Heves megyei aprónyomtatványok 5/D
A kiállítás rendezői tisztelettel meghívják önt és kedves családját NÉMETH ISTVÁN ARCOK, ALKOTÁSOK, ALKOTOK... című kiállításának, A HEVESI SZEMLE GALÉRIA sorozat első tárlatának megnyitójára 1985. december 14-én, 10 órára A kiállítást megnyitja: DR. POGÁNY Ö. GABOR művészettörténész A Magyar Nemzeti Galéria ny. főigazgatója A megnyitón a „KÖVEK ÚJRA ÉLNEK” c. NÉMETH ISTVÁN kiállítása az első a Hevesi Szemle tervezett sorozatából. A lap hasábjain rendszeresen jelennek meg avatott tollú műtörténészek, kritikusok olyan Írásai, amelyek a művészeti közéletben, a művészi minőségek sokaságában biztonsággal kalauzolják az olvasókat. Az irás azonban, legyen bár mégoly érthető is, nem csupán közelit a tárgyhoz, el is választ attól, mert műfajánál fogva nem teszi lehetővé a mű és a közönség közvetlen találkozását. A szerkesztőség uj vállalkozása tiszteletre méltó módon ezt az ellentmondást kívánja feloldani a Hevesi Szemle Galéria kiállításainak megs zerve zéséve1. "Arcok, alkotások, alkotók" cinmel Németh István portréfotóinak és mügyüjte- ményének anyagát bemutatni szerencsés indítás. Ebben a kiállításban ugyanis egy személyben sűrűsödik a művész és a műgyűjtő, az alkotó és a befogadó. Akár jelkép is lehet, hiszen ember voltunkban mindez potenciálisan benne foglaltatik, s közművelődési cél is: az értelmi, érzelmi azonosulás szintjéig közelíteni a művészt és közönségét, az alkotást és a befogadót. Németh István fotóművész negyedszázada,már aktiv filmrendező korától kezdve kutatja, s portréi segítségével igyekszik megragadni az alkotás - történetileg ez a műalkotásokkal kezdődött - legemberibb vonatkozásait. "Egyazon művész arcának és művének párhuzamában - mint Dr.Supka Magdolna irta törekvéseiről - ugyanis a foganó és a megfogant gondolat csendül egybe, közös áramkörük sugározza felén az alkotói képzelet és kedély megannyi árnyalatát." A művé szék, többnyire művészbarátok titkainak megértését követte az építészek, a tervezők felfedezése és bemutatása a Hild-érmesek portrésorában. Az alkotás rejtelmeinek kutatása, művészi megértése és láttatása az emberi arc segítségével legújabban a munkások, a Csepel Autógyár "Fürst Sándor" állami díjas szocialista brigádja és a munkásőr-fafaragó, Fábián László portréiban valósul meg. A fotóművész és a munkásbrigád irmán öt éves és egyre szorosabbá váló kapcsolata, egymásra találása még közéleti eredményekben, pl. országos környezet- védő mozgalom indításában is, megmutatkozott. Németh István szereti, becsüli műalkotásainak tárgyát, az embert. Nem modelleket fényképez. Portréiban benne van a nevetésnek, vagy merengésnek átsuhanó emléke, a komor gondok ránca, vagy a felszabadult tekintet sugárzása, egyszóval mindaz, ami ember és ember között lejátszódik, lejátszódhat: az érzelmek és a gondolatok szine-forákja. László Gyula régészprofesszor, aki egyben kitűnő festő- és grafikusművész,mondotta egyszer: "A rajzolás kínzó vágy az előttem levő jelenséggel való egybeolvadásra. Nem a rajz a fontos, lianem ez a veszélyes játék. Valóban nem arról van szó, hogy lerajzolok valakit, hanem hogy munka közben észrevétlen az ő képére és hasonlatosságára alakulok át... Talán még közelebb visz a megértéshez a Távol-Kelet festőinek kánonja: "ahhoz, hogy madarat tudjak rajzolni, magamnak is madárrá kell válnom". Nos, igy voltam én azonos egy-egy rövidke időre azokkal, akiket lerajzoltam..." Elsősorban ezért, s nem stílusuk miatt műalkotások a Németh István által készített portrék. Ezekkel a portrékkal azért tudunk azonosulni, mert megmutatják: "...merengő, gyászos, kudarcos, töprengő,győztes, titkos, siró, mosolygós emberarcúnk gyűrődéseit, ráncait, horpadásait, szögleteit, üregeit, kicsucsosodásait, csipkéit, lebenyeit, csomóit, cimpáit, görbéit, iveit, pilléreit és pillérfalait, csatornáit, játékait, héjaza- tait, szőreit és szőr=esemyőit: s igy merengésünk és hitelünk, győzelmünk és vereségeink esendőség mámor=együttesét! A fekete vonalkazlakban, jajgató kék redő-boglyákban létünk teljes lényegét, a felület gyászfeketén, kékgyásszal gyötrődő vonalkuszadéka alatt, az emberlétünk meteoritkráteres pontozott szivközpontokkal sötétlő szitarácsháló=álarca mögött a Sugárzó Titkot, létünk és lényegünk Titok-Sugárzását!" /Juhász Ferenc: A látó ember/ Juhász Гегепс jelzői és mondatai teljes mértékben összecsengenek Németh István - akár ars poétikának is felfogható - gondolatával. A legfontosabb:.. ."megadni a portré alanyának az alapvető jogot, hogy csak akkor fénykénézzem, ami kor igazán önmaga. Ne én féryképezzem őt, hanem ő élhesse azt a valóját, ami karakterisztikus, kizárólagosan igaz. Lehet sokféleképpen "jó fotót" csinálni. Ellenfények, fényhatások, gesztusok, pózok stb. Nagyobb a kelléktár, mint a színházban. Azt kell vállalni, ami a pórusok, a ráncok, az esendő ember szem- től-szembe igazságát is képes az által a plusz által bemutatni, ami minden emberben, - főként, ha alkotó, munkáját vagy hobbyját szenvedélyesen szerető -, benne van. Ha Balázs Béla szerint a filmnek az embert kell igazán láthatóvá tennie, akkor szerintem а пн fotójának segítenie kell, hogy az ember vállalhassa önmagát." Németh István 18 évvel ezelőtt éppen Heves megyéről készítette "A kövek újra élnék" cimü, díjnyertes műemléki filmjét. Mostani bemutatkozása a személyiség és a tehetség színezetének újabb összefüggéseit tárja fel. Dr.Selmeczi László- Heves megye műemlékeit bemutató — filmet vetítjük, melyet 1968-ban NÉMETH ISTVÁN rendezett.
