Laki-Lukács László (szerk.): Helyismereti könyvtárosok IV. országos tanácskozása : Miskolc, 1997. július 23-25. (1998)

I. MAGYARSÁG, MAGYAR KULTÚRA ÉS IRODALOM A HATÁRON TÚL. - Dr. Görömbei András: A határon túli magyar irodalom.

szocializmus hajnali óraiban, hogy aztán tagjai oriasi keserűséggel, hatalmas önkorrekciót hajtva végre, a hatvanas évek végétől, a hetvenes évek folyamán az erdélyi magyarság igazi megtartó erejévé, óriási művészeivé legyenek. Az áttörést, mint köztudott, 1970-ben Sütőnek az Anyám könnyű álmot ígér című szociográfiai regénye hozta. Ennek a regénynek, melyet mindannyiunknak ismernie kellene, az a különleges értéke, hogy új műfajt teremt azáltal, hogy Illyés Puszták népe című szociográfiai regényének a módszerét, Tamási Szülöfóldem-jét, tehát a szociográfiai módszert összekapcsolja az erdélyi magyar nyelv képes beszédével, mély líraiságával, és a szociográfiai életanyagot megemeli, intellektualizálja lírai módon. Tehát a költői többletjelentés gazdagságával egészíti ki. Egyetlen emlékezetes példára hadd utaljak csak: Sütő regényében azt mondja a kárpitos, hogy az édesapja azt hagyta rá, hogyha ő meghal, akkor halottak napján menjenek ki a sírjához és világítsanak. Azt mondja az apa: nem azért, mintha nekem erre szükségem lenne, hiszen az én szememben már föld lesz, de, hogy a ti arcotokat világosítsa meg a gyertya fénye! A ti arcotokat világosítsa meg a gyertya fénye! — egyetlen olyan mondat, amelyik a halottak napi szertartásban, virrasztásban természetes, valamennyiük élménye, de így felszólító módban már kisebbségi parancs, megmaradási parancs. Azt jelenti, hogy legyetek együtt, őrizzétek a hagyományokat, legyetek tiszták, erkölcsösek, merjetek egymás szemébe nézni, és így tovább. Sütő András nagy szellemi teljesítménye, hogy ezt a szétszóródásra ítélt, fogyó pusztakamarási falusi gyülekezetet lírával átfogja, és emellett több mint száz nagy történelmi személyiséget idéz meg a pusztakamarási élet ellenpontjaként, arra mutatva rá: egyetlen emberi élet Pusztakamaráson épp oly fontos, mint a nagyvilágban bárhol. Gyümölcsoltó Gergelynek az álorcás főhajtása a háború idején nem kisebb lelki dráma, mint Galilei önmegtagadása. Tehát Sütő András a kis világot, a provinciát tudja intellektualizálni, és az egész regényből a megmaradásnak a parancsát bontja ki. Sokszor félremagyarázták azzal, hogy a fűszálra hivatkozik, hogy a fűszál lehajlik és megmarad. Szó sincs arról, hog) Sütőnek ez lett volna az ideológiája. Az egyszerű szegény pusztakamarási kisember a háborúval szemben menti így magát. Sütő esszéi és nagy drámái a hetvenes években a romániai magyarságnak, de az egész kisebbségi Magyarországnak a sajátosságvédelmi politikáját fogalmazzák meg igen magas művészi szinten, amikor azt hangsúlyozzák, a hatalommal szembeszegülve, a személyiség és a hatalom viszonyát vizsgálva, hogyha porból lettünk is, emberként meg nem maradhatunk az alázat porában. Tehát a Sütő-drámák történelmi vetületben a hetvenes években, a múlt és a jelen szembesítésében a hatalom és a személyiség nag) konfliktusát világítják meg, tehát a Ceausescu rendszer egyik legnagyobb problémáját. A nyolcvanas években már nem publikálhatta Erdélyben a műveit. Akkor már a kisebbségi abszurditást fejezték ki a Magyarországon megjelent drámák, az Alomkommandó és az Advent a Hargitán is. De idézhetem Kányádi Sándor költészetét is, aki az utóbbi évtizedben krónikási énekeket, szürke szonetteket, tehát olyan műveket ír, amelyek roncsolt művek, a művek címe szerint is, mert egy kisebbségi léthelyzetnek a roncsoltságát fejezik ki. De Szilágyi Domokos vagy Székely János vagy Szilágyi István hatalmas műveit szintén idézhetném, éppígy Farkas Árpád, Király László verseit, költeményeit. Farkas Árpádot, aki a szétszóródásban, a szivárgásban is azt hangsúlyozza: „Állok munkába itt, tivornyán, /józan férfikor jobbján, / hol a szivárgás kél s elered. /Sürgetek sajgó igéket, / lázítok velőt, verőereket, / s mi belőlünk loppal illan el, már újratermelik / működő álmaink és „szorgos szerveink", / fogyunk-növünk / fogyunk-növünk, / de vagyunk! részt veszünk / e lakomán, s jelöljék májfoltok bár testem: / - lélegzünk!, élünk! ím / Csodák Csodáját / újra és újra megjelentem!" Azt az ösztönzést adja az erdélyi magyarságnak, hogy minden körülmények között a sorsát vállalva kell megmaradni. Nem szabad az erdélyi magyar irodalomban sem szembeállítanunk azokat a nagy művészeket, akik inkább az általános emberi problematikával foglalkoznak, azokkal, akik közvetlenül a kisebbségi kérdésekről írnak, ezek szemléletileg is kiegészítik egymást. Szilágyi Do19