Szabóné Vörös Györgyi (szerk.): Helyismereti könyvtárosok XII. országos tanácskozása : barangolás térben és időben ezer esztendő magyar irodalmában, avagy a tájirodalom a helyismereti munkában : Veszprém, 2005. július 13-15. (2006)

Hermann István: Pápa város irodalmi hagyományai.

Mór, Gondol Dániel, Szeberényi lajos, Pap Gábor, Roboz István és a többiek mint diákok határozták meg ekkoriban az irodalmi életet a városban. Ez a korszak oly feldolgozott területe Pápa történetének / irodalomtörténetének, hogy igazából nem sok újat lehetne róla mondani, ismételgetni pedig nem szeretnék. Talán annyit lehetne említeni a középiskolai irodalomtankönyvek nyomán, Jókai Mórt szabadon idézve, hogy a pápai Kollégium mellett egy kicsi fehér falu szobában három pápai diák próbálta megváltani a világot, az egyikből koszorús költő, a másikból híres író, a harmadikból ünnepelt festő lett, bár egyik sem annak készült, ami végül is lett. Ilyen volt akkoriban a nagy idők nagy szelleme a városban! A kollégium későbbi neves diákjai Thaly Kálmán, Eötvös Lajos, Eötvös Károly, Vikár Béla, Kozma Andor, Cholnoky Viktor, Marcali Henrik és a többiek később is elvitték a város és az iskola hírét-nevét a nagyvilágba. Irodalmi munkásságuk mindig merített a Pápán szerzett élményekből. Bár az idő szalad, nem tudom megállni, hogy ne idézzek egy rövid részletet, már csak az újra működő pápai Kollégium, és egykori tudós tanára Bocsor István professzor emlékére is a nyugodtam mondhatom országosan ismert Kozma Andor versből a Carthagói harangokból: A pápai öreg kollégyiom terme Csupa vén diákkal zsúfolásig telve. Ajkuk néma, mint a faragott képeknek, Pedig verekedő vad ficzkók lehetnek: Több homlokon, arcon beforradt sebhelyek, Kemény hideg-vasra valló emlékjelek; Van kinek hiányzik félkeze, féllába... Ilyenek is járnak Pápán iskolába. Ki históriában kutat világeszmét, Tudós Bocsor István professzor tart leczkét. Tavaly Debreczenben még Enyéng követje, Alig egy féléve még tömlöczre vetve, Most Bécs kegyelméből, rendőrtől figyelve, Megint kathedráján a hatalmas elme. Tilalmas részére a honi történet, Hanem Carthagórul s Romárul beszélhet, lm, beszél is bőven ékesszavú ajka, Visszatért diákok szomjan csüggnek rajta. Mily prelekczió ez? Úgy zeng, mint az égbolt... Eszmél a professzor, elhallgat, — elég volt. Hogy is volt? - Carthagó, harangok és ágyú...? Mily anakronizmus, tudatlan és bárgyú! S mégis: a teremben nem mosolyog senki, Csönd van ... tüzes arczok ... s könnyezik mindenki. Nem szól a professzor; ha még szólna: torkán 148