Népújság, 1962. április (13. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-28 / 98. szám

1963. április 28., szómba! NÉPÚJSÁG 51 Hágai o ni ha re Novajon a bírálat pajzsa alatt Ölünk a novaji tsz-elnök irodájában és beszélgetünk. Az asztalon vaskos jegyzőkönyv. Tárgya: Tarái János és Káló Sándor tsz-tagok bejelentése. Szabó Márton, a szövetkezet elnöke, akit szemmel látható­an bánt a dolog, őszintén mondja: — Szókimondásra neveljük mi a tagjainkat, kérem. Ha valakinek fáj valami, bátran bírálhat, elmondhatja pana­szát, nincs nekünk titkolni, takargatni valónk. Hogy van­nak gondjaink, problémáink, hibák is akadnak? Minek ta­gadjam. De lopással, csalással vádolni a vezetőséget, mende­monda, szóbeszéd alapján ... kicsit súlyosnak tartom. Beszél, magyaráz az elnök, magam pedig Tardi János és Káló Sándor „bejelentéseit” nézegetem. Nem kevesebb, mint 11 pontból áll a „vád­irat”. Lopás, csalás, sikkasz­tás tényét meríti ki valameny- nyi. A harmadik vádpont sze­rint Tardiék azzal vádolják a vezetőséget, hogy tavaly csép- léskor elloptak 100 mázsa bú­zát. Aztán meg egynéhány olyan tétel, amelyekért, ha igaznak bizonyulnának, eszten­dőkig lehetne lakni a börtönt Csak néhányat: a vezetőség sertéseket adott el magánosok­nak. Elloptak a tsz pálinkájá­ból. Jogtalanul használják a Zetort stb. Mi is történt hát tulajdon­képpen Novajon? Erre a kérdésre írásos do­kumentum az Egri Járási Ta­nács mezőgazdasági osztáyá- nak vizsgálata. A mezőgazda- sági osztály ugyanis pontról pontra megvizsgálta a váda­kat, kihallgatta az illetékese­ket, a Tardiék által felsora­koztatott tanúkat és megálla­píthatta: a vádak, illetve Tardi és Káló bejelentései nem jelel­nek meg a valóságnak. A két ember kósza hírek és mende­monda alapján szedte, sőt ké­sőbb tudatosan gyűjtötte ösz- sze az állításokat és ennek el­lenére, amikor bejelentéseiket megtették a községi tanácsnál, nyugodt lelkiismerettel merték aláírni a következő záradékot: „... e jegyzőkönyvben foglal­tak valódiságát büntetőjogi fe­lelősségünk tudatában állít­juk.” A száz mázsa búza ügyében például megállapította a vizs­gálat, hogy 1961-ben Barta László tsz-tag volt megbízva a munkák irányításával. Barta feljegyzései szerint 512 mázsa búzát csépeltek el, illetve tisz­títottak ki, a raktáros feljegy­zései szerint viszont 100 má­zsával kevesebbet Barta ak­kor kérte az elnököt, nézzen utána a tévedésnek, aki kész­séggel intézkedett és a mező­kövesdi gabonaraktárba le­szállított termény bizonylatai alapján nyomban kimutatta, hogy valóban 512 mázsa bú­zát tisztított ki a munkacsapat,: annyit is szállítottak el, sőt; ennyi munkáért számolták el; a tagoknak a munkaegységet; is. Barta László e számszaki; hibából eredő tévedésről ak­kor senkinek sem szólott, ha­nem csak 1962 januárjában mondta el egy alkalommal; Naigy Gy. -Jánosnak, de úgy,; hogy „eltűnt a 100 mázsa búza a tsz-ből”. Nagy Gy. János e hírrel Tardi Jánosnak szolgált, aki társával együtt akkor már; szenvedélyesen gyűjtötte a ve-; aetőség elleni mendemondákat. A járási tanács alapos és; minden részletre kiterjedő; vizsgálatán tehát kiderült,; hogy a szóbeszédekből rága-: lomhalmaz gyűlt össze, ame-; lyek csak arra jók, hogy a; szorgalmas és becsületes tagok; bizalmát megingassák a veze-! tőség iránt. A két vádló természetesen szintén megkapta a járási ta­nács vizsgálati anyagát, azon-; ban azzal nem értettek egyet ' Tovább indultak a vélt sik-j kasztások után a Magyar; Nemzeti Bankhoz kutatni, a; népi ellenőrző bizottsághoz, a; megyei tanácshoz, sőt Buda-; pestre is és „jogunk van bí-; rálni” jelszóval ütik-verik tovább is a régen kihűlt vasat. — Így áll hát az ügy, — tár. ja szét karját Szabó Márton, a szövetkezet elnöke s titkolja bár, de leolvasom az arcáról a keserűséget. — Nem ezt érdemeltük — buggyan ki belőle mégis a szó —, hiszen ... Délután a községi tanács el­nökének irodájában találkoz­tunk Káló Sándorral, az egyik feljelentővel. — Mit szól a kivizsgálás eredményéhez, ahhoz, hogy egymás után dőlnek meg a vá­dak? — Mentünk és megyünk to­vább! — vágja ló határozottan. A száz mázsa búzát ellopták. Ezt állítja a tanú, Barta Lász­ló is. — De itt a jegyzőkönyv — mutatja a tanácselnök. — Bar­ta azt vallotta, hogy a száz mázsa búzát senki sem lopta el, tévedés, számszaki hiba történt csupán. Ezt még akkor be is bizonyította a szövetkezet elnöke. Káló Sándor makacsul ráz­za a fejét. — Nem igaz! írás van nálam Bartától, amelyet a vizsgálat után adott, hogy nem ért egyet a vizsgálati jegyzőkönyvvel, a járási tanács véleményével. Néhány perc és megjelenik „a koronatanú”: Barta László. Szemébe mondja ezúttal Káló­nak az igazságot: a száz má­zsa búzát nem lopta el senki. Káló megdöbben egy pillanat­ra, majd szemébe mondja Bar­iénak: miért adtad akkor írás­ba az ellenkezőt, miért bíztat­tál te is, hogy csak menjünk tovább... Most már a minisz­tériumban az ügy. Káló Sándor egyedül marad vádjaival, s most már két ok­távval lejjebb, csendesen hall­gatja a tanácselnök szavait Nézem az embereket, figye­lem az elnököt. Nem fenyege­tőzik, nem csapkod a beszéd­del, tanít, nevel most is. El­gondolkodom. Mit akart ez a két ember, Tardi János és Káló Sándor? Bírálni? A bí­rálat, az igaz elvtársi bírálat szent a mi országunkban. Bün­tetés jár az elfojtásáért. Bírál­ni, a hibákat megmutatni, az igazságot napfényre hozni? — ezt akarták ezek az emberek? De vajon akkor miért nem álltak az ellenőrző bizottság elé (amely, sajnos, gyengén működik ebben a tsz-ben)? A vezetőség elé, vagy éppen a szövetkezet minden gazdája, a közgyűlés elé és ott nyíltan a falu füle hallatára, miért nem sorolták fel a vezetőség ellen mind a tizenegy pontot? Nem bíztak bennünk, saját tag­Daruk emelgetik szaporád terhüket, fagörgetők birkóz­nak az öles bükk-, cser- és fenyőtörzsekkel. Vonatfütty, zakatolás. Putnok felé „húz­nak” a mozdonyok, vagy rön- kös szerelvények érkeznek ide az Északmagyar országi Fűrészek felnémeti telepére, az anyagtérre. Állandó a zaj, a mozgás, a munka. A Szov­jetunióból, a szocialista or­szágokból érkeznek a meg­munkálásra váró szállítmá­nyok, s indulnak szaporán visszafelé frissen megrakott termékekkel. Elviszik a fel­németi munkások hírét messzi országokba, idegen tá­jakra. ★ MIRKÓCZKI JÓZSEF tu­catnyi esztendeje dolgozik itt. Alig múlt tizenöt éves, mikor először átlépte az üzem kapu­ját. Nem örökölte a nehéz szakmát, nem vette át a fog­lalkozás stafétabotját senkitől — családjában egyetlen, aki erre a mesterségre adta a fe- ját. Nem mondhatnánk, hogy ide húzta a szíve. Kényszerből választott; más szakmát sze­retett volna, s nem is gondolta társaikban sem? Lehet. Eltek bejelentési jogukkal és a já­ráshoz fordultak a vélt igaz­sággal. Ez is járható út. Senki sem szólhat ellene. Hanem amikor a járási tanács gondo­san, időt és fáradságot nem kímélve kivizsgálta az ügyet, akkor ezek az emberek miért nem látják be a megdőlt vá­dak nyomán: félrevezette őket a sok felelőtlen beszéd, a kó­sza hír. Miért nem veszik ész­re, hogy most már rég túlvan­nak a bírálat határán és tisz­tességes, becsületes embereket rágalmaznak? Túl messze jutott már Káló Sándor és Tardi János a jó szándékú bírálat határán, ér­zik, tudják ezt már maguk is, csak most már bántja önérze­tüket, hogy nem az övéké, ha­nem éppen a másik oldalon áll az igazság. Ezért szaladgálnak hát most már fűhöz-fához „új igazságot” keresni. A Káló- és Tardi-ügy Nova­jon már az egész falu ügye lett a józan gondolkodású, szorgal­mas tagok régen látják már. hogy a két embernek nincs igaza. Vannak azonban olya­nok, akik felülnek a rágal­maknak, a suttogásnak és újabb rémhíreket próbálnak terjeszteni. Éppen ezért, nem rejthetjük véka alá az igazsá­got. Káló Sándor és Tardi Já­nos (meg akik a háttérben vannak) ma már rágalomhar- cot vívnak a bírálat pajzsa alatt. Embereket, felelősség- teljes beosztásban levő, a tag­ság, a falu bizalmából élre ál­lított embereket rágalmaznak igazságtalanul. Megpróbálják lejáratni a vezetőséget a tag­ság előtt, megkísérlik a szor­gos munkák idején a dologról elterelni a tagok figyelmét. Ár­tanak a köznek, a szövetkezet­nek, a falunak. Hibáikat be kell látnlok, és ha volt bátorságuk idestova egy esztendőn át rágalmazás­sal, lopással, csalással vádolni embereket, akkor most legyen bátorságuk arra, hogy annak idején majd az egész tagság előtt megkövessók azokat, aki­ket súlyosan megsértettek. Ez a legkevesebb, amit tenni le­het, ezt azonban szinte paran­csolja az emberség, a becsület és az igazság. Káló Sándor és Tardi János nem felejtheti, hogy nemcsak nekik van jo­guk bejelentéssel élni, de a rá­galmakkal vádolt vezetőség is megkeresheti a maga igazát, — a törvény előtt is. Most nemcsak a bejelentőt, de az alaptalanul megrágalma- zottat is védi a törvény. Szalay István Reklámhadjárat a dohányzás ellen A Királyi Orvosi Bizottság nemrégiben nyilvánosságra hozott jelentése alapján, amely beható vizsgálatok után arra az eredményre jutott, hogy a tüdőrák és a dohányzás kö­zött közvetlen összefüggés ta­lálható, az angol kormány nagy propagandahadjáratot in­dított a hohányzás ellen. Körülbelül 400 000 „Veszély” feliratú plakátot osztottak szét az országban. Háromfajta pla­kát készült a következő szö­vegekkel: 1. „Minél többet dohányzol, annál nagyob a kockázat, hogy tüdőrákban, broncnitisz- ben, vagy szívbetegségben halsz meg.” 2. „Az erős dohányosok kö­zül harmincszor annyian hal­nak meg tüdőrákban, mint a nem dohányosok közül.” 3. „Manapság ötször annyian halnak meg tüdőrák következ­tében, mint húsz esztendővel ezelőtt, s ez a szám egyre nö­vekszik. Minél többet dohány­zói, annál nagyobb a kocká­zat!” KözleménY A IV-es számú AKÖV közli, hogy a május 1-i ünnepség felvonulási időtartama alatt az egri taxiállomás gépkocsi­jai az Egri Dohánygyár előtt parkíroznak. A gépkocsikat itt lehet igénybe venni. Kulturáltabb vendéglátást Bélapátfalván Régi kívánsága a bélapát- falviaknak, hogy kulturált szórakozóhelyen tölthessék szabad idejüket, hogy kisven­déglőben étkezhessenek, egy­szóval: a mai igényeknek megfelelő vendéglátás álljon rendelkezésükre. S nemcsak ők kérik ezt, hanem azok is, akik a BUkkön keresztül utazva, megállnak Bélapát­falván, hogy éhségüket, szóró­jukat enyhíthessék. Jogos ez az igény? Feltétlenül. Hiszen a falu­beliek, vágj’ az átutazók, ha betérnek a község italboltjai­ba, — mondjuk, étkezés re­ményében, csaknem hiába ülnek le a viaszos vászonnal borított, vagy régimódi kecs­kelábú asztalokhoz, amelyek­ről lerí: nagyon régen költöt­tek pénzt „modernizálásuk­ra”. A kultúrház előterében, a kizsuppolt ruhatár helyén működik ugyan, egy kis presszó, mellette egy italbolt­szerűség, de ez édeskevés ah­hoz, hogy a lakosság és a ki­rándulók igényét kielégítse. A vendéglátóipar helyzete tehát cseppet sem mondható rózsásnak ebben a községben. Ahogy a bélapátfalviak mond­ják: egyáltalán nincsenek megelégedve a vendéglátó- ipar „bőkezűségével”. Szerin­tük nem sokat tettek azért a* utóbbi időben, hogy bélapát­falvi üzemegységeik valóban modernek, a mai igényekei kielégítőek legyenek. A falu lakói — a kirándu­lókkal egyetemben — azt kér­dik, van-e lehetőség jogos igényük kielégítésére, hogy kulturált környezetben, fehér asztalok mellett, rendben tar­tott helyiségekben pihenhes­senek, szórakozhassanak ad­dig is, amíg a falu összefogá­sából meg nem épül, vagy berendezésre nem kerül a kisvendéglő és a cukrászda? Az Egri Vendéglátóipari Vállalatnál, tudnak a bélapát­falvi problémákról, s már az elmúlt év augusztusában megrendelték az italbolt új felszerelését, azonban a be­rendezés még a mai napig sem érkezett meg. így aztán hiába a jóakarat, maradt min­den a régiben. Remélhetőleg nem sokáig, mert a kirán­duló idény már elérkezett, 9 a bélapátfalviak türelme iS fogytán van, akik sokkal töb­bet várnak a vendéglátóipar­tól, de amíg szert nem tehet­nek kisvendéglőre, vagy cuk­rászdára, a meglevő rendbe­hozásával, a választék bőví­tésével is megelégednének. h. E. Böngészés közben A z ember végigböngészi az újságot, ahogy iiük, először végigfutja a címeket, ízlelget, válogat: melyiket ol­vassam majd el, s melyiket — a világért se. Címek: Ameri­kai holdrakéta kudarc... A finn testvérpárt küldöttsége ... Májustól nem hiánycikk a Munkácsi- és a Duna-televí- zió... Csőmbe ... Feloszlatták az argentin ... Műszaki konfe­rencia ... Annyi érdekes és annyi új, hogy végeredmény­ben egyik sem érdekes és egyik sem új — állapítom meg, amikor hirtelen visszajár az az egyik cím, amit olvastam: „Májustól nem lesz hiány­cikk a Munkácsy- és a Duna- televíziókészülék." Nem lesz hiánycikk. Örü­lök neki. A krumpli, meg a hagyma egyelőre még hiány­cikk, s ennek kevésbé örülök, már csak az asszonyi sirámok miatt is. Hm. Nem lesz hiány­cikk. A televízió. Azért érde­kes. De fene jól élünk már. Ha nem lesz hiánycikk, az más szóval azt jelenti, hogy hiánycikk volt, vagy az ma is. Mármint a televíziókészü­lék, potom ötezerért. Bezzeg úgy húsz évvel ezelőtt — ug­rik bennem a sematikus agitá­D5 Szakma és lélek soha, hogy valaha is a gat- terok, a keretes fűrészgépek mellé kerül. A gatter-csamokban kezdett anyagmozgatóként. S néhány hónap elteltével a gépek köz­vetlen közelébe jutott — má­sodik kisegítőnek, ő igazította a kérges törzsű fákat a kések­hez, az állványokra, hogy a gatterok másik oldalán egyen­letes méretű darabokban tá­vozzanak a gépből. Becsületes, derék fiú volt. Igyekvő, szorgalmas, határo­zott. Két esztendő lepergése után, tizenhét éves korában már önálló gatteros. Gépkeze­lő. Helytáll a posztján az idő­sebb szakik között, akiktől ta­nulta a szakmát, akiknek ta­nácsai vérébe ivódtak, akik a szakmával együtt a hivatásér­zetet is elplántálták benne. Hivatásérzet? A gatteroknál? Nem ismert szakma az övé. „Egyedi”. Gatterosokat a me­gyében nem találni másütt, csak itt Eger felnémeti város­részében. Kevés szó esik ró­luk, akikben e méltatlan „név­telenség” ellenére is él a büsz­keség, hogy ők szeletelik szét fűrészgépeikkel az uráli, szi­bériai erdők vörös fenyőit, a román Kárpátok hatalmas bükk- és csertörzseit, a mor­vái fákat, bútoroknak, parket­táknak, laboratóriumi aszta­loknak, iskolapadoknak, könyv- szekrényeknek ... Mirkóczki József már alig­ha tudná összeszámolni, meny­nyi fát fűrészelt keretes gé­pével, mennyi fatörzset szab­dalt szét eddigi életében. Pe­dig mindössze 27 éves. Szerény ember. Nem nagyon bőbeszédű, ha önmagáról kér­dezik. Inkább fiáról mond sok kedveset, aki most hároméves. És a munkájáról. — Az a szép a mi munkánk­ban — mondja —, hogy látjuk fáradozásunk értelmét. Beér­kezik a fa a csarnokba... Kérge durva, itt-ott görcsös, gancsos, s a súlya is akkora, hogy ketten nehezen mozdít­hatják. Ráeresztik a gatterre ció gondolata, aztán szépen vissza is huppan a helyére: ne bolondozzunk, hol volt húsz évvel ezelőtt Magyaror­szágon televízió. Csak rádió volt. Igaz, hogy legszerényebb tudásom szerint Magyarorszá­gon húsz évvel ezelőtt, amikor pedig már befutottabb „cso­da” volt, mint ma még a tele­vízió: egyáltalán nem volt hi­ánycikk a rádió. Csak a ke­nyér. Meg a hús. Meg a ruha. Meg a cipő. Nem a boltokban: otthon. e hagyjuk a múltat, ma­radjunk a makacs tény- nél, hogy nálunk hiánycikk a Munkácsy, meg a Duna, s nem lesz hiánycikk, s hiánycikk az autó és az még sokáig hiány­cikk lesz. Ezzel a „makacs” ténnyel aztán el lehetne játsza­ni, megforgatni minden oldalá­ról, ismét és újból elmondani, hogy bezzeg azelőtt és bezzeg most... De mit ér az vele, akinek, mert élt a múltban, ép­pen elege van a múlttal, de nincs elege a televízióval, mert nem kapott olyat, ami­lyet szeretett volna, s nem kapott Trabantot se, Moszkvi­csot se... Cc... cccc! Vannak még bajok nálunk. Se hagyma, se televíziókészü­lék, se Moszkvics. És érdekes, és gyönyörű darabként kerüli ki alóla. S akkor már bútor- i nak, szarufának, mindennek' használhatják, azt készítenek; belőle, ami éppen szükséges ...; A munka szeretető hatja át! minden szavát. Mozdulataiból! azonban többet érzek: Mir-! kóczki József munkájában lé­lek van. Alkotó lélek, amely! a szabálytalan formájú, durvái törzsű fákban is azt látja, amii majd készülhet ezekből azi anyagokból. Alkotó lélek,! amely hivatásérzetével párán- ‘ csolja a helytállást, hogy lelki- ismeretes pontossággal végezze; munkáját, selejt és hiba nél-i kül. ★ Korra nem „idős” a felné-i meti fűrészüzem és Mir-Í kóczki József sem mondhatói annak. Erős, fiatal, kitartóí ember. Az a 12 év, amit a! gépek mellett töltött, az ői eddigi élete, része az üzem' történetének. Az üzem törté-< netének, amelynek fejezeteit,' — mint megbecsült, elismert' szakmunkás — felszabadulti alkotó kedvvel írja maga is. Pataky Dezső míg azelőtt — már megint csak ez az azelőtt! — sokkal jobban fájt a hagyma, meg a krumpli, ma, ha felmordulunk is érte, sokkal jobban fáj a te­levízió, az autó, a frizsider, a ruha, az indiai papucscipő... meg a többi. Mások lettek a gondok és a gondok mögött mi magunk is. Nem a létért küzdünk, hanem halászléért prüszkölünk, hogy kevés hagymát tettek bele... Nem azon tanakodunk, hogy mit hoz a holnap, hanem, hogy mikor adja az OTP a kiutalást a televízióra, vagy az autóéi- osztó a kiutalást a Trabantra* nem a miniszterek előszobáit kopogtatjuk napidíjas fogak mazói, s a portásfülkék kilin­csót napszámosi állásért, hat nem az eladó kartárs kegyeit hajhásszuk az indiai papucsci­pőért. 1VT os, jó, tudom, hogy van •*-’ ebben túlzás bőven. Tu­dom, hogy akadnak még szép számmal családok, amelyek nem autóról, hanem lakásról, nem televízióról, hanem ren­des bútorról álmodoznak. Akadnak még családok, ahol igenis gondot jelent a megél­hetés — de egyetlen becsületes dolgozó családot se tudok, ahol gondot jelentene: az élet A holnap biztonsága. Mert ez nem „hiánycikk” nálunk! Gyurkó Géza — SZERDÁN déluán 8 órakor tűz ütött ki Zeli Ja­nes szili almi lakos hálának udvarán. A tűz következtében 15 mázsa alomsza'ma égett el, amelyet gyermekjáték oko­zott. A kár 2000 forint. Dickens a hibás..• William Mabane, az angol utazási-idegenforgalmi szerve­zet elnöke szerint elsősorban Charles Dickens és más angol regényírók felelősek azért, hogy a külföldieknek olyan rossz véleményük van az an­gol időjárásról. Kifejtette, hogy ezen írók könyvei nyomán ala­kult ki a külföldiekben az a nézet, hogy Angliában örökké vastag köd van és folyton esik az eső. Ez árt a turistaforga­lomnak: ezért a hamis néze­tek ellen küzdeni kell — mon­dotta Mabane. WVMMAi testvéri üdvözlet a szocialista országok népeinek!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom