Népújság, 1954. május (34-42. szám)
1954-05-06 / 35. szám
NÉPÚJSÁG 1954 május 6. csütörtök. Az adácsi kulíúrcsoport sikere Teljesítettük feladatunkat Csütörtökön délelőtt kis csapat leány indult a Kisasszony- temető felé. öten voltak. Közöttük én is. Elhatároztuk, hogy rendbehozzuk Lenkey János honvédtábornok sírját. Ásóval, lapáttal felszerelve Lukács Aranka és Pap Lívia ment elöl, mögöttük Maródi Ilona aggódva figyelte a felhőket, s megjegyezte Bere.cz Annának: jaj, csak nehogy essen az eső. A temetőkapu nagyot csikordult, mikor beléptünk. Körül- álltuk Lenkey sírját, s egy kicsit meghatva néztük a kis füves hantot. Aztán munkához láttunk. Földet hordtunk, gyomláltunk és beültettük virággal a sírdombot. — Az eső apró szemekben esni kezdett, s mi ott álltunk a sírnál, a szél összekuszálta hajunkat, s itt határoztuk el. hogy ezentúl vigyázunk a hősök sírjára. Csak úgy lehetünk méltó utódai a nagy magyar hősöknek, ha egy pillanatig sem feledkezünk meg róluk. RUTTKAY JUDIT Eger Tanítóképző Közös erővel felépítettük a mozihelyiséget Az Egri Dózsa Filmszínház május 6-tól 9-ig a látványos Szkander bég című színes történelmi filmet mutatja be, amely a szovjet és albán művészek közös alkotása. A XIV. és XV. század fordulóján Albániát török hordák pusztították. Ezrével vitték el és kínozták a férfiakat, asszonyokat, ezrével szakították el gyermekeiket hozzátartozóiktól, és Törökországba hurcolták. így került a szultán udvarába a kis Georgij Kasztriota is, akit később Szkander bégnek neveztek el. Ennek a hősnek életét mutatja be a film öreg koráig. A Foto szerkesztősége fényképpályázata A Foto szerkesztősége a müA hosszú téli esték mozgalmasak voltak az adácsi iskolában. Nagy eseményre készült az ifjúság. A „János vitéz“ daljátékot tanulták iskolánk volt növendékei, a DISZ-fiatalok azzal a céllal, hogy az általánosiskola fizikai szertárát gyarapítják a bevételből. Az első előadást február hó közepére tűzték ki. A szereplők lelkes munkája, szorgalmas tanulása lehetővé tette, hogy már január közepén előadják. Igen ám, de hol? Sem kultúrházc, sem kultúrterme nincsen a gyöngyösi járás legnagyobb községének. Egyetlen nagyobb terem a kocsma épületében van, ablak nélkül, elhanyagolt állapotban. A legnagyobb nehézséggel annyira rendbehoztuk, hogy előadást lehessen a teremben tartani, de még igy is fütyült a januári hideg szél a bedeszkázott ablakon. Kemény harcot kellett vívni a színpad mögötti óriási hasadékkal, hogy a szereplőket megvédjük a közvetlen hidegtől. Január közepén megjelentek a plakátok, melyek a nagy érdeklődést kiváltó bemutató előadást hirdették. Az egész falu megmozdult és rövid időn belül ezt kellett hirdetni: „Minden jegy elkelt“. A zsúfolásig megtöltött teremben nagy igyekezettel játszottak a szereplők. Sikerült is megnyerni a közönség tetszését és szinte követelték, hogy ismételjük meg a darabot. Minden alkalommal meg is töltötték a termet. Nagyon tetszettek a Budapestről hozatott jelmezek, de elsősorban a szereplők szép játéka., Résztvetlünk a Vámosgyör- kön megrendezett körzeti versenyen is. Nagy meglepetést váltott ki a darab a zsűritagokból. Különösen Soós Magda, Mongyi Ferenc éneke, Dénárt András, Major József, Kovács László és Kóezián Klára szép játéka tetszett a legjobban. Jól kísérte az énekszámokat Kánya Jenő és igen szép volt a színes világítás, melyet Berényi Lajos szolgáltatott. A versenyen az első helyezést értük el. .4 verseny után kerültünk el Atkárra, Markazra, Gyöngyös- sólymosra, ahol telt ház várt bennünket. A vidéki kirándulásoknál nagy segítségünkre voltak a helybeli népművelési ügyvezető!:, akik jó szervezéssel biztosították a közönséget. A legnagyobb esemény még hátra volt. Á.prilis hó 25-e, a járási kultúrversany Gyöngyösön. Nagyon sok nehézséggel kellett megbirkózni, míg végül a színjátszó csoportok közül a harmadik helyezést értük el. Két gyöngyösi, már régen működő kulíúrcsoport előzött meg bennünket. Nagy teljesítmény volt ez az újonnan alakult, elsőízben szereplő csoporttól. Megvan az anyag Adasson, azonban a nagy baj az, hogy nincsen kultúrház, ahol az ifjúság a szabadidejét tölthetné. Kérem Adács község lakói és ifjúsága nevében az illetékeseket, hogy tekintsenek szét községünkben és adjanak segítséget ahhoz, hogy a járás legnagyobb községében kultúrház épülhessen és így a megindított kultúrmunkát tovább építsük, fejlesszük. A kultúrcsoport a kitűzött célját nemcsak megvalósította, hanem túl is szárnyalta. A fizikai szertár részére 2300 forint értékű kísérleti eszközt vásároltunk, a helybeli sportot 400 forinttal támogattuk és a környéken ismertté tettük a színjátszócsoport nevét. Berényi István ált. isk. tanító, Adács A gvöngyösorőszi moziüzem megindulása utáni első időszakában nem a legjobb eredményt érte el. Éreztem, hogy ezen valamilyen formában, de sürgősen segíteni kell, hiszen szeretnénk a látogatottsági és bevételi tervet minél előbb teljesíteni. Első és legnagyobb hiányosság az volt, hogy nem rendelkeztünk kultúrteremmel, illetve mozihe- lyisággel, sokszor visszaemlékeztem katonaéveim idejére, amikor gyönyörű moziüzemeket láttam Pécsett, Kaposvárott, Debrecenben, Nyíregyházán. Nagyon szerettem a filmet már akkor is és bizony alig maradt el vasárnap, hogy legalább három mozi műsorát meg ne néztem volna. Visszaemlékezve jöttem rá arra, hogy a bevételi tervet nem is fogom addig teljesíteni, míg elfogadható, rendes mozihelyiséget nem biztosítok a mozilátogatóknak. Moziüzemünk padlója teljesen egyenes volt és a nézők egyrésze egymás fejétől nem sokat látott. Ezen segíteni kell. Felkerestem Orosz Gábor VB-titkárt, és Molnár Antal tanácselnököt, beszélgettem velük a mozihelyiség átalakításáról, szebbétáteláről, csinosításával kapcsolatban. Először vonakodtak és csak nehézséget láttak a dologban. De nem hagytam annyiban. Nekifogtam a szervezésnek, és mint DISZ-íitkár, sikerült az ifjúságot is megnyernem a mozi átalakítási munkálatai megkezdéséhez. Ekkor újból felkerestem a tanácselnököt, aki ezután minden segítségről biztosított. Az egyik pénteki nap reggelén hozzáfogtunk a mozihelyiség átalakításához. A fiatalok közül ki csákányozott, ki lapátolt, ki a talicskát tolta, de mindenkinek meglátszott a munkáján, hogy a saját moziját építi. Húsz köbméter földet hordtunk be és ezáltal — a hátsó szintet tekintve — 80 cm-rel megemeltük a nézőteret úgy, hogy ezáltal lejtős területet kaptunk, ahonnan kényelmesen lehet ma már nézni a filmelőadást. Természetesen ezzel nem fejeződött be a munkánk. Gépházat építettünk, s beépített színpadot; ezenkívül a nézőtérre 2 lámpát, vészlámpát, folyosó, udvari és utcai lámpát is szereltünk, sőt villanycsengőt is elhelyeztünk. Ezek után már csak a terem kifestése volt hátra, amit ugyancsak kollektív munkával készítettünk el. Meg kell dicsérni Molnár Antal tanácselnököt. aki ott dolgozott velünk és szép példát mutatott a falu dolgozóinak. Dicséret illeti még a DISZ-fiatalokat: Tóth Józesefet (heron), Dudás Bélát, Tóth Jánost (zsíros), Kovács Bélát, akik fáradtságot nem ismerve dolgoztak az újjáalakított moziterem munkálatainál. Köszönet jár még az MDP helyi szervezetének, a községi tanácsnak, a Moziüzemi Vállalat vezetőinek és műszaki munkatársainak is, akik mind nagy segítséget nyújtottak célunk elérésében. A mozilátogatók száma az átalakítás óta állandóan növekszik. Az első negyedévben bevételi tervet 127, a látogatottsági tervet 125 százalékra teljesítettem, és ezzel a megyei keskenymozik közül a 7. helyet érdemeltük ki. Vállalom, hogy a jövőben a bevételi és látogatottsági tervet mindig túlteljesítem és az MDP-kongresszus tiszteletére az első három helyezett közé küzdőm fel magamat. Nagy Lajos üzemvezető gépész vészi fényképezés fejlesztése, az amatőrmozgalom fellendítése, új tehetségek felkutatása, az üzemi és falusi íotoszak- körök munkájának kiszélesítése és fejlődése érdekében íény- képpályázatot indít 1954. évre. A pályázaton, melynek díjösszege 20.000 forint, résztve- het mindenki olyan fényképekkel, melyek művészi formában mutatják meg épülő országunk megváltozott életét, a város és falu, a magyar táj új arcát, és benne magát, az új embert, mindennapi életünk munkáját, örömét, szórakozását. A pályázatra mindenki korlátlan számú fekete- fehér képet küldhet be. A képeket legalább 13x18 cm méretben, reprodukálásra alkalmas kivitelben kell beküldeni. A képek hátlapján fel kell tüntetni: A kép címét, a szerző nevét, lakcímét, a felvétel körülményeit. A pályázat kezdete 1954. január 1. A beküldött műveket a bírálóbizottság félévenként értékeli. Az első félév értékeléséhez beküldési határidő 1954. május 10. A pályázóktól sok téli és tavaszi képet kérünk. A második félév értékeléséhez beküldési határidő 1954. november 10. A második félévben sok nyári és őszi képet küldjenek be. A fényképeket a Foto szerkesztőségébe (VII. Lenin-körút 9—11) kell beküldeni, „Fényképpályázat“ megjelöléssel a borítékon. A pályaműveket a következőképpen díjazzuk: I. díj 2.500 forint értékű vásárlási utalvány OFOTÉRT- boltokban. II. díj 1500 forint értékű vásárlási utalvány OFOTERT-boltokban, III. díj 1000 Ft értékű vásárlási utalvány OFOTÉRT-boltokban, IV—VII. díj 500 Ft vásárlási utalvány OFOTÉRT-boltokban, VIII—XVII. díj 300 Ft értékű vásárlási utalvány OFOTÉRT-boltokban. A díjazott képek negatív- jait a bíráló-bizottság bemutatásra bekérheti. Élüzemmé avatták Petőfibánya Vállalat legfiatalabb aknaüzemét Az elmúlt hét péntekén, egy nappal a május 1-i ünnepségek előtt, nagy kitüntetés érte a Petőfibánya Vállrlrthoz tartozó, alig négyhénapos, fiatal Rózsaszentmártoni Xl-es akna üzem bányászait. Az első negyedéves terv 114 százalékos teljesítése alapján elnyerték az elüzem címet és a Szénbányászati Igazgatóság vándorzászlaját. Az aknaüzem bányászai a rövid idő alatt is állandóan élenjártak a kongresszusi versenyben. Napi tervüket rendszeresen túlteljesítették, s az egy főre eső termelési át’agct a szomszédos IX-es akna kettő cs fél tonnájával szemben négy és fél tonnára emelték. Az élüzemavatást, bensőséges ünnepség keretében, a szűcsi általános iskolában tartották meg, ahol a jelvény átadása után a vállalat vezetősége 5000 forint jutalmat osztott ki a legjobb bányászok között. Az aknaüzem dolgozói elhatározták, nem engedik ki egykönnyen kezükből az élüzemjelvényt és a vándorzászlót. Éppen ezért a második negyedévben az eddigi két front mellett új, harmadik frontot telepítenek, a III. negyedévben pedig már négy fronton harcolnak a többtermelésért. JÓKAI MÓR ÍRÁSAIBÓL 1004 május 5-én halt meg nagy mesemondónk, Jókai Mór. Halálának 50. év'o dulója alkalmából részleteket közlünk írásaiból. tï ff*/ nemaeíi ítnilsttvsí ff (Részlet az író „A kőszívű ember íi'i“ című művéből) Mesemondás! Lehetett is az valaha! Hogy egy kicsiny elszigetelt országnak rokontalan nemzete valaha saját haderejével, kilenc oldalról rárohanó támadás ellen védelmezte volna magát, diadallal, dicsőséggel! Hogy bírt volna vele „egy“ óriás! rá kellett volna ereszteni Európa másik ko’osszusát is, s még azzal is megbirkózott, még akkor is sajátmagának kellett lefeküdnie, hogy rágázolhassanak! De hát hol vette volna ez a nemzet azt az ősmondabeli erőt az újabb kornak e Niebelun- gen-énekéhez? Elmondom, ahogy megértem. Egy végtelen jajkiáltás hangzott végig; az ország egyik bércfaiától a másikig verődött az Vissza, s midőn másodszor Visszatért, már nem volt jajkiáltás, hanem harci riadó! Megnépesült a kitűzött zászlók környéke. A földműves elhagyta ekéjét, b tanuló elhagyta iskoláit, a tsaládapa boldog tűzhelyét és Inent a zászlók alá. Tizenhárom-, tizennégyéves gyermekek csoportja emelte a nehéz fegyvert, mely alatt még válla meggörnyed és hetvenéves galambősz férfiak álltak a gyermekekkel egy sorba. Nem kellett felpénzzel csalogatni senkit: egy nemzetiszínű. kokárda volt az egész ajándék, amit a belépő kapott... így támadt a nemzeti hadsereg ... S félév múlva már csodáiról beszélt a történelem. A kis fiúk már bahérkoszo- rús hősök. A kis alhadnagyok már tábornokok, hadvezérek. A tépett trikolor már a világ tiszteletét bírja! Kiállták a próbát a tűzben, kiállták a próbát a hózivatarban! Kiállták a próbát a veszteségek kétségbeejtő hónapjai, ban. A komáromi sáncokon táncoltak zeneszó mellett az ellenfél bombazápora alatt. Sz.Ínoknál kaszákkal rohanták meg az ágyúkat, és elfoglalták a gyilkoló tűztelepet szembehunyva. Pákozdnál tízezer emberrel rakatták le a szuronyos puskát a kaszás nemzetőrök: Győrnél lovasságot kergetelt meg szuronnÿal a 11-ik zászlóalj. Budánál lováról szállt le a huszárság, várat ostromolni. Losoncon egy táblabíró, egy alispánból lett hadvezér, hat- szorta nagyobb ellenfélnek fényes nacoal elfoglalja ágyúit és táborkarát. Piskin 1 naphosszat védi az Inczédi-zászlóalj húszszoros ellenerővel szemben a vitatott hidat és győz. És mily gvorsak. mily csoda- szerűek, mily meglepőek mozdulataik! Szélaknánál a föld alatt bújnak az ellenségen keresztül, — Branyiszlcónál a hegy meredekének fel törnek át rajta, — Szolnoknál átúsztatnak az ellenség h_ta mögött a Tiszán! — Segesvárnál az égő városon verik magukat keresztül lő- poros szekereikkel, — Tiszafürednél a jég hátán állnak me" előtte, hol a folyamon hidat vert a kemény tél; ott mondják el: „eddig és ne tovább!“ S végre midőn ereje teljes összességét egybegyűjtve, megáll a küzdhomokon az egész százezerkarú nemzetóriás, s karját kétfelé tárva, büszkén kiált ellenfelének: ide hát, mérkőzzünk össze! S mikor az összmérkőzés után recsegve, ropogva, minden ízeiben, menekül ki az ellenfél karjai közül! Vagy nem volt ez igaz? És ami legfőbb, mit ki ne felejtsen' senki, midőn a nemzeti hadseregről beszél; mi előtte és utána járt annak, mint Jehova, nappal ködnek, éjjel tűznek oszlopában: a nép! A nép, ki eszével találékony, furfangjával jóakaratával, szellemével védi, sietteti, Az irodalom hivatása az igazság eszméit terjeszteni. S midőn a szárazon elmondott igazság kiáltó szó marad a pusztában; midőn a meztelen igazsággal társalogni oly kevesen szeretnek: az irodalom hivatása az igazság eszméinek tetsző alakot adni, hogy a szív élveit, a fő meggyőződései sarkpontját találja föl bennünk. Mint fogjuk föl e hivatás, e kötelesség intéseit? Eddigi és ezentúli működésünk szelleméből megítélhető. — örtállni az emberiség örök jogai felett; napfényre hozni mindent, ami szép, üdvös és igaz; méltányolni az erény törekvéseit; biztatni, emelni a fejlődő igaz tehetséget; ostorozni a tévelygést, hadvezérekkel. Ahol nagy a sietség, száz meg száz szekér áll elő, a nemzeti hadsereg gyalogságát tovaszállítani, ágyúit, hadiszereit felvenni, s mikor a másik had jön, nincs egy ló sem; mind kinn van a ménesen, nem lehet rátalálni. Mikor a nemzeti seregnek élelem kell, egy kiírt nyugtat- ványra előterem minden; mikor a másik jön, készpénzért sincs semmi, maga a gazda is koplal. Csak egv hiányzott még a nemzeti hadseregből. Erejének tudata. Ezt meg kellett még neki találni, s a tandíjat bizony meg kellett érte fizetni í denségben mindennek hatása, mindennek haszna van (dacára néhány önfojtotta szív aprócska világfájdalmacskáinak): éopen a költészet, e minden virágok virága élne-e azért, hogy viruljon és elhervadjon, mikor annyit tehet minden életkérdés eldöntése körül? Szerencséjére az ügynek, e nézet pártolói nagyon kis töredék s még nagyobb szerencse, hogy erőtlen is. Mondtunk annyit, amennyiből érthet, aki akar — nemcsak szagát akarjuk mi éreztetni az irodalomnak közönségünkkel. hanem ízét is. A pálma lombjai az érdembér jutalmazó jelképe: de a pálma gyümölcsöt is terem. Legyen pálma az irodalom. (Életképek, 1847 június 5.) inti, buzdítja, őrzi imádott hadseregét, néha tízezrével melléje áll és megfélemlíti tömegével az ellent. Egyhelyütt rendszeres álhirekkel kiemeli biz" tos helyéből az ellenfél hadzömét, másik megelőzi legtit- koltabb terveit. Ozoránál egy ember gvalog oda és vissza kétszer megkerüli az ellen táborát, hogy a két nemzeti haderőnek izenetet vigyen a köztük fekvő tábor mozdulatairól. Zsidó szatócsok minden levelezése tele van ártatlan üzleti hírekkel, mikből egymás közt megállapított szótár szerint az ellenfél hadmozdulatait értik meg, s tudatják a nemzeti „Az irodalom hivatása az igazság eozméit terjeszteni“ (■Résziéi) a ferdeségeket: oltani minden szívbe a becsület szerelmét, az alacsonyság utálatát; érzelem- foghatóvá tenni a lelkeket; fölrázni az alvót gyáva tespedésé- böl; fogyasztani a szükkeblü- ség birodalmát, s mi legfőbb: tudni szólani és tenni a jó ügyért, ha úgy kívántatik; tudni hallgatni és tűrni érte, ha arra lesz szükség: — ez hivatása az irodalomnak, nekünk pedig kötelességünk. — Ezért nem értünk egyet azon irodalmi töredékkel. mely szűkkeblűséflébe elfalazva, korlátái közé szoktatott szellemével ily elveket mondat ki: „A költészet magamagának cél, a költészetnek ne legyen iránya". — Mikor egy virágszál sem születik cél nélkül, mikor a széles min-
