Népújság, 1962. október (13. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-06 / 234. szám

1982. október 6., szombat NÉPÚJSÁG Kongresszusi munkaverseny a termelőszövetkezetekben 110 i»X verttenyes — 212 ifiúnálgi munkacsapat Megyénk ipari és mezőgaz­dasági üzemeiben és gazdasá­gaiban versenymozgalom bon­takozott ki a pártkongresszus tiszteletére. Különösképpen ör­vendetes ez megyénk termelő- szövetkezeteiben, hiszen soha ilyen nagyméretű verseny még nem volt egyetlen évben sem. A párt felhívásához megye- szerte csatlakoztak a tsz-ek, és a termelőszövetkezeteken be­lül a brigádok, munkacsapatok, sőt egyéniek is versenyeznek egymással. Megyénkben mint­egy 110 termelőszövetkezet ne­vezett be a VIII. pártkong­resszus tiszteletére indított versenybe, a megyei pártbi­zottság vándorzászlajáért. Kü­lönösen magas színvonalú munkaverseny bontakozott ki az egri, gyöngyösi és hatvani járásban. Ezekben a járások­ban minden termelőszövetke­zet benevezett a kongresszus tiszteletére indított éves ver­senybe. Ezekben a járásokban a járási tanácsok megfelelően foglalkoznak a versenymozga­lommal, azt rendszeresen ér­tékelik, és erről tájékoztatják a termelőszövetkezeteket. Fel­ajánlások is születtek. Különö­sen kiemelkedik az egri járás termelőszövetkezeteinek fel­ajánlása, ahol elhatározták, hogy 1 500 000 forint termelési értéket állítanak elő terven fe­lül. Ezenkívül több tsz vállal­ta, hogy a rendszeres mezőgaz­dasági munkákat időben és jól elvégzi. Legjobb eredményt értek el eddig a füzesabonyi Petőfi, a gyöngyöshalászi Győ­zelem, a verpeléti Dózsa, a boldogi Béke, a tarnabodi Tárná Gyöngye tsz-ek. Nemcsak a termelőszövetke­zetek között, hanem a terme­lőszövetkezeten belül is nagy a versenykedv. Versenyeznek egymás között a brigádok, munkacsapatok és egyének. Több termelőszövetkezetben alakult „szocialista brigád”, melyek a szocialista brigád cím elnyeréséhez előírt köve­telményeket vállalták. Jó szo­cialista brigád működik a makiári Űj Élet, a verpeléti Dózsa, az egerfarmosi Arany­kalász, a nagyrédei Szőlőskert, a tarnabodi Tarnagyöngye és a tiszanánai Lenin termelőszö­vetkezetekben, amelyek közül már többen augusztus 20-ra el-! nyerték a „Szocialista brigád”; megtisztelő elnevezést, és tel-' jesítették az előírt feladatokat.! Megyeszerte tapasztaljuk,! hogy mind több fiatal tér visz-; sza a termelőszövetkezetekbe, akik szintén lelkesen kapcso­lódnak be a munkaversenybe.; Termelőszövetkezeteinkben több mint 212 ifjúsági munka-; csapat versenyez egymás kö­zött, mintegy 2122 fővel. Külö-; nősen kiválóan működő ifjú-; sági munkacsapat dolgozik a nagyrédei Szőlőskert Tsz-ben.; A boldogi Béke Tsz Zója ifjú­sági munkacsapatát már or-! szagosán is ismerik. A megyei! versenyben egyik legjobb ered-; ményt értéit el eddig, és mél­tán pályázhatnak az első! helyre. ; Segítség, tönkre megyek... : ... kiáltaná a világba az a; Jobb sorsra érdemes kábel-te­kercs, amely Egerben, a Me-! gyei Bíróság és a Dohány-; gyár közötti kis téren ácsorog.; immár több mint egy éve —,! ha egyáltalán kiáltani tudna; így helyette mi szeretnénk né-; hány kérdést feltenni az ille-. tékeseknek, akiknek nevét ho-; mály fedi. ; A gyár dolgozói több mint; egy esztendeje járnak el a; nagy kábel-tekercs mellett.! mely magára hagyva pusztul-- gat, veri az eső, bontogatja! szálait a vihar. vaskerekéi; marja a rozsda. Érdeklődtünk; a postától, nem felejtette-e ott. valaki, — a válasz: nem az; övék. Az ÉMÁSZ sein, vallja; saiátiának. De akkor vajon, kié? Kinek a leltárából hiány-; zik? És ahonnan hiányzik, ott; olyan kis értéknek tartják.- amivel nem érdemes sokat tö-! födni? BT d. --- ■ A KISZ Megyei Bizottsága által indított ifjú traktorosok versenyében is kiv.áló eredmé­nyek születtek. A legutóbbi ér­tékelés alapján első helyen Villongó István, kömlői Május 1 Tsz traktorosa áll. Második helyen Kalmár Ignác, szintén a kömlői Május 1 Tsz trakto­rosa végzett, s a harmadik he­lyezést Bessenyei Béla, a tisza- nánai Petőfi Tsz traktorosa érte el. összességében nézve, a ter­melőszövetkezetek között, de különösképpen a termelőszö­vetkezeten belül kibontakozott verseny már most meghozta gyümölcsét- I Amíg az elmúlt években több termelőszövetkezetben a területek megművelése tekin­tetében rosszul álltak, addig jelenleg azt mondhatjuk, hogy az idén minden földterületet megműveltek. És ehhez nem kis mértékben járult hozzá a kibontakozó versénymozgalom. A verseny folyik tovább, hisz az őszi mezőgazdasági munkáknak egy része még hát­ra van, a kibontakozott ver­seny hajrája még most követ­kezik, s csak ezután lehet vég­leges értékelést adni. A ver­senymozgalmat, a megyei ta­nács és pártszervek, járási szinten a járási párt- és tanács­szervek, a zárszámadás adatai alapján fogják értékelni. De már most megállapítható, hogy termelőszövetkezeteink helyt­álltak a VIII. pártkongresszus tiszteletére beindított verseny­mozgalomban, amely elsősor­ban a termelőszövetkezetek összes jövedelmét, de az egész dolgozó nép jobb ellátását is szolgálja. Székely Ferenc, megyei üzemgazdász ... hogy már a nyugati ha­talmak is kezdik belátni, hogy valamiképpen pontot kell tenni a német problémára, el kell tüntetni a második vi­lágháború maradványait. Most kezd körvonalazódni égy olyan idea a nyugati fő- j városokban is, amely a poli­tikusok gyanúja szerint meg­oldaná a német kérdést. „íme az osztrák példa!” — találja fel a spanyolviaszt dr Thomas Dehler, a Bundestag alelnöke, aki szerint jó lenne egy „jobb időkig” semleges Németországot létrehozni. Le kellene rombolni az NDK po­litikai rendszerét... Még ezt a politikai „jószán- dékot sem kell azonban túl­zottan komolyan venni, mert Dehler szerint is arra lenne szükség, hogy a szövetségi kormány kidolgozzon egy „békülékeny" tervezetei, am.ehiet. a Szovjetunióval és az NDK-val megtárgyalhat... — zár — ./Hiú dent az mtheinséíjért Ugyan már, Igaz­gató úr, miért tetszik rám olyan csúnyán nézni? Ezt érdemiem öntől, pont öntől, akit igazgatómul fo­gadtam? Hallott ta­lán valamit? Mit hal­lott? Majd én elmon­dom, hogy volt! Pa­naszkodni nekem van jogom, biztosítom, zokogni fog. Uram, én szív-ember va­gyok. Lélek férfi. Igazgató úr, ismeri azt a szerencsétlen Dalmát? Nem. Az se baj. Fontos, hogy én ismerem. Könyör- gött. szerezzek neki mosógépet. A felesé­ge mondja, már bele­őrül a nagymosásba! Csak azt ne, csak azt ne! Ugyanis túl sok örült szaladgál a vi­lágban. Ma boldog asszony, napi négy-öt miatyánkot mond ér­tem, hogy megsegít­sen a jóistenke. Bo­csánat, harangoznak, ilyenkor mindig el­mondok egy fohászt. (Mormog.) Amen. Uram, én, az egy­szerű raktáros, akó.r a Vöröskereszt, élete­ket mentek, lelkeket gyógyítok. Kérem, az egész Kocka teret el­láttam gyapjúszövet­tel. Áron alul. Pedig nekem is többe volt. Mennyi idegességbe. Nézze, még most is remeg a kezem. A szí­vem akkor lett oda, mikor egy vég szövet pont a kapus lábára esett, a hónom alól. Remek kapus volt, az isten áldja, fölemelte és azt mondta; kar­társ, leejtette a zseb­kendőjét. Igazgató uram, remélen, nem . ért félre, és nem él vissza bizalmammal. Ez gyónás! Nehogy elküldje azt a szegény embert. Hanem a párját, azt a fiatal jankót, azt azonnal továbbítani. Az ke­verte meg az egészet, szerintem imperialis­ta kém, vagy revizio­nista. De legkevesebb, hogy ferde hajlamú.' Igazgató uram! Az a liliomtipró tegnap engem megmotozott. Mit éreztem, nem tu­dom elmondani. Szi­vem vérzett, lelkem vérzett, otthon várt a Pancsákné a három méter tafotára. Vár­hatta, mellem bimba­járól tekerte le az a hazaáruló! Szegény Pancsákné. egy ilyen jó kuncsaftot cserben­hagyni! Uram, huny­ja le a szemét, csukja be a fülét is, nem va­ló hallani, amit most mondok. Ez a parázna jószág, bűzlő csülkei­vel, habtestem dere­kamnak nevezett ré­szét sem kímélte. Szép ferfipizsamát té­pett le reumás dere­kamról, nézze, még most is hogy ráz a hi­deg. Hátsó részemről lefelé egy árva sub- ler lógott, szegény gyámoltalan subler, az is föláldoztatott. Magánfar-sértés! üvöltöttem a kéjvágyó szemekbe, de ö nem engedett, s még vala­mi papírt is aláíratott velem. Uram, még ír­ni se tud, nekem '•'il­lett szignálni az ok­mányokat! Igazgató úr, most szóljon hozzá! Sírjunk együtt! Rúgjuk ki együtt azt a bitangot. A fiatalt! A fiatalt! Az a másik, az öreg, az egy bűbáj bácsi. Egy szent. Az a békés bölcs mosolya! S a pipája, ami van neki. Aranyos lélek. Nem­hiába az apósom. Ö mindig, ő mindig megértett engem. Nagy S. József i Az aradi vértanúkra emlékezünk Október 6. Gyászos ünnep. 113 évvel ezelőtt ezen a na­pon végezték ki a magyar szabadságharc tábornokait Ará­don. Vértanúk napja. Tragédiájára emlékeztette a nemze­tet, s úgy emlegették ezt a napot, mint második Mohácsot. A hajdani „hivatalos Magyarország” a lemondás, a bu­kás, a tragikus konzekvenciák jegyében emlékezett az aradi tizenháromra. Magyar sorstregécuáról, magyar végzetszerű- ségröl beszéltek, amelynek egyik ipiz dja volt az aradi vérengzés, a „szabadságharc lefejezése'', „Ez a magyar sors, nem lehet változtatni rajta”, „nekünk semmi sem sikerül”, „az ütköző államban minden a nemzet akarata ellenére történik”, „nyugodjunk bele a megváitozhatatlanba”. Ezek voltak azok a tanulságok, amelyeket Ismét megfogalmaztak ezen a szomorú napon. Október hatodika nekünk sem örömünnep. Bukott for­radalomra, sikertelen szabadságharcra emlékeztet bennün­ket, terrorra, megaláztatásokra, történelmünk legszomorúbb eveire. Nem emlékeztethet másra; ha fellapozzuk az 1849-es év krónikáját, a tavaszi hadjárat, Buda bevétele, az ország­gyűlési események, a trónfosztó nyilatkozat, az újabb és újabb katonai sikerek után a vereségek lapjai következnek, s a bukásé. Mégsem beszélhetünk sorstragédiáról. Pedig október 6-a megismétlődött még történelmünk­ben. 1849-ben nem utoljára Kerekedett felül a reakció. De mi arra is emlékszünk, hogy nem teljesedett be Haynau fogadalma: nem sikerült szás; é\ re elvennie népünk kedvét a forradalomtól. Alig hét évtizeddel később a történelem színpadán megjelent új osztály lépett a márciusi ifjak nyo­mába. 1945-ben pedig — még mindig nem telt el a száz év! — ismét, most már mindent megvívó, mindent befejező for­radalomba kezdett ez a nép. Erre is emlékezünk most, amikor tisztelettel adózunk 1849. október hatodika mártírjainak. /gy í* lehet.. így is el lehet intézni a mo­zi és a kultúrház közti nézet- eltérést, helyesebben: így is meg lehet előzni, így is lehet biztosítani a két intézmény termékeny együttműködését. Gyöngyöspatán a kultúrott- honba beköltözik a mozi. Még fel sem épült a kultúrház, máris megszületett a megálla­podás. A művelődésügy helyi felelős vezetői tudják, hogy a mozi a népművelés leghatéko­nyabb eszköze, amely, a leg­több ember érdeklődésére tarthat számot. Éppen ezért biztosítani akarják, hogy az érdeklődő „legtöbb ember” kulturált körülmények között töltse el a filmre szánt két órát. Nem idegenkedtek attól, hogy a kultúra házában biz­tosítsanak nekik helyet. S a Heves megyei Mozi üze­mi Vállalat sem idegenkedett attól, hogy osztozzon a kultúr- házat, illetve most már mozit is berendező gyöngyöspataiak gondjaiban. A vállalat adja a mozihelyiségnek is használt nagyterem négyszáz darab székét, a gépház építé­séhez szükséges félszázezer fo­rintot, s garantálja, hogy rö^ vid időn belül széles­vásznú filmeket is vetíthetnek Patán. Nincs vita azon sem, hogy melyik nap rendelkezik a nagyteremmel a mozi, s me­lyiken a község. Szerdán és szombaton lesz vetítés, vasár­nap délelőtt pedig matiné-mű­sor. — Nem zavarja tehát a község rendezvényeit sem. A mozi havonta fizet bér­letet, a mindenkor érvényben levő rendeleteknek megfelelő­en, s gondoskodik arról, hogy a helyiséget mindig tisztán, iritakarítottan adja át.. Gyöngyöspatán nem vártak arra, hogy a „mozi kontra kultúrház” vitában minden részletre kiterjedő országos szintű döntés szabályozza egyik-egyik fél jogait és köte­lezettségeit. Ügy vélték: vita helyett helyesebb, ha a község lakóinak érdekeit tartják szem előtt. És mikor a kultúrház fel­épül: mozija fs lesz a falunak. Meddő vita helyett széles­vásznú mozi. (K. I.) vők. A gyöngyfűzér ajtók fél­fájának vetett háttal kinn áll a tulajdonos és vészes köny- nyelműség megállni kirakata előtt, mert megkezdődik az al­kudozás. Először azért, hogy bemenj, azután az áruért. A város szédületes idegen- forgalmából él, s szinte látni egy-egy kerületben, hogy kül« földiek érkeztek, mert akkor pergő francia, alkudozó angol* higgadt német, magyar, de hindu és kínai bábéi is hallat­szik, amint körülállnák egy- egy utcai árust. Húsz-huszon-* két éves fiatalok, 30—40 éves emberek évek óta például ké­peslap árusításból élnek. Megálltam én is egy ilyen utcai bazárosnál, nagyon meg­tetszett egy ezüst lánc. Kétezer líra volt az ára. Alkudoztunk. A szóáradatból semmit sem értettem, csak a noteszomra leírt ezer líra mutatta, hogy ha­marosan felére csökkent a ki­szemelt lánc ára. Én makacsul csak az 500 lírást tartottam a markomban, mire a Madonna többszöri emlegetése közben 600-ért ideadta. Rosszul jár­tam. Két asztallal odébb ugyanezt a láncot 400. líráért megkaptam volna. Tizenegy óra lehetett már, mikor befordultam a Via Pa* lazzanipa, az utcánkba, s meg­álltam a sarkon. Csodálatos volt a vörhenyes fényben ját­szó műemlékek, s az idelátszó szökőkutak szinpompája. Ön­feledten álltam, és gyönyör­ködtem. Egyszerre négy nagyon csinos lány fogott közre és egymás szavába vágva magya­ráznak, mutogatnak valamit nekem. Az egyik sírva topor- zékol, de én meg se mukkan­tam. Szerencsére, az egyik úti­társam, aki itt élő ismerőséi­vel jött a szállodába, kimentett szorongatott helyzetemből. — Ha nem jövök, lehet, hogy megtépázzák, kedvesem — mondta a magyar szárma­zású nő, — este ez az. ö piac* cuk (Folytattuk* étvággyal fogyasztottuk el az első olasz ebédet. Eleinte szo­katlan volt a spagetti, az olaj­ban sült hús, de minden fi­nom volt. A pihenést egysze­riben leszavaztuk, mert a két és félórás repülőút senkit sem fárasztott ki, így autóbuszos városnézésre indultunk. Nap­lóm elején szeretném leszö­gezni, hogy az általam bejárt városok műemlékeinek, külse­jének ismertetésére nem vál­lalkozom. Mindezt megtették kiváló útleírók, mű- és építész­történészek, sőt fényképészek, s mégis azt mondhatom, a va- . lóság valahogy más, érdeke­seb, színesebb, s a holt kövek is elevenebbek. Estére zsongó aggyal, élmé­nyek halmazával ültünk le a vacsorához. Aztán felkereked­tünk egy kicsit szétnézni. Kö­zel vagyunk ugyan a híres Termini pályaudvarhoz, mégis Megérkeztünk Rómába. ebben a városrészben csende­sebb az élet. Kevés az üzlet, csak az út-közép forgalma óriási. Az üzletek kirakatai csillognak, különösen a cipő­boltok, mert most itt az arany, ezüst szandál a divat, s ha siép is, csak autóba való vise­let ez. Nem tolongnak a ve­gattuk idegenvezetőnk magya­rázatát, de sokat elmulasztot­tunk belőle, mert figyeltük az óriási Fiat dzsungelt, a szá­munkra rendkívül szokatlan közlekedési orgiát. Penziónk­ban kényelmes, kellemes szál­lás fogadott, s minden ellenke­ző híresztelés dacára kitűnő Óriási repülőtér ez. Róma hatalmas idegenforgalmának lebonyolítására, más repülőte­rek tehermentesítésére építet­ték: az olimpia első napjaiban adták át a forgalomnak. A gumipadlós, modem, rendkívül ízléses, hatalmas csarnok alatt az antik Ostia tengeri kikötő­je pihen. Miközben Róma bel­városa felé tartott autóbu­szunk, egyik oldalról a másik­ra kapkodtuk a fejünket, hali­gondolata hazaszállt. Én vala­hogy a gépen maradtam. El­néztem Menczel Artúrt, a pető- fibányai gépüzemből, Balogh Jánost, a szűcsi X-es akna kül­színi fejtéséről, Cseh Istvánt, a KISZ megyei bizottságáról és Karajcz Gabriellát, a Peda­gógiai Főiskoláról, — akik ösz- szesen sem számlálnak kilenc­ven esztendőt, s lám, most Rómába repülnek. Nagyszerű dolog ez! Itália felé fordult a gép orra. Egyen­letesen húzott a négy óriásmo­tor, s mire észrevettük magun­kat, alattunk valamiféle terep­asztalon, a Duna—Tisza közét láttuk. Mögöttem olasz turis­ták ültek, s mikor megtudták, milyen céllal megyünk hazá­jukba, kezünket szorongatva, a vállunkat veregették, s mind­untalan előkerült pergő mon­danivalójukból a Balaton, Sze­ged, Budapest neve. Csodáltuk alattunk a felhő­ket, amelyek eltakarták a ju­goszláviai tengerpartot, hiszen nyolcezer méter magasságban, 660 kilométeres átlagsebesség­gel haladtunk. A két és fél órás út egyik legérdekesebb pontja — a még soha nem re­pülők számára — a nagyon bőséges reggelizés volt. Közel másfél órába telt, amíg a ké­nyelmes üléseken elénk terített asztalkáról elfogyasztottuk a reggelit. De ekkor már ki is gyulladt a figyelmeztetés: az öveket ■ bekapcsolni, dohányoz­ni tilos. A gép landolt, fel­tűntek Itália partjai, majd hosszasan kanyarogva a beton kifutópályán, megálltunk Fiu- micino repülőterén. Róma, szeptember 17. S Olyan nehéz valamiről, ami ínagyon, nagyon szép — írni. ÍMég a képek sem mondanak fel mindent, amit az emberi '•'szem képes meglátni, magába pfogadni. Mégis megpróbálom Selmondani legalább azt, ho- Pgyan éltünk, mit tapasztal­atunk hét nap alatt Itáliában ... STelj ességről szó sem lehet, egy ^országot, egy népet hét nap íalatt nem lehet alapvetően tmegismerni, ahhoz ott kellene kélni évekig, s gondolom, még rákkor is számtalan olyan ese- tmény keltene kíváncsiságot az ^emberben, amit addig nem lá- Stott., amiről addig nem tudott. £ a turista sok felé nem is jut Pel, mert zsúfolt a program, pmert az ottani utazási iroda i,!magánvállalkozás, $ amit nem gakarnak, azt egyszerűen nem fmutatják meg. De azért van Saz embernek ítélőképessége, fhogy megformálja a maga kü­llőn véleményét... P Sok évvel ezelőtti történe- flernórák jutnak eszembe itt a fVia Palazzani kis penziójának ^teraszán. Róma. Még most sem '■ tudom egészen elhinni, hogy i^itt vagyok, hogy reggel fél tíz­ekor még ott álltam a Ferihegyi ^repülőtéren, most meg már gvégig is néztük autóbuszról ezt fa hatalmas várost. Nem elég llmost a bizonyosság, mindent !ját meg át kell élni, s tudomá- fsul kell venni, hogy itt va- fgyunk mind a negyvennégyen, k A Heves megyeiek hamar fösszetalálkoztak. Kicsit szo­rongva, kicsit csodálkozva ül- ktünk be a dübörgő, hatalmas flL—18-ba, s mindannyiunk

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom