Hetikiadás, 1940. január-december
1940-09-25 / 39 [1526]
,^^-s7 dl l3.r>3i 25- Hetikiadás. ORS^öOS LEVÉLTÁR 3 '° ldal * 39 <•száme Bágye Juon. Kszekció Irta: Kisigmándi Géza. Az Urnák 1919.-ik esztendőjében április havára'esett húsvét ünnepe. Nagypénteken este ugy verte a havaseső az ablakot, mintha ideges kéz dobolt volna rajta makacsul. Az Ermelléken dideregve fáztak az apra házak. A /t Tüske -majorban a varjak ugy behúzódtak a góró ,ajá, mint a rekkenő nyári hőségben a tyúkok, Gsaííhogy most nem a nap forrósága, hanem a szél metsző ereje bujtatta el^szegényeket. Tüske Elemér tekintetes ur kétszer is kióvakodott az oszlopos folyósára és^szeme végigpásztázta a falu felé vezető utat. Dörmögött is valamit varjuszárnyra hasonlatos bajusza alatt, de még a lépcsőn az oszlop árnyékában figyelő bágye Juon sem értette meg, pedig arról azt mondták, hogy a hiúz is szégyenkeznetik mellette, olyan finom a füle, - Nyughassék csak a tekintetes ur - dobálta fel kissé keményebben a szót. mert érezte, hogy a durva szól elkapkodja a hangját.- Majd ügyelek ón " az útra is, meg a/najorra is. Azután meg ha érkezik az úrfi, majd eligazítom,, Tüske / Elemér megfogadta a jóindulatú biztatást. A felesége is kinyitotta már utána az ajtót es sürgette, hogy menjen vissza a meleg szobába, - De értsétek meg - mondta kissé indulatosan az aggódé asszonynak hogy ma haza kell jönnie a fiamnak. Ha visszavonlt az egész Székely-hadosztály, akkor Bandinak is erre kell elmennie. Négy kilométernyire van a fflüut. Ha balta esik az égből, akkor is hazajön.^ - Persze hogy hazajön - hagyta rá kissé' szipogva a felesége*- Attól rettegek ón is, mert belefut a veszedelembe.,. ífegyot hallgattak rá. A kályhában csendesen duruzsolt a szikkadt akácfa és a kéményen lo-lenyargaló viharos szél sokszor megkeverte a hunyó parázs aprócska lángnyelveit, felröppentette a leheletkönnyű pernyét,miközben olyan bugó hangot kergetett ki a rőt szinü félhomályba vesző szobába,, mintha a templomban fogyna ki a levegő az orgonából. , A két öreg beleveszett a csendbe. Talán el is szenderedtek a nagy figyelésben es izgalomban, mórt már régen lecsúszhatott a nap az égről, hiszen orog este viskodott a havaseső bizonytalan szinóvol és csak akkor rezzentek össze, amikor kinyílt az ajtó és belépett rajta a fiuk. Csendes zokogásba fulladt a régon várt találkozás. Először a hadnagy nyerte vissza a hangját, de még nem nyeldeste lo egészen a megindultságát, amikor megszólalt: A ; temető mellett mintha alakokat láttam volna a sötétben. Bizonyára a román gárda őrszemei. Szinte jói-esett, amikor befordultam a majorba és a fülembe vágódott Bágye Juon hangja. Itt vagyok instálom!- igy köszöntött az öreg. Elvezette a lovamat, megnyugtatott, hogy itthon nincs sommi baj és maradhatok nyugodtan, mert nyitva lesz a füle, meg a szema. A kel öreg szégyenlősen nézett egymásra, mert ebből nem vettek észre semmit, pedig azért rettegtek egész nap. A férfi a lámpát gyújtotta meg,az asszony pedig kisietett a konyhába. vacsora alatt beszélgettek szép csendesen. - Hát^minden elveszett*?- mondta halkan a férfi ós nem is várta a választ Odament a kályhához. Megpiszkálta a tüzet ós titokban letörölte a kozo hátával a szeméről a könnyeiT. - Nem birtuk tovább - sóhajtotta bele nagy-nagy szomorúságát a hadnagy a hallgatásba,- Nincs som lőszerünk, sem élelmünk. Nyugatról a magyarországi sörös hadsereg, keletről meg a románok szorítanak. Kot malomkő között őrlődünk. Talán sikerül nyugatra rést vágnunk és csak megállaieodünk valahol. „ /uh! vtJrHw./
