Heves megyei aprónyomtatványok 15/M
Csónakos a Tiszán A z egri Ifjúsági Ház tisztelettel meghívja Önt NAGY ERNŐ festőművész kiáll ítására Megnyitó 1983. november 4-én. Megnyitja: Dr. Lőkös István Nyitva: november 4-től - november 24-ig naponta 10-18 óráig. Meggyőződéssel vallom: Nagy Ernőt a szőkébb haza, a hevesi táj nevelte festővé. Az alapélmények máig el nem apadó forrása számára ez a vidék, művészetének „hajszálgyökerei” itt találnak évtizedek óta éltető nedveket. Még akkor is, ha képeinek egy-egy motívuma alkalmasint máshonnét való. E képek látható és asszociatív szféráiban — sokszoros áttételben — ott él a szülőföld, az egykori piciny falucska ezernyi szépséggel teli határának emléke éppúgy, mint a hajdani otthoné, amely az egykori gyermek számára szivet melegítő, egy egész világgal felérő támasz volt. Ott él a napfényes égbolt; a téli zúzmarát táj; a nyári estében hazatérő nyáj zsivaja; az estvéli harangszó zengése; a patakparti füzes árnyai; a hétköznapok s az ünnepek ezernyi apró hangulata; az őröm és a bánat perceinek emléke; ott él a teljes élet, amelynek szépségeit, magasságánakak és mélységének végleteit először itt adatott megélnie. Nagy Ernő mindvégig hű maradt a szűkebb pátriához Művészetében és létformájában egyaránt. Ezt példázza Egerhez kötődése éppúgy, mint képeinek szín- és témavilága, de a művész—jelenlét következetessége is. Választhatott volna, s választhatna ma is másféle létformát: látványosan ívelő pályát is tudhatna maga mögött, ám igazabbnak vélte és véli ma is a felnevelő táj „tiszta forrása" mellett maradni. Külföldi sikerei Londonig vitték hírét s ez beszédes példa: a kisvildgból is tud a nagyvilághoz szólni. Elkötelezettség ez a legszebb értelemben, amelynek eredőit indulásának, élete sorsfordulóinak felvillantása példázhatja leginkább. Hosszú volt az az út, amelyet Nagy Ernő a máig végigjárt, igazi életiskola. Időben is, térben is az, de nehézségeivel, örömeivel és olykori megpróbáltatásaival is szép út. Szellemi útrakelése a szülőfalu öreg iskolájához kötődik, ahol hajdan egy szigorú tekintetű, de melegszívű tanító hajolt a vonalakkal „játszadozó”, már akkor is képekről álmodó kisdiák 'fölé. Ö sejtette meg először, h<-gy a palatáblára, vagy pepírra vetett kicsi rajzok készítőjére szép pálya vár. Az ő „keze alatt” tanulta a betűvetés szép formáit s bizonyára az ő példája is benne volt abban, hogy a kisdiákból később preparandista lett, majd meg — a háború viszontagságait túlélve — pesti diák. S mára művésztanár, aki továbbadja mindazt, amit egy gazdag élet tapasztalati anyaga kínál. Ez az életpájya szükségszerűen tette derűlátóvá személyében a művészt. A szüntelen megújulás képességét formálta benne, amellyel a változó világ feladta kérdésekre biztonsággal felel. Aki évek-évtizedek óta nézi újabb és újabb képeit, maga is meggyőződhetett róla... Lőkös István
