Népújság, 1959. február (10. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-18 / 41. szám
1359. február 18,. szerda KÉPÚJSÁG 1 Az országút olyan, mint a töltés. Mögötte húzódik meg a falu, mintegy megbújva a messziről kanyargó út aljába.) Az országút másik oldalán messzenyúló síkság, s ott, ahoi az égbolt ráborul a földre, jó idebent, fürge szemmel látni lehet a kanyargó Tiszát őrző füzeseket. Jó oka van megbúj ni a falunak a töltés mögött. Nem mintha idáig eljönne a Tisza — bár ki tudja? — sokkal inkább azért, mert Szabó János bácsi elmondta, ő is, öreg embertől hallotta, 1879-ben Űj- lőrincfalva még a Tisza partján volt, nem is Űj-nak, de Ó-nak, Öhalásznak hívták, nyilván, hogy lakói a halászás .régi és szép mesterségét űzték, ugyan nem a maguk gazdagodására, de legalább gyönyörűségére. Az úr 1879. esztendejében aztán a szőke Tisza ugyancsak megmutatta, hogy tud kegyetlen is lenni: menekült, ki tudott pusztító, fojtogató karjából, s meg se állt addig, ahol Nekem is az öregek mesélték — mondja János bácsi. most az útjelző tábla hirdeti, hogy itt van Üjlőrincfalva a maga ötszázvalahány lakójáéval. Idáig menekült a megmaradott, s lett a falu neve Halász... Aztán, meghogy a szatmári püspökség birtoka volt ez a terület és Saul Lőrinc, az akkori püspök, kapott új nevet is a falu: Üjlőrincfalva. Lassan bizony már egy évszázada ennek, s hogy szó esett, ha ilyen röviden is e kis község történetének egyszáz esztendejéről, történt az inkább csak azért, hogy megmutassuk: vihartlá- tott és edzett nép lakik itt, mint azért, hogy elborongjunk a tűnt idők múlásán. Az is az igazsághoz tartozik még, hogy bármilyen furcsán is hangzik, a szatmári püspökség pusztító, fojtogató karja volt olyan kegyetlen, mint a Tisza árvize, merthogy nemcsak egy esztendőben tette rá kezét a falu életére, mint a szőke folyó, hogy aztán évtizedekig lehessen szörnyűlködni, hanem minden évben, minden nap, a nap minden órájában, hogy az emberek elfeledkeztek a szörnyülködésről, lévén, hogy akkor nem tehették volna mást reggeltől, hajnalig. — Sovány embereit laktak itt — magyarázta a tanácsházán az iménti Szabó János bácsi, aki a 61. évét taposva, sokat megélt és megtanult a múltból, de megannyit a jelenből. Aztán azt is megmagyarázza, hogy mi értetik a sovány alatt: a falu 80 százaléka cseléd volt, napszámos volt, kubikos volt. A megmaradt 20 százalék mondhatta magát telkes-gazdának, de annak is jó része, inkább csak mondhatta, mintsem tényleg az lett volna. Eljárt amellett még „hozzádolgozni'’ egy kicsit... A falu különben takaros, tiszta, de... nem csendes. Pedig télidőben, különösen így,, február közepe táján, utolsókat nyújtózkodik a falu, hogy talpra- ugorjon a tavaszi munkára. No, most' nincs .nyújtózkodás, most talpra ugrott a falu, meg- zsondult, mint a méhkas. A tanácsháza olyan, mintha valami haditámaszpont lenne, ahonnan küldöncök indulnak, hírnökök érkeznek, tanácskozik a vezérkar Hogy mi ez a nagy nekibuzdulás? Hát erről szólnak ezek a jegyzetek, amelyeket az újságíró ceruzája, meg a fényképezőgép lencséje örökített meg jártában-keltében ebben a kis faluban, ahol... Na, de ne vágjunk a dolgok elébe. Egy kis kitérő, hogy minden világos legyen. Kétszáz ember kapott itt földet 1945-ben. Kétszáz reménység szökött szárba, de alig... alig kalászba. Földet kapott a paraszt, de hol volt igaerő, vetőmag, gép, trágya... A hangya szorgalmáról mennyi mindent összeírtak már a tudósok. Nos, ezek a kis fekete testű bogárkák eljöhettek volna ide leckét venni, hogy mi is az az emberi szorgalom. Magunknak, magunkén! Nagy szó ez. Olyan . nagy szó, hogy egyben mindjárt alig megmásítható akadályt is jelentett. Mert a magunkén hihetetlen nehéz volt eredményt elérni, mert a „magunké” valahogy olyan volt, mint a lyukas hordó: bármennyi verítéket hordott bele az emberfia, majd olyan gyorsan folyt ki belőle. összefogni, közösen csinálni, gépet használni,, állami segítséget, hitelt kapni, az kellett volna, de... És megint a „de”: nagy szó volt az a „magunkén, magunknak”, pontosabban az „enyém”. Évek teltek el, míg valamikor 1954. táján ószbe- döbbent néhány paraszt s termelőszövetkezetet alakított. Az első lépést nemsokára két másik követte, s mire mind a három szövetkezet megtehette volna azt a bizonyos harmadik lépést, amely után nemcsak talpra áll, de meg is indul az új forma élet, jött 1956.. . — A kommunisták — mondja nekikeseredve a múlton a tanácselnök —, még október 28-án is fegyverben álltak, elvtárs! Érti?! Még 28-án is segítséget vártunk... Jött is ... jöttek az ellenforradalmárok... Jöttek és a falu néhány hasonszőrű emberével sikeresen széttaposták a fejlődésnek induló zsenge vetést: azok is otthagyták a csoportokat, akik különben már szíwel-lé- lekkel szövetkezeti emberelmek vallották magukat. Hiába, itt nem volt összetartó erő! ★ Jön az ajtón, nagykucsmá- san, vidáman, mosolyogva, s még csak félig türemkedett be rajta, de már lelkesen mutatja fel a belépési nyilatkozatot: — Itt a századik. .. Megvan! Aki mondta, az nem más, mint Bede Béni, kommunista, pártvezetőségi-„tag, akiét hozta,- az ugyan nem volt még akkor a századik (akkor, mikor kint . jártunk, még csak 85 család volt) de a belépőr nyilatkozat gazdája odaír, a papír szögletére: 100. Szállási Ernő megfogadta, hogy a századik belépő lesz, sem előbb, sem utóbb. Aztán mégis meggondolta magát — része volt ebben Bede Béninek is, nem is kevés — és előbb írta alá, de hogy szaván ne fogják, a századiknak vallja magát. Ez az ötven körüli ember, ez a Bede Béni, ez volt a Május 1 Termelőszövetkezet elnöke. Azt tartják róla, hogy csuda kevésbeszédű ember, de amit mond, annak sava van, s főleg következménye. O volt az, aki még az őszön bejött a tanácsra, lerakott az elnök asztalára egy papírt, rajta tizenkét név. — Mi volna ez Béni bácsi? — így az elnök. — Hát ennyien lennénk ... az új szövetkezethez ... Mert újjáalakulnánk ... Ebből a beszélgetésből, a tizenikét tagból újjáalakult szövetkezetből sarjadt ki az új és most már győzhetetlen hajtás, amely minden bizonynyal terebélyes: gazdag gyümölcsöt hozó fává növekszik. ★ Az elmúlt évek alatt a magyar paraszt is megtanulta, hogy mit jelent a nagyüzem. Megtanulta a már jól működő termelőszövetkezetek példáján, megértette a tények igazságából, a szavak, a leírt mondatok agitatív erejéből. Nincs, vagyis csak alig van ma Magyarországon olyan dolgozó paraszt, aki úgy vélekedne a szövetkezeti mozgalomról, mintahegy vélekedtek sokan még néhány esztendő előtt is. Sok víz lefolyt azóta a Dunán is, Tiszán is, de a legkisebb patakon is, s ezeket a „vizeket” tavaszi szél árasztotta, olyan szél, amely nagy táblákon szeret és tud nyargalni, földet pirkasztani, magot nevelni, kalászt ringatni, esőt csepegtetni. A világon mindenütt előre tör a nagyüzem: hol így.. > hői úgy. Amerikában úgy, hogy megeszi a kapitalizmus beszéd, az agitáció, a meggyőzés, minek, hogy munkások menjenek falura magyarázni, hogy régi tsz-tagok győzködjenek, vitatkozzanak azokkal, akik pedig mindezt értik? Minek? Hát mert ennek is sora van! ★ Először is: Egy csomó gazda a tanácsháza előtt. Még nem szövetkezeti tagok, vagy éppen, hogy két-háromnapos tagok csak. Szóba elegyedünk egymással, s jönnek szépen sorban az aggodalmak, amiket hivatalosan úgy szoktak volt elég szerencsétlenül kimondani: felszínre jöttek a problémák. Miért jöttek volna felszínre? Felszínen voltak azok, csak éppen eddig nem néztünk erre a felszínre, hogy leolvassuk belőle, mi a gond. mi az aggály? íme, egy csokorra való belőle. Az egyik szerződött az állammal, már előleget is vett fel a terményre. — ez volt az a bizonyos felszínre jött problémája. Megmondták neki högv annyi baj legyen, most belép, aztán ősszel már esa* > szövetkezetben dolgozik. . Ha van ideje és módja, őszig W. amiért külön munkaegysé «et kap... Adta csak át. ami! íz államnak ígért... — Az .már más — Mondta •i gazda és aláírta a belépési ívilatkczatot. Akinek nincs jószága, annak kell fizetni a 25 százalékot, egyáltalán mi is az a 25 szá■1ék? Megmagyarázták, hogy a bevitt jószágok, szerszámok értékét. - szövetkezet megfizeti tagj nak. levonva belőle 25 Születő tervek a papíron. ÍMÁRKUSZ I.ÁSZLÖ felvételei) itt a századik: mától kezdve márpedig Új- lőrineíalva szövetkezeti község. S nem a biblia, de a szövetkezeti parasztok mondták, hogy ezen aztán a poklok ka» púi sem vesznek erőt... Gyurkó Gé» megbánja pillanatnyi felbuzdulását. _ (Erről a meggondolásról mondta egyébként a tanácsházán a harmadik Bede, a Béla. hogy ő bizony hetvenhétszer is meggondolta, míg döntött, de aztán döntött!) Nagy Józsi bácsi lehuppah a — Beteg ember vagyok én kérem... 63 év a vállamon, — Hisz, ha öt holdam, vagy csak négy volna... Ajniben még úgy eldolgozgathatnék,. ★ Mert nehéz, nagyon nehéz a földet közösbe adni, a földet, amiért már Dózsa fegy- vert fogott, amelyért mindig verítékezett, s amelyen mindig vérzett és dolgozott á szegény paraszt. Nem is igazi gazda, földszerető ember, aki az első halk intésre hanyat-homlok szalad a szövetkezetbe. Nem őszinte dolog az. Meg kell gondolni meg kell annak érni, meg leéli szokni az enyém helyett a miénk ízét, s megtanulni, hogy a miénk az nem más. mint — az enyém... Csakhogy ám most már jó tíz esztendeje volt ideje, módja, kedve ízlelni ezt a szót és érteni, érlelni a dolgozó parasztnak, itt , Űjlőrincfalván is... S úgylátszik, ez a tíz év, ha a falu fája minden ágán nem is egyszerre, de beérlelte a gyümölcsöt, a szövetkezeti mozgalom gyümölcsét 1959. február 16-án, délután 4 órakor falugyűlés volt. Ez a falugyűlés — 133 család, 1900 holddal — mondta ki, hogy százalékot, ami a közös, oszthatatlan alapra megy ... Nyilvánvaló hát, hogy aki nem vitt be jószágot, annak nem is vonnák le 25 százalékot. — Az már más — mondta a gazda és aláírta a belépési nyilatkozatot. Természetesen, így azért na- gyonis felszínesen hat a dolog. Sok-sok vita előzte meg a dók got, amelynek csak egyik, ki- nek-kinek melyik, fontos pontja volt az előbbi és a többi kérdés, amely felmerült ezeken a beszélgetéseken. Hát ez volt az „először is". ★ Másodszor: Dányi Mihállyal kopogtattunk Bede Imre 15 holdas ajtaján. Dányi Mihály azelőtt, ha valami falu dolgáról volt szó, mindig a tanácstagokra várt, mutassanak azok példát, most, hogy tanácstag lett, ezt mondta: — Azelőtt úgy. véltem, hogy ők a tanácstagok, menjenek hát előre, most tanácstag vagyok, azt mondom, hogy jöjjenek utánam. Ebben az utánjövés dolgában járunk Bede Imrénél, aki egy kicsit sértett ember. Mindig élen járt, s nem sok jó szót kapott érte, most megmakacsolta magát, hogy ez egyszer, ha utolsó nem is, de első se lesz a falu sorsának változásán. Leültet, maga is leül az ágy végibe, ott a sógora, Nagy Józsi bácsi is. Az tisztaion a kitöltött belépési nyilatkozat, csak éppen aláírva nincs. — Tudja, elvtárs ... megmondom én őszintén, nem olyan könnyű az enyém után kimondani azt. hogy a mienk... Még nem határoztam, holnap, holnapután, talán egy óra múlva . — tárja szét kicsit tanácstalanul a karját, mint aki fél, hogy egyedül marad, de attól is, hogy oda ragadja a hangulat, ahol talán majd — Tagtársak, szót kérek... Csak amondó vagyok... a kis farmert, hogy nagyobb és mind nagyobb földterülete); válhassanak még jobban gépesíthetővé .. . Nálunk úgy hogy társulnak a gazdák, hogy segít az állam, hogy a sok kis- és középparaszt együttesen művelje meg a nagy táblákat, gondozza a nagyszámú jószágot, de azokat is gépek segítségével, értékesítse közösen tenmelvényeit. így jó, így a helyes, csakis így emelkedhet a paraszti élet kulturális és gazdasági színvonala, de csak így a városi munkásságé is. S mindezt érti, tudja, ha éppen nem is mindig hangoztatja a paraszt. De ha érti, akkor miért nem lép be a szövetkezetbe? De ha érti, akkor minek a székre, úgy hallgatja sósorát, zián maga is hozzáfűzi gon- iolatait. amelyek bizony na- ók óta nem hagyják nyuodni ... — ... mert beteg ember va- yok én. már 63 esztendő van vállamon, meg a gyomrom... ’edig viíágéletemben a kasza olt a legkedvesebb dolgozu zerszámpm, még két esztendeje is három kazlat raktam neg a kaszálón, míg a fiatalok gyet... Dehát, hiába, a betegség ... Nehéz így most a sorsom, 11 holdam van... Ott a oarázda, megyek benne, mi a. fel nem bukom ... Sok már a föld nekem... De ha belépek, megint bajom lesz, kimegy az. erő a karomból, fenéken rúgnak ... Se föld, se kényéi'. Nagy gond.ez, kérem, tessenek elhinni... Dányi Mihály, a tanácstag, a kétnapos szövetkezeti tag magyaráz. Hogy a szövetkezet az öregeknek is tud munkát adni, meghogy SZTK, meg az összefogás... S ha így van egyedül és beteg lesz, akkor mi lesz... Ügy beszél ez az ember, mintha tíz éve enné a szövetkezeti kenyeret... Nagy Józsi bácsi a maga 63 évével bólogat, helyesel, kicsit: lelkesedik is, aztán csak nagyot sóhajt...
