Hazai Tudósítások, 1986 (23. évfolyam, 1-22. szám)

1986-10-01 / 18. szám

1986.XXIII.évf.18.sz. Hazai Tudósítások daságosság növekedését várják. A húsipari vállalatok a technika korszerűsítéséhez kedvező feltételekkel kapnak hiteleket, így a VII. ötéves tervidőszakban /1990-ig/ összesen mintegy 9 milliárd forintot fordíthatnak beruházásokra. Az idén a 19 húsipari válla­lat közül 8 vett fel összesen 900 millió forint hitelt, és saját eszközeik felhasználásával összesen 2 milliárd forint értékű be­ruházást hajtanak végre. Az átszervezés első lépéseként valamennyi vállalatnál ra­cionalizálási tervet dolgoznak ki a költségek csökkentésére. Az önálló pénzügyi gazdálkodás feltételeinek megteremtése érdekében egyes vállalatoknál a korábbi, megvalósult fejlesztésekre fel­vett hiteleket elengedik. A vállalatok közötti koordinációt, va­lamint érdekképviseletet a jövőben egy - kis létszámú - iparági szintű döntéselőkészítő húsipari központ látja majd el. A húsipari vállalatok január elsejével önálló külkereskedelmi vállalatot hoz­nak létre, a husexport zömét lebonyolító Terimpex külkereskedelmi vállalat ilyen jellegű részlegeinek átvételével. Az uj cég nevé­ben és emblémájában azonban szerepelni fog a több mint három év­tizedes, a nemzetközi piacon előkelő rangot kivívott '’Terimpex" név és cégjelzés.- o -Október hatodika: az aradi vértanuk emlék­napja. "A HAGYÁR GOLGOTA" Kossuth Lajos nevezte így az aradi vesztőhelyet, ahol 1849. október 6-án kivégezték a szabadságharc magyar hadseregének 13 parancsnokát. Aulich Lajost, a bátor és jeles vezért, Török. Igná-

Next

/
Oldalképek
Tartalom