Hazai Tudósítások, 1980 (17. évfolyam, 1-24. szám)
1980-06-01 / 11. szám
1980.XVII.évf.11.sz. Hazai Tudósítások 3 Farkas Bertalan - akkor még főhadnagy - számos társával együtt jelentkezett űrhajós jelöltnek, majd amikor a sokoldalú vizsgálatok után alkalmasnak bizonyult a nagy feladatra, tiszttársával és diákköri jóbarátjával, Magyari Béla repülőfőhadnaggyal,a másik magyar űrhajós jelölttel együtt, 1978.március 20-án a Moszkva közelében lévő Csillagvárosban megkezdte felkészülését az űrutazásra. Az első magyar űrhajós középiskolás korában, 1965-ben került először kapcsolatba a repüléssel. Ekkor jelentkezett repülőtanfolyamra, s ezt elvégezve ment az érettségi után a repülőtiszti iskolára. Még ? közepis: tanfolyamon ismerkedett meg és barátkozott össze Magyari Bélával, akivel később is együtt tanultak, s az űrhajós kiképzésben is együtt vettek részt. /Közben Magyarit is századossá léptették elő/. Kubászov, a veterán űrhajós A Szojuz-36 űrhajó parancsnoka, Valerij Kubászov, 1935-ben született. Harmadszor jár az űrben: ő volt a Szojuz-6 űrhajó fedélzeti mérnöke 1969 októberében, abban az űrhajózás történetében első kötelékrepülésben, melyben a Szojuz-6, a Szojuz-7 és a Szojuz-8 szovjet űrhajók vettek részt. Kubászov ekkor hajtotta végre az első hegesztést a világűrben. Ugyancsak ő volt az egyik szovjet résztvevője 1975 júliusában az első szovjet-amerikai ürrepü- i lésnek, a Szójuz-Apollo programnak, mint a Szojuz-19 fedélzeti mérnöke. Kubászov a műszaki tudományok kandidátusa, és két alkalommal kapta meg A Szovjetunió Hőse kitüntetést. Az interkozmosz Program M Magyarország Az Interkozmosz a világon egyedülálló nemzetközi Űrkutatási együttműködési program és szervezet, melyben kilenc szocialista ország - Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK, Románia, Vietnam - és a Szovjetunió tudósai és szakemberei vesznek részt. A szocialista országok e sokoldalú űrkutatási együttműködése már több mint tizéves múltra tekint vissza. A Szovjetunió ajánlotta fel szocialista partnereinek, hogy kapcsolódjanale be az űrkutatási együttműködésbe, olyan feltételekkel, hogy számukra térités nélkül biztosítja az űrtechnikát, a hordozórakétákat és a földi megfigyelő alaphálózatot, a kísérletek anyagi terheiből pedig egy-egy országnak a teljes költség arányos része helyett csak a saját kísérleteivel kapcsolatos költségeket kell viselnie.