Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)

1904-03-02 / 10. szám

2 .HETI SZEMLE9ik szám.) soha, de soha jobb barátot a bolond magyarnak. A pezsgős ebédek ve- szekedettiil fokozták a jó hangula­tot,- s a delegácziós ülésekben már csupa „testvérek“ ültek. ABécsben báránynyálett egyik­másik Kannibál természetesen „kellő lojálitással“ mégis meg merte resz­kírozni azt a szerényke kérdést, hogy miért vannak a magyar ka­tonák Boszniában túlnyomó szám­mal és pusztulnak el százával, mint a múlt nyáron Bileknél történt a kedvezőtlen éghajlat miatt. Persze az osztrák generálisok lelketlenségét nem merte pedzeni. Hja!.. Odalent csak a magyar katonák szimpathikusok, a „svábot“ ki nem állhatják. A magyarok ked­vessége tudja csak azt a népet kon­szolidálni. A sváb katonaság ellen anarchia, meg lázadás volna!... A magyarok szinpathikusok ? Magyar kedvesség!... Kell ennél ékesebb beszéd?... A budapesti országház legdühösebb Kannibálais legénynyé lapult. Hogy a 4usan javadalmazott tisztviselők legnagyobb része oszt­rák, azt ebben az andalító pillanat­ban a magyar delegáczió összes tag­jai elfelejtették. Tehát a „sváb“ tiszti­kar kedves, csak a „sváb“ katona nem. Elfelejtették azt is megmon­dani, hogy az okkupáczió is két­szer annyi magyer véren ment végbe. Pedig itt a szinpathia és a kedves­ség aligha jöhetett számításba. Szóval a delegácziós Kannibá­lok visszakerültek Budapestre meg­szelídített alakban. Magyar szinpat­hia. — ez az igazság !... Magyar tisztek, magyarvezényszó, hadsereg, ágyú és a többi kapczáskodások merő frivolitás. Bolond magyar az, amelyik még egyszer osztrák hadügyminisztert akar felfalatozni!. .. Ki ez? ki ez az ember, aki nem fél a dermesztő idő gyilkos lehelletótől, aki nem retteg a beálló éjszaka uttévesztő fenyege­téseitől ? Az agg vándor Félix, a vallásáért is ül­dözött szegény orosz lengyel, a kit bizonyos távolságban unokája, egy fáradt kis leányka követ. — Az öreg viseltes báránybőr gúnyáját visszahajtva, görcsös botra támaszkodva, nagy léptekkel töri az utat a gyermek szá­mára. Arca fakó, ránczokkal borított, sze­meibe nagy könycseppek gyűltek, homlo­kára az izzadság forró gyöngyei sűrűn ki­ültek. — Magdolna nagy és nehéz csizmáiban alig bir siető nagyatyja után haladni. Ösz- szehuzza lázasan pihegő mellén a szakadozó ócska kendőt, meg-megáll, hosszasan maga «lé tekint s a fáradtságtól kimerülve itt-ott földre hull. Nyugtalanul és borzongva nézik mind­ketten az alkonyi fényt, mely játszva, in­cselkedve csillog elő ttok s gyorsítva léptei­ket tovább sietnek. — Négy napja jönnek már, alig pihenve meg a mezei szónakazalokban, vagy messzi tanyák elhagyott kunyhóiban. Járatlan uta­Kettős beiktatás. E héten iktatták be vármegyénk és városunk uj főispánját, Kristóffy Józsefet, a nagylaki kerület volt szabadelvű képviselő­jét kettős főispáni székébe. A vármegyénél a múlt csütörtökön, városunkban tegnap folyt le a hivatalos és nem hivatalos tény­kedés. Természetesen az ilyen aktusnál rend­szerint nagy szokott lenni az érdeklődés. Senkire sem közönbös dolog az, hogy ki van odarendelve a vármegye első emberé­nek. Beczézgetik, legyezgetik, kerülgetik, mindenki azon örvend, he egy-egy jó tulaj­donságot ő volt szerencsés felfedezni benne. Haaz újabb és ujabbfelfedezőtehetséghangadó férfiú, természetesen nagy applauzussal fogad­ják a vívmányt. Ez a mostani instellácziónil is úgy történt, mint ezer esetben. Az egyik egyé­niségéről azt mondta, hogy előzékeny, a másik már egy balanszéval tovább ment nyájasnak deklarálta, a harmadik már megtoldotta két hoszszal, ő előtte mint szeretetreméltó kedvesség jelent meg. így áll az ügy szónoki képességére vonatkoz­tatva: Fényes, gyű ló hatású, magával ra­gad. A jóslatok a jövőre nézve kielégítők, vérmesek, — a legszebb reményüeket is meghaladják. Tekintettel baráti érzelmeire, a honorácziorok udvariasnak, a közópvirilis- ták lekötelezőnek, az alantas tisztviselők non plus ultrának tartották. Az emberek cselekvésének nemcsak a közéletben, de a politikában is igen sokszor ezen a motívumok szoktak irányadói lenni. A barátság, a kedvesség, a szeretetreméltó- ság, az udvariasságnak meg nem közelít­hető formája. Minket ezek a külsőségek nem érde­kelnek. Ránk nézve a tartalom a fődolog. A tartalom pedig az, hogy az uj főispán a Tisza kormány küldöttje. És éppen ennél a körülménynél fogva a mai kuszáit politikai viszonyok közt a nemzeti közérzós azt su­gallja, hogy küldetését bizonyos szkepsissel kell fogadni. Ám a szksepsis mindig csak szkepsis. Épen olyanforma érzelmeket, kelthet, mint kon járnak, távol az emberlakta falvak ha­táraitól. Mezőkön, erdőkön, befagyott folyó­kon és tavakon bolyongva, bujdosva halad­nak céljuk felé. Varsón túlról egy kis faluból indultak el, hogy a husvétot a messze távolban ve­zekelve, lelki békét keresve ünnepeljék. Ezt az utat minden ' évben megteszik, mióta őket az orosz zsarnokok egy idegen vallás hívei közé kényszeritették. Ők nagy bűnösök, — árulók, — hit­tagadók 1 — Hogyan ? ? A vén Félix földecskéjét, házikóját át­adta egyetlen fiának, a ki megházasodott, családon alapított. Kicsi hajlékuk a csendes megelégedés és boldogság tanyája volt, ké­sőbb egy leánykájuk született s az öreg ör­vendve a gyarapodó családnak mig a ház­nép oda künn a szántókon munkálkodott, otthon dolgozgatott s dolgát végezve uno­kájával játszott és imádkozott. Egy napon parancs érkezett az orosz kormánytól a falu birájához, a mely elren­delte, hogy a község népe az orosz orthodox hitre haladéktalanul áttérittessék. A katholikus lakosság azonban apái az alants tisztviselőnek dicrhim.HZtól di- gadó vezérczikkje a princzipálissal szemben. Természetesen az érzelmek vegyesek, épen azért ezek mélységét megmérni nem lehet. Minket, az uj főispánnak nem a barát­sága, nem a fellebvalói hivatali állása, nem a rokonszenves egyénisége kapott meg — ha­nem az a programm, amit elmondott. ígérte az adminiszlráczió javítását. Ezt fel is tesszük egy olyan emberről, aki a m°gyei életben nőtte ki magát. Kezdte mint aljegyző, ké­sőbb főjegyző lett belőle, — ezt a képviselő­séggel cserélte fel. Mindenesetre tudnia kell hozzá, és épen ez a körülmény az, amiért jó érzelmekkel kellett fogadnunk. Jelen vi­szonyaink közt nem akarjuk mi a tisztvise­lői kar mű'íödásót rekriminálni, sőt azt mond­juk, hogy hasonlíthatatlanul jobb mint a múltakban. Sőt a fővárosi lapokban történt ama bizonyos megtámadtatások idején az összes vármegyebeli sajtóban mi voltunk az egyedüliek, akik meg mertük mondani, hogy azok az állítások nem felelnek meg a való­ságnak. A következmények igazolták. Hi­szen minden dolgot lehet felfújni és akire rátérhették a vizes lepedőt, szenvednie kell. Tisztviselőink hibáján kívül azonban a vármegyei adminisztráczió reformot igényel. És pedig nem helyi, hanem országos refor­mot. Hogy az uj főispán szemben az orszá­gos áramlattal programmjának ezt a részét, az ő szűk körében, egy vármegyében, képes lesz-e megvalósítani, az a jövő titka. Hangoztatta politikai programmját- Ez olyan szép, hogy csaknem ideális. A tiszta választásokat, az erőszak kiküszöbölését, a hiva­talnoki kartól ment mindennemű pressió el­távolítását tűzte ki vezérelvéül. De hogy egyeztethető össze ezzel a vezérelvvel rög- tönösen bekövetkezett ama különlegesség, hogy mindjárt a tisztelgések alatt a szabad­elvű párt nagy küldöttségét a vármegyei alispán mint elnök vezetése alatt fogadta. Hiszsziik, hogy ez benne méltán visszatetszést szült, és tenni fog róla, hogy a vármegyében ne épen az alispán legyen a szabadelvű vagy akármi- nemű párt elnöke és vezetője. Programmjá- ban a tisztviselők beavatkozását kizárta. Tulajdonképen ez nem is ő tőle függ, —or­szágos törvény deklarálja jgy. Köztisztvise­hiióhez erősen ragaszkodott. Hasztalan volt minden rábeszélés, minden fenyegetés, a lengyel földmivesek ellentmondtak s egy lé­pést sem hátráltak. Ámde az orosz despotismus nem azért despotismus, hogy durva erőszakot is ne al­kalmazzon ott, a hol kitűzött céljainak eléré­sére annak igénybevételét szükségesnek látja. Az önkényuralom nem számol vallási áhitatossággal, történelmi fejlődéssel, joggal, családi érzelmekkel, meggyőződésekkel, nem­zeti hagyományokkal, — irgalmatlan és ke­gyetlen állatiassággal zúz össze minden elébe álló akadályt, patakokban ontja a vért, szí­nig tölti a sötét börtönöket, földönfutókká, koldusokká teszi a békés és boldog embe­reket, — ha ellentmondani, ha az engedel­mességet megtagadni a leigázottak elég vak- merőek. — Az orosz zsarnokság és hóditó kapzsi­ság vaskézzel és Vasvesszővel sújtotta le a vitéz és szabad lengyel népet, mely százado­kon át nemzeti erényeivel, vitézségével, any- nyiszor törte össze az orosz seregeket, mely hatalmas államot alkotott a Visztula mellett s hazájában a művelődésnek, a tudomány és művészetnek fényes templomokat, örök emlékeket épített.

Next

/
Oldalképek
Tartalom