Népújság, 1961. április (12. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-11 / 84. szám

V MSI. április 11., kedd WipeJ8AG m 3 A fiatalok városa Eichmann A PRESSZÖ-CUKRASZDA fővárosi nívójú és eleganciával berendezett terme telistele fagylaltozó gyermekekkel. A televízió délelőtti műsora von­zotta ide a gyermeksereget, akik megszokottan, otthonosan mozognak a felnőttek szórako­zási helyén. Ez az egyetlen kazincbarci­kai kép is, sok más gondolat» képet vetít elém. Egyszer azt, hogy még alig két éve, hogy e hatalmas háztömb helyén ős­lények csontmaradványait ás­ták ki a kubikosok az alapo­záskor. Itt nézegettük hitetle­nül a súlyos mammut.fogakat és a mázsányi forgócsontokat. Míg a másik gondolatom el­visz az én kávéházi ismerke­désemhez, amikor a harmincas évek elején Buchinger Manó- val beültem az egri Széchenyi kávéházba. — Igyál egy kapucínert te is! — mondotta Manó bácsi. Nem mertem kérdezni, hogy mi is az? Elfogadtam. Amikor a pincér elém tette az ismeret­len kapucínert, akkor láttam, hogy az nem más, mint egy barna tejeskávé. De a csésze mellé helyezett kis csomagocs­kával nem tudtam mit kezde­ni. Nézegettem a töröksaokás, mosolygós arcot, és a ..Meinl- vaj”, „Meinl kávé” című feira- tokat a csomagocskán és úgy gondoltam, hogy a vajat még­sem teszem a kávémba. így történt azután, hogy én kese­rűn ittam meg az életem első kávéházi kapucínerét. Meg is jegyezte Manó bácsi: — Te nem szereted a cukrot, elvtársam, pech'" rád férne még egy kis hús. Ügy érzem, hogy ezen a kis elbeszélésein keresztül is mér­hető, hogy mennyit fejlődött a ma embere és a társadalom 30 esztendő alatt a kapucíner- től a presszóig, és mennyit haladt a technika, nem har­minc, de 15 esztendő alatt. KAZINCBARCIKA tíz év­vei ezelőtt kezdett épülni. Ma hét fél kilométeres — vagy hosszabb — utcasor, mintegy négy és félezer, ’közművesített lakással és középületekkel je­lenti egy új emberi település, egy új város születését A múlttal szembeni összeha­sonlítás kell, hogy mindenki­ben felkeltse forradalmasító korunk óriási, előremutató vál­tozásait, annak észrevételét, meglátását, vagyis nemcsak azt, hogy a városépítésnek év­százados idejét a szocialista építés idejének korszaka egy-két évtizedre csökkentette, hanem azt is, hogy ezek az eredmények most, menet köz­ben születnek. Tehát a meglevő perspektíva adása mellett, a lehetőségek ezen a területen is kimeri thetetlenek. Barcikán négyezerkettő— négyezerötszáz család él. A .statisztika ' nem pontos, mivel az összeíráskor több ezren tá­vol voltak az ünnepek miatt a városból. De még így is 20— 22 ezer lélekszárnia tehető a lakosság száma.. A városépítés kezdetekor az ország minden részéből ide sereglett. a de- klasszált emberek tömege. Nincs szándékomban Barci- lcáról szociográfiát írni. Ezt a város történelmének írói el­végzik majd helyettem, csak megállapítom, hogy 1956 után kezdtek a városba letelepedni azok a komoly és felelősségér­zettől áthatott munkaerők, ko­moly, bár fiatal családapák és családok, akik mind erkölcsi­leg, mind egyéb szempontból megbízhatók, feddhetetlenek voltak. MA MAR BARCIKA erköl- csiségébem is stabil, a lazábbak eltűntek, vagy asszimilálódtak. Az utcákon mindenütt jól öl­tözött fiatal házaspárokat lá­tunk sétálni, előttük legalább két gyermekkel (Barcikán ez a divat), de láttam hatgyerme­kes házaspárt is. A város fel­nőtt lakosainak átlagos élet­kora 29—30 esztendő. A lakos­ság fele — tehát közel tízezer — gyermek. Az iskolakötelesek száma két és fél ezer, úgyhogy már a harmadik iskolát kell az idén megépíteni, hogy a jövő év iskolaköteleseit majd be tudják iskolázni. Z-né, Sz. Ilonkával beszél­gettem, aki néhány évvel- ez­előtt került el Inotáról Barci- kára. — Miért jött el hazulról? — Nem akartam ahhoz az emberhez férjhez menni, akit a szüleim nekem szántak. <— Megbánta? ~ Dehogyis! »*- mondja ne­vetve. — Itt férjhez mentem, két szép gyermekünk van, a férjem épitésvezíető, és nagyon boldogok vagyunk. Azt, hogy ennek a fiatal há­zaspárnak remekül berendezett lakása, televíziója Van, nem .volna szükséges, hogy leírjam, mert ez ma már szerte az or­szágban nagyon sokaknak van. De azt le kell írnom, hogy a „mi időnkben’”, a kapitalista . rend’’-ben, nekünk milyen le­hetőségeink voltak...? A férfi — akivel az ünnepek alatt a vonaton utaztamban beszélgettem — nem volt szo­cialista ember, de azt mondta: „Csak egyedül Krisztus tudott a történelem során ennyi hi­tét adni az emberiségnek, mint amennyit a szocializmus nyúj­tani tud.” Az esperesplébánös és a volt tábornok, akik a vasúti kocsi másik felében ültek, a fejüket csóválták és sustorogtak. Minket ez nem izgatott, mert ha nem egészen volt is jó ennek az egyszerű embernek a hasonlata, mégis elgondolkod­tató, hogy az egyszerű embe­rek igen, de a tanult és szemé­lyükben sértett emberek nem gondolkoznak azon, ami végbe­megy a társadalomban és az egész világon. , Egyszer majd menjenek él ezek a hitetlenek Barcikára és nézzék meg ezt a várost. Most nem arról van szó, hogy mennyi kultúrát tud már nyújtani la­kóinak a város, és npm ar­ról, hogy hányféle építési stí­lus bújt elő a városépítés so­rán, még csak arról sem, hogy mennyi Barcikán a párttagok száma, hanem arról, hogy most befejezéshez közeledik a Ve- g'yitechnikum építése és hogy a hét 48 lakásos bérházat az idén kora ősszel átadják a lakóknak, és hogy a elkövet­kező évek során még három és fél ezer lakás épül az új tanácsháza és egyéb középüle­teken kívül. ÉN — ÉS RAJTAM kívül sokan mások — ezen keresztül tudjuk lemérni a szocialista társadalom igazát, és azon a sok-sok ezer önfeledt és bol­dog gyermekarcokon, akiket az ünnepek alatt a barcikai szé­les utcák verőfényében a „fia­talok” városában láttunk. Okos Miklós Önkiszolgáló étterem létesítését tervezik Itgerbcn A megyei tanács kereske­delmi osztálya önkiszolgáló ét­terem létesítését tervezi Eger­ben, a Marx Károly utcában (a Vadászkürt Étterem köze­lében). A színház volt raktárának átalakítása rövidesen megkez­dődik, ott kap helyet az étte­rem. A budapesti XIII. kerületi Vendéglátóipari Vállalat tár­sadalmi munkában segíti az új étterem berendezését, amely az egri Vendéglátóipari Válla­lat kezelésében fog működni. Az új önkiszolgáló étterem re­mélhetőleg már a nyár elején tehermentésíti a többi egri ét­terem zsúfoltságát. A nyári idegen forgalmi szezonban már fényárban úszik az egri Dobó szobor, s a minoriták temploma Az elmúlt esztendőben a Dobó tér átépítésénél a terve­zők gondoltak a Dobó szobor, s a tér egyik impozáns mű­emlék-épületének megvilágítá­sára is. Az elektromos kábe­leket az építkezéskor el is ve­zették a megfelelő helyekre, sőt a templom előtt két szín­házi súgólyuk szerű betonépít­ményt is készítettek a reflek­torok számára. A városi tanács tervei sze­rint a községfejlesztési alapból rövidesen megvásárolják a reflektorokat. Mindegyik haláltábomak egy volt a célja, de jellege szerint elkülönültek. így pél­dául a bergen-belgeni tábor, melynek felszabadulásáról Fréjafon doktor francia nyel­vű könyvéből számolunk be, a deportáltak lassú, de sziszte­matikus elpusztítására rendez­kedett be. Erre utal, hogy a február óta dühöngő tífusz- járvány feltartóztatására sem­mit sem tettek, s felszabadulás előtt, április 9-én elzárták a vizet, semmi élelmet nem ad­tak és később a tábornak szánt kenyér vegyvizsgálata­kor finom üvegszemcséket ta­láltak benne az angol katona­orvosok ... Ma délelőtt, ezekben az órákban áll jeruzsálemi bírái elé. Törhetetlen és golyóálló üvégkalitkában. Hatmillió ember gyilkosa ő. Hatmillió ártatlanul meg­gyilkolt ember életéért kell felelnie. Amikor egy embert megöl­nek, egy szempillantásra megtorpan ötök folyás'ban az idő. Amikor egy ember! megölnek: eggyel több lesz a Földön a gyilkosok száma, s eggyel több az áldozatoké. Akik embereket ölnek i*eg. az emberségét próbálják megölni, az élétnek próbálják magvát szakasztani, nehogy nemzedékek múlva, ivadéka­ikkal benépesedjék a Föld. Akik embereket ölnek, mind félelmük-csinálta gyilkosok, Eichmann véreskezű, sza­dista hóhér. Mért ártatlan embereket vagonokba tömni, felsorakoztatni s a célzógöm­böt tarkójuknak irányítani, megnyomni a ravaszt, pilla­natig tartó cselekvés, egy vil­lanás csak — nem több. Könnyebb kicsavarni a föld­ből az égő fát, könnyebb me­zítelen lábbal izzó parázsra lépni, könnyebb késpengék­kel teli ágyon aludni, mint parancsét adni az ártatlanók kivégzésére, mint meghúzni a gyilkos fegyver ravaszát. De hát minden ember másként vi­seli el tettének súlyát, követ­kezményeit, Milliók gyilkolá­sára, életükkel való kereske­désre csak az képes, akiben szikrányi emberség sincs. Eichmann ilyen személy volt. Gyilkosok legmegátalkodot- tabbja. „Eljött április 15-ének hajna­la. A tábor csendes volt, mint a temető. Még néhány gonosz­képű SS-legény kóborol a fő­úton, pedig azt hittük, mind­nyájan elmentek. Azért jöttek talán vissza, hogy kiirtsák a tábor lakóit? Régóta beszél­tünk már arról, hogy a tábort aláaknázták ... De nem!... Nem ezért tértek vissza! Már nem tudtak elszökni: a tábort felszabadítóink bekerítették. Dél! Ez volt az az idő, ami­kor az éhség a legjobban gyö­tört bennünket, de ma nem éreztük, feszülten figyelütnk. A fenyőktől övezett tábor közelében levő út néhány nap­ja megélénkült ugyan — né­Eichmann bűneinek lajst­roma kötetnyi. De hogy hol vannak gyilkosságainak nyo­mai, hol vannak a tömegsírok — mindet felderíteni nem le­het. Hol dördültek el a gyil­kos fegyverek — arra nincs elég tanú. Hányán lelték ha­lálukat a haláltáborok gáz­kamráiban, krematóriumai­ban — csak hozzávetőlegesen tudjuk. A sírok helyén, a ré­tek füveit már ünnepre fésül­te a szél. annyi tavasz óta. De az emberi lelkiismeret azóta sem nyugodott meg, az em­berek azóta sem felejtettek. A megszámlálhatatlanul ke­vesek, akiknek sikerült visz- szatérniök a halál torkából, móst ótt tanúskodnak a jeru­zsálemi bíróság előtt. Tanú­vallomásaik kötetekét tölte­nek meg. Gideon Hausner izraeli államügyész hét órán át olvassa majd Eichmann vádiratát. S hónapokon át tárgyalják a per anyagát. Fi­gyelemmel kísérjük a róla szóló minden híradást. Ezek­ben a napokban rendkívüli izgalommal figyel az embe­riség Jeruzsálem felé. Tizenhat esztendőn át ku­tatták a világon mindenfelé* háborús bűnös Eichmann nyomát. Neki bűnhődnie kell a kezén száradó gyilkosságo­kért. És bűnhődnie kéQ mindazoknak, akik még sza­badon járrtak-kelnek, akik Eichmann társai voltak, s ma még egyes kormányok véden­cei, Bűnhődnlök kell, mert egyetlen gyilkosság, a fasiz­mus egyetlen gyilkossága sem maradhat megtorlatla- mii... (P. D.) met csapatok, civil fogatok vo­nultak rajta, de most a tavaszi, sápadt napfényben kihalt veit az út. Mindenki, aki még élt, erre szegezte szemét. 3 óra. Szaggatott zörejek hallatszanak az erdő felől, majd két hatalmas harckocsi bukkan elő. A deportáltak kiáltani sze­retnének tébolyodotfr örömük­ben, de csak zokogás tör fel torkukból. A tábor főútjáról hangszó­rókról, talán a világ összes nyelvén sorban felhangzik: „Deportálták! Szabadok vagytok! Szabadok, szaba­dok .. —ts-r. w Április //-e: A koncentrációs táborok felszabadulásának napja 30BK6 Gyuúto: p ^ ^ __ jűí- XtXQQvGr C. * • » » A húsvéti csendet nem zavarta meg a szi­réna rémisztő ugatása... Csupán néhány kiképző SS-legény cirkált a táborban, akik élvezettel nézték, hogyan ugrálnak fel ezek a magyar kölykök, mikor belépnek a szállásukra. A stockeraui táborban húsvét vasárnapja volt. A mosdóban vita és veszedelem, mert mindenki egyszerre akart mosakodni az ün­nep tiszteletére, és a víz csak egy csapon csordogált, abból is vékonyan. Mások meg még mosni is akartak! Hát ez igazán nevet­séges. Két fiú, Laci és Feri, szórakozásból polos­kára vadásznak fekhelyükön. Csak szórako­zásból, mert felesleges komolyan venni őket. Ügysem tudták kiirtani. Legfeljebb abban a naív hitben voltak, hogyha a póloskahullákat odarakják a prices szélére, akkor a többi, az élő, majd elkerüli fekhelyüket. A reggelinél meglepődve vette észre min­denki, hogy 20 deka kenyeret kaptak! Meg is ették azonmód. Csak délben derült ki, hogy ma kivételesen egyszerre kapták meg a napi konzervkenyér adagot, nem úgy mint más­kor. De már akkor késő volt. A német szaká­csok jót nevettek a tréfán. Délben a „gemü- se”_]eves után viszont a szárított krumpliból készült főzelékhez mindenki kapott két deka felvágottat', ünnepi adagként. Micsoda öröm! A felvágottat mindenki levette a főzelék­ről, apró darabokra vágta, és egész délután csemcsegtek rajta. * Este pedig marmaládé. egykilós dobozzal két szakasznak, meg újból két deka felvá­gott. Sajnos, kenyér nem volt már, de ^nél­kül is elfogyott. Fejedelmi német húsvét volt ám 1945 márciusban! Hát még hogyha azt a két cigarettát is hozzászámítanánk, amit a két ünnepi napra is kaptak! Igazán nem szólhatott egy szót sem egyet­len hazájából kihurcolt levente, itt már hon­védkosztban és ellátásban részesült. Másnap, hétfőn azonban a sok jó után csalódva ébredt. Korán reggel sorakozót hir­dettek, pedig most aludtak el. Mert nappal Ugyancsak a két fiú, de éjszaka mind a 822 poloskára vadászott, amik csak pirkadatkor voltak hajlandók elbújni a deszkarepedések­ben. Pont ekkor jött a parancs a sorakozóra. A zászlóalj tagjai csodálkozva vették ész­re, hogy nem századonként tartják meg most a szakásos „népszámlájást”, hanem minden­kinek a tábor főterére kell rohannia, amikor híre futott, hogy fontos parancskihirdetés lesz! Nagyon fontos! Olyan fontos, hogy arra még Bedlényi százados úr, az újonc zászlóalj parancsnoka is teljes díszben megjelent, mellette a tábor német parancsnokával, Jägler SS-főhadnagy- gyal, és a kiképző tisztesekkel. Mindenkin rettenetes izgalom vett erőt. Vajon mit fog mondani a parancs? Vajon mit hoz a követ­kező néhány perc? Mert, hogy hoz valamit, annyi bizonyos! Hiszen a háború lassan vége felé közeledik, mindenki tudta, hogy csak né­hány nap van hátra. Egyesek szerint a szov­jet csapatok már átlépték a nyugati magyar határt, mások szerint még nem. De hogy Ma­gyarország néhány nap múlva teljesen fel­szabadul, abban biztos volt mindenki. Ugyan mit akarhatnak most, hogy így, teljes díszben és apparátussal vonul fel a „díszgárda?” A rettenetes izgalom már-már a tetőfoká­ra hágott, amikor „vigyázz!” kiáltás után a zászlóalj elé lépett Bedlényi százados, egy papírlapot vett elő és átadta azt segédtisztjé­nek: Molnár zászlósnak, kihirdetésre. „A magyar kormány nemzetvédelmi mi- ' niszterének napi parancsa! — hangzott Mol­nár zászlós erőteljes baritonja. Az utóbbi időben hadseregünk fegyelme meglazult. Ez alááshatja harckészségünket és a végső győzelembe vetett szilárd hitünket. A fegyelem meglazulásának tulajdonítható, hogy honvédségünk nem tartja be az előírt tisztelgési formát. Ezért megparancsoljuk, hogy minden fe­lettes, minden pártszolgálatos szigorúan kö­vetelje meg az előírt és Szálasi Ferenc nem- zetvézető testvér által elrendelt tisztelgést, bármikor és bárhol! Elrendelem, hogy minden parancsnok új­ból ismételtesse el a tisztelgési formát, amely a következőkből áll: Ha felettessel találkozik az alantas, úgy három lépéssel előbb jobb karját mereven kartőből előrelendítve szem- magasságáig kell emelnie, miközben hango­san, érthetően, a „Kitartás, éljen Szálasi!” mondatot kiáltja. A kar addig marad tisztel­gési formában, míg a felettes el nem halad három lépésre, s csak akkor helyezheti újból alapállásba. Fenti parancsot minden felettessel ellen­őriztetni fogom és annak be nem tartását szi­gorúan torlom meg. Kitartás! Éljen Szálasi! Kelt Bécsben, 1945. március 27-én. Nemzetvédelmi miniszter.” A parancs felolvasása véget ért. . Bedlényi százados néhány szót fűzött hoz­zá, s azonnal elrendelte, hogy azon a napon, tehát húsvéthétfőn, minden raj foglalkozási tárgya a tisztelgés gyakorlása lesz. A zászló­alj tehát rajokra szakadozott szét és húsvét­hétfőn szállt a hangos „kitartás, éljen Szá­lasi” mondat minden honvéd ajkáról az ég felé, megfelelő jelzőkkel egyetemben. Március 30-án hajnalban menetkész álla­potban kellett újból sorakoznia a négy szá­zadnak. Irány: Linz... Az első éjszakára Kremsbe ért a sereg. Itt minden fegyvert elszedtek a zászlóalj em­bereitől, csupán a századparancsnoknak hagyták meg a revolverét... Azután kifelé a városból, a Duna partjára! Vackoljanak ott le,, ha aludni akarnak. Harmadik napja vánszorgott már a szo­morú menet a Duna partján, a linzi ország­úton. Élelem nélkül, zuhogó esőben. Éjsza­kára a sárba ágyaztak le, s magukra húzott köpenyben bóbiskoltak, miközben az eső szüntelen verte őket.. Hideg szél fújt a folyás irányából, s ők már harmadik napja nem el­tek, csupán reggel kaptak három-három deci forró feketét, cukor nélkül. Végül a negyedik nap reggelén, április 3- án, mégiscsak kapott minden ember egy-egy szelet gyümölcsízt, 4—5 dekát és hozzá egy vékony szelet konzervkenyeret, de azzal a szigorú paranccsal, hogy azt csak délben ehe- tik meg, ebédre... S a nap is kisütött. Sugarai rávilágítottak a csontig lesoványodott, imbolygó csapatra. A kilencedik század élén Gácsi őrmester dik­tálta az ütemet könnyedén, míg a végéről minduntalan felhangzott vitéz Baratány fő­hadnagy üvöltése, nógatása, kocsijából diri­gálva. Dél felé járt, amikor az élről parancs jött, hogy: pihenő. A leventékből immár lefegyverzett hon­védokká vált fiúk leroskadtak a vizes fűre, az út szélére. Mohón kaptak a gyümölcsíz és kenyér után azok, akiknek még megvolt. Morzsázni, csipegetni kezdték, piszkos mar­kukat, sapkájukat a kenyér alá tartva, hogy egyetlen szem kárba ne vesszen. Majszolták, hogy sokáig tartson ... amikor vitéz Bara­tány főhadnagy úr odarobbant és magából kikelve ordítani kezdett. — Piszok, aljas banda! Ki adott maguknak parancsot arra, hogy ehetnek is? Csak pihe­nő volt engedélyezve, és nem zabálás! Pima­szai! Rothadtak volna meg már mindannyi­an! Eltenni a kosztot! Gácsi őrmester! — Parancs! Főhadnagy úr! — ugrott oda Gácsi. *■ — Hozza ide a zsákomat! — Igenis! — s már rohant. . . hozta is az oldalzsákot. Vitéz Baratány kibontja... és kivette .belőle a sonkát és a húsvéti fehér ka­lácsot. Felmutatta. — Akinek ez van, az ehet! — s jóízűen beleharapott a kalácsba, bicskájával faragni kezdte a sonkacsülköt. A század legénysége megdermedve ült. Kimeredt szemmel bámulták az előttük álló alakot, nézték, líiint mozog az ádámcsutkája, amint nyelte a falatokat égymás után, mi­alatt mellette állt Gácsi őrmester, csípőre tett kézzel, és röhögött, röhögött... vitéz Ba­ratány oldalán himbálódzott a revolver, ami­kor nadrágjába törölte bicskáját... Akkor éppen április harmadika volt. .. Utána már április negyedik? követke­zett ...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom