Heves megyei aprónyomtatványok 19/K

PROLÓG

Varsányi Irén kilépett a függöny mögül és a kezében egy fehér papírlapot tartott lebocsátva, egy kinyitott levelet. Az ő egyetlen drága szívhangján egynéhány egyszerű szóval beajánlotta a prológot a publikumnak.

Körülbelül így:- Jó estét! Én színésznő vagyok, tetszenek tudni talán, itt szoktam játszani a Vígszínházban. Ma este Is fellépek, tessék, már felöltöztem. Mindjárt Játszunk, csak előbb még egy kis dolgom volna itt a függöny előtt. Kérem szépen az a poéta, aki a darabot írta levelet küldött a tisztelt közönségnek. Az én tisztem volna a levelet felolvasni, ha önök megengednék.

Azután felemelte a papírt és felolvasta Szép Ernőnek a Vőlegény elé írt prológusát. A színdarab tükre ez a kis vers, talán inkább Szép Ernő szívetükre, egy halk pardon. A pardonra semmi szükség, mégis micsoda öröm ez a vers, mely úgy cseng Varsányi Irén ajkán, mint furcsa pesti népdal s illatozik, mint a pesti bórkaszárnyák ablakában egy odatóvedt muskátlicserép, íme a Vőlegény prológja:

Mint száz poéta szenvedek S illő lantot ma nem veszek.

Nem bántotok majd engemet Szép asszonyok, jó emberek?

Bámulva tévedt tényeken És mérges, férges lényeken,

Kedven kelt rémes éveken Komédiához énnekem.

Nem vak pokolban bolygani,

Fogammal nem csikorgani,

Inkább langy könnyel oldani,

S mint álmomban mosolygani.

Mit emlékem színpadra fest,

Nem én vagyok, csak Budapest.

Szolgátok térdet hajtva esd,

Ne értsétek majd balra ezt.

E neveletlen esemény,

E kerge bűn, e torz erény,

S e hang mind nem az én zeném, nem az enyém, nem az enyém.

Itt láttam ily regényeket,

Leányokat, legényeket,

Aszfalt közt nőtt növényeket,

Bolondokat, szegényeket.

Hangozzam egyszer vissza hát,

Az élet mosatlan szavát,

A város április havát,

Megadva borsát és savát.

Két könnycsepp lóg a szememen, Az itt az én szemüvegem. Szívhallgató a fülemen,

A nagyvásárt úgy fülelem.

Szív kelne bár fel keleten, Aranyszív sütne deleken.

És ezüstszív éjfeleken,

Nap, hold helyett az egeken.

Finom dámák, finnyás urak,

E kellemes színtársulat Sok jó ízt ráadásul ad,

Ha majd forog, lármáz s mulat.

Ne vesszen kárba eszetek, Sóhajtsatok, nevessetek,

Hibát ne is keressetek,

Egy szikrányit szeressetek.- Au revoir - hajolt meg ekkor Varsányi Irén a nézőtér felé, aztán hátrafordult s befejezte egy intéssel a verset. - Csengessetek! - és eltűnt a függönyök közt, hogy eljátszhassa a Vőlegény női főszerepét.

/Színházi Élet 1922/