Heves megyei aprónyomtatványok 19/F

Kedves útkeresők! Tanfolyamaink : Előadóink: Engedjétek meg, hogy bemutassam nektek Holisztikus központunkat, az Ébredést. 2001 -es évben égető szükségét éreztem annak, hogy létrehozzunk egy olyan helyet Egerben, ahol test és lélek egymásra talál, lehetőséget nyújtva így mindazoknak, akik szomjaznak egy teljesebb, harmonikusabb, egészségesebb élet megvalósításáért. Törekvésünkkel szeretnénk felrázni „alvó” embertársainkat és segíteni mindazokat, akik már elindultak ezen az oly nehéz, de mégis oly csodálatos, lélekemelő úton. Az útkeresés, önismeret fontosságát és szükségszerűségét Hamvas Béla nem is fogalmazhatta volna meg szebben: „Nem kell-e útnak indulni, mint a régi bölcsek tanították és addig meg nem nyugodni, míg az ember meg nem találja önmagát.” És hogy ki ez az Önmaga, az élet egyik legnagyobb talánya, önismeret nélkül nem lehetünk igazán boldog és egész emberek. Míg személyiségünknek csupán töredékét ismerjük, addig rabjai vagyunk saját tudattalanunk ismeretlen, titokzatos világának. Az emberi élet legnemesebb és legfontosabb célja, hogy beutazzuk és felfedezzük egyéniségünk ismeretlen tájait, hogy végül ráébredjünk Isteni mivoltunkra. Számtalan önismereti út áll rendelkezésünkre, remélem, hogy az Ébredés berkein belül sikerül mindenkinek megtalálnia a hozzá legközelebb álló utat. Mindenkinek kívánok türelmet, kitartást és sok-sok örömet! önismereti tréner képzés pszicho-dráma asztrológia Szolgáltatásaink : bach- virágterápia biorezonanciával állapotfelmérés, kezelés és dohányzásleszoktatás aromaterápia, aromamasszás ájurvédikus testmasszázs kineziológia- stresszoldás jóga szülőknek nevelést segítő tanácsadás életvezetési tanácsadás hipnoterápia asztrológiai tanácsadás Klubfoglalkozásaink : várandósok klubja szülők klubja női klub Müller Péter Kiss J. Zsolt Szil Péter Angster Mária Kövesi Péter Popper Péter Gostoni Éva Káló Jenő Petrezselyem József Hoppál Bori Csemus Imre (szervezés alatt) Vekerdi Tamás (szervezés alatt) Bóta Veronika intézményvezető

Next

/
Oldalképek
Tartalom