Népújság, 1958. október (13. évfolyam, 213-239. szám)

1958-10-12 / 223. szám

1958. október 12., vasárnap NEPCJSAG 3 Tübpárt-rendszer és demokrácia A KÖZIÉI.FOGASBAN még élő politikai tévhitek egyik legelterjedtebbje a többpárt­rendszer és a demokrácia azo­nosítása. Demokrácia csak ott van — állítják e felfogás hívei —, ahol több párt működik. Ennek az álláspontnak alap­vető hibája az, hogy a demok­ráciának csupán egyik válfa­ját, a burzsoá demokráciát ve­sd figyelembe. A többpárt­rendszer ugyanis csak ennek a demokráciának lényeges jel­lemvonása. S mivel a polgári demokrácia tulajdonképpen csak a burzsoázia diktatúrájá­nak leplezését szolgálja, ezért a kapitalista viszonyok között fennálló többpárt-rendszer egyáltalán nem biztosítja a nép akaratának tényleges érvényre jutását. A többpárt-rendszerre éppen azért van szükségük a tőkés monopóliumoknak, hogy ennek segítségével vezessék félre a dolgozókat. S ha ez a rendszer a haladó mozgalmak, elsősorban a kommunista pár­tok megerősödése következté­ben már nem látszik kedvező­nek a burzsoázia számára, ak­kor minden szívfájdalom nél­kül félredobják és áttérnek — a totális fasiszta diktatúra ke­retei között — az egypárt- rendszerre. így történt ez a két világháború között Német­országban, Olaszországban, Spanyolországban és több más államban. Az Egyesült Államokban több mint egy évszázada két párt, a köztársasági és a de­mokrata párt váltogatja egy­mást a hatalomban. Amikor a tömegek az egyik pártból kiáb­rándulnak, a tőkések a mási­kat helyezik előtérbe, amelyik hatalomra kerülése után lé­nyegében ugyanazt a politikát folytatja tovább. Az amerikai választók jelentős .észe — ál­talában 40—50 százaléka — nem is vesz részt a választáso­kon, mert — mint Goodman amerikai professzor írta köny­vében — „nem látnak semmi­féle kapcsolatot saját érdekeik és a választások eredménye között”. ANGLIÁBAN évszázadokon át a konzervatív és a liberális párt, újabban pedig a kon­zervatív párt és a munkáspárt váltogatják egymást a kor­mányzásban. A politika alap­jában véve itt is mindig ugyanaz. „A jelenlegi kormány lényegében az előző kormány politikájának megvalósítását folytatja ...” — mondotta egy 1954-es beszédében Churchill akkori miniszterelnök. És ahol nemcsak két, hanem több na­gyobb párt is van? Franciaor­szágban a háború után ne­gyed- vagy félévenként válto­gatták egymást a kormányok, állandóan újabb és újabb párt­koalíciók alakultak, de a po­litika mindig ugyanaz maradt. Többpárt-rendszer lehet olyan tőkés államokban is, ahol nem polgári demokrati­kus, hanem fasiszta, vagy fél­fasiszta rendszer uralkodik. Horthy Magyarországában is több párt működött, pedig a Horthy-rendszert azután iga­zán senki sem nevezheti de­mokratikusnak (vezetői ma­guk sem tekintették annak). Dél-Koreában is van néhány párt, bár a nem Li Szin Man pártjához tartozó alelnököt időnként — a „szabad világ” nagyobb dicsőségére — házi őrizetbe veszik, s az elnök né­ha maga sem ismeri kormá­nyának döntését. A tőkés világ számos országában — többek között az USA-ban, Nyugat- Németországban, Törökország­ban, Latln-Amerika jó néhány államában — csak a burzsoá, vagy legfeljebb a szociálde­mokrata pártokat tűrik meg, a haladó mozgalmakat, s elsősor­ban a kommunista pártot, a dolgozók érdekeinek legkövet­kezetesebb képviselőjét viszont üldözik, betiltják, illegalitásba kényszerítik. Ezek a valóságos tények a burzsoá többpárt-rendszerről. ÉS MI A HELYZET a szo­cialista országokban? Mint is­meretes, ezek egy részében, így Kínában, Lengyelországban, az NDK-ban több párt is műkö­dik, más népi demokratikus államokban viszont — köztük hazánkban is — csupán egyet­len párt van. A szocialista de­mokrácia szélessége azonban nem attól függ, hogy egy vagy több párt működik-e abban az országban. Azok a nem kommunista pártok, amelyek ma a szocialista országok egy részében fennállnak, vala­mennyien elfogadják a kom­munista párt vezetését, részt vesznek a népfrontban és a szocializmus érdekében tevé­kenykednek. S így például a választások idején ezek a pár­tok nem folytatnak választási harcot a kommunista párt és egymás ellen, hanem egy frontba tömörülve, egységesen lépnek fel. Nálunk a különböző demok­ratikus pártok évekkel ezelőtt beszüntették működésüket. Baloldali vezetőik azonban Dobi Istvántól, Ortutay Gyu­lától és Bodnár Józseftől, Er­dei Ferencen és Szabó Pálon át Kisházi Ödönig, Harrer Fe- rencig és Parragi Györgyig, valamint demokratikus töme­geik a Hazafias Népfront ke­retében éppoly tevékenyen részt vesznek a közéletben, mint azelőtt. A mi viszonyaink között a népfront megfelelő szervezeti keret, a szocializ­mussal egyetértő pártonkívüli millióknak, s közöttük volt de­mokratikus pártok egykori tö­megeinek a politikai életbe va­ló bevonására. Mi szükség volna hát most ezeknek a pártoknak az újjá­élesztésére? Volna az ilyen lé­pésből valami haszna a dol­gozó népnek? Semmi! S a de­mokratikus pártok volt balol­dali vezetői, tömegei maguk sem kívánnák pártjaik újjá­élesztését, hiszen a népfront- politika teljes mértékben biz­tosítja számukra a közügyek­ben való részvétel lehetőségét. A többpárt-rendszer — mint mondottuk — fennállhat a né­pi demokrácia viszonyai kö­zött is. A fejlődés azonban az egypárt-rendszer felé halad, hiszen amikor a szocialista termelési viszonyok a népgaz­daság minden területén győ­zelmet aratnak, és nem lesz­nek többé kistermelők, amikor a szocialista világnézet telje­sen uralkodóvá válik a nép tudatában, akkor a többpárt­rendszernek semmilyen talaja nem lesz többé. S ha a fejlő­dés efelé mutat, miért tegyünk mi visszafelé egy lépést, ami­kor erre semmi szükség nin­csen? KÉTSÉGTELEN, hogy volna igény viszont párt alakítására olyanok részéről, akik nem hivei a népi demokráciának, a szocializmusnak, hanem visz- sza szeretnék fordítani az or­szág szekerének rúdját a ka­pitalizmus útjára. Bizonyítja ezt; az a tény, hogy 1956. októ­berében napok alatt mintegy 70 párt alakult Magyarorszá­gon. Ha azonban az ilyen pár­toknak szervezkedési szabad­ságot adnánk, ezzel halálos bűnt követnénk el a magyar dolgozók millióival szemben. Hiszen, ha ezek a pártok sza­badon szervezkedhetnének, rö­vid időn belül egy ellenforra­dalmi felkeléssel találnánk magunkat szemben, mert 1956. októbere eléggé bebizo­nyította — a hatalmukat vesz­tett, volt uralkodó osztályok­nak eszük ágában sincs béké­sen belenyugodni a „régi szép idők” letűnésébe. Adjunk hát szabadságot az ellenforradalom idején újjá­alakult Magyar Függetlenségi Pártnak, amely „a magántu­lajdon sérthetetlensége” és „a tiszta, örök magyar polgári de­mokrácia” mellett szállt síkra 1956. októberében? Vagy a Ke­resztény Demokrata Néppárt­nak, melynek követeléseiben szintén olt szerepelt a tőkés magántulajdon védelme? En­gedjük szervezkedni a Magyar Forradalmi Ifjúsági Pártot, amelynek legfőbb szervezője egy nyilas pártszolgólatos volt, s amely Mindszentyt követelte a kormány élére. Vagy talán a demokrácia érdekeit szolgál­ná annak a Keresztény Front­nak a szabad működése, amely programjában a királyság visz- szaállítását és az olasz fasisz­ták mintájára .,hivatásrendek” bevezetését tűzte célul? Az áruló Nagy Imre, amikor engedélyezte e pártok szabad működését, lépésével a népi demokrácia felszámolását segí­tette elő. Azok azonban, akik a magyar nép és nem a volt uralkodó osztályok érdekeit tartják szem előtt, nem lép­hetnek ilyen útra. A TÖBBPÁRT-RENDSZER a mi viszonyaink között reak­ciós, a nép ellenségeinek érde­keit szolgáló követelés. Né­pünk érdekei nem a pártviszá­lyok felélesztését és a fasiszta csoportok szervezkedési sza­badságának biztosítását köve­telik meg, hanem azt, hogy mindéiyt becsületes hazafi, a néphqftalom valamennyi hive az éddiginél is szorosabban tömörüljön a kommunisták ve­zette népfrontban. A* első Icrinés betakarítása Az idén fordult termére a boconádi Petőfi Termelőszö­vetkezet 2 és félhodas szőlő­je. A szőlőt 1955-ben telepítet­ték a tsz tagjai, ezideig gon­dosan művelték és most szü­retelik le a fáradságos munka első gyümölcsét. Nagyszabású Iiaugv'rrsenyt ad Hatvan szülötte, Kocsis Albert hegedűinüvész Hacsaturján, Kreisler és Bar­tók művel szerepelnek. A hangversenyen közremű­ködik Szabó Zsuzsanna zon­goraművésznő is. Konferál Török Gyula, a zeneiskola igazgatója. Nagyszabású hangverseny színhelye lesz október 15-én, szerdán este a hatvani kultűr- ház. Kocsis Albert neves he­gedűművész, a város szülötte, két külföldi turnéja között Bach, Beethoven, Schubert, Hatvanba látogat. Műsorán x Iszákos gyerekek? Nincs abban semmi külö­nös, ha az Egerbe látogató kirándulók be-betérnek a borkóstolókba, hogy végre megizleljék az egri bikavér áhított zamatát. Az azonban eléggé furcsa látványt nyújtott, hogy a na­pokban egy Egerbe kiránduló pesti leányiskola apró, 8—10 éves tanulói lecsukható tete­jű poharakkal és bambis­üvegekkel felfegyverkezve, valósággal megrohamozták a Dobó-téri borkóstolót. Két arra sétáló, nyugdíjas­nak látszó öregúr valósággal kővé meredt a látványra, s egyikük szinte fájdalmas arckifejezéssel mutatott a „kincset” boldogan maguk­hoz szorító gyerekekre. — Ezek a mai fiatalok... már isznak is.,, ilyenekre ta­nítják őket az iskolában... Hirtelen elöntött a méreg. — Gyere csak ide, kislá­nyom — intettem az egyik szőkecopfos, melegítői gye­reknek.- Kinek viszitek a bort?- Kinek? — nézett rám mosolyogva — hát apukánk­nak! Tetszik tudni, nekünk van ám spórolt pénzünk és a Zsuzsi kitalálta, hogy vi­gyünk apukánknak agy kis bikavért kóstolóba. Szemrehányóan fordultam a két öreg felé, de azok — biztosan szégyenkezve — már tavábbálltak. Hát ilyenek ezek a inai fiatalok... (~dy) ■■ 1 tmmmmnmemvrnm 46 ú j belépő A gyöngyösi járás termelő- szövetkezeteiben a harmadik negyedévben is szép számmal jelentkeztek új belépők, ösz- szesen 34 család 46 taggal kér­te felvételét a járás küiönbö- z termelőszövetkeaateibe. A belépő családok 281 holddal növelték a közös területet. NAGY JÓZSEF: „4 háborút elvesztettük“ A magyar országgyűlés 1913 október 17-i ülé­sén gróf Tisza István nagy beszédet mondott, melynek során a következő kijelentést tette: „Nem akarok szemfény­vesztő játékot. Elismerem, hogy amit tegnap Károlyi Mi­hály mondott, az igaz: a há­borút elvesztettük. Elvesztet­tük a háborút, nem azért, mintha nem tudnánk tovább­ra is szívós ellenállást kifej­teni, mintha nem tudnánk az ellenség végső győzelmét drá­gává tenni, de az erőviszo­nyok eltolódása folytán a há­ború megnyerésére nem lehet reményünk és ennek folytán keresnünk kell a békét olyan feltételekkel, amelyeket ilyen viszonyok között ellenségeink elfogadnak.” Juhász Nagy Sándor, a gyű­lés egyik részvevője azt írja, hogy „Tiszának erre a kije­lentésére fagyasztó hideg száll­ta meg a Házat is, az orszá­got is. Mintha kitáruló sírból üvöltene fel valami dermesztő áramlat. A magyar nemzet közvéleménye csak ekkor ju­tott biztos tudatára a rideg valóságnak." Ez a megállapí­tás nem egészen állja meg ilyen formában a helyét. Mái' 1913 nyara óta egyre világo­sabb lett bárki előtt, hogy a háborút a központi hatalmak elvesztették, hogy az USA hadbalépése és az antant-ha­talmak egyre jobban kidom­borodó anyagi fölénye követ­keztében csupán rövid idő kérdése a háború befejezése 1918 nyarán mintegy más­fél millió amerikai katona harcolt Franciaországban, s a technikai fölény is az antant­csapatok oldalán volt. Augusz­tus 8-án bekövetkezett a né­met hadsereg „fekete nap"-ja, amikór a Foch marsai vezeté­se alatt álló antant-seregek áttörték a német állásokat és ezután végeredményben a há­ború végéig szinte megállás nélkül verték, üldözték a né­meteket. De az olasz és bal­káni fronton sem volt rózsá- sabb a helyzet. Június köze­pén indult a Piave mellett a monarchia utolsó támadása az olaszok ellen. A támadás ösz- szeomlott, s a megáradt Pia­ve folyón fejvesztetten vissza­vonuló magyar csapatok nagy veszteségeket szenvedtek. Csu­pán ennél az egy ütközetnél mintegy 150 000 ember pusz­tult el. Szeptember 20-án Franchet d’Esperey tábornok, a balkáni szövetséges seregek parancsnoka 20 hadosztályt vezetett rohamra a bolgár ál­lások ellen. A bolgár hadse­reg még egy napig sem tu­dott ellenállni a rendkívül erős és nagy túlerővel vég­rehajtott támadásnak s meg­nyílt a front észak felé az antant csapatok előtt. Szep­tember 23-án forradalom tört ki a hadseregben és szeptem­ber 29-én Bulgária kapitulált. Tlulgária háborúból való kilépésével megnyílt a front az antant-csapatok előtt Románia. Szerbia és Magyar- ország felé. Az itt levő ma­gyar csapatok azonban az ál­talános közszellemnek megfe­lelően nem sok kedvet mutat­tak a „honvédelemre.’* A francia és jugoszláv csapatok októt>er 20-án már mintegy 100 kilométerre álltak a ma­gyar határtól, október 3U-ra pedig a magyar csapatok visz- szavonultak a Duna balpart­jára, tehát az egykori királyi Magyarország határain kívüli eső minden területet feladtak. A német hadsereg vereség- sorozata, a bolgár front ösz- szeomlása után még mindig állott az osztrák—magyar had­sereg zöme az olaszországi fronton, ahol a piavei kudarc óta jelentősebb csatározás nem volt. Nyilvánvaló, hogy most már ezen volt a sor. Mielőtt azonban ezt bővebben meg­néznénk, vessünk egy pillan­tást az itt harcoló csapatok helyzetére, különösen azért mert itt zömével magyar ka­tonák harcoltak. A Piavenál álló seregek pa­rancsnoksága már szeptember végén azt jelentette, hogy a katonák élelmezése nem ki­elégítő. Nincs elegendő ke­nyér, ritka a zöldségféle, a szárazfőzeléket a katonák zsír nélkül kapják. A legénység testi állománya gyenge, egyes csapattesteknél az átlag test­súly 50 kg. A hangulat nyo­mott, a csapatok fáradtak. „Az orosz hadifogságból érke­zettek és a nagyvárosi elemek rossz szellemet terjesztenek.” Még súlyosabb állapotokat tüntet fel az Isonzó-hadse- reg parancsnokságának októ­ber 4-i jelentése. A jelente« szerint az előírt hadsereglét­számnak fele sincs meg és azt is csökkenti a malária. A tüzérségnél még lóápoló sem volt elég; „Csak meg keli nézni a katonák fehérneműit, hogy fogalmunk legyen a nyomorúságról. Egy fronton álló ezrednél csak minden harmadik embernek van kö­pönyege. A rosszul tápláltság már katonailag káros hatá­sokat eredményezett. Nő a hústalan napok száma. Júli­usban és augusztusban min­den egyes hústalan nap kop­laláshoz hasonlított. Még tisz­ti étkezdében is naponta ló­húst fogyasztottak. Minden szökevény a hátsó országré­szekben, mégha erdőben el­rejtőzve kell is élnie, job­ban táplálkozhat, mint a katona a fronton.” T lyen körülmények kö- A zött érte a monarchia seregét október 24-én az ola­szok vittoriói-vénétől támadá­sa. Az ellenfél nagy tüzérségi és légi fölénye már a csata kezdetén megmutatkozott. Ugyancsak az olaszok javára billentette a mérleget a harc­kocsik alkalmazása is, mivel az osztrák-magyar seregek tankkal nem rendelkeztek, sőt az ellenük való védekezés módját sem ismerték. Október 29-re az utolsó osztrák-magyar sereg szét volt verve s az ola­szok milliárdokat érő hadi­anyagot zsákmányoltak, és mintegy 300 000 foglyot ejtet­tek. Ezzel ténylegesen véget is ért az első világháború. A ka­tonák csapatosan jöttek haza­fele s a felső hadvezetés tag­jai is már csak saját bőrüket igyekeztek menteni. Jellemző például a hadiflotta parancs­nokának, Horthy Miklósnak a magatartása ezekben a napok­ban. Október 27-én jelentést küldött a hadsereg-főparancs­noksághoz, melyben közölte, hogy a pólal tengerészek kö­zött újra mozgolódás van, a matrózok fel akarják osztani a pénzt és élelmet s aztán ha­za akarnak menni. Október 28-án már azt jelenti, hogy nagyon forradalmi a hangulat, minden hajón megalakultak a katona-tanácsok. Ezek egyes hajókon már át is vették a parancsnoklást. Horthy jelen­téséből kicsendül, hogy a tisz­tek élete nincs biztonságban és a saját életét Is félti. Október 29-én már azt tu­datja, hogy Pólában horvát nemzeti tanács alakult, a mun­kások sztrájkolnak, a nem délszláv nemzetiségű katonák pedig csapatostól hagyják el a hajókat. Ekkor tolmácsolja a horvát matrózok követelését Is, hogy a flottát adják át a jugoszlávoknak, s ez esetben a horvátok vállalják a rend fenntartását és garanciát vál­lalnak a tisztek életéért is. Horthy ezen garanciára hivat­kozva, különös nyomatékkai javasolta a császárnak is a horvát követelés elfogadását. Másnap, október 30-án, megér­kezett Zágrábból egy délszláv bizottság és „ünnepélyes kere­tek között” átvette a flottát. Ekkor tehát, amint látjuk, ko­rántsem volt Horthy Miklós olyan harcias hangulatban, mint egy évvel később, amikor az elbukott és vérbefojtott proletárforradalom után a ma­gyar munkásság ellen kellett irtóhadjáratot vezetnie. A mi ez után következett, az már csak egy véresen komoly dráma utójátéka volt. November 3-án Weber osztrák tábornok Páduában Dtaz olasz tábornokkal együtt aláírta az „osztrák-magyar hadsereg fel- tételnélküll. teljes és tökéletes fegyverletételét” tartalmazó szerződést s ezzel a háború formailag is véget ért. Ez a fegyverszüneti szerződés egy­ben már szentesítette azt a tényt is, hogy az Osztrák-Ma­gyar Monarchia, mely a cári Oroszországhoz hasonlóan, a népek börtöne volt, széthullott és átadta helyét a kialakuló nemzeti államoknak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom