Heves megyei aprónyomtatványok 12/G

Ödön von Horváth

1901-1938

Különös írói pólyát zárt le ezelőtt negyvenegy évvel egy egészen groteszk baleset: 1938. június elsején, világos nappal, Párizs legelőkelőbb útján, a Champs-Elyséen egy hirtelen támadt vihar letörte az egyik öreg vadgesztenyefa korhadt ágát, s az halálra sújtotta Horváth Ödönt, az akkor még alig harminchét éves neves német nyelvű drámaírót, akit a világ Ödön von Horváth néven ismert. Temetésén Carl Zuckma- yer mondott búcsúszavakat, utolsó útjára elkísérte Franz Werfel, és egy rögtönzött kis gyászünnepélyen Joseph Roth méltatta írói művét. Ezeknek az íróbarátoknak neve kissé már meg is adja azt az irodalmi kört, amelyben Horváth Ödön írói művét elhelyezhetjük.

A két háború közti időszak, pontosabban az első világháború utáni évek: az infláció, a devalváció, az erkölcsi és gazdasági válság korának jellegzetes írója ő. Tudatában, mint általában nemzedéke tudatában mély cezúrát vágott a világháború, annyira, hogy emlékezetéből ki is törölte a békeévek nyomait. „Gyermekkori élményeimet a háború alatt mind elfelejtettem. Életem a hadüzenettel kezdődik." Nem csoda, hogy mindvégig kedvelt költője maradt Ady Endre, az „Emlékezés egy nyár-éjszakára" neki is ezt jelentette: „fordulását élt és volt világnak”.

Démonok szabadultak fel az emberekben, s ezeknek a démonoknak jelentkezését lesi, figyeli Horváth Ödön megszállottjaiban, a háború utáni válság irányt vesztett, megingott, sodródó hőseiben.

Tizennyolc drámát írt. Az első időszakban drámáinak légköre jellegzetesen az infláció, a háború utáni zűrzavar. Ezek közül bennünket talán Sladek, der schwarze Reichswehrmann (Sladek, a fekete Reichwehr katonája) érdekel a legjobban, mert ez némi rokonságot tart egyrészt Svejkkel, másrészt Woyzeck Georg Büchner teremtette alakjával. Csakhogy Sladek fordított Svejk, az ő naiv együgyűsége nem leleplezi a hatalom, a bürokrácia, a hadsereg komiszkodásait, hanem ostobaságból kiszolgálja. Méghozzá milyen „hadseregét": a nácik első fekete alakulatainak egyikét. De Sladek a nyomorúság, az állástalanság, a kiszolgáltatottság produktuma, benne is feszülnek vágyak, emberként szeretne élni, s ebben Woyzeckhez hasonlít, csakhogy ő nem féltékenységből öli meg azt, akit szeret, hanem azért áldozza fel, mert úgy látja, veszélyezteti révbeiutását. Eltorzult Svejk, eltorzult Woyzeck ez a Sladek.

Amiképpen a háború utáni válság tükrében eltorzult az osztrák „Volksstück” is. Horváth Ödön drámaírói munkásságának második időszakában ilyen eltorzult osztrák népi darabokat írt, kellékeiben Raimund és Nestroy művészetét követve. De mindegyikbe belejátszik a háborúutániság bomlasztó hatása: kedélytelenné,

sőt hátborzongatóvá változik, „unheimliches Volksstück"-ké, ahogyan egy kritikusa írja. Mindebbe a napi politika, a fenyegető nácizmus is bele-be- lejátszik.

Pedig a Geschichten aus dem Wiener Wald (Történetek a Bécsi Erdőből) hangulatában felidéz valamit a johannstraussi valcerek Bécséből; a hármas szín: a bécsi Vili. kerület egyik csendes utcája, a Wachau, a „kék” Duna-partja is alkalmasak lennének erre, de olyan mindez, mint amin végigsüvített a világháború dermesztő vihara, s eltorzította a kedélyességet. Megvannak itt Arthur Schnitzler közkedvelt figurái, a „süsses Madel” (az édes kislány), aki hisz az odaadó szerelemben, egy kicsit Anatol is

megjelenik, de rajta is érzik az infláció, a leromlás; a Herr Rittmeister (a kapitány) is szolgálaton kívül került, s most mint kísértő árnyék fel-feltűnik sétáin, hogy a sorsjáték nyereményei iránt érdeklődjék. Talmi derű, talmi kedélyesség, talmi „Volksstück” — ez a világháború utáni „Geschichten aus dem Wiener Wald” —, de ennek megjelenítésében remekmű; Horváth Ödönt az 1931-es Kleist-díjjal tüntették ki érte.

Egy évvel előbb, 1930-ban még regényt is írt Der ewige Spiesser (Az örök nyárspolgár) címmel. Alaptémája az, hogy a nyárspolgár nem szűnik meg, mert alkalmazkodni tud minden változáshoz, egyedül az önzés vezeti, ezért aztán kiszolgál minden irányzatot. Ilyen nyárspolgár a regény főhőse: Kobler úr, aki mint autóügynök ócska tragacsot sóz rá egyik vevőjükre, s a prémiumon Spanyolországba utazik. Micsoda színes kaleidoszkóp Horváth Ödön útleírása: elvonul előttünk az egész világháború utáni Európa, s minden problémája: a válság, Páneurópa, a szocializmus, a Brenneren Mussolini fasizmusa, erkölcsi kérdések, gazdasági problémák, az USA és az országhatárok, a vám- és útlevélvizsgálat. Igaza van Anton Kuh-nak, aki így ír erről a regényről: „Olyan ez, mint egy nagy szatirikus elbeszélő első fogalmazványa, de lehetne egy magát írónak megjátszó zseniális kalandor kész műve is.”

Egy kicsit találó ez Horváth Ödön egész művészetére is. Némi vázlatosságot, elnagyoltságot érezni darabjain, de ugyanakkor fel-felvillannak olyan megoldások, amelyek nagy íróra vallanak. Saját vallomása szerint fő törekvése mindig az volt, hogy minden