Hetikiadás, 1940. január-december
1940-12-18 / 51 [1526]
51.szám. ÖJXULUJLÍL* ""^ffí-ÉVÉLTiW.óilai, 1940.december 13. A dió. Irta: Kisigmándi Géza,. Akkor már a negyedik ősszel vártuk a falevél hullását anélkül, hogy ránkmosolygott volna a beke. Huszonhárom év minden kellemetlent elhomályosító távlatától ugy voltunk vele,hogy az iskola,vagy egyetem padiából bujtunk bele néhai öreg Ferenc József angyalbőrnek tisztelt egyenruhájába és -ugy titokban még örültünk is,mert nem kellett tanulni és urak lettünk. Még husz tavasz sem mosolygott ránk x máris arar&siliagot varrtak a gallérunkra. Nemcsak a címzésünk volt hadnagy ur,hanem a valóságban is annak éreztetett bennünket a tisztiszolga. Nen tudom, kinek milyent jut .atott a sors, de én még ma is a legnagyobb szeretettel gondolok az örökké vidám Füstös Gábor ra,ki egy napor száletet • ve.em« - Csak az egyivásuak é- cik meg ennyire egymást - mondta egyszer Galio iában, ami kor a vigasztalan decemberi ködben reggel 9 órakor kezdett szürkülnijde délután fel 3 órakor már szégyenkezve elbujt az a napocska is, amely aduig ránkhazudta a nappalt. Egyébként az egész hadosztály arról ismerte a barnaképű,villógOszemü székely legényt,hogy hihetetlen Ugyesen^illetve már művészi tökéletességgel tudott "szerezni". A bün'.ető jogban lopásnak minősitik u.gyai ezt a cselekedetet ,de a katona nem vette zokon az ilyen csekélységet. - E*..y szemh myásnyit se tessék aggódni - mondta 1917. f^bruárjában,amikor igen szűkében kezdett lenni az élelem, - mert amig egy karéj kenyere lesz az orosz cárnak,addig a felét megszerzem. Szegény jó Miklós cárt nem fehyetette ugyan közvetlenül,mert időközben a forradalom nemcssk a kenyerétől és trón ját ól, hanem még az eletétől is megfosztott a.Mi pecig - az orosszal elintézvén a háborút -"viszontagságos utazással kerestünk "uj érv-nyesülési lehetőséget*,ahogyan a zászlóaljparancsnokunk mondta,miközben félre nem -'rthető módon vágott "szemével a jámbor bárányként csendesen ílldogáló Gábor felé. , , Mit tagadjam,többet voltunk éhesek,mint jólakották,amikor a hernyóként rángatódzó testű nyikorgó vonat kanyargott velünk Olaszország felé. Ha jól emlékszem, három hétig mentünk,mire eljutottunk abba a"görbe országba "ahol nem tudtak "magyarul". Gábor igen felháborodott,amikor Stájerországban és Éarintr hiaban nem etettek m g akar oIáhul,akár pedig a meghatározhatatlan galiciai csues nyelven szórta szet ékes szavait. . . . " látszik,hogy erre még nem járt elegendő magvar baka - böködte ki véleke déset,amelyben túltengett az önérzet. Reggelente már deres volt a határ és a hegyek teteje vöröses fényben ragyogott a bá ortalan napsütésben, a lassan elmaradozó pályaudvarokon pedig egyre kopaszabbak lettek a vadgesztenyefák. Mit szaporítsam a szót? Októbert mutatott a naptar. í *xr*«n ~ Nálunk most verik le a diót -sóhajtotta bele Gábor a mésodosztá. lyu íelíulke csendjébe. - ietszik tudni édesapára mirdig ránkbizta ,mert alattunk nem tort le feltett fainak gyenge ága. Micsoda jó étel az az uj dió,amiről még le lehet hámozni a hartya-he ját...! i .J + f i .^^seredecnen ütött bele izmos ökle'el a levegőbe és kotorászni kezdett laposodó hátizsákunkban. Nem tudta megbocsátani a hadvezetőségnek.hogv nem irányítót ,ak a vonatunkat hazafelé,pedig az időnkből kifutotta volna, tx A unott szunyókálásomból azzal ébresztett fei.hogy egvemmeg a vacsorát. Amikor végeztem.vigyorgó arccal két marék diót nvujtott elém, Kérdezosk.desemre csak annyit felelt,hogy "gyütt". Nem nagyon*nyugtatott ugyan meg, oe azért elíogadtam. • n^i fásnál) a Wi-P Pályán meg állit o tták ,a vonatunkat. Osztrák csendőrök vizsgálták at a kocsikat. /folyr»köv»/ . ...... - %fo
