Népújság, 1962. október (13. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-16 / 242. szám

1962. október 16., kedd fVEPÜJSAG 3 Akik méltatlanok a bizalomra • • • Háromlábú kacsa szervek munkáját az ország- gyűléstöl a községi tanácso­kig.’’ Nos. ennek a „továbbjaví- tás”-nak elengedhetetlen felté­tele, hogy a két tanácsválasz­tás között is, bármikor, ami­kor erre szükség van, vissza­hívják azokat a tanácstagokat, akik voltaképpen nincsenek is, — csak papíron. Hogy ne for­duljon elő a bélapátfalvi példa sem, ahol 48-ból, mindössze 25 az, aki rendszeres munkát vé­gez, de a horti, az ecsédi, vagy tiszanánai példa sem! ____ Ak tív, dolgozó tanácstagok­ra és nem statisztikai számok? ra van szükségünk! Gyurkó Géza Atkáron Az atkán Ű) Elet Termelő­szövetkezet baromfitelepén az idén háromlábú kacsa kelt ki az egyik tojásból. Az újszülött „pekinginek” a harmadik lába a farok fölött, hát részén he­lyezkedett el és méretei meg­feleltek a másik két lábnak. A rendkívül ritka szülemény a baromfiudvat kedvence lett. Jó étvággyal evett és harmadik lábát rendszerint legyezőként alkalmazta. A világviszonylaíban is rend­kívül ritka háromlábú kacsa hosszú időn át élt a szövetke­zetben, majd végül hízott ka­csaként az elmúlt napokban a Baromfifeldolgozó Vállalatnál fejezte be életét. .... Mert ilyenek is vannak. Mert lehetnek ilyenek. A hat­vani járás pártértekezletén hangzott el az többek közök, hogy Heréden, Horton, Keséden közel száz olyan tanácstag van, aki megválasztása óta keresz­tül szalmát nem tett a közös­ségért, a választókért, az előle­gezett bizalomért. Vajon csak a hatvani járásban van ez így? A pédla, sajnos, ném speciáli­san helyi jelenség, másutt is tapasztalható, hogy a tanácstag­ság túlnyomó többsége mellett akadnak olyanok — és nem is kis létszámú ez a kisebbség -. akik már régen bebizonyítot­ták, hogy alkalmatlanok a bi­zalomra, de azt is, hogy annak idején a népfrontbizotteágok sem végeztek mindenben ala­pos, körültekintő munkát, a ta- nácsválásztások jelöltjeinek összeállításánál. A hevesi járásban —, ahol a legutóbbi járási tanácsülésen a tanácstagok 90 százaléka je­lent meg, tehát ez a járás jó példa lehetne — a 678 községi tanácstagnak egyharmada ta­lán egyetlenegyszer, az alakuló tanácsülésen vett csak részt. Azóta egyszer sem, egyen sem! Tamaszentmiklóson, Kiskörén alig haladta meg a legutóbbi tanácsülés részvevőinek arány­száma az 50 százalékot. Tisza nánán még a végreha jtó bizott­sági ülések megtartása is gon­dot okoz, — a részvétleQség miatt. Vajon, ezek a példák azt iga­zolják, hogy a tanácsok tó- megkapcsolata nem jó? Azt, hogy a tanácstagok nem, vagy csak alig dolgoznak? Hogy a megválasztottak általában visz- 6zaélnek a megválasztok bizal­mával? Semmiképpen sem. Az, hogy a hevesi járásban egyet­len tanácsülés nem maradt el, hogy a községfejlesztési tervek végrehajtásában más járások­Jobb a dohány minősége — befejeződött a dohánytörés Heves megyében Megyénk híres dohánytermő tájain befejeződött a dohány­törés. Több mint 1200 holdról takarították be ezt a jelentős ipari növényt A dohányos szakemberek véleménye sze­rint az idén lényegesen jobb a dohánylevelek minősége, mint az elmúlt három év bármelyi­kében. Kedvező képet mutat, hogy a világos dohánylevelek mintegy 33 százalékát teszik az össztermésnek. A termés- eredmény mennyisége sem maradt alul az elmúlt évinek, és a holdankénti átlagtermés körülbelül hét mázsa. Kedvező­en hatott az Idei termésered­ményekre a dohányültetvények sokrétű és gondos művelése, amelynek következtében az idén peronoszpóra-veszély sem volt ezeken a termőtájakon. A dohánylevelek betakarítá­sa után a termelőszövetkeze­tekben azonnal megkezdték a dohánykórók leszállítását. Ez­által a talaj jövő évre történő előkészítése mellett jelentősen törekszenek a peronoszpóra- veszély elhárítására is. —K— Második termését érleli egy szőlőtőke — Késtek a fecskék — Megjelent a Mátrában a tél hírnöke, a gatyásölyv Az erdő és mező világában számos érdekességet lehet meg­figyelni a tartós, száraz őszi idő következtében. Bodony köz­ségben, Kovács András erdész kertjében második termését ér­leli egy szőlőtőke. A kadarka­vesszők tövén már beérett az idei első termés, tetejükön pe­dig — a szeptemberben kibon­tott, erőteljes virágokiból — az elmúlt napokban új fürtök fej­lődték, így egyszerre két ter­mést érlel ez a tőke. Az erdő számos növénye is jellegzete­sen reagál az időjárásra. Több őszi virág tartósan pompázik az erdőben, amely­ből máskor csak néhányat le­het találni.' A Mátra érdekes virága a babakalács —, amely a szárazság jellegzetes' növénye — az idén ellepte fehér szir­maival Galyatető környékét. Az őszi kikirics levél nélküli virágai is gyönyörködtető, Ida szőnyeget alkotnak a hegyvi­dék füves részein. A madárvilág is jellegzete­sen alkalmazkodik az időjárás­hoz. A fecskék itt-tartózkodá- sa szokatlanul elhúzódott. A kellemes őszi idő ugyanis a ro­varoknak is kedvezett és így bőven találtak eledelt maguk körül. A fecskéknek. — mint ahogy más madárféléknek is — az időjárás mellett az élel­miszer-szerzés is befolyásolta itt-tartózkodásuk idejét. Bármennyire is szép az ok­tóberi ősz, egyes madárfajták viselkedéséből már a tél gyors közeledtére lehet következtet­ni. A Mátra és a Bükk vidé­kén megindult a cinege-félék beözönlése az erdőből a lakott területek felé és csoportosan lepik el a faluszéli kerteket. A téli vendégek közül is többen megjelentek. Megérkez­tek a Mátrába a gatyásölyvök, amelyeknek igen korai megje­lenéséből kemény télre követ­keztetnek a környékbeliek. (Kovács) Olvasom az újság­ban, hogy az idén 5500 turista üdült Európa tengerpart­jain, s eszembe jut Széchenyi híres mon­dása: „Tengerre, magyar!” Nos, ami a tengerre hívást illeti, azzal sincs baj, Duna- tengerjáró hajóink ott lobogtatják nép- köztársaságunk cí­meres lobogóját szá­mos tengeren, meg­fogadva ezzel a nagy magyar tanácsát. Tár­sadalmi rendünk .azonban „titokban” Es, ha a híreknek hinni lehet, a dolgozó magyar megfogadja a jelszót és él a lehető­ségekkel is. Az euró­pai tengerpartok üdü-' lói környékén, szik­rázó kék ég alatt, a tenger sós habjai kö­zött a száznyi nyelv között felcsendül im­máron mind gyak­rabban a magyar szó A kilátóból messzire látni Lombhullási ünnepély Várkúton AMINT az azóta megválto­zott időjárás mutatja, talán az utolsó igazán szép októberi nap volt a szombati. A már kora este felkelt telihold ezüst su­gárral szórt be mindent, s be­kukucskált a Várhegy oldalá­ban meghúzódó kis völgybe, a várkúti turistaházba is. Ha nem kellene a számára előírt „égbolti menetrendhez” iga­zodnia, biztosan el is időzött volna itt szívesen, mert szom­baton este Várkúton ünnepel­tek. A természet imádói, a turis­ták így nevezik ezt az őszi összejövetel: lombhullási ünne­pély. A hatalmas erdők fáinak ilyenkor millió színben tün­döklő ruhája csalja ki nagy csoportokban a városlakókat, megcsodálni a pompás termé­szeti tüneményt, s utána nagy tábortűz lobogó lángjai mellett köszönteni az őszt. A Heves megyei turisták vá­lasztása minden évben más menedékházra esik lombhullás idején. Most Várkút volt so­ron, s nem érdemtelenül. Cso­dálatosan szép a turistaház környéke, s még szebbé, han­gulatosabbá tette a közvetlen közelében lobogó tábortűz. Száznál többen ülték körül este nyolc óra tájban a kelle­mes meleget adó máglyát, s énekeltek, emlékeket idéztek, egykori kedves túratársak nó­táit dúdolták az erdők, a fák téli álomba merülésének köze­ledtét ünneplők. Eger, Gyöngyös, a Mátravi- déki Erőmű, de a megye ösz- szes népesebb és kisebb ter­mészetjáró szakosztálya kép­viseltette magát néhány tag­gal ezen az ünnepségen. Régi barátok találkoztak az össze­jövetelen, olyan férfiak, nők, idősebbek és fiatalok, akik évekkel, sőt évtizedekkel ez­előtt kötöttek szövetséget hosz- szú túráik során, az erdők, a természet alapos megismeré­sére. TERMÉSZETES, hogy ilyen ünnepen és találkozáson nem lehet mindjárt a tábortűz elol­tása után nyugovóra térni. Hajnalig tartott a beszélgetés, s a vidám szórakozás, a turis­taház ezúttal túlságosan szűk­nek bizonyuló ebédlőtermében. De néhány órával a hajnali takarodó után ismét talpon volt minden, turista. Űj nap virradt fel, új érdekességgel — a lombhullási ünnepélyre való visszaemlékezést háttérbe szo- ^ rította az Eged-hegy új kilátó­jának avatására készülődés iz- ^ galma. A szombat esti ünnep- ílők délelőtt még hivatalos dol­gokkal foglalkoztak — ezúttal ^rendezték meg a természetba­rátok szokásos évi nagyaktíva- ^ülését —, a gyors ebéd után fazonban a váltakra kerültek a ^csomagok, a kézbe a turista- ^botok és a piros jelzés mentén ínagy csoportok indultak az í Egedre vezető erdei útra. ^ Délután három órakor volt /Sitt a megbeszélt találkozó, ek- ^ korra ért véget háromezer egri ^úttörő nagy harci játéka, s ér­keztek meg nemcsak Vérkút- íról, hanem a közeli erdőségek ?legkülönbözőbb kiránduló he­gyeiről a turisták tömegei. <2 Az úttörők egy csoportja az kj kilátó első emeletén állva a í turistainduló és a DÍVSZ­| -----­Az egri mű: vem \ Szombaton délben Egerbe ^érkezett a híres tudós és ku- í tató, nyugalmazott egyetemi í tanár, dr. Germanus Gyula, 2 hogy előadásával részt vegyen ^az egri múzeumi hetek ünnep­ségein. Szombaton este baráti ^ beszélgetésre gyűltek össze a ^vármúzeumban azok az egriek, jakik Eger művészetével, törté- ínelmével, történelmi emlékei­ével foglalkoznak, s meghallgat­ják Germanus professzor né- ? hány felejthetetlen élményét é külföldi útjairól, í Vasárnap délelőtt került sor induló eléneklésével köszöntöt­te az ünneplőket. Rövid beszé­dek következtek ezután, Csé- pány Ferenc, az Idegenfor­galmi Hivatal vezetője, s Zi- mándi Mátyás, a Heves megyei Természetbarát Szövetség el­nöke adták át és vették bir­tokba a turisták, kirándulók nevében az új építményt, a 23 méter magas, kilátóvá átalakí­tott acél fúrótornyot. A Dobó Istvánról elnevezett kilátó ezután állta ki az igazi teherpróbát. Míg a vendégek egy csoportja az építőknek, az Országos Vízkutató és Fúró Vállalat debreceni kirendelt­ségén dolgozóknak köszönte meg fáradságos munkájukat, vagy hallgatta nagy figyelem­mel a torony eddigi munkássá­gáról szóló történetüket — mások mind feljebb kúsztak a létrákon, s tekintettek végig a szem előtt gyönyörűen kitárult vidéken. AZ ŰJ KILÁTÓBÓL mesz­szire lehet látni. Turistákkal* az idegenforgalom vezetőivel* szakembereivel való beszélge­tés nyomán belátni azt az utat, amely elvezetett a kilátó avatási ünnepségig. De ha kör­vonalakban is, látszik a to­vábbvezető út is az elképzelé­sek alapján. Személyszállító kakikkal ellátott kötélpályá­ról beszéltek már az avatáson megjelentek, s nagyszerű üdülőközpont építése is foglal­koztatja a képzeletet. Hogy mikor lesz ezekből az elképze­lésekből valami, azt még a jö­vő köde takarja. De az 537 méter magasságban felállított torony és környezete olyan nagymértékben megragadta az avatási ünnepség részt vevőit* hogy nem látszik lehetetlen­nek a turisták megmozdulása. Nem jóslás, de lehet, hogy rö­videsen összefognak, s épít­kezni kezdenek. A táj szépsé­ge, a turisták minden szépért kész áldozatvállalása táplálja ezt a reményt — s jó lenne, ha nem alaptalanul ... (W. L.) seumi hetek lége Germanus Gyula professzor előadására a pedagógiai főis­kolán, amelynek címe: Eger a török hódoltság korában — volt- Az előadás után a diákok vet­ték körül a híres tudóst, aki a legnagyobb külföldi, keleti egyetemeken is ismert előadó volt. A múzeumi hetek kedves vendége, feleségével együtt te­kintette meg a várost és a műemlékeket, s bár több elő­adásában szól egri vonatkozá­sú kutatásainak eredményéről, érdekes, hogy először járt a városban. kozhatunk. Itt nem eszik meg a nagy halak a kisebbeket. Nálunk a szervezetlenségnek, a tervezés hibáinak, a vezetők hanyagságának nem egy sze­mély, hanem az egész társada­lom vallja kárát. Ha nálunk konkurrencia lenne, akkor mi­lyen véleményt formálnának a Lenin Kohászati Művek azon részlegéről, amely 51 mangán csúcsbetétet szállított a MÁV Kitérőgyártó Vállalatnak, db amelyből csupán 14-et tudtak felhasználni, a többi selejt volt?! Igen, nálunk nincs kon­kurrencia, de az ebből szárma­zó hajtóerőt hatékonyabban pótolja az egész nép lelkesedé­se és a bizalom. Minden em­ber, aki egy parányi felelőssé­get érez a saját posztján, az tudja, hogy bármi és bárhol történik ebben az országban, az érinti a nemzet életét. Nálunk a „tőke” tulajdonosa a nép. Munkálkodjunk tehát azon, hogy ez a „tőke” egyre gyarapodjék. Az ön és az ön vezetése alatt működő üzem minden egyes dolgozója úgy sáfárkodjék a rábízott javak­kal, hogy a forintok újabb fo­rintokat szüljenek. Ne értsen félre, nem oktat- gatási szándékból vetettem pa­pírra a gondolatokat, csupán folytatni akartam az ön által felvetett problémák boncolga­tását. S gondolom, ha őszinte magához, ha nemcsak szívvel, de ésszel is akarja a jót, az újat, a szebbet és a többet, ön sem juthat más következte­tésre. Üdvözlettel: Laczik János Qly ílt Lmél: egy igazgatóhoz szabad-e Önhöz hasonlóan zsörtölődnünk, amikor a meg­oldásra váró feladatok is hat­ványozottan nagyobbak és egész embert, szíwel-lélekkel végzett munkát kívánnak. A ránk váró feladatok lerá­zása helyett az lebegjen köve­tendő útként a szemünk előtt — az ön és az irányítása alá tartozó vállalat előtt is —, hogy egy gigászi méretekben folyó harcnak vagyunk a katonái és ezt a csatát nem a gyilkos fegy­verek, hanem a bányászok csá­kányai és a munkapadok mel­lett dolgozók igyekezete döntik eL És mikor nyerhetjük meg ,ezt a küzdelmet? Röviden: ha olcsóbban termelünk, mint a kapitalisták. Valamikor azt mondottuk, hogy mindent vetkőzzünk le magunkért — mind külsőleg, mind gondolkodásmódban —, amely valamilyen kapcsolatot teremthet a tőkésekkel. Ma azt mondjuk: ne zárkózzunk el semmitől, amely javunkra vál­hat, ügyünket előbbre viheti. Vegyük át módszereiket, ha a körülményeinknek az megfelel. Mindezektől függetlenül mi megtartjuk elveinket ön azt mondta, hogy nálunk nagyobb lenne a munkalendü- let, az ambíció, a vezetők igye­kezete, ha a vállalatok között létrejönne valamiféle konkür- rencia-szerű vetélkedés- Hát ilyesmivel bizony nem talál­a vezetés színvonalának az emelése és az ön által elismert modernizálást célzó beruházás. De... a modernizálás maga után vonja a termelékenység grafikonjának az emelkedését is — ami ellen ön tiltakozni próbálkozik a „szűk kereszt- metszetre” való hivatkozással —, de... az önköltség alakulá­siban is feltétlenül változást hoz. Nem tudom, mi váltotta ki önből a tiltakozó szavakat. Lehet, hogy a feladatok nagy­sága feletti pillanatnyi elkese­redés, de... egy vezető — főleg ilyen felelősségteljes poszton — nem lehet a hangulatok em­bere- Vagy talán a kényelem...? Irtózik kizökkenni a megszo­kott mindennapi biztonságából, amely a jelenlegi termelési szinten szinte erőkifejtés nél­kül hozott sikert, és nem utol­sósorban ... prémiumot! De mi ezt a fényűzést nem engedhet­jük meg magunknak! Próbál­junk kiszakadni, a szűk kis vi­lágunkból és ne elégedjünk meg a korábbi eredményekkel, azzal, hogy vállalatunk az előbbi években nyereséggel dolgozott. Próbáljunk széle­sebb skálán gondolkozni és gyártmányaink önköltségét sze­rényen összehasonlítani a vi­lágpiaci árakkal. Az kétségtelen, hogy az utób­bi évek soha nem tapasztalt arányú fellendülést hoztak. De („Az I960—1980-as Mű­szakban a nemzeti jö­vedelmet négyszeresére emeljük ... I Az ipari termelést legalább öt­szörösére emeljük. Az ipar termékeiben jussa­nak túlsúlyba a magas technikai kultúrát kép­viselő ágazatok, a gyártási technológiában pedig kövessük és a hazai körülményeknek megfelelően alkalmaz­zuk a világszerte ta­pasztalható fejlődési irányvonalat!” (Irányelvek.) Legutóbb vita kerekedett kö­zöttünk néhány időszerű prob­lémával kapcsolatban. A kér­dések tisztázása elé akadályt gördített a rendelkezésünkre álló rövid idő, ezért most írás­ban folytatom az érvelést. Lehet, hogy már nem emlék­szik a vitánk magvára. ezért megemlítem: Az irányítása alá tartozó vállalat nyereséggel dolgozott az eltelt évek során. A felettesek megelégedéssel nyilatkoztak munkájukról, de az utóbbi hónapokban a nö­vekedő követelményekkel pár­huzamosan itt is, ott is hibát találnak a gyártmányban, vagy a vezetés színvonalában. Azt is elismerte ön, hogy vállalata tekintélyes összegű beruházást eszközölt, de hát mégis •..! Ez a „de” szócska számtalan­szor elhangzott napjaink lázas tevékenységében, de ... a gaz­dasági vezetők zöme elismeri — éppen nemzetgazdasági ér­dekektől vezetve — a maga­sabb követelmények szüksé­gességét. Hogy ez ne vonja maga uián a fizikai munkát végző dolgozók fokozottabb erőkifejtését, ehhez szükséges ban is — hatvaniban, gyöngyö­siben — a tanácstagok járnak az élen — azt igazolja, hogy tanácsrendszerünk szilárd, fej lődik, közéletünk demokratiz­musának egyik biztosítéka. Nos, azonban éppen a de­mokratizmus nevében kell el­gondolkodni azon, hogyan le­hetséges, hogy évek telnek el s azok a tanácstagok, akik nem dolgoznak, akik nem veszik ki részüket a közös munkából akik méltatlanok lettek a vá­lasztók bizalmára, — miért ta­nácstagok még most is. Miéri járási tanácstag például — va­lóban csak példának ez az egy név — a tiszanánai Sallós Ká roly, aki talán, ha kétszer veti részt a járási tanácsülésen mint járási tanácstag? Nerr lehetne, nem kellene leváltani ezeket az embereketés helyükbe másokat, dolgozni akaró, s tudt új tanácstagokat jelölni? Ná­lunk nem örökös sem a képvú selői mandátum, sem a tanácsi tagság. Bizalomért munkát vái a választó, és alkotmányunk törvényeink értelmében bármi kor jogában áll bizalmával együtt a mandátumot, a ta­nácstagságot is megvonni attól aki lényegében már régen megvonta saját magától. Teljesen felesleges és csak statisztikai szépítgetés 678 ta­nácstagról beszélni a hevesi; vagy 740-ről az egri járásban, amikor ezeknek, ha kis része is, de csak papíron tanácstag valójában semmiféle munkál nem végez, még csatk a tanács­ülésekre sem jár el. Az irány elvek a következőket írja: „Szocialista államunk to­vábbfejlesztésének, az egyete mes népi állam kialakításának kulcskérdése a szocialista de­mokratizmus mind szélesebi körű kibontakozása. Tovább ja­vítjuk a népképviseleti elv sze­rint választott államhatalmt

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom