Népújság, 1959. március (10. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-26 / 72. szám
f Ní PC JS A6 1959. március 26., csütörtök SZOKOD1 JÓZSEF: Heves megyei adatok a Magyar Tanácsköztársaság történetéhez (Gyöngyös a két forradalom idején) IX. A Tanácsköztársaságnak szembe kellett néznie az intervenció veszélyével, s egyrészt ez, másrészt az ország belrendjének biztosítása is sürgette a proletárdiktatúra hadseregének létrehozását. A vörösőrség önmagában nem tudta pótolni a hadsereg által képviselt fegyveres erőt. Így az F. Kt. XXIII. sz. rendelete intézkedett a vöröshadsereg megszervezéséről. Az április első felében megindult toborzás során Gyöngyösön is szép számmal jelentkeztek (munkások, diákok stb.). A Vörös Mátravidék lelkes cikkekben ismerteti a vöröshadsereg nagyszerű hivatását: „A hadseregnek kell sakkban tartani az ország belsejében azon elemeket, amelyek nem akarnak, nem tudnak belenyugodni a változhatatlanba...” 88 A cseh, román és szerb intervencióra április 21-én megindult az általános toborzás. Gyöngyösön ezen a napon Nyisztor György és Bokányi Dezső tartottak toborzó beszédeket a főtéren rendezett nagygyűlésen, amelynek hatására újabb jelentkezések történtek a hadseregbe. Elsősorban a város munkásságának magatartása tükrözte azt a felelősségtudatot, amelynek alapján, mint az ország gazdája, köteles annak megvédésére fegyvert is fogni. Ekkor azonban a kibontakozó politikai életet egy újabb ellenforradalmi összeesküvés kísérlete kavarta fel. « Az intervenció megindulásakor a reakció országosan aktivizálódott. A gyöngyösi reakció ismét rémhírekkel lepte el a várost. Erről az alábbi plakátszövegek tanúskodnak, ami a fentire enged következtetni: „Te sötétben bujkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmár! Reszkess!” „A bujkálónak pusztulnia kell!” „Proletárok! A mi ügyünk a világforradalom ügye. A mi győzelmünk a fejlődés győzelme. A mi kitartásunk a haladás ereje, Európa jövője, a ti harcotokban dől el. Ha ti elbuktok, minden idők minden proletárjának . harca válik hiábavalóvá. Az egész világ munkássága benneteket néz. Proletárok! Rajta, fel tehát a mi szent háborúnkra!” 87 A reakció a rémhírter- jesztés mellett az összeesküvés eszközéhez is folyamodott. Azt remélve, hogy nincs messze a Tanácsköztársaság bukásának órája, hogy a vöröshadsereg gyors vereséget szenved. az ellenforradalmi elemek „elhatározták, hogy olyan csoportot szerveznek, amely alkalmas pillanatban felkel és a vörös uralmat fegyverrel veri le”. 88 A szervezkedést Kenyeres János huszárszázados indította el. Segítőtársai, egyéb reakciós elemek mellett, .különösen P. Péri Bonaventura házfőnök és P. Oslay Oszvald teológiai tanár”, ferencrendi szerzetesek voltak. 69 Miután Kenyeres „megfelelő társakra” talált, úgy határoztak. hogy elsősorban a tiszteket és a továbbszolgáló altiszteket szervezik be. A tanács azonban tudomást szerzett erről a kísérletről és ellenlökésként — az országos eseményeket is figyelembe véve — április 24-én elrendelte a tusz-szedést, amelyről a következő közleményt adták ki: „Figyelmeztetés! A hazafias gazdagok egyes helyeken megkísérelték, Hogy az imperialista ellenséggel szövetkezve, a dolgozók Tanácsköztársasága ellen szennyes pénzükön fehérgárdát vásároljanak. Nekik nem volt elég a kizsákmányolás, nem volt elég a négy és fél éves vérontás! Még mindig a proletárok drága vérére szomjaznak. Megjárták. Az ő vérük ömlött. Mi nem akarjuk hinni, hogy ugyanezt városunkban, megyénkben is meg merné próbálni. Mégis, hogy biztosítsuk a rendet, nyugalmat és a proletár- ság uralmát, túszokként vettük a következő polgárokat: 1. Bárha Lipótj 2. Borhy György, 3. Csépány Miklós, 4. Csiba József, 5. Grüszner Jenő, 6. Kemény János, 7. Lehotai János, 8. ösztreicher Dezső, 9. Rósen- feld Emil, 10. Puky Árpád, 11. Somogyi István dr., 12. Tamásy Csépány Pál, 13. Zsiga Aladár, 14. Zrubka Ferenc. Ezeknek' a hajuk szála sem görbül meg addig, míg Gyöngyösön rend és nyugalom lesz, amíg a proletárság uralma ellen valaki merényletet el nem követ. De ha ez mégis megtörténik, érte a túszok életükkel fizetnek. Gyöngyös, 1919. április 24. Forradalmi Törvényszék.”70 A politikai harc és a köz- igazgatási ügyek intézése a legnagyobb határozottság alapján történt. A forradalmi szervek nehézséget nem ismerve, dolgoztak. Emellett, ezzel egy időben, a város dolgozói alulról is igyekeztek a maguk ügyeit, jogos törekvéseit minél előbb megvalósítani. 9. A magyar proletariátus az intervenció és a belső reakció elleni harcban érkezett el május 1-hez. Bár a politikai helyzet rendkívül kedvezőtlen volt, a munkásság mégis nagy lelkesedéssel készült az első szabad, vörös május 1. megünneplésére. A Forradalmi Kormányzótanács május 1-ét állami ünneppé és munkaszüneti nappá nyilvánította: „A Magyarországi Tanácsköztársaság május 1-ét a világ forradalmi proletariátusa nemzetközi egységének emléknapját, a proletárállam ünnepévé avatja. E napon minden munka szünetel.” 71 Gyöngyös dolgozói is nagy igyekezettel készülnek az ünnepre. A Vörös Mátravidék a nagy nap előkészületei közepette így ír: „Huszonkilence- dik május elsejét ünnepli a világ munkássága, az első vörös május elsőt a Magyar Tanácsköztársaság hivatalos apparátusával. A kaszárnyái készenlétek, melyek huszonnyolc május elsőn át állig felfegyverkeztek, hogy megöljenek bennünket, s kiöljék az eszmét, most a mi támogatásunkra, értünk lelkesednek... A mi vágyaink testet öltöttek, a világ vörösödik, s mi vörösek vagyunk és maradunk ...” 78 A főtéren 30 méter hosszú, 18 méter magas, háromrészes diadalkapu hirdeti a proletáruralmat. A diadalkapun ezek a jelszavak olvashatók: „Világ proletárjai, egyesüljetek! Éljen a nemzetközi proletárság! Le a burzsoáziával!” A reggeli zenés-ébresztő után a különböző üzemek, intézmények, hivatalok dolgozói szervezetten vonultak a megtartandó népgyűlésre. Kivonult a diákság is. Az ünnepi beszédet Nemecz József városparancsnok tartotta. A népgyűlés után a Csathó- kertben mulatsággal egybekötött népünnepélyt rendeztek. A város dolgozói ezen a napon is kifejezték lelkes együttérzésüket a proletárdiktatúrával. A míg azonban az esti ^ ünnepség tartott, a meg nem szakadt Kenyeres-féle összeesküvés a megvalósulásba ment át. Alko- nyattájt kezdett lábra kapni a hír, hogy a csehek már Párádon vannak, Egerben győzött az ellenforradalom, s hogy a román csapatok Szolnokról Jászberény felé menetelnek. E hírek alapján az ellen- forradalmi gárda a külső lovassági laktanyában megkezdte a felfegyverkezést. A papságot P. Péry Bonaventura és P. Oslay Oswald képviselte. Május 2-ra virradóra a több száz főnyire duzzadt gárda megkezdte a vörösőrök lefegyverzését. A meglepetésszerű akcióra ellenállást szervezni nem tudtak — amit az is okozott, hogy időközben a vörösőrségbe kétes elemek is beszivároglak —, ezért Nemecz József Budapestre utazott, hogy ' segítséget kérjen. Nemecczel utazott Endrész József is. A Gyöngyösön maradt direktóriumi tagok (Junghancz Ferenc és Nádas Márton) egyezkedni kezdtek a fehérekkel. Kenyeresék azonban nem alkudoztak: a proletárdiktatúrát „eltörölték”, s az országot „függetlenné és szabaddá” nyilvánították. S hogy ennek nyo- matékot is adjanak, azonnal létrehozták a rögtönítélő bíróságot, visszaállították a csendőrséget, s megindították a hajszát a kommunisták ellen. [Tralmuk azonban pün- ^ kösdi királyságnak bizonyult. Nemecz József Gödöllőről (Thausz Vilmos vezetésével) egy 60 tagú büntető különítménnyel indult Gyöngyösre. A hír megelőzte a különítményt, s az ellenforradalmárok — akik tehették — ellenállás helyett a menekülés útját választották. Május 5-én ismét győzelmet aratott a proletárdiktatúra. Több egyént letartóztattak, akik közül hatot a Forradalmi Törvényszék halálra ítélt. A halálos ítéletet Csipkay Albert huszárszázadoson és Welt Ignác kereskedőn végre is hajtották. Kenyeres János, Isse- kutz Lajos, Kemács János és Krupánszky László elmenekült. Az ítéletről a Vörös Mátravidék a következőket írta: „A forradalmi törvényszék rögtönítélő bírósága Welt Ignácot és Csipkay Albert, volt huszárszázadost, azonnal végrehajtandó kötéláltali halálra ítélte, minekutána az ellenforradalmi mozgalomban aktívan részt vettek. Az ítélet ma délután végrehajtatott. Ez szolgáljon például mindenki részére, mert aki csak a legkisebb ellenforradalmi mozgalomra kapható, mindegyikükre ez a sors vár.” (Ugyanebben az időben Egerben és Hatvanban is ellenforradalmi összeesküvés zajlott le, azonban mindkét helyen a proletárhatalmat visszaállították.) 73 Már az ellenforradalmi res- taurációs kísérlet előtt is egyre jobban élénkült a reakció aknamunkája, de május 5-e után ez még csak tovább fokozódott. Az intervenció győzelmének reményében a klerikális reakció és az egyéb levitézlett elemek vad gyűlölettel viseltettek a Tanácsköztársaság iránt. Ahol tehették, szabotáltak, vagy a megfélemlítés eszközétől sem riadva vissza, hatáskörükbe vontak olyan politikailag ingadozó elemeket, akik egyébként a különböző intézményeknél pozíciókat töltöttek be. 1VT övekedett a reakció be- folyása a város kispolgári elemeinek körében. Az értelmiség, hivatalnokság és egyéb kispolgári elemek soraiban erős ingadozási hullám keletkezett, amely legyengítette a proletárdiktatúra tömegbázisát. Jelentős kispolgári tömegek átálltak a reakció oldalára. Megbomlott az eddig egységesnek látszó városi tanács. Waldner Fülöp, Gergely Danó, Weinfeld Lipót és más jobboldali szociáldemokrata és kispolgári elemek magatartása (közömbösség, szembenállás, és a reakcióval való együttdolgozás) csak aláásta, gyengítette a proletárhatalmat. Megbomlott az egység az intézőbizottságban is. Junghancz- nak az ellenforradalmárokkal való egyezkedése és a hatalom ellenállás nélküli átadása, személye kimentése stb., május 5-e után nyílttá tette a már korábban is meglevő ellentétet közte és Nemecz között. Junghancz „mérsékelt” vonala — ahogy a gyöngyösi reakciós elemek ezt mondták — lényegében az ő jobboldali szociáldemokrata lényegéből fakadt, s nem ő „vitte” előre, mint a város polgármestere az eseményeket, hanem őt vitték az események magukkal. Jung- hanczot később le is váltották, s csak július végén került vissza a vezetésbe. J egyzetek: 66. V. M. 1919. április 14-1 sz. idézi: D. Bachó I„ im. ,111. !. 67. Tagyob. 2/17. 68. D. Bachó L. im. 116. L 89. Uo. 117. 1. 79. Uo. 118. 1. és E. A. L. 2343. 71. T. T KI. füzet 11. 1. 72. V. M. 1919. április 29. sz. Idézi: D. Bachó U. im. 120. 1. 73. E. A. L. 2343. és V. !W. 1919. május 7. és Nagy 3. im. 30—31, 8. (Folytatjuk) Hruscsov válasza neves amerikai személyiségek levelére MOSZKVA (TASZSZ). Huszonkét neves amerikai politikus, tudós és gyáriparos nemrég a Szovjetunió washingtoni nagykövetségén kéri ztül levelet juttatott el N. Sz. Hruscsovhoz, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökéhez, az atom- és hidro- génfegyver-kísérletek megszüntetésének kérdéséről. l yanilyen tárgyú levelet intéztek Eisenhower amerikai elnökhöz és Macmillan angol miniszterelnökhöz. A szovjet kormányfő válaszában hangsúlyozza: a Szovjetunió minden erejével arra törekszik, hogy előmozdítsa az atomfegyver-kísérletek megszüntetésének, e halaszthatatlan feladatnák megoldását. A szovjet kormány nagy fontosságot tulajdonít a kísérleti nukleáris robbantások megszüntetéséről szóló "gvezmény megkötésének. A szovjet kormány sokat tett a genfi értekezlet sikeréért. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia küldöttségei — mutat rá Hruscsov — igyekeznek megakadályozni a megegyezést. A genfi értekeidet négyhónapos munka után a nyugati hatalmak álláspontja miatt zsákutcába jutott, s most a megszakítás veszélye fenyegeti. Hruscsov egyetért a levél íróinak véleményével, mely szerint az ellenőrzési rendszernek. amelyet az értekezlet hívatott kidolgozni, reáhsnak kell lennie, hogy „kielégítsen minden ésszerű követelést”. — Szeretnénk remélni — hangoztatja Hruscsov —, hogy a nyug- hatalmak .»égre olyan konstruktív álláspontra helyezkednek, amely lehetővé teszi, hogy megegyezzenek velünk az atomfegyver-k' őrletek egész világra kiterjedő és örök időkre való megszüntetésében. (MTI) A Német Szociáldemokrata Párt titkos okmányokat közölt a német kérdésről BONN (TASZSZ): A Német Szociáldemokrata Párt részleteket hozott nyilvánosságra a nyugati hatalmaknak a német kérdéssel kapcsolatos 1953. évi titkos okmányaiból és a nyugatnémet külügyminisztériumnak ezekre az okmányokra vonatkozó nyilatkozatából. Az okmányok azt bizonyítják, hogy a Német Szövetségi Köztársaság kormánya 1953- ban helyeselte a német kérdés olyan megoldását, amely szerint „egy össznémet szerv létrehozásával egyidejűleg” átmenetileg fennmaradna a Német Szövetségi Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság kormánya. Ez a nyugati diplomaták által kidolgozott terv, (amelyet azonban hivatalosan sohasem terjesztettek elő) előirányozta a két német állam szakaszonkénti újraegyesítését, mint a „legóvatosabb lépést a német újraegyesítés kérdésének megoldására”. A nyugati hatalmak okmányaikban már akkor irreálisnak minősítették a „szabad választások” haladéktalan megrendezését és azt. hogy a „szabad választások” nyomán alakítsanak össznémet kormányt. A Parlamentarisch-Plitisch- er Pressedienst hangsúlyozza, hogy a Német Szövetségi Köztársaság külügyminisztériuma annak idején helyeselte a nyugati hatalmaknak ezt a tervét. Ezzel összefüggésben a Német Szociáldemokrata Párt vezetőségének képviselője hétfőn ismét bírálta a Német Szövetségi Köztársaság kormányát, mert az élesen semleges álláspontra helyezkedett a pártnak a német kérdésre vobaloldali sajtó felhívja a figyelmet arra, hogy Guillau- mat, a francia hadügyminiszter a katonai költségvetés tételeinek 110 milliárd frankos növelését követeli. Az Humanité és a Liberation értesülése szerint a hadügyminiszter azzal kívánja igazolni a katonai költségvetés emelését, hogy negyven- milliárd frank szükséges a hadianyaggyártásra, mert a natkozó, s a napokban ismertetett tervével szemben, xx Mint az MTI berlini tudósítója jelenti, a CDU soraiban nyugtalanságot keltett a szociáldemokraták újabb lépése. A titkos okmányok nyilvánosságra hozatala ugyanis kellemetlen az Adenauer-kor- mány számára, hiszen kiderült, hogy azokat az elgondolásokat, amelyeket most mereven visszautasít, néhány évvé! ezelőtt még helyesnek tarelégtelenné vált az eredetileg erre a célra szánt összeg, húszmilliárd frank kell Algériában a segédszolgálatos egységek fenntartására és ötven- milliárdot igényel a hadifelszerelések modernizálása. Ha a katonai költségvetés tételeinek növelését engedélyezik, 1959-ben a katonai költségvetés összege 1575 milliárd frankró' 1686 milliárd frankra emelkedik. (MTI) tóttá. (MTI) A. francia hadügyminiszter a katonai kiadások növelését követeli PÁRIZS (MTI): A francia frank értékcsökkenése folytán Sajtóértekezlet a kubai földreformról és más politikai kérdésekről MONTEVIDEO (TASZSZ): Az Uruguayban tartózkodó kubai küldöttség sajtóértekezleten részleteket közölt a kubai földreformról. Mendoza, a küldöttség vezetője elmondotta, hogy minden olyan nagybirtokot, amely 650 hektárnál nagyobb kiterjedésű, elkoboznak, 25—65 hektáros parcellákra tagolnak és szétosztják a parasztok között. Ez az intézkedés a külföldi kézben levő nagybirtokokra is vonatkozik. A kubai földek 45 százaléka jelenleg külföldi monopóliumok tulajdonában van. Dulles amerikai külügyminiszter is nagy összegeket fektetett be Kuba és más latin-amerikai országok mezőgazdaságába. Más kérdésekről szólva, Mendoza kijelentette: — Imperialistaellenesek vagyunk, de Irak kilépett a bagdadi paktumból BAGDAD (MTI). Nyugati hírügynökségek egybehangzó ) szerint a bagdadi rádió kedden este közölte, hogy Kasszem tábornok, ira'-: miniszterelnök, sajtóértekezleten bejelentette Irak kilépését a bagdadi paktumból. Az iraki kormánynak erről a döntéséről március 24-én, vagyis azonnali hatállyal értesítették a paktum tagállamait. Időjárásjelentés Várható időjárás csütörtök estig: Délnyugat felől növekvő felhőzet, több helyen, elsősorban Dél- Nyugaton eső, egy-két helyen zivatar. Mérsékelt szél, enyhe éjszaka. A nappali felmelegedés a Dunántúlon kissé csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön nyugaton 15—18, keleten 19-22 fok között. nem kommunisták. Azelőtt az Egyesült Államok katonai missziókat tartott Kubában. Most a kormány felülvizsgálja azokat a katonai egyezményeket, amelyeket az amerikai kormány kötött Batistával. Mendoza elmondotta, hogy Kuba önállóan kívánja fejleszteni gazdasági életét. AszaKAIRÓ (MTI). At Arab Liga politikai bizottsága ülést tartott. Az ülésen az EAK és az Irak viszonyainak kérdésével foglalkoztak. A politikai bizottság megállapított!- hogy az EAK és Irak viszonyának megromlása veszélyezteti az összes arab ország egységét és biztonságát. Ezért a bizottság a következő határozatot hozta: 1: t.sze badkereskedelem hívei vagyunk — mondotta — és eladjuk cukrunkat Csehszlovákiának, Oroszországnak, vagy bármely más államnak, amely jó árat fizet érte. Mendoza hangsúlyozta, Kuba kapcsolatokat kíván létesíteni minden szocialista országgal. (MTI) kell hívni az Arab Liga Tanácsának keretében valameny- nyi tagállam külügyminiszterét. A politikai bizottság az ülés színhelyéül Beirutot, időpontjául pedig március 31-ét javasolja. 2. A politikai bizottság üzenetet intéz minden arab áljam kormányának elnökéhez és felkéri, aiáe'ia fel jószolgálatait az EAK és Irak közötti vita rendezésére, (MT# Kínai tiltakozás az angolok nyaszaiöldi terrorja ellen PEKING (TASZSZ). Az Űj Kína hírügynökség jelenti, az ázsiai-afrikai szolidaritás kínai bizottsága nyilatkozatot adott ki, s ebben támogatja Nyaszaföld és a többi közép-afrikai ország népeinek a nemzeti függetlenségért vívott harcát. A kínai nép — hangsúlyozza a nyilatkozat — felháborodással figyeli az angol gyarmattartók véres megtorló rendszabályait és elítéli az angolok barbárságát. Követeljük, — mondja a nyilatkozat —, hogy az angol gyarmati hatóságok azonnal szüntessék be a vérontást, bocsássák szabadon a nyaszaföldi afrikai nemzeti kongresszus főtitkárát és többi bebörtönzött vezetőjét. Macmillan és kísérete visszaérkezett Londonba lásokat folytattak Eisenhower elnökkel és több más amerikai vezetővel. Az angol miniszterelnök előreláthatólag március 25-én, szerdán nyilatkozott az alsóházban a Párizsban, Bonnban, Ottawában és Washingtonban tett látogatásáról. (MTI) Az Arab Liga politikai bizottságának ülése LONDON (Reuter). Macmillan angol miniszter- elnök és Selwyn Lloyd külügyminiszter kedden este repülőgépen Washingtonból visz- szaérkezett Londonba. Kz angol államférfiak — mint ismeretes — öt napig tartózkodtak Kanadában és az Egyesült Államokban, ahol tárgya-