nő ereje hallatlan ■— erejében rejlik. Egy éven keresztül beszélünk a nőkről, akik nélkül sem család, sem társadalom elképzelhetetlen, akik szűkebb pátriánkban Is, alig két évtized alatt nemcsak egy elmúlt kor, de az abból fakadó és rekonzervált szemlélet után és ellenében is, óriási „karriert” futottak be közéletünkben. Beszélünk, hajtogatjuk megbecsülésük fontosságát, politikai, társadalmi szerepüket, — de egyszer ünnepeljük csak őket: ma. Virágok, vezércikkek, néhány megható írás, néhány ünnepélyes szó, s aztán ünnep múltán az élet megy tovább, újból elhangzik a nők szerepéről szóló bölcs és ezernyi megállapítás és mégis úgy érezzük: e megállapításokkal, s hogy március egy napját nekik ünnepeljük, — mindent megtettünk. Értük és miattuk. Pedig keveset tettünk — ha j mégoly sokat is — értünk és I miattunk. Nem ünnepi szavakra van! szükség, hanem hétköznapi j tettekre, nem ünnepi fogadal-1 makra, hanem a szürke órák megértésére: még több tettre és még több megértésre. Hogy valóban szépek legyenek és boldogak; hogy valóban alkothassanak; hogy szavuk legyen mindenben, mert a minden örökösei belőlük fakadnak; hogy polgári ideálból egyszer s mindenkorra szocialista ideálokká váljanak. Nem csodálni akarjuk őket, s ők sem akarják, hogy csodáljuk: szeretni és tisztelni. Társnak a harcban és az örömben, kudarcban és győzelemben ... Akit nem mi álmodunk meg, s neki olyannak kell lennie, mint álmainknak, hanem aki egyénisége, munkája, teremtő ereje révén igazzá teszi álmainkat. Gyurkó Géza Rózsaszentmártoni mozaik Az emberség diktálta Egy határozat született. Meghozatalát az emberség, a másokkal való törődés diktálta. Az egri járási nőtanács végrehajtó bizottsága kötelességévé tette a községi nőtanácsoknak, hogy kísérjék figyelemmel az öregek sorsát. Ellenőrizzék Időnként, hogy eleget tesznek-e vállalt kötelezettségüknek azok, akik az öregek kis vagyonkájáért családi gondozást, becsületes ellátást ígértek. De ha úgy hozza a sor, nézzék meg azokat is, akik magukkal tehetetlenek, s családjuk tartja el őket. Szép és nagy feladat ez, és sajnos, munkájuk minden községben akad. Hiszen hol innen, hol onnan érkezik levél vagy bejelentés, hogy 70—80 esztendős, magatehetetlen öreg asszonyok, emberek, fűtetlen, pontosabban fíithetetlen helyiségekben fekszenek betegen, éhesen, mert még a napi egy tányér meleg levesüket sem biztosítják azok, akiknek a gondozás anyagi, vagy családi kapcsolatok révén kötelességük volna. Hogy kevesebb legyen az elhanyagolt, fázó idős ember, hogy kevesebb könny hulljon a fénytelen, öreg szemekből, nem kevesebbre, erre vállalkozott az egri járás néhány asszonya, erre kötelezték egymást. Szép példája az emberségnek. Mi lenne, ha minden járásban követnék e példát? — d.—-----J____________„____ Ti irelemjúték ? Lelketlen bürokrácia !! Gondolom, inkább vállalta volna Thészeusz is, hogy Ariadne fonala nélkül merészkedik a krétai labirintusba, mintsem, hogy elmaradt nyugdíjjárandóságot pereljen az Országos Nyugdíj- intézettől. S hogy görög példánál maradjunk: még Ar- chimédesz is elvesztette volna türelmét, ha olyan hercehurcát űznek, kanosszát járatnak vele, mint Kácsor János egri, Petőfi utcai lakossal. Kácsor János — idős, hatodik X. felé hajló férfi, hosz- szú évek óta 67 százalékos rokkantsággal nyugdíjas, felesége munkaképtelen idegbeteg — 1962. november 3-án írt először levelet az Országos Nyugdíjintézet SZTK egyesített és vállalati ellátási osztályának, kérve kiskorú, s beteg gyermeke részére az elmaradt járandóságot, családi pótlékot. És jött a válasz november 20-i keltezéssel: szerezzen be rendelőintézeti szakorvosi, vagy kórházi igazolást arról, hogy fia beteg. November 27-én borítékba tette a rendelőintézeti szakorvosi igazolást, s . postára adta. December 1-én újabb levelet kapott a nyugdíjintézettől: rendelőintézeti szakorvosi, kórházi igazolás kell. December 15: Kácsor János elküldte a kórházi igazolást, s mellette a Gyógypedagógiai Intézet igazolását is. December 20: a Nyugdíjintézet levelet írt, „olyan értelmű orvosi igazolást kérünk, mely szerint gyermeke 100 százalékban munkaképtelennek tekinthető, s betegsége miatt szorul ápolásra”. 1963. január 9-én Kácsor János kórházi főorvosi igazolást küldött arról, hogy gyermeke 100 százalékos munkaképtelen. Január 23-án egy újabb levél a nyugdíj- intézettől: Igazolja, hogy gyermeke mások ápolására gondozására szoruló, munka- képtelen beteg. Február 7-én Kácsor János helyhatósági igazolást küldött erről is. De ez sem volt elegendő, mert a február 15-én keltezett nyílt levelezőlapon az intézet azt kérte Kácsor Jánostól, hogy szakorvosi, rendelőintézeti igazolással igazoltassa, hogy gyermeke nem munkaképes és mások gondozására szorul. Azóta lehet, hogy ezt az igazolást is elküldte az időst nyugdíjas ember, de feltételezhető-e, hogy most már megkapja azt, amit kért?! Szerény ötleteimmel — engedtessék meg nekem hogy segítségére siessek az ezerfejű Szent Bürokráciának ... Kifogásolni lehetne például a pecsétek formáját, egy újabb levélben a pecsétek elhelyezését az igazoló iratokon; aztán felróhatnék, hogy miért nem rejtjelesek ezek az iratok, vagy miért nem jobbról balra halad az írás. Mindenekelőtt lenne egy generális javaslatom: világosan, szabatosan fogalmazott levélben adhatnák tudtára mindenkinek, milyen papírokra, igazolásokra van szükség, hogy kérelmét gyorsan, s időben intézhessék! Kácsor János is sok lépcsőt, ajtónyitást elkerülhetett volna, ha mindjárt közlik vele, milyen értelmű igazolásokat szerezzen be. Remélhetőleg, talán most már mégis elég igazolás, bizonyíték áll a nyugdíjintézet rendelkezésére, hogy dönteni tudjanak. Ha mégis kételyeik lennének, akkor kérném, hogy lapozzák fel az új büntető törvénykönyvet, amely tartalmazza (VR 5/1959. Mii. — 261/1.), az 1959. január 1- tői érvényes rendelet végrehajtását elodázó magatartásra kiszabható verdiktet is. Pataky Dezső Vizsga a föld alatt — Fél évtizedes helytállás jutalma — Munkavédelmi „Ki mit tud ?“ Mozgalmas nap volt a rózsái IX-es akna bányászainak február 21-e. Befejeződtek a 18 órás balesetelhárítási oktatás előadásai, s elérkezett a „számonkérés” pillanata: ki menynyi ismeretet sajátított el, mennyit tanult meg az elhangzottakból. Ez a vizsga azonban egészen másképpen zajlott le, mint a vizsgák általában; nem padokban, asztalok mellett foglaltak helyet a „diákok” — vizsgabizottság járta végig a föld alatti munkahelyeket, s a szénfal mellett, vágatokban, frontokon kellett felélni a feltett kérdésekre. Hogy milyen eredmények születtek? 721 bányász sikeres vizsgát tett, shét embernek kell majd újra megpróbálkoznia —j^a pótvizsgán. Tanulnak a bányászok. Nemcsak azért, hogy testi épségüket megóvják a föld mélyén leselkedő ezer veszélytől, hogy a balesetek ellen küzdve mások életét se kockáztassák, hanem azért, hogy ismereteiket gazdagítsák, tudásukat mélyítsék. Egyre többen megértik az élet, a kor parancsát; tanulni kell, hogy a fejlődéssel, az élettel lépést tarthassunk. A szervezett pártoktatáson, ahol á VIII. kongresszus anyagának részletes tanulmányozását folytatjuk — a párttagokon kiviU — 152 bányász vesz részt. A rózsái IX-es akna KISZ- szervezete is életre hívta politikai oktatását, s ezéken 39 bányász vesz részt rendszeresen. A szakszervezeti politikai iskolának pedig — amelyen a szakszervezet múltjával, harcaival, forradalmi hagyományaival, a jövő szakszervezeti távlataival ismerkednek a dolgozók — nem kevesebb, mint 60 hallgatója van. S ezek a számok nem csökkennek, inkább emelkednek. ★ Két halálos baleset fordult elő az elmúlt évben üzemünkben. Ennek a két balesetnek — és minden balesetnek — sokan látják kárát; az egyén, akinek a sérülés fájdalmat okoz, a család, aki férfi nélkül marad és a bányaüzem, a társadalom, hiszen a balesetek sok kiesett munkanapot, kár- bament órákat jelentenek, amely idő alatt jelentős értékek termelődnek. Minden erőfeszítésünk az tehát, hogy a Adenauer — Sancho-Pancho.: — A fene egye meg, ezek tkm Quijote-ra lövöldöznek, de esetleg engem ér a találat! (Endrödi István rajza) balesetelhárítást társadalmi üggyé, mindenki ügyévé tegyük, s a munkavédelmi előírásokat betartva megteremtsük a biztonságosabb munkavégzés tökéletes feltételeit. A szakszervezeti bizottság, a műszaki gárda, s a szervezett dolgozók közreműködésével mintegy 40 munkásvédelmi felelős irányítja, segíti a munkavédelmi örök tevékenységét, a munkavédelmi őrjárat mozgalom fejlődését; ez a mozgalom úgy hálózza be az egész üzemet, mint az erek az emberi testet Egy hete alig múlt, a Mátra- vidéki Szénbányászati Tröszt rendezésében munkavédelmi aktíva-értekezletet tartottunk. A tanácskozás során megjutalmazták a legjobb munkavédelmi aktívákat. Makkai Gyula, a rózsái IX-es akna vájára, munkavédelmi felelős — csoportjában 14 hónapja nem fordult elő baleset — fél évtizedes helytállása elismeréséül kapott tárgyjutalmat, s La- czik Gábor, a második jutalmazott is öt éve áll munkavédelmi biztosi posztján. G. Tóth Bélát pedig pénzjutalomban részesítették. ★ A mátravidéki tröszt igazgatósága, s a trösztbizottság gondozásában munkavédelmi, balesetelhárítási „Ki mit tud?”-öt rendeztünk. Az izgalmas vetélkedőn csak azok vehettek részt, azok kerülhettek a „döntőbe”, akik 40 kérdésre — írásban — megfelelő válaszokat adtak. Azok a szerencsések, akik könnyedén túljutottak az első akadályokon, „dupla vagy semmi” alapon, nyilvános vetélkedésen mérték össze tudásukat A vetélkedők, ha négy kérdésre kielégítően válaszoltak, 320 forint ütötte markukat Természetesen, aki nem akart kockáztatni, az az első, vagy a második kérdés megválaszolása után visszaléphetett a további versenytől, s megkapta a 40, illetve a 80 forintot A vetélkedők azonban alaposan felkészültek a kérdésekre, s a szocialista brigádtagok voltak leginkább azok, akik kitettek magúkért Hanicz Mihály, vájár, Rózsaszen tmárton. Abasári asszonyok Abasáron a szőlőből élnek az emberek. A vesszejéből, a gyümölcséből, a borából. A vadvesszőt beoltják és az ügyes kezek évente nyolcmillió oltványt állítanak így elő. Az abasári csemegeszőlő nemke- vésbé értékes, mint az aranysárga, messzi földön híres abasári bor. Az is igaz, hogy ezt a falut a szőleje, a bora tette híressé. Azt sem tagadhatja senki, hogy a „babér” nem csupán a férfiaknak, de az asszonyoknak is kijár, hiszen javarészt az ő kezük nyomán adnak termést a Sárhegy alji tőkék. Bagi Jánosnéval, Papp Mik- lósnéval és Puskás Gyulánéval az oltványkészítő tanfolyamon találkoztam. Ök is megtanulták az oltványkészítést, s így most már nincs a szőlőnek olyan munkája, amelyhez ne értenének. Papp Miklósáé m2u8n7_ kaegységet szerzett a múlt esztendőben. Ezen kívül háromezer forintot fizettek ki neki „prémium” címén, s így, amint Számítja, egyedül hat hónap alatt tizenhétezer forintnál többet keresett. Férje a termelőszövetkezetben mint kőműves dolgozik. Nem könynyű a két gyerek mellett a tsz-ben is dolgozni, hiszen, amikor elérkezik a „nagy szezon”, szinte hajnaltól estig lefoglalja minden idejét a szőlő. Pihenést csak a vasárnapok hoznak, amikor férjével együtt felpattannak a zöld Pannóniára és Irány a mezőkövesdi Zsóri fürdő .., Bagi Jánosáé szőlő gondját, baját, hasznát vállalta erre az évre. — Gondolja csak meg, mit jelent másfél hold egy asz- szonynak? — magyarázza, miközben arról beszél, hogy férje Mátrafüreden, az tidülő- ben dolgozik, és így a szőlőmunkát neki kell végeznie. Kötözés, kapálás, permetezés, mind olyan munkák, amelyek bizony nem könnyen mennek egy asszonynak, és csak az a szerencse, hogy odahaza a nagymama, aki meleg ételt főz a családnak, az unókának is. Bagiék szintén motortulajdonosok és tavasszal, nyaranta, férjével együtt a Mátrába járnak, kipihenni a hétköznapok fáradalmait. Puskás Gyuláné húszéves és már három éve asszony. Férje a gyöngyösi AKÖV-nél dolgozik és Atkát- ról hozta saját falujába a menyecskét, — Nehéz volt megszokni Abasáron? A mosolygós arcú, kedves fiatalasszony boldogan mondja, hogy „nem”. Itt a férje, itt alapítottak családot és ahol a „fészek”, ott az otthon! Ez világos, igaz beszéd és így is van ez jól. Puskásnét dicséri az agronómus is. Annak ellenére, hogy lánykorában odahaza inkább szántóföldi, kertészeti munkát végzett, gyorsan megszerette a szőlőt, annak munkáját is. Férje gépkocsivezető és ő maga is szépen keres a szövetkezetben. A pénz pedig mindenkinek jól jön, különösen a fiataloknál, akik most vettek házat, most kezdik az életet. ★ Ennyit a három abasári asszonyról, akiknek élete, munkája hasonló a többi négyszázéhoz. Néhány nap múlva, amikor nyílik már a tavasz, bizony alig lehet idebent találkozni velük a faluban, de most még jut idő tanulásra, beszélgetésre, sőt, szórakozásra is. Elvégre farsang van és farsang háromnapos bállal jár, Abasáron is ... Szalay István
