Harangszó, 1940
1940-09-22 / 38. szám
296. H A R A N G S Z ó 1940. szeptember 25. fordulása lehetetlen volna, de hisszük ezt természetesen a Magyarországon élő románság érdekében is. • — Ismerem az erdélyi faj kemény, ellenálló, küzdőképes tulajdonságait, ezért teljes bizalommal tekintek az ott felnőtt ifjakra is, akiket az új sorsfordulón a nagy nemzeti céloknak odaadó szolgálatára hívok fel a haza és egész Európa javára. Isten áldása kísérje nemzetünket egy boldog, dicső jövő felé. Szórványgondozás. Egyik buzgó hívem egészségének javulása érdekében a Bakonyban töltötte a nyarat. Ott is megtalálta a faluban lakó egyetlen evangélikus családot. Meghallgatta szorongattatásukat, az áttérí- tési rohamokat és bátorította őket. Most pedig a családnak egész évre megrendelte ajándékul a Harangszót. Lelkészének figyelmét felhívta a vallásoktatásban nem részesülő kis gyermekekre ... Mi lenne, ha minden evangélikus ilyen felelősséget érezne a templomkerülő, reverzálist adó, békétlenkedő hittestvéreivel szemben. Mi lenne, ha evangélikus felnőttjeink, de legalább lelkészeink, tanítóink és felügyelőink megtalálnák az evangélikus iparost, kereskedőt és cselédet akkor, amikor pénzük befektetéséről van szó?! Jézus pedig azt mondta: Fiacskám, ne csak szóval szeressétek egymást, hanem cselekedettel és valósággal! Bácsi S. QZ EGYHÁZI esztendő Szentháromság u. 18. vasárnap. 42. Zsoltár 2—6 v. Az emberi lélek rejtett mélységeiből fakad fel ez a zsoltár és keres hangot benne az Istentől való elszakítottság félelme és fájdalma. Mindnyájunkban vannak ilyen mélységek, ahol érezzük, hogy nagyon egyedül vagyunk, eleped a lelkünk, kiáltásban, sírásban tör fel valami emésztő vágy az Isten közelsége után. Nem tudunk erről a mélységről semmit? Nem érünk rá oda behatolni? Nem hiányzik az Isten? Nem hiszünk Benne? S ha hiszünk, annak tartjuk, aki, az élő Istennek? Egyszer rájövünk, hogy ő kell. Amiben eddig bíztunk, nem elég. Oltha- tatlan vágy fog el őutána. Nem lehet az élő Isten nélkül élni! Adjunk hálát: Hogy lelkünk bálványok helyett az élő Isten után sóvárog. Hogy Krisztus által legbensőbb közösségre juthatunk Vele. Könyörögjünk: Ébresszen vágyat minél több lélekben őutána. Gördítse el útunkból mindazt, ami Tőle távol tart. Templomai teljenek meg mindenütt öt kereső, szavára éhes és szomjas lelkekkel. HÍREK Olvasóinkat arra kérjük, hogy Erdély visszacsatolt részén lakó rokonaiknak, ismerőseiknek címét közöljék velünk, hogy a Harangszóból mutatványszámot küldhessünk nekik. Rúdlós lsfen/iss/elef lesz szept. 22-én, vasárnap 11.15 órakor a Bécsikapu-téri evangélikus templomból. Prédikál: D. Kapi Béla püspök. Énekek a Dunántúli Énekeskönyvből 2., 417. és a Himnusz. Orgonái Várkonyi Endre. Karének: Nyberg HSzelíd szemed, Ür Jézus. Énekli a kelenföldi evangélikus egyház énekkara; vezényel Weltler Jenő. Űj egyházmegyei felügyelő. A pestmegyei középegyházmegye felügyelői tisztsége Tahy László halálával megüresedett s az egyházközségek most küldték be szavazataikat. A Wolf Lajos esperes elnöklete alatt összeült szavazatszedő bizottság ülése megállapította, hogy az összes szavazatokat Haerter Ádám c. gimnáziumi igazgató nyerte el. Beiktatásáról még nem történt intézkedés. Sárkány Béla bányakerületi főjegyzőt, tb. esperest a Kormányzó úr kormányfőtanácsossá nevezte ki. A budapesti egyházmegye lelkészegyesülete elhatározta, hogy a lelkészek kéthetenként hivatásukról való beszélgetés céljából találkozzanak egymással, minden hónap másodikán délután pedig úrvacsorái közösségre gyűljenek össze. Ezek a találkozások a lelkészi közösség ápolásán kívül a gyülekezeti munka összes kérdéseinek megbeszélésével is össze fognak tartozni. A dunántúli evangélikus egyházkerület 1940. évi október hó 3-án (csütörtökön) Pápán rendes évi közgyűlést tart, melyen tárgyalás alá veszi a közgyűlés elé tartozó összes ügyeket. A bányai egyházkerület közgyűlésének előkészületei szeptember 10-én kezdődtek az egyházkerületi Luther Szövetség közgyűlésével, melyben D. Raffay Sándor püspök és herceg Hohenlohe Egon elnököltek. A kerületi Luther Szövetség beteg igazgatója: Magócs Károly helyett az összefoglaló jelentést Scholz László vallástanár terjesztette elő. Örömmel vette tudomásul a közgyűlés, hogy az egyházkerületben a szövetségi munka emelkedőben van. A Dunántúli Ág. Hitv. Evang. Egyházkerületi Tanítóegyesület 1940. évi október hó 2-án d. e. 8 órai kezdettel Pápán, a gyülekezeti tanácsteremben tartja rendes évi közgyűlését, melyre az egyesület összes tagjait és a tanügy iránt érdeklődőket meghívja az Elnökség. Leánynépfőiskola Nagytarcsán, mint már jeleztük, okt. 1-től 31-ig lesz. Célja Krisztusban élő magyar gazdaasszony nevelése. Részt vehetnek 16—24 éves leányok. Részvételi díj 35 P egész hónapra. Jelentkezés Ev. Lelkészi Hivatal, Nagy- tarcsa. Az Országos Protestáns Napok ez évben október 29—30—31. napjain lesznek. Október 26-tól november 5-ig a résztvevőknek 50%-os vasúti kedvezmény áll rendelkezésre. Arad-Békés-Csanád-Csongrád ifjúsága készüljetek. Szeptember 29-én Gerendáson ifjúsági nap lesz. Részletes meghívók a lelkészi hivatalokban. Minden érdeklődésre készséggel válaszol az evangélikus KIÉ központ, Horánszky-u. 26. Evangélikus Ifjúsági Otthon Csepelen. A csepeli egyházközség a budapesti egyházmegye fennhatósága alatt ifjúsági otthont akar felállítani ev. tanoncok és ifjúmunkások számára. Sokan élnek ugyanis tömegszállásokon, gyakran nyomortanyákon, akiknek életét ezáltal meg lehet menteni a lassú lezülléstől. Egyelőre 10 személyre tervezik a befogadó- képességét. Berendezéséhez a budapesti egyházmegye, azután az egyházmegye területéhez tartozó egyházközségek, azok szövetségei kivétel nélkül hozzájárulnak. Az otthon megalakulásával lehetővé válik az első magyar evangélikus munkásnépfőiskola megnyitása is. Akiket a csepeli otthon ügye érdekel, forduljanak felvilágosításért a lelkészi hivatalhoz (Jó- zsef-u. 91. Telefon: 147—570.) Az összeállítandó könyvtárhoz könyveket, folyóiratokat, lakás díszítéshez képeket, térítőkét, takarókat, vagy bármely más adományt szívesen és szeretettel elfogad az egyházközség vezetősége. A Haronpszó-Aopfrtr nyomása befejezéshez közeledik. E hónap végén és a jövő hónap elején megkezdjük a gazdag-tartalmú Naptár szétküldését. — Egyes példányokra való megrendelést már most elfogadunk. A Naptár ára ez évben is 50 fillér, egyes címekre való küldésnél ez összeghez 12 fillér portó jön. A Wefir un ti Waffe című németnyelvű lap-testvérünk a régi Gotthold naptár megszűntével saját naptárt ad ki. HATÁROKON TÚL A mi magyar misszionáriusunk, Kunos Jenő, a Missziói Lapokban közölt levelében írja: „Még itt vagyunk Pekingben, a munkamezőnk lent van délen Hunan tartományban. Négy évvel ezelőtt 3—4 napos utazás volt az egész. Ma 8—10 hét, esetleg még több. Ilyen utazás nem tréfa. S nem lehet előkészület nélkül nekiindulni. A táboriágyon, rovarporon (csípés ellen), orvosságokon, konzerveken, iskolai szükségleteken keresztül mindenre kell gondolni, mert Kína belsejében az évek óta tartó háború és, blokád miatt semmit sem lehet beszerezni. Legfeljebb úgy, ha valaki azt magával hozza. így érthető meg, hogy a 10—12 tagú norvégfinn társaság 56 kordáján húztak a kulik 150—150 kg-nyi holmit. Kínában nem lehet sietni az utazással. Ha esik, akkor megakaszt a sár. Ha sok a feladott áru, akkor amiatt kell várni. Sokszor a hatóság akadályozza meg a gyors utazást, lévén háború. Aztán közbejöhet az őszi árvíz és várni kell, míg a Sárga folyó leapad.