Népújság, 1962. március (13. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-20 / 66. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÍ'I JETEK! AW AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XIII. évfolyam, 66. szám ÁRA: 50 FILLÉR 1962. március 20., kedd Hasai földben örök nyugovóra helyesték Károlyi Mihály hamvait A Nemzeti Galéria gyászdrapériákkal, nemzetiszínű és vörös zászlókkal, Népköztársaságunk címerével ékesített díszcsarnokában ravatalozták fel utolsó útja előtt Károlyi Mihály hazai földre hozott hamvait. Az ünnepien komor, díszes gyászemelvény körül kandeláberek lobogtak, s a ravatal előtt vörös bársony párnán pihentek az elhunyt kitüntetései, amelyeket a nép állama adományozott nagy fiának. Vasárnap reggel fél tíztől, két órán át, ünnepélyes gyászzene hangjai mellett, szakadatlan sorban, vonultak el a ravatal előtt a budapesti dolgozók, az elhunyt régi harcostársai, szülőfalujának, Kápolnának küldöttei, s mindazok, akik szívügyüknek érezték, hogy leróják kegyeletüket a nagy halott emléke előtt. A koszorúkkal elborított ravatal mellett foglalt helyet Károlyi Müiályné, az elhunyt özvegye, valamint leánya és unokája. Jelen voltak a gyászünnepségen az elhunyt régi barátai: A. J. P. Taylor professzor, az oxfordi egyetem tanára, F. M. Wilson írónő, Rev. C. Sinclair, anglikán lelkész, Madame Y. Guyot és Jevgenyija Olhina. A ravatal mellett a fegyveres testületek tagjai álltak őrséget, ötpercenként váltották egymást a díszőrség tagjai. Díszőrséget álltak: Biszku Belő, a Minisztertanács elnökhelyettese, Kállai Gyula a Minisztertanács elnökhelyettese, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Kisss Károly, az Elnöki Tanács titkára, Nemes Dezső, Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, Nagy Dániel, az Elnöki Tanács elnökhelyettese, Czottner Sándor, Incze Jenő, Kisházi Ödön, Losonci Pál, Nagy Józsefné, dr. Nezvál Ferenc, Péter János és' dr. Trautmann Rezső, miniszterek, Veres József, a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának elnöke, dr. Ortutay Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, valamint a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa által a gyászünnepség megrendezésére kiküldött bizottságok tagjai, veteránok* a tömegszervezetek képviselői, Kápolna község küldöttei, a főváros, az ország lakosságának képviselői. Lerótta kegyeletét a ravatal előtt a budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője. Néhány perccel féltizenket- tő után elhalt a gyászzene, s a nagy hazafi virágok erdejétől borított érckoporsóját leemelték a talapzatról. A megemlékezés virágai, a kegyelet koszorúi két hatalmas gépkocsit töltöttek meg. A koporsót a második gépkocsiban helyezték el, a virágok közé. A Kossuth téren már nagy tömegek álltak, s mikor megindult a gyászmenet, amelyben az MSZMP Politikai Bizottsága, az Elnöki Tanács, a kormány tagjai is részt vettek, végig az útvonalon, a járdák mentén a budapestiek ezrei és ezrei sorakoztak, hogy utolsó búcsút vehessenek Károlyi Mihálytól. Tizenkét motoros rendőr díszkísérete mellett indult el a hamvakat szállító kocsi, és mögötte özvegye gépkocsija. Lassú menetben vonult végig a budapestiek sorfala között az autósor az Alkotmány utcán, a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Nagykörúton, a Rákóczi úton és a Mező Imre úton a Kerepesi temetőig. Ott is a búcsúzók ezrei álltak a családi sírbolt előtt, amelyet a fővárosi tanács adományozott a nagy halottnak, s ahová szombaton délután helyezték el fiának, Károlyi Ádámnak hamvait. A munkásmozgalom hőseinek mauzóleuma és a Kossuth mauzóleum közötti síremlék előtt vett végső búcsút Károlyi Mihálytól a magyar nép. A koporsó körül kandeláberek lángját lobogtatta a szél. Egyre áradt a gyászolók tömege a temetőbe, s mind szélesebb gyűrűben vette körül a gyászünnepség színhelyét Félegykor Kállai Gyula, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa által a díszünnepség rendezésére alakított bizottság elnöke állt mikrofon élé, hogy a magyar nép nevében elbúcsúztassa hazánk nagy fiát. Igax, nagy hazafi volt Kállai Gyula beszéde A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, a Hazafias Népfront és az egész magyar nép képviseletében eljöttünk ide, hogy lerójuk tiszteletünket történelmünk nagy alakja, Károlyi Mihály előtt. Károlyi Mihály hamvai hét esztendeig idegenben pihentek. Teljesítve a halott végső akaratát, s özvegye kívánságát, most hazai földben helyezzük örök nyugalomra. Nyugodjék abban a hazai földben, amelytől oly sok évig tartotta távol a kényszerű és önként vállalt száműzetés, s amelyet népével együtt olyan nagyon szeretett. Ez a hely a Kossuth mauzóleum és a munkásmozgalom mártírjai síremlékeinek szomszédságában, szinte jelképe annak a hosszú útnak, amelyet Károlyi Mihály élete során megtett. Károlyi Mihály a magát nemzetfenntartó történelmi osztály, nak tekintő földbirtokos arisztokráciából származott, de korán felismerte osztálya nemzet- vesztő szerepét, szembefordult vele, mert a haza és a nép igaz ügyét akarta szolgálni. Károlyi Mihály igaz, nagy hazafi volt, aki életét a magyar nemzeti függetlenség, a népjölét, a népek közötti béke és barátság érdekében vívott harcban töltötte el. Politikai pályafutása kezdetén gondolkozását a polgári demokratikus célkitűzések jellemezték. Harcolt a reakciós osztrák- magyar monarchia és hazai kiszolgálói, a Tisza Istvánok, Zichyek, Wekerlék ellen az ország függetlenségóért. Megbékélést, barátságot, s a nemzeti egyenjogúság alapján való együttműködést hirdetett _ a Duna-medence elnyomott népei között. Jogokat követelt a népnek, küzdött az általános ges részvételéért az ország po- és titkos választójogért, a litákai életében és a szociális munkások és parasztok törne- reformokért. Szűrébe fogadta a nép Az első világháború idején minden erejével harcol a békéért. Magyaroszág kiválásáért az idegen érdekekért folyó háborúból. Károlyi tevékenysége egyre inkább szembefordítja véle az úri Magyar- országot, amely előbb különcnek, majd osztály- és hazaárulónak tartja. De ahogy távolodott a kiváltságosoktól — úgy közeledett az elnyomottakhoz. Ahogy bezárultak mögötte az arisztokrácia kapui, úgy fogadta be szivébe a nép. Az 1918-as őszirózsás forradalom győzelme után alakult új kormány élére, majd a nép- köztársaság elnökének tisztébe Károlyi Mihály került, aki háborúellenes magatartásával és demokratikus programjával széleskörű népszerűséget vívott ki magának. Az 1918-as forradalom polgári demokratikus forradalom volt, amelyet a magyar népnek meg kellett vívnia, de azon túl is kellett jutnia, hiszen ebben az időben a társadalom bajait a polgári demokrácia — gyógyszereivel meggyógyítani már nem lehetett, ezek a szerek már hatástalanok voltak, mert a történelem a munkásosztály szocialista forradalmát tűzte napirendre. Ez a tény azonban semmit sem vesz él azoknak az érdemeiből, akik 1918 októberében a Habsburg-monarchiával és a feudális-kapitalista renddel szemben, a demokratikus forradalom zászlóját hittel a kezükbe vették. Tettük a magyar történelem, a társadalmi haladás, az igazi hazafiság nagy tette volt. Károlyi személyes példájával is bebizonyította, hogy a polgári demokratikus forradalom céljait őszintén követi: 1919 februárjában saját kezével verte le kápolnai birtokán a földosztást jelző cövelcet; de egyetlen más földbirtokos sem követte példáját. A munkásosztály és szövetségesei küzdélménék eredményeként a polgári forradalom tovább fejlődött, 1919 márciusában hazánkban győzött a szocialista forradalom, mégpedig békés úton. A békés átmenetben jelentős szerepet játszott Károlyi Mihály haza- és népszeretete, humanizmusa is. Belátta, hogy a munkásosztálynak kell átvennie a nemzet vezetését, félreállt, utat engedve a pro- letárhatálomnak. Akkor még nem kristályosodott ki benne az a tudatos meggyőződés, hogy a szocialista forradalom hazánkban is történelmi szükségszerűség, de növekvő ro- konszenwel kísérte a Tanács- köztársaság idején az ország függetlenségére, a nép anyagi és szellemi felemelkedésér'' tett hősi erőfeszítéseket. gi gondok közepette, elviselve a Horthy-fasizmus ellene irányuló hallatlan rágalomhadjáratát — ha térben távol is került a magyar hazától, végleg összeforrt azokkal, akikért mindig küzdött: a magyar munkásokkal és parasztokkal. Hazai tapasztalatai, a fasizmus előretörése Európában, a polgári demokráciában szerzett élményei mély önvizsgálatra indították, Ez az önvizsgálat érlelte meg benne azt a felismerést, hogy csakis a munkásosztály forradalma, a szocialista forradalom, a munkásosztály vezette munkás-paraszt szövetség valósíthatja meg az emberiség, s benne a magyar nép felszabadulását. 193l-ben már fennen hangoztatta: „Nem lehet gátat építeni a folyton hangosabban kiáltó, dübörgő hívás elé, ami árad, mint a víz, száll, mint a levegő, föld és város proletárjai egyesüljetek!... a ti kezetekben van az ország sorsa!” Töretlenül vallja, hogy az „új Magyarországért folyó harcot a Kommunisták Magyarországi Pártja viszi”, s nyíltan kiáltja, hogy „a harc minden frontján engem mindig a dolgozók oldalán fogtok találni.” Károlyi elítéli a nyugati „prókátor” demokráciát, s rokonszenve a szovjet hatalomé lesz. „Ez az első állam — írja a Szovjetunióról —, amely valóban az ipari és mezőgazdasági dolgozókért él és harcol... ott az történik, amit a dolgozók érdeke és akarata diktál.” Mindaz, amiért küsdött, valóságba szökkent Emigrációbeli tevékenysége ezernyi példát szolgáltat arra, hogy ezeket az elveket a gyakorlati politikai munkájában alkalmazta. A magyar uralkodó osztály minden köaeledési kísérletét visszautasította, inkább választotta a sokszor ínséges életet, de meggyőződését soha fel nem adta. írt, levelezett, előadásokat tartott, s tevékenyen részt vett minden nemzetközi és magyar haladó megmozdulásban. Kapcsolatot tartott fenn angol, francia, német, olasz, cseh és más baloldali politikusokkal, de az idegenbe szakadt magyar értelmiségiekkel, munkásokkal, pa- rosztokkal és azok demokratikus szervezeteivel is. Megismerte a világ nagy, haladó szellemeit. Barátságot kötött neves írókkal, művészekkel és tudósokkal. Mint az Emberi Jogok Ligája magyar tagozatának elnöke, tiltakozott a reakció rémtettei ellen, bárhol is fordultak elő. Egyaránt elítélte Sacco és Vanzetti, Sallai és fürst gyilkosait, a harmincas években a nemzetközi szervezetekben harcolt a fasizmus ellen és hirdette az összes haladó erők összefogását a sötétség és az embertelenség ellen. A második világháború alatt is a kommunisták vezette népfront-politika harcosa volt. „Mindenkinek, aki új, haladó Magyarországot akar, a Nemzeti Függetlenségi Front táborában a helye... Földhöz kell juttatnunk a magyar parasztot, biztosítanunk kell a dolgozók jogait, nacionalizálnunk kell a kulcsiparokat, a bankokat, és ki kell irtanunk a fasizmus minden gyökerén’ — vallotta 1943-ban. 1946-ban. amikor a felszabadult ország kormánya hazahívta nagy fiát, Károlyi Mihályt, láthatta, hogy mindaz, amiért életében küzdött — a magyar népi demokrácia talaján valóságba szökkent, 27 évi távoliét után magyar földre lépett — s ez a föld akkor már azé volt, aki megműveli. A hatalom a munkásoké és a pa- rásztoké lett, a nép végrehajtotta az összes demokratikus reformokat ■ és felszámolta- a régi feudális-kapitalista rendet. Az ország visszanyerte nemzeti függetlenségét, s egyre szorosabb kapcsolatokat alakított ki a Szovjetunióval és a szomszédos népekkel. S ami a legfontosabb volt — az új, a kibontakozó f orradalom, amelynek élén minden elnyomott és kizsákmányolt érdekének harcos képviselője, a munkásosztály haladt, egyre inkább szocialista jelleget öltött. A magyar munkások és parasztok őszinte örömmel fogadták Károlyi Mihályt. „Gyógyító hatással volt rám az első találkozás e lelkes tömeggel saját hazámban — mondotta a győri munkásokkal való találkozásáról. — Ügy éreztem magam, mint egy öreg vadász, amikor meghallja a hívó kürtjelet”. — Az országgyűlés ünnepi ülésén köszönti, s érdemeit törvénybe iktatja. Hazatérése után történelmi tapasztalataival nevelni akart, intő szavával a Horthy-rend- szer gyászos szellemi örökségének felszámolására figyelmeztet, s hirdeti a szomszéd népekkel és a Szovjetunióval váló barátságot. Bár már 70 éves elmúlt, elvállalja, hogy a magyar békedelegáció nemhivatalos tanácsadójaként tevékenykedjék, majd két éven keresztül az új Magyarországot képviseli Párizsban. Károlyi Mihály szocialistának vallja magát, s dolgozni akar a szocialista Magyarországért. Hazatértekor összevetve 1918—19-et az 1945 utáni helyzettel, szinte önmagától kérdezi: „Az, amit rrá megpróbáltunk és nem sikerült, vajon sikerül-e most? Most, amikör kedvezőbb helyzetben vagyunk, most, amikor egy nagyhatalom áll Magyar- ország mellett. A jelenlegi vezetőknek bölcsebbeknek kell lenniük, mint mi voltunk, okulniuk kell a mi hibáinkból, meg kell őriznünk hitünket, töretlenül, de illúziók nélkül”. Károlyi Mihály ezen jóakarattal óvó és intő szavait akkor nem szívlelték meg azok, akiknek szólt. Öt magát 1949- ben a személyi kultusz követ- íkezményeként jelentkező törvénysértések mélységesen bántják, s ezért lemond diplomáciai tisztjéről, ismét az emgriációt választja. Mi, akik megszenvedtük a személyi kultusz bűneit és akik felszámoltuk ennek következményeit, megértjük Károlyi Mihály indokait. A kérdésre a történelem már válaszolt: okultunk a múltból; a mások és saját magunk hibáiból is: pártunk elsöpörte a személyi kultuszt, s ma a lenini eszmék világító fényét követve, töretlenül haladunk élőre a szocialista Magyarország építésének útján. Csak sajnálni tudjuk, hogy Károlyi Mihály nem érhette meg azt az időt, amikor Magyarországon teljes fényében tündöädik a szocializmus lenini eszméje s lerakjufc hazánkban a szocializmus alapjait. (Folytatás a 2. oldalon.) Végleg összeforrt g magyar munkásokkal és parasztokkal Mielőtt az antant útterven- ládjávai együtt elhagyta a ha- ciós sereged legyűrték volna a zai földet. Az emigráció évei- munkáehstataat, Karolyi csa- ben — sokszor súlyos anyaA ravatal mellett a fegyveres testületek állták őrséget.
