Harangszó, 1940
1940-05-26 / 21. szám
ál. évfolyam. 1940, május 26. 21. szám. Alapította! KAPI BÉLA 1910-ben Lap tulajdonon : Dunántúli Luther-Szövetség. Megjelenik minden vasárnap. Ingyan malléklat tanév alatt kéthatankénf a KIS HARANQSZÓ. Beolvadt lapok : 935-ben a Jöjjetek énhozzám 1938-ban a felvidéki Luther. Erős vár a ml Istenünk, Jó fegyverünk és pajzsunk. Ha 0 velünk, ki elleniük? Az Or a ml oltalmunkl A Hiru(a>< ■i.rkMitS-kltdóklTtUU GYŐR II., Petőfi-tér 2. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10 °/o-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollái; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. Postacsekkszámla: 30,626. Gazdag vagy-é? Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled. Lukács 12, 20. Amikor kis fiú voltam, úgy tetszett nekem, hogy van valami kegyetlenség ebben az elbeszélésben. Hiszen ez a példázatbeli ember derék gazda volt, aki olyan jól gazdálkodott, hogy csűrei nem voltak elegendők termése betakarítására. Azóta természetesen megláttam, hogy milyen irgalmas Jézus ebben a példázatban is. Ezt az embert nem az vitte a romlásba, amit cselekedett, hanem az, amit nem tett meg. Jézus a példázat utolsó szavában erre mutat rá: „így van dolga annak, aki kincset takar magának és nem az Istenben gazdag". Minden ember szívében benne van az a törekvés, hogy valamit a magáénak mondhasson s ezzel együtt jár az a törekvés, hogy tulajdont szerezzen magának. Sokan munka nélkül akarják ezt elérni, csalással és ravaszkodással, vagy erőszakkal. A legtöbben azonban becsületes munkával akarják megszerezni a maguk tulajdonát. S ez a becsületes és derék munka a hajtó ereje minden emberi életnek, az egyes ember életének éppen úgy, mint az otthonénak és a társadaloménak. S legyünk hálásak Istennek mindazért a szorgalmas, derék és lelkiismeretes munkáért, amit Norvégiában asszonyok és férfiak, a házban és a házon kívül végeznek. S ezen a munkán megnyugszik Isten jótetszése és áldása is. Isten azonban látja, hogy a legtöbb ember tiszta látását megzavarja az a gazdagság, amelyet meg akar szerezni magának. Annyira elfoglalja őket a földi kincsek megszerzése, hogy megfeledkeznek a mennyeiekről. Ez az, amiről ma Jézus beszélni akar velünk. Meg akarja értetni velünk, hogy milyen szegény az az ember, aki nem gazdag Istenben. S ebben a példázatban Jézus rávilágít erre a szegénységre, amikor megmutatja, hogy a halál mindenünket elveszi, ha nincsen egyebünk, mint földi kincseink. Vájjon te gazdag vagy-é Istenben? Ha lélekben szegénnyé lettél, Krisztus neked adhatja tulajdonul Isten országát mindenestül. Olle Hallesby — Br. Podmaniczky Pál. Elmosódó emlékek — felleien sírok. Mikor így előttem áll ez a cím, tömegestül rohannak meg az emlékek. Virágossapkás menetszáza- * dók, végtelenbe kígyózó katonavonatok, nótásajkú legények, idegölő pergőtüzek, gyilkos rohamok, kíntól vonagló sebesültek és csendes halottak. Apák és anyák, akik körül minden összeomlott, mikor megkapták az értesítést, hogy a fiuk ott pihen már Galicia valamelyik nyirfakeresztes katonatemetőjében. Hitvesek, akiknek mindenük elveszett, mikor elveszett a hitves. Árvák, akik talán nem is ismerték azt, akinek a halála árvákká tette őket. Az elmosódó emlékeknek most csak egy foszlányát emelem fel. De ez is elég. Hiszen az összetörött tükördarab is egész arcunkat megmutatja, ha belenézünk. Az 1916. év telét a tölgyesi szorostól kissé északnyugatra töltöttük az 1581 m magas Wrf. Harlagii nevű hegyen. Hosszú hónapokat szenvedtünk át itt a föld alatt. Mozdulni is alig lehetett, hiszen 45 lépésnyire húzódott előttünk az orosz rajvonal. És abban a rajvonalban talán éppen a mostani mesterlövő finnek elődei álltak velünk szemben. Állandó volt az aknaharc és nekünk is, nekik is mindennap temetnünk kellett. Aki egy ilyen harctéri katonatemetést látott, az tudja, hogy ez az emlék soha el nem mosódjjatikp"®? éjr-lglkemben p F ( fiifŰRiVÁTUS Ffimnu ^ legalább is most éppen olyan frissen élnek ezek a temetések, mint amikor ott feküdt előttem a megásott sírparton, két sátorlapon két nótásajkú legény s ha a katonazubbony egy-egy rozsdavörös foltja el nem árulta volna a halálos sebet, azt lehetett volna hinni róluk, hogy élnek. Hallom a tábori pap szavát, látom, amint betakargatják őket a sátorlapba s amint a bajtárs szeretetével lefektetik őket egymás mellé a sírba. Látom és mindig látni fogom a fejükhöz tűzött egyszerű kis fehér nyirfake- resztet s jóllehet szilánkja sincs már talán ezeknek a kereszteknek, én megtalálnám mind azokat a katonatemetőket, ahol állnom kel-
