Népújság, 1958. április (13. évfolyam, 59-83. szám)

1958-04-10 / 66. szám

1958. április 10. csütörtök NÉPÚJSÁG 5 Tavaszi őrjárat a mezőgazdaságban A szántó-vető eínber életéi, munkáját mindig nagy mér tékben befolyásolta az idő­járás. Egyik évben szeszélye­sebb az idő, a másikban ke­vésbé. így i volt ez mindig, mióta világ a világ. Legutóbb 1931-ben jegyeztek fel a mos­tanihoz hasonló szeszélyes ta­vaszt. Akkor is komor hófeJ- hők úsztak az égen és fagyo­sak voltak a hajnalok. Éppen Így jártunk most is. A feb­ruárvégi langyos tavaszi na­pok után újra beköszöntött a nemszeretem idő. Februárban már megyeszerte megindult a vetés. Sok helyen elvetették a mákot, borsót, egyéb mag­vakat. Most már április kö­zepe felé járunk és bizony, mitagadás, még több helyen ezután akarják elvetni az ár­pát, tavaszbúzát. A Meteorológiai Intézet már a közeli napokra az idő las­sú. de fokozatos javulását jó­solja. A nappali hőmérséklet emelkedését várhatjuk, bár még gyenge reggeli fagyokra számítanunk kell. Az elmúlt napokban, — kü­lönösen az utóbbi két na­pon — újra megindult a tavaszi vetés Különösen a homokos talajo­kon tudták folytatni a né­hány hete abbamaradt fontos tavaszi munkákat. így a he­vesi járás területén Heves. Erdőtelek községben folytat­ják az árpa, tavaszbúza veté­sét. Ezekben a községekben már pénteken is tudtak dol­gozni. A PÉTERVÁSÁRI JÁRÁS­'AN kb. 50 százalékra állnak * tavasziak vetésével. Péter- vásárán és Ivádon a tegnapi nap folyamán vetették az ár­pát az egyéni gazdák is, míg tavaszbúzát főleg a termelő­szövetkezetek vetettek. ANDORNAKTÁLYARÓL azt a jelentést kaptuk, hogy ők kb. 30 százalékban á ak ve­téstervük teljesítésével. Itt a kötöttebb agyagos talaj még vetésre nem alkalmas. Sáros a föld, így gépekkel nem le­het rámenni. Náluk i~ a ta­vasz végleges megérk .te se­Sxiilők é* nevelők a gyermekekért Sarud községben az általá­nos iskola tantestülete — a •ülői munkaközösség lelkes agjaival összefogva — elha­tározta, hogy anyagilag is se­gíti az úttörőcsapat nyári tá­borozását. Ezért bemutatták a „Három szegény szabóle­gény” c. színdarabot és a két­ezer forintnyi bevételt az út­törőknek adják nyári táboro­A gyászolók már hazamen­tek, csak a család és néhány közeli rokon állt még zokog­va a friss sírhant körül. A fejfán csillogtak az aranyos betűk: „Molnár János, élt 53 évet. Béke poraira”, özv. Molnár Jánosné karjaival át­ölelte a kis tölgyfakeresztet és hangosan zokogott. — Miért hagytál itt drága Jánosom, mi lesz nélküled velünk? — kérdezte kétség­beesve és könnyei, mint á patak folytak végig meggyö­tört, sápadt arcán. — Mi lesz velünk? — Igen. Ez volt a nagy kérdés! Molnár János bányász hol­tan pihent a fekete hantok alatt. A gyerekek körülállták a sírt, búcsúztak az apjuktól. Csak a legkisebb, a kétéves Margitka játszadozott részvét- lenül, a koszordaról lecsün­gő szalagokkal. Nem ismerte a halált. Számára a temetés nem jelentett többet sok fe­keteruhás néninél és bácsi­nál, akik közül legtöbben sír­tak, és a koszorúknál, me­lyeknek szalagjait időnként meglengette a langyos ta­vaszi szél. — Szegény asszony, mit csi­nál öt gyermekkel? Sajnálkoztak az emberek hazafelé tartva a végtisztes­ségről. — Megpattant egy ér a fe­jében, — súgta oda egy asz- szonyka a (másiknak Valami trombózis — válaszolt amaz. így mondta az orvos. gítene és akkor néhány nap alatt ők is végére járnának a legsürgősebb munkáknak. A BESENYÖTELKI három termelőszövetkezet az elmúlt napokban befejezte a tava­sziak vetését, kihasználva min­den percet, sikerült bevégez­ni a tavaszbúza vetését is. A kompolti tsz, és a káli Vö­rös Csillag Termelőszövetke­zet szintén tudott dolgozni az elmúlt két napon. SARUD, UJLÖRINCFALVA községek környéke egy-két nappal ezelőtt komoly esőt, sőt havat kapott, így ezeken a területeken nem tudták folytatni a munkákat. Az őszi vetések jói teleltek Ha megyei viszonylatban számszerűit viszgáljuk a ta­vaszi vetésterületet, akkor a övetkező képet kapjuk: Me­gyénkben eddig elvetettek kb. kétezer hold borsót, 8—10 ezer hold tavaszárpát és kb. 500 hold tavaszbúzát. Meg kell jegyezni, hogy számos helyen az idő előrehaladottsága mi­att kevesebb tavaszbúzát vet­nek a tervezettnél. Megnyugtatásra szolgál azonban az a tény, hogy az őszi vetések általában elég jól teleltek és szépen bokro­sodnak. Néhány százalék egér és fagykártól eltekintve ez csaknem megyeszerte így van Állami gazdaságiank, ter­melőszövetkezeteink és egyé­nileg dolgozó parasztjaink minden kedvező percet kihasz­náltak és a jövőben is ki­használnak arra, hogy foly­tatni tudják a tavaszi vetést és ezáltal is növelni tudják ezévi terméseredményeinket. Reméljük, hogy a közeli napokban nem csalódunk és az április közepe végre meg­hozza az igazi tavaszt, ami­kor is zavartalanul tudjuk majd végezni a soronkövetke- ző tavaszi munkákat. Egy álszakcsoport kukása — Csóka és társai fénykora véget ért — (Tudósítónktól.) ELDUGOTT HELYEN, a Mátrában húzódik meg a kis település, Pálosvörösmart. — Közigazgatásilag Abasárhoz tartozik. Lakói túlnyomórészt földműveléssel, szőlőtermelés­sel foglalkoznak, de kerül ki közülük iparos is. A kicsi par­cellák, a távolságok miatt nem igen beszéltek itt szövetkezeti gazdálkodásról, s ha valaki mégis felhozta, rendszerint az­zal ütötték el: úgy sem boldo­gulnának itt a hegyek között, így volt ez egészen a múlt év őszéig Akkor ugyanis mégis csak megalakult az első közös társulás, a szakcsoport, Petőfi néven. Elnöke Csóka László lett, aki különben a domosz- lói állami gazdaság agronó- musa. Eddig nincs is semmi hiba. még dicséretre méltó is lenne, hogy Csóka, aki egész rövid idő óta pálosvörösmarti lakos — ide nősült —, megtette Megindult a Berva-Moped sorozatgyártása az egri Finomszereivény gyárban MOTORBERREGÉS zavarja a felnémeti erdők csendjét. A Finomszerelvénygyár tükör­sima betonútjain szürkére fes­tett, apró motorok szágulda­nak, róják a háromkilométe­res próbaköröket. Ahogy az egyik eltűnik az útforduló- ban, nyomban felbúg a másik, s folyamatosan jönnek az újak, olyan ez, mint egy meg­valósult perpetuum mobile. — Igen. Megindult a Berva- Moped sorozatgyártása — tá­jékoztat Dénes József, a gyár igazgatója. Nehéz volt bizto­sítani a folyamatos munkát, mert ez a gyártmány egészen új konstrukció, nemcsak Ma­gyarországon, hanem a vilá­gon is egyedülálló. S éppen ezért nem volt hozzá megfele­lő gép és megfelelően képzett szakmunkás. A kézimunkával készülő Moped gyártási ideje igen hosszú volt, s nem volt kifizetődő. — Az ellenforradalom is na­gyon visszavetett bennünket, de most már jó úton hala­dunk, hogy a futószalag-rend­szert be tudtuk vezetni a gyár­ban — kapcsolódik a beszél­getésbe a főkönyvelő. 1957. júniusában készült el a null-széria, amit az átvevő bizottság kisebb módosítások­kal. el is fogadott. Kifogásol­ták a kerékpár-láncos meghaj­tást, amit ségédmotor-láncra váltottak fel. Az első Mopedo- kat 620 kilométer hosszú és igen nehéz útvonalon próbál­ták ki. A VÉGSZEREEDÉBEN már rakják össze a piros színű Bervákat a munkások. Itt dol­goznak hárman azok közül, akik az izgalmas és szép pró- baúton részt vettek: Farkas Sándor, Cseh László és Mar­ton Tibor. Élményeikről kész­ségesen nyilatkoznak, miköz­ben a tartócsavarokat szorít­ják meg a félkész motorokon. — Legszebb és legnehezebb útszakasz az utolsó 50 kilomé­ter, a bükki út volt — mondja Marton Tibor. — Nekem az tetszett, hogy amikor beértünk Debrecenbe, úgy körülfogtak bennünket a járókelők, hogy alig lehetett levegőhöz jutni A „motor­szakértők” már fogadásokat kötöttek, hogy ez a Berva csak cseh gyártmány lehet. Nagyot néztek, amikor megmondtuk, hogy Egerben csináljuk — so­rolja az eseményeket a fiatal Farkas Sándor. — Hatalmas versenyünk volt az úton, — folytatja a beszél­getést Cseh László. — Szolnok után egy Simsonon „száguldó” mopedes büszkén kiáltott hoz­zánk: „ez német motor, öre­geim, nem magyar”, — s tova­robogott gúnyos mosollyal. Er­re Varga Lászlóban, a Berva- Moped egyik tervezőjében is felágaskodott a virtuskodás. Gázt adott a kis Bervának és kiugrott a bojból. Utána a né­met Simsonnak és le is hagyta. De nemcsak győzelmekről, eredményekről beszéltek, ha­nem elmondták az újszülött hibáit is, amit az út alatt ész­leltek. A nyereg csőváza gyen­gének bizonyult és a világí­tásnál is voltak zavarok. Eze­ket a hibákat a szériagyártás­nál mind kijavították. A MÁRCIUSBAN legyártott 200 darab Berva-Moped már csak elszállításra vár a kész­áruraktárban és az áprilisi mopedok már tűzpirosra fest­ve készülnek a "szereidében. Állandóan emelkedik a havi teljesítmény és az év utolsó hónapjában körülbelül 1500 darabot adnak a kereskede­lemnek. Az 5200 forintért kap­ható moped azért is kedv élt cikke lesz a vásárlóknak, mert nem kell hozzá jogosítvány, csak KRESZ-vizsga. KOVÁCS JÁNOS Szovjet vendégek Verpeléten A NÉPEK BARÁTSÁGI HÓNAPJA alkalmából 27-én Verpeléten szovjet küldöttsé­get látnak vendégül. A látoga­tásra a verpelétiek gazdag mű­sorral készülnek és egyben a vendégekkel megismertetik a helyi népszokásokat, a község lakosainak életét. az első lépést a közös úton, — ha nem volna a szakcsoport­szervezés hátterében kiadós spekuláció. A dolog ott kez­dődött, hogy anyósának, özv. Hevér Györgynének 2 hold szőlején 18 hektó bor termett. A bort felkínálták eladásra az állami borpincészetnek, de nem vették át, mert valami rendellenességet találtak ben­ne. A pincészetben többet nem is törődtek a dologgal, de an­nál jobban nyugtalanította Csókáékat, hogy a sok bor itt marad a nyakukon. És való­színű ez adta az ötletet a szak­csoport szervezéséhez. Nem is telt bele sok idő, Csóka László kinevezte magát egy nem lé­tező szakcsoport elnökévé, s anyósa borát, mint a tagság termelvényét szállította a Ta­tabánya és vidéke földműves­szövetkezet italboltjai szá­mára. Persze, nem volt egészen hadseregnélküli tábornok Csó­ka László. A szakcsoport tag­jai: özv. Hevér György né, az anyósa, Csóka Lászióné, a fe­lesége, Csóka Sándor, a báty­ja, — aki mellesleg Gyöngyö­sön lakik —, Szmetana Berta­lan kőműves, Bodócs József, Csókáék alkalmazottja és Hor- nyánszki Ferencné. Szerepel­nek még a névsorban: Király József né és Nagy József né is, akiknek hírét sem hallották még a faluban. az Alcsoport a múlt. év októberében alakult, azonban nem soká maradtak meg a falu szűk határán belül. Nem sok idő múlva, Csóka László megkérte bátyját, Sándort, hogy csatlakozzon hozzájuk részvénytársasági alapon. Er­re azért volt szükség, hogy a szövetkezet Tatabányán kívül Salgótarjánba is szállíthasson bort, mivel Salgótarján is igen jó felvevőhelynek bizonyult. Csóka Sándor csatlakozott is hozzájuk, s hasonló módon „lépett be” Mándi György is. Itt került aztán a tagok közé Nagy Józsefné és Király Jó- zsefné, akik mint pálisvöros- martiak kerültek tagnyilván­tartásba Ez volna nagyjából a cso­port története. Ami a bevéte­leket illeti, hát annak nagyré- j alatt. szét Csókáék tették zsebre, mert természetesen elsősorban a saját borukat szállították a szövetkezet nevében. Március 26-án például 58 000 forintot fizettek, ki Csóka László ne­vére. Régi, de igaz közmondás, hogy addig jár a korsó a kút­ra, míg eltörik, gyanússá vált Csókáék szövetkezete is. A napokban ezért kerestük fel Csókát a lakásán és érdeklőd­ni kezdtünk a szövetkezet ügyei iránt, ö arra hivatko­zott, csak ezután akarnak megalakulni, s mikor a bor- szállítások iránt érdeklődtünk, arra csak annyit felelt, hallott valamit róla, a bátyja intézte. Amikor megmutattuk neki a nyugtát, melyen az ő neve szerepelt, méltatlankodva vá­laszolta: valaki odahamisítot­ta a nevét. Az igazság érdekében felke­restük Csóka Sándort is, de nem sok eredménnyel, ö arra hivatkozott, az öccse ügye az egész, nem tud semmiről, sem­mit. Igazának bizonyítására elő is hozta azt az ívet, ame­lyen Csóka László és társai bejelentik a Gyöngyös és vi­déke főldművesszövetkezet- nek, hogy szőlő- és bortermelő szakcsoportot alakítanák. Az igazság az, hogy mind a ketten tudnak a borüzletről és mind a ketten intézték az ügyeket, még a kérvényt is közösen készítették, mikor megszimatolták, hogy hamaro­san lehull a lepel a borszál­lítási ügyről. Csóka Lászlóék szakcsopor­tot szerveztek, de nem azért, mert szívügyük volna a mező- gazdaság átszervezése, csupán megszimatolták, hogy ebben „üzlet” rejlik. Becsapták az államot és ezt elítélik a be­csületes emberek, akár szövet, kezeiben dolgoznak, akár szö­vetkezeten kívül. HOGY CSÓKÁÉK álszövet­kezete mennyi bort szállított, mennyit vásárolt fel. azt nem tudtuk pontosan megállapíta­ni, nem is a mi' feladatunk. Majd megállapítja a rendőr­ség, s remélhetően elveszik a kedvüket attól, hogy mégegy- szer jogtalan haszonra speku­láljanak a szövetkezet leple Zászlót avattak a sarud! KISZ-fia?alok Kettős örömet ült április 3-án este a sarudi fiatalság. Ezen a napon ünnepelték ha­zánk felszabadulásának 13. évfordulóját és egyben saját zászlóbontásuk eseményeit is. A kultúrház nagytermében a kibontott zászló alatt 30 KISZ-fiatal mondott ünnepé­Bány ászbecsület Özvegy Molnár Jánosné mellett mint az orgonasípok álltak a gyerekek. Szép sorjá­ban mind az öt. A legkisebb mellett a Katika, ő nyolc éves, aztán a Pista 11, mel­lette a Jóska gyerek 13 éves, aztán a legnagyobb, János a legelső fiú, szegény apjának minden büszkesége, ö febru­árban töltötte be a tizenhatot. A gyerekek elbúcsúztak még- egyszer a sírtól, aztán elin­dultak hazafelé, ahol olyan üres, sívár volt minden. Bánatosan, szomorúan tel­tek a napok. Az asszony fér­jét, a gyerekek apjukat ke­resték. Rettenetes volt nélkü­le az élet. Apa .. a .. pa — gögyögte a kis Margitka es­ténként és várta haza apját a szokásos csokoládéval. Ilyenkor aztán újra felsza­kadtak a sebék és úrrá lett rajtuk a keserűség. Ám az élet nem állott meg. Kenyér, ruha, pénz kellett a családnak A bánat helyébe gondok költöztek. Molnár Já­nos gondjai. Egyik este két bányász jött Molnárékhoz. Jáno's barátai. Beszélgettek egy darabig, vi­gasztalták a családot, aztán elmenőben egy borítékot hagytak az asztalon. Húsz da­rab százas volt benne meg egy néhány sor írás. „A Si- monyik brigád tagjaitól sze­retettel”. Az asszony kihajto­gatta a pénzt, aztán megint- csak sírni kezdett. De a köny- nyek keserű ízén túl férje halála óta most először me­legítette fel szívét valami. Az emberi segíteni akarás és szeretet tüze. Érezte, hogy nincs egyedül. Érezte? Most már biztosan tudta, hogy ezek a kemény, sokszor talán durva bányászemberek, akik lent a föld gyomrában váj­ják, fejtik a szenet, nem hagy­nak elpusztulni, tönkremenni egy bányászcsaládot, ahol az ember kezéből kihullott a csákány. Védik, segítik, oltal­mazzák a fajtájukat, a vérü­ket. Másnap a szakszervezettől jött meg a segély. Kifizették a temetési költségeket is. Az­után nem volt nap, hogy va­lamelyik asszony be ne sza­ladt volna egy tányér süte­ménnyel, vagy valami kis ap­rósággal. — Nézd, Margit, mit sütöt­tem. Hol van a kis Margitkád? Ezek a tányér sütemények^ tíz deka cukorkák, „véletlen benézések” látogatások meg­erősítették a Molnár-"salád- ban a reményt — élni fogunk. Túlsegítették ókét a kétség- beesés nehéz óráin és hitet, bi­zakodást adtak az iij élethez A Nőszövetség egy hét íefcr- gása alatt ötezer forintot gyűj­tött Össze, áruit ugyan Molnár- né szabódéit elfogadni, de az asszonyok határozottak voltak. — Margit, most ne szerény­kedj, — mondták. — Költsd a gyerekekre. Egy se legyen kö­zülük alabbvaló, mint a többi bányászgyerek;. — Köszönöm. — mondta özv. Molnárné, de szeméből most már hiányozlak a könnyek. E néhány hét alatt óriási válto­záson ment keresztül. Sok mindent érteni kezdett, amit eddig csak sejtett. Visszaem­lékezett szegény térje szavai­ra, melyek most hirtelen eszé­be jutottak. Erő, összefogás, bányászbecsület, bányászvér. Most már értette a szavak je­lentőségét, érezte, tapasztalta saját életén keresztül. Teltek, múltak a hónapok. Molnár Jancsi a bányában dolgozott az apja brigádjában. Kitűnő bányász lett belőle, szépen is keresett. — Bányászvér — mondta a főmérnöknek az igazgató, ami­kor elolvasták a teljesítmény­lapját. Derek ember volt az apja is. özvegy Molnárné egyre büszkébb lett ííara. K iinolyo- dott, érlelődött a gyerek és napról napra jobban hasonlí­tott az apjára Sokszor elnéz­te Molnárné az alvó fiát. — Szakasztott, mint az apja volt fiatal korában — mondqgat ta. Jóska nyolcadikos volt. Bá­nyászati technikumra jelentke­zett, és a napokban meg is jött a felvétele, ingyenes hely­re. „Titokzatos kezek’ irányí­tották útját. Ez a 'irt volt a I legeszesebb. — Szegény apja, ha megérhette volna! — sóhaj­totta sokszor Molnárné. Ide szánta 5 is, bányászati techni­kumba, ide volt kedve a gye­reknek is. A két kisebb isko­lába, a legKisebb bölcsődébe került, mert Molnárnénak is dolgoznia kellett. Szakácsné- nak hívták az üzemi konyhá­ra. Szépen keresett ő is, így aztán megéltek tisztességgel. Esténkirlt, mikor együtt volt a család, Molnárné sokat mesélt a gyerekeknek apjukról, a ré­gi bányászéletről. Egy-két év aíatt rendes ke­rékvágásba jött a Molnár-csa­lád élete. A fiúk tanultak, a lá­nyok nőttek, Margitka óvodá­ba került. A technikumból di­cséret érkezett. János jól ke­resett, Molnárné is dolgozott becsülettel. Nyáron, mikor ha­zajött Jóska is, együtt volt a család, v Vasárnap délutánon­ként, ünneplőbe öltöztek a gyerekek, aztán elmentek sé­tálni, szórakozni Molnárné ilyenkor a kapuban állt és so­káig nézte őket Gyönyörkö­dött a gyermekeiben. — Nézzétek, itt menne!; a Molnár-gyerekek.— mondogat­ták innen is, onnan is. és mi­tagadás, egy kicsit büszke volt rájuk az egesz falu. SZALAY ISTVÁN. lyes eskütételt, esküdött örök hűséget a néphez, a párt zász­lajához. • — „Ezt a zászlót a párt ad­ta nektek — mondotta átadás­kor Ficsor Pál, községi párt­titkár —, őrizzétek becsület­tel, ha kell, az életetek árán is.” A zászló névadója Aszta­los János elvtárs, aki az el­lenforradalom idején életét adta ezért a zászlóért. Legye­tek méltóak emlékéhez. Az ünnepségen részt vett 10 szovjet katona is. Ezek a har­cosok a kunmadarasi repülő­tér lökhajtásos gépeinek piló­tái, akik már régen jó barát­ságban vannak a sarudi fia­talokkal. Ezen az ünnepségen kívántak sok szerencsét és jó munkát a fiatal szervezet mű­ködéséhez. Utána vacsora kö­vetkezett. Új kultúrház társadalmi munkával Évtizedes álma valósul meg a bükkszenterzsébeti lakosok­nak április 13-án, vasárnap. Átadják az új kultürotthont, amit a község lakosai oly nagy szeretettel és áldozatos munkával építettek fel. A műit év májusában 17.000 fo­rint készpénzzel fogtak hozzá a kultúrház építéséhez, s ma már 250.000 forint értékű kul­túrház boldog tulajdonosai. Különösen nagy elismerést érdemelnek Bodó Klotild és Kormos Józsefné nevelők, akik fáradságot nem ismerve szervezték a munkát, hogy a kultúrház minél előbb átadás­ra kerüljön. Április 4-tőí az új kultúrházban már filmet is vetítenek. A gépet a terü­leti szakszervezeti bizottság­tól kapták.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom