Népújság, 1957. december (12. évfolyam, 96-104. szám)

1957-12-31 / 104. szám

1957. december 31. kedd NÉPÚJSÁG 9 Heves megye képzőművészeinek őszi tárlata Megyei Tanács népmű­velési szerveinek kívánságára a hagyományos őszi képzőmű­vész seregszemlét, az eddigi gyakorlattól eltérően nem Egerben, hanem Gyöngyösön rendezték meg. Képzőművé­szeink munkássága a megye kulturális életének szoros tar­tozéka, s így csak helyeselhet­jük, ha festőink, és szobrásza­ink munkáit minél szélesebb körben ismeri meg megyénk dolgozó társadalma. Művésze­ink szívesen is keresik az al­kalmat, hogy a szocializmust építő dolgozókkal felvegyék a kapcsolatot, mert jól tudják, hogy ezekből a találkozások­ból mindig a marxi—lenini esztétikai elvek és a népműve­lés szocialista célkitűzései ke­rülnek ki győztesen. A felmerült tervek szerint a gyöngyösi anyagot teljes egé­szében Hatvanban is bemutat­ják. Azonban ez alkalommal le kell szögeznünk, hogy nem­csak a megyei szép elgondolá­sok szükségesek ennek a ki­állításnak sikeréhez, hanem elsősorban a helyi szerveknek kell előmozdítani a vezetésük alatt álló társadalom és a me­gye képzőművészeinek e fontos találkozását. Most pedig vizsgáljuk meg az érem másik oldalát is. Me­gyei képzőművészeink érdeme­sek-e erre a találkozóra, mél­tóan képviselik-e az ország kulturális életének rohamos fejlődéséből a rájuk eső részt? — Ha a kiállítás anyagáról összképet akarunk nyerni, — megállapíthajuk, hogy művé­szeink általában tudásuk leg­javát nyújtották és ezt a telje­sítményt belső és külső életük erősebb összefogásával fokoz­ni is képesek. Éppen ezért ez­zel a beszámolóval nemcsak a közönség tájékoztatását tűzzük ki célul, hanem a segítés szán­dékával közeledünk művésze­ink felé olyformán, hogy igazi értékük megmutatásával meg­védj ük a méltatlan bírálatok­tól, pótoljuk az — esetleges — önkritika hiányát, átsegítsük művészeinket a nehézségeken és velük örüljünk ott, ahol örülni lehet. 'T'izenhárom festő és két szobrász állított ki. — Mindjárt a névsor elején egy igen érdekes egyéniséggel is­merkedünk meg. Baskainé Dénes Kláráról van szó, aki nyugodt, erőt, igazságot, egy­szerűséget és szeretetet igény­lő természete ellenére, egy számára idegen, nyugtalan, — önmarcangoló, kétségbeesett színorgiákban fulladó, aszke- tikus rajzot diktáló festészet bűvköréből lépett ki a kiállí­táson bemutatott két olajfest­ményével. Ebből a két képből csak úgy árad a felszabadulás öröme, a széles, optimista fes- tőiség nőies bája. Az „Egri háztetők” c. képének színvilá­gában a fénnyel telített élet igenlése csillog. „Udvarrészle­te” a munkás hétköznapokat, az élet folytatásának egysze­rű igazságait hirdeti az egy­másba omló finom színek és tónusok szelíd harmóniáján keresztül. Ismét egy rendkívül vonzó művészegyéniséggel találko­zunk, Berenczné Saár Zsuzsá­val. Valami végtelenül kedves odaadással merül el a Balaton fénykáprázatában. Félénken bár, de feloldja a formákat, keresi a közelfekvő tónusok halk zeneiségét. „Balaton”, „Nyaraló” c. temperái a leg­szebbek. Ajánljuk, hogy vág­jon neki bátran a figurális té­máknak is. Az ő egyéniségé­hez és munkaköréhez legköze­lebb álló kis tanítványait für­desse meg a déli nap ragyo­gásában, keresse életük egy szerű, derűs szépségeit, mert — véleményünk szerint — itt még teljesebben találkozhat önmagával. Csíky Sándor az ezermester székelyek fajtájából való, — akiben a gazdag képzelet, — epikus erő párosul a nagy ma­gányossággal. És abban a ke­resett magányban van vala­mi nosztalgikus elem is, ami­ből figyelemre méltó kísérle­tek sarjadhatnak ugyan, de maradandó műalkotások so­ha. Ha ő nem bír megválni a magánytól, a festőtársaknak és a társadalomnak kell kira­gadni őt jelenlegi helyzetéből, „Feleségem” szobrán a transzponálás, anyaszerűség és a szobrászi mondanivaló még némi sematizmussal párosul. Sokat várunk tőle, főleg már­ványszobrokat, mert kíváncsi­ak vagyunk, e nemes anyag mit vált ki belőle. A zsűri munkájával nem mindenben értünk egyet. A kiállítás egyetemes színvona­lának emelése érdekében nem az egyéni mérce az irányadó, hanem a kolletív szempontok. A kiállítás megrendezését a Hazafias Népfront megyei tit­kársága és a Megyei Tanács művelődési osztálya messze­menően támogatta és ezért csak az elismerés és a köszö­net hangján szólhatunk ennek a két intézménynek társadal­mi és kulturális tevékenysé­géről. Őszintén, minden szépítgetés nélkül próbáltuk beszámolni a megyei képzőművészeti kiállí­tásról, sőt azon túlmenően a képzőművészeti élet egyéb problémairól. Éppen ezért nem mehetünk el szótlanul amel­lett a cikk mellett, amely a Népújságban jelent meg, s amelynek feladata a tavaszi tárlatról való beszámoló lett volna. Ez a cikk teljesen ha­mis képet nyújtott képzőmű­vészeink képességeiről és mun­káiról. Előtérbe helyezett a cikk írója olyan kezdő festő­ket, akik még tanulnak és a lekicsinylés hangján írt olyan festő tanárokról, akik ezeket a kezdőket tanítják. Az epigonizmust érett mű­-í"*- vészekkel szemben adu­ként kijátszani semmiesetre sem feladata a mai újságírás­nak. Már annál kevésbé sem, mivel a társadalom helytelen tájékoztatása 15 olyan alkotó embert sújtott, akik a kenyér- keresettel, családjuk eltartá­sával járó ezer gond és elfog­laltság mellett a megye és az ország képzőművészeti kultú­ráját fejlesztik. Egyébként ez a cikk a körültekintés hiányán kívül, az udvariasság legele­mibb szabályait is nélkülözte. Megfeledkezett a keleti népek egyik szép jellemvonásáról, a vendégszeretetről is. A szóban- forgó kiállításon egy vendég­festő is szerepelt, akiről a cikk írója tudomást sem vett. A vendég-festő képein — akiről e sorok írója többet nem írhat — olyan politikai tendencia vonult végig, amely egy laikus előtt is fel kell, hogy tűnjék: ez pedig a magyar és a velünk testvéri közösségben élő dél­szláv és német ajkú népcso­portok kultúrája. Ez a festő várta a vendégnek járó egy­szerű meleg szavakat annál is inkább, mivel Heves megye közönségének óhajtott ked­veskedni akkor, amikor Eger környéke népművészetéből is két festményt mutatott be. égül megemlítjük, hogy kívánatos lenne az ország több megyei képzőművész cso­portjával felvenni a kapcsola­tokat tapasztalatcsere és cse­rekiállítások formájában. PLATHY GYÖRGY főiskolai adjunktus. MOZAIKSZEMEK Saeb 'itch’oá Bródy Sándor mely tájékozódó képességét, arány érzékét támadja meg és a dilettantizmus erőfeszítései tisztéletet, megbecsülést és szeretetet váltanak ki az em­berrel foglalkozó emberből. „Csemetefák ültetése” c. fest­ménye kétségtelenül befeje- zettebb alkotás, de nem alkal­mas arra, hogy festőjének SOS jelzéseit továbbítsa. Debreczeni Zoltán a másik vidéken élő festő, akivel fog­lalkozni kell, mert ő is vál­ságát éli. „Káli házak” című olajfestményén a téli reggel friss, éles levegőjében, a ker- tecske egészséges színkulturá- ja mellett, a kép többi része a magárahagyott ember vergő­dését tükrözi. Nosza, egri és pesti festők! Kopogtassunk be káli művésztársunk otthoná­ba és tegyük lehetővé azt is, hogy látogatásainkat — a cso­port költségén — viszonozhas­sa is. Nyáron pedig Csíky Sán­dorral beutalást nyerjenek valamelyik művésztelepre. Gergely Pál egyike a cso­port legelmélyedőbb festőjé­nek. önarcképe ragyogó példá­ja a kutató, élesen megfigye­lő, mélyen gondolkodó, alkotó embernek. Az ecsetet tartó kéz akár el is maradhatott volna, mert anélkül is, ismeretlenül is azonnal megállapítható, — hogy a festményen látható férfi a vizuális valóság kuta­tója, tehát festő, esetleg szob­rász. Akvarelljei is a való­ságszemlélet és a képalakítás kitűnő példái. „A pincesor” izzó levegője szinte az egyen­lítői meleg exotikumával le­pi meg a nézőt. De a többi vízfestményei is gazdag él­ményt jelentenek. Érdekesek mind, mert alkotójuk válto­zatos, szellemes kifejezési for­mákat gondol ki úgy az em­ber, mint a táj ábrázolásánál. P odor Kálmán nagymé­^ retű és nagyigényű „Virágcsendélet” c. festmé­nyéé az első szó. Formavilága gazdag, lendületes, és valami különös, erotikus vágytól ter­hes zenéhez hasonló. Úgy is mondhatnánk, hogy a zöld színeknek izgató szimfóniája ez a kép. „Bányatelep” c. ké­pén egyetértünk a téma meg­választásával, a tört színek gondos összehangolásával, a kompozíció nemes egyszerűsé­gével, de a kézjegynek pla- kátszerűen rideg, merev, se­matikus jellege már lényege­sen lehűti lelkesedésünket. A „Konyhaasztal” c. festmé­nyén sem éri el a „Virágcsen­délet” felejthetetlenül szép férfias líráját, a színekben és formákban fogalmazott zeneköltészetét. Jakuba János kétségtelenül a csoport legkvalitásosabb fes­tője. Erről a múlt hónapban Budapesten rendezett kiállítá­sán is meggyőződhettünk, — amely életművének kereszt- metszetét nyújtotta. Az itt bemutatott „Tarló”, „Tavasz”, „őszi táj” c. olajfestményei, valamint remek temperái egy egyenletesen fejlődő, egységes szemléletű festő munkái, aki­nek már országos viszonylat­ban is, önálló stílusa van.. Az ember, mint a természet átala­kítója jelentkezik művein, de úgy, hogy a művész átalakítja mindkettőt, az embert is, a természetet is transzponálja és egy nagy egységben össze­fogja. Jakuba János a stílu­sának megfelelő íestői téma megválasztásával, a formák egyéni átalakításával, a színek és tónusok finomságával, a kompozíció merészségével va­lóban azt a realista festésze­tet képviseli, amely haladó szellemű, egyetemes értékű — tehát a szocialista realizmus kiteljesedéséhez vezet. Kevésbé egyenletes dr. Kas- taly István tájfestészete. „Al­konyat” c. olajfestményének szelíd lírája, finom atmoszfé­rája Coret nemes hagyomá­nyait juttatja eszünkbe. An­nál vitathatóbb értéket kép­viselnek többi képei, amelyek valami száraz, régen letűnt naturalizmus zsákutcájába ve­zetnek. Kátay Mihály is erősen a XIX. század utánérzései, — „scillái és caribdisei” között | vitorlázik, mint a mitológiai Odisseus. „Virágcsendélet” „Őszi táj”, „Várakozó szeke­rek” c. festményeiben egy flz év legnagyobb fáncdal sikerei Számos olvasónk kérésére elhatároztuk, hogy időről időre közöljük azokat a nehezen hozzáférhető dalszövege­ket, amelyek slágerszámba mennek. Az elsőkkel egyidejű­leg jó szórakozást és szilveszterezést kívánunk. MONDD, MIÉRT SZERETSZ TE MÁST... (Zsoldos László — Szenes Iván) Mondd, miért szeretsz te mást és én csak téged, miért másnak örülsz úgy, ahogy én néked, ha mellém rendelt egy­szer már az élet, én nem engedlek oly könnyen el. Mondd, miért adtál reményt és oly sok álmot, ha mástól akarod a boldogságot, mondd, miért fogadtad el szerelmes szívem, és hogyha elfogadtad, most miért dobod el. Az első pillanatban megmondhattad volna, szólhattál volna, ne kezdjük el, de te a táncba vittél lágyan átkarolva, hozzám simulva hazud­tád el, hogy nem szeretsz te mást, enyém a szíved, lám kis búcsúlevél lett az ígéret, de én ezt a levelet most összetépem, ha így akartad, hát nekem sem fáj. NEM LEHETSZ TE ÉNTÖLEM... Nem lehetsz Te éntőlem oly messze, hogy ne légy a szívemhez közel, hidd el, nincsen köztünk semmi veszve, •— amíg várlak, te nem felejthetsz el. Szívek között nincsenek határok, álmaimban mégis ott leszek, álmaidban én is rád­találok, amíg várlak, te nem felejtesz el. Kis szobámba halkan csendben olvasom a leveled, könnyek között szerelmesen suttogom a nevedet. Ki nem mondott kérdésekre szálljon hát a felelet, szívemben nincs harag, csak megbocsátó szere­tet. Nem lehetsz te éntőlem oly messze, hogy ne légy a szí­vemhez közel, türelemmel várok én a percre, amíg hozzám te visszaérkezel. A felületes szemlélő Egert csupán világhírű bora és mű­emlékei alapján értékeli. Ke­vés azoknak a száma, akik a jóízű bikavér és a barokk-pa loták pompája mögött ismer­nék a város dolgozó népének küzdelmes, igaz történetét. Eger városnak pedig csodá­latos történelme van, amely­nek feltárásán és megismer­tetésén keresztül erősíthetjük népünk alkotó hazaszeretetét és népi nemzeti egységét. Csak néhány mozaikszemet ragadunk ki ebből a gazdag kincsestárból — mutató gya­nánt — hogy ezeknek ragyogó fényénél némi betekintést nyerjünk a város haladó ha­gyományainak örökségeibe. Serkentsen bennünket, kései unokákat a haladó múlt di­csősége új, nagyszerű felada­tok megoldására. Bornemissza Gergely halála Azt általában tudják az em­berek, hogy Bornemissza Ger­gely deák, Dobó István leg­jobb segítőtársa az 1552-es várvédelemben, a népből jött és a népé maradt: igaz haza- szeretet lelkesítette haláláig. Kevesebben ismerik viszont, miként fejezte be életét. Egy csatározás alkalmával a törö­kök foglyul ejtették és Kon- stantinápolyba vitték. Ott ígérgetésekkel és fenyegeté­sekkel akarták rábírni, hogy legyen törökké és árulja el Eger várának gyenge pontjait. Bornemissza Gergely nem lett árulóvá. A törökök bosszúból megszégyenítő módon, akasz­tófán végezték ki. Ű inkább vállalta a halált, mintsem, hogy hűtlenné váljon népe nagy ügyéhez, amelyért vitézi életében harcolt. Az egri vár felszabadítása Az egri várra 1596-ban kitű­zött török félhold 1687-ben hullott le, 91 év után. A mint­egy 4000 főnyi török őrség december 17-én feladta a vá­rat az ostromló császári sere­geknek. (Most volt 270 éve). Miért nem lett Eger szabadkiralyi város? II. József császár Almássy Pál megyefőnök útján 1789 december 29-én közölte a vá­rossal nagyfontosságú elhatá­rozását, hogy Eger „most mindjárt királyi várossá emel­tessen”. Miközben azonban az egri püspök és kancellária húzta-halasztotta Eger felsza­badulási ügyét, meghalt II. József, akinek halála pontot tett a befejezetlen ügy végére. Kutuzoíf levele Kutuzoff orosz generális 1806 januárjában levélben kö­szönte meg Heves megye és Eger város népének azt a ven­dégszeretetet, amelyben őt és katonáit részesítették Napo­leon üldözése közben Petőfi Sándor Egerben 1844-ben hideg, csikorgó februári napon, Debrecenből Pestre való vándorútján tért Egerbe Petőfi Sándor. Akkor írta: „Hol jó bort érezek betérek Ne térnék hát Egerbe? Ha ezt a várost elkerülném Az isten is megverne” „Itt nem hirdetni, hanem tanulni kell a hazafiságot“ 1849 márciusában Egerben járt Kossuth Lajos. Ez alka­lomból hatalmas tömegmeg­mozdulás színhelye volt a vá­ros. A fiatalok fáklyás felvo­nulást rendeztek, a megye, a város vezetői és a nők kül- döttségileg üdvözölték az ál­lamfőt. Az üdvözlésekre vála­szolva jelentette ki Kossuth, hogy: „Itt nem hirdetni, ha­nem tanulni kell a hazafisá- got”. A neves magyar iró 1363- ban Egerben született, itt vé­gezte iskoláit is. Műveiben a francia naturalizmus tanítvá­nyaként mutatkozott be. A régi társadalom visszaéléseit, célzatos élességgel leplezi le a „Tanítónő” című életképében. Ismertebb művei közé tarto­zik még „Faust orvos” és „Az ezüstkecske”. Az egri munkás- mozgalom kezdete A szociáldemokrata szervez­kedés komolyabb formában Heves megyében és Egerbe» tulajdonképpen csak a szá­zadforduló idején vette kez­detét. A szervezkedés megin­dítója Vályi István fiatal nyomdász volt, aki először a fiatal nyomdai munkásokat szervezte meg. 1900 februárjá­ban létrehozták a Nyomdai Munkások Szakegyletének eg­ri csoportját. Vasárnaponként a Káptalan utca 28. szám (ma Kossuth Lajos utca) alatti ház vendéglőjének egyik kü­löntermében jöttek össze, hogy megtárgyalják sérelmeiket és az azzal kapcsolatos tenniva­lókat. Eger a Tanács- köztársaság idején Egerben 1919 március 22-én érkezett meg a proletárdikta­túra kikiáltásának híre, me­lyet Kolacskovszky Lajos je­lentett be az egybegyűltek nagy örömújjongása közben, a Munkás Tanács ülésén. A gyű­lés mindjárt meg is válasz­totta a megye és a város ver zetőségét. Megyei kormánybiz­tosnak Lájer Dezsőt, alispán­nak pedig Kolacskovszky La­jost választották meg. Eger város élére polgármesternek a jobboldali szociáldemokrata Fischer Manó került. A rend­őrkapitány, a kommunista Né­meti Lajos lett. A forradalmi törvényszék élére a radikális polgárból szociáldemokratává lett Káló Miklós került. Ez a megyei és városi vezetőség alakult át pár nap múlva di­rektóriummá. A fehérterror mártírjai A fehérterror idején az egri ötöstanács két kommunistát ítélt halálra. Nemecz Józsefet a gyöngyösi vörös őrség pa­rancsnokát és Nagy Józsefet a Debrecenben alakult egyik munkászászlóalj parancsnokát Nemecz József halálos ítéle­te 1920 május 27-én keltezett. Nagy Józsefet pedig 1921 feb­ruár 19-én akasztották fel ar. egri fogház udvarán. Bátran, a Szovjetuniót él­tetve fejezték be életüket. Az egri Hatvani temető árkába temették őket, majd 1948 de­cember 1-én mindkét mártír díszsírhelyet kapott a megyei pártbizottság előtti szocialista vértanúk emlékművének két oldalán. Eger felszabadítása A Budapest felé előnyomu­ló szovjet csapatok 1944 no­vember 25-én már Hatvannál üldözték az ellenséges alaku­latokat. A visszavonuló német csapatokat mindenfelé a leg­nagyobb barbárság jellemezte. Egerben mind a kilenc patak­iadat felrobbantották a körü­löttük lévő épületekkel egy­ütt. Miután a Tama-völgyé» és Mezőkövesd, Ostoros felől — a szovjet csapatok előnyo­multak, megkezdték az Eger térségében lévő fasiszta erők felszámolását. November 29-é* Eger város nyugati oldalán a Szvorényi úton (ma Szovjet Hadsereg útja) már csaknem a színházig nyomultak előre a szovjet katonák. A németeknek még ezt a támadást sikerült kivédeniük. November 30-án reggel a németek már kényte­lenek voltak feladni a város déli részét, estére pedig Bakta és Felnémet felé vonulva tel­jesen kiürítették a várost. Eger elfoglalása komoly áldo­zatába került a Vörös Hadse­regnek. A városban és a város határában lefolyt harcokba» több mint 300 szovjet katona áldozta életét. HORVÁTH NÁNDOR korszerű festészet csírái rej­lenek, ha a festő is úgy akar­ja. Rajza biztos, komponáló értéke megbízható,- színskálá­ja ízléses és a tónusok finom­ságai sem idegenek számára, Így látjuk Kocsis Árpác-*■ festészetében is a meg­rögzött reminiszcenciákat. A „Siroki táj” c. olajképe hűvös szemléletre és sematizáló tö­rekvésre mutat. Egyedül a falu barna színskálája, vala­mint az „Egri hóstya”, „Bük­ki táj” c. akvarelljeinek moz­galmas, színeiben kiegyensú­lyozottabb, festőibb értékei arra engednek következtetni, hogy komoly, jól összefogott munkával Kocsis Árpád való­ban felszínre hozhatja a benne rejlő tehetséget. Annál pezsgőbb vitalitási árul el Kocsis Árpádné festé­szete. „Vörösberény” c. olaj- festményéhez csak gratulál­hatunk. A megjelenítés szug- gesztivitása, a valeurok kor­szerű felfogása, a kézjegy fi­nom szenvedélyes nyomai, egy magáratalált vérbeli festőnek örömét tolmácsolják. Örömei jelent a mi számunkra is a „Vörösberény” sikere és s „Falusi utca” finom színkul­túrája. Nagy Ernő, legfiatalabb fes­tőnk, jó felkészültsége ellené­re sem találta meg fejlődésé­nek egyenletes és felfelé ívelő vonalát. Míg a „Kőbánya” c. képe erőteljes kézjegyével, színeinek intenzitásával már befutott festőre mutatnak, ad­dig „Tavaszi táj” c. festménye viszont az ecset bizonytalansá­ga a jól kevert színeket is el- nyálkásította. A főiskolán Do- nanovszkij mestertől nyert impulzusok, jó rajzi felkészült­sége, az akadémián szerzett színkultúrája azok a biztos ré­vek, amelyekből elindulhat a keresés végtelen óceánja felé. jVjjeg kell állapítanunk, 1TJl hogy a kultúréletben már félezer év óta nem kötött le oly nagy figyelmet a maga számára a képzőművészet, mint manapság. Különösen a szocialista társadalomban ta­pasztaljuk ezt a rendkívüli ér­deklődést, amelynek előteré­ben az ember áll. Ennek a fel­fogásnak híve Orbán József szobrászművészünk is. Számos kitűnő műve közül most csak eggyel szeretnék foglalkozni. „Dózsa” c. mellszobrával. A jellemábrázolás kitűnő és mé­lyen reális példája, a lélek mélyén feszülő belső erők tol- mácsolója ez a mű. Dózsát nem mint kialakult jellemet, a népi igazság héroszát ábrá­zolja, hanem olyan embert, akiből ezeket a tulajdonságo­kat kirobbanthatja az igazság fanatikus szeretete. Órbán József megbirkózhat ezzel a nagy feladattal is, de ugyan­akkor további fejlődése érde­kében szükséges, hogy a nyá­ron olyan művésztelepre ke­rüljön, ahol szobrászok dolgoz­nak. Király Róbert szobrászunk még alig hagyta el a főiskolát, máris éles szemével jól látja a képzőművész feladatait.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom