Harangszó, 1935
1935-10-13 / 42. szám
Í935 október 13 HARANG SZÓ 347. i mint a falusi gyülekezetek száni'tra, de nincsen iparosaink számára. A városi és falusi gyülekezetek tagjai közé, mint tömeget az iparosságot besorozni, hogy finoman fejezzük ki magunkat: önmagát megboszuló rövidlátás! Az iparosság vezetőjének egészen más egyéniségnek kell lennie, az általános ismeretek mellett egész különlegesnek látszó dolgokkal is tisztában kell lennie, hogy komoly munkát végezhessen és eredményt érhessen el. Még a tekintély felkeltése és megőrzése is más alapokon történik, mint más foglalkozást űző egyházhíveknél. Egyházi szempontból egészen jelentéktelen az a munka, mely az iparosság között folyik. Pedig vannak iparos, munkás, bányász gyülekezeteink, de nincsenek iparos, munkás, bányász lelkészeink, akik* kifejezetten csak ebben a munkakörben dolgoznának. A megértés és a szeretet nevében kéri ez a különleges hivatást betöltő sereg a többi keresztyén felekezetek mellett ev. egyházunkat is: küldjétek lelkészeket a mi igényeink kielégítésére! Olyanokat, akik nem politikai érvényesülést hajszolva jönnek közénk; olyanokat, akik nem ötletszerűen néha-néha, hazafias ünnep alkalmával fordulnak meg közöttünk; olyanokat, akik tudással is, szívvel is rendelkeznek a közöttünk folyó munkára; olyanokat, akik átérzik a velünk való foglalkozásuk hivatásának nagyszerűségét és teljes erővel és buzgó lélekkel munkálkodnak, tudván, hogy elsősorban Krisztus ügyének szolgálnak! A lutheri keresztyénség védelme és jövendője a gyors, azonnali intézkedést követeli: szereztessenek Ielkészi állások, melynek viselői kizárólagosan iparos híveink lelkigondozásával foglalkozzanak! Szuchovszky Gyula. A mi nagyjaink. Már több ízben felvetettem a „Protestáns Lexikon“ nagy fontosságát, úgyszintén sokszor rámutattam arra a sajnálatos körülményre is, hogy mi evangélikusok mennyire tájékozatlanok vagyunk egyházunk történetét illetőleg s kevés tudomásunk van arról, hogy evangélikus egyházunk milyen kiváló egyéniségekkel ajándékozta meg a magyar nemzetet. Ha a „Protestáns Lexikon“ megszerkesztése nagy akadályokba ütközik, ezennel felvetem az eszméjét az „Evangélikus Lexikonénak, mely lényegesen kevesebb munkát s kisebb áldozatot igényel. Szeretném ha soraim mindenütt, különösen pedig lelkész-hittestvéreim körében szeretetteljes visszhangra találnának s hozzászólások születnének, melyek a szükségesség tudatában elősegítenék egy önzetlen, áldozatkész s munkát vállaló szerkesztöbiziottság megalakulását. Az „Evangélikus Élet“ hasábjain már közel egy éve ismertetem röviden evangélikus magyar nagyjaink életét. Ezek az életrajzok a megírandó „Evangélikus Lexikon“ számára halmozódnak íróasztalom fiókjaiban. De addig is, míg azok tulajdonképpeni rendeltetésük helyére jutnak, célszerűnek tartom közülük néhányat szemelvényként bemutatni. Ez a cél vezetett akkor is, midőn elhatároztam azt, hogy lapunk hasábjain is cikksorozatot indítok útjára, hogy eljusson minden evangélikus testvérem leikébe a letűnt századok nagy evangélikusainak emlékezete. Dr. Luintviczer Sándor. Már több mint negyven éve annak, hogy meghalt, neve és emléke még má is elevenen él s az orvostudomány halhatatlan, örökértékü nagyjai között emlegetik. 1821-ben született Kapuvárott, régi evangélikus családból. Már nagyatyja is ismert orvos és botanikus volt Pozsonyban, édesapja a kapuvári Eszterházy- uradalom gazdatisztje. Már a szabadságharc idején ismert orvos volt. 1848 március havától július végéig a tábori sebészetet tanította az egyetemen, később pedig a honvédség igazgató-törzsorvosa volt. A világosi fegyverletétel után foeságot szenvedett. Szabadulása után Balassa János mellett volt tanársegéd a pesti egyetemen, ahol Balassa halála után annak tanszékét örökölte. A gyakorlati sebészet európai hírű tudósa volt, nagysikerű operációinak hire nevét általánosan ismertté tették. Sok tanulmányutat tett. Megfordult London, Páris, Bécs nagy kórházaiban, ahol is nagyszerű felkészültségével s biztos meglátásaival általános elismeréseket aratott. Elnöke volt az Országos Közegészségügyi Tanácsnak és tagja a főrendiháznak. Tevékeny szerepet töltött be az orvostársadalom tudományos és gazdasági életében, Nagy és gazdag irodalmi munkásságot fejtett ki. Tudományos munkái még nia is közkézen forognak. 1892-ben halt meg s halála országos gyászt jelentett. A temetési szertartást boleschall- Sándor evangélikus lelkész végezte. Sopronban osztálytársa volt Petőfi Sándornak, meleg barátságot kötöttek s ez a jó pajtási viszony a nagy költő haláláig fennállott közöttük. Nagy szeretettel emlékezett vissza mindig költő barátjára s állandó olvasója volt műveinek. Hamvai jelenleg a budapesti Kerepe- si-uti temetőben nyugosznak, az u. n. Pantheon-sírtáblában. Egy sírban pihen vele hűséges hitvese is, Radnóthfáy Katalin, aki 1893- ban halt meg. Hamvaik felett emelkedő szép síremléken Petőfi Sándor „Hol a leány, ki lelkem röpülését. .“ című versének befejező négy sora olvasható, csekély változtatással: Ha átörültük, átbúsultuk éltünk, Együtt fogunk a sírban poriani... Isten kötötte össze lelkeinket, Halál se képes elválasztani. Dr. Lumniczer Sándor a magyarság halhatatlanjainak sorában van feljegyezve. Nekünk evangélikusoknak kettős öröm és büszkeség ez, kötelességünk tehát,' hogy emlékét lelkűnkbe zárjuk. Károsy Pál Minden imádkozó keresztyén csakhamar rájön arra, hogy nincsen Getsemáne angyal nélkül. KIS PARÓKIA! Kis parókia a domboldalon, Vadszőlő hajlik be az ablakon, Orgonabokrok mélyén valahol Nótás kedvében csalogány dalol. Kedves kicsi ház I Régen jártam itt, Mégis ismerős minden kis csalit. Nem voltam tiszta falaid között Mióta szívem gyászba öltözött. Szétszórt a vihar, kit erre, kit arra, Reáborultam két ravatalra. Előbb apámra borult rá a hant, Falusi sirkert lombjai alatt. Anyám nem lelte ott többé honát, Pesti temető fedi be porát. Szegény, meggyötört szivü vagyok én, Nyugtot nem lelek e zord földtekén. Felkerestem a régi kis házat, Elfogta lelkem zokogó bánat. Minden a régi. Akácfa lombja Fehér virágit most is úgy ontja. Erdők illatát elhozza a szél, Nekem itt minden csak róluk regél, Mert szent emlékük ide visszajár, Ezen nem lehet úrrá a halál. Kis parókia a domboldalon, Vadszőlő hajlik be az ablakon, Legyen megáldva minden porszemed, Mely virraszt az Ö emlékük felett. Béldyné Halász Margit. OLVASSUK A BIBLIÁT. istennel szemtől-szembe. Október 14. Szükségünk van rá. I. Mózes 32:22—32. Sok ember fél a magányosságtól. Nem mer egyedül maradni. Pedig a magányosságban mérlegelheti azt a sok benyomást, melyet az életben kapott, mit tartson meg és mit vessen el. istennel is sokan nem mernek egyedül maradni. Pedig ezek az élet elhatározó pillanatai. Jákob is szemtől-szembe nyer nyugalmat. Jézus is (Máté 26:36—39.) magával viszi tanítványait, de nagy harcát nélkülük, egy köhajtásnyira vívja. (Lásd még János 6:15 és Máté 4:1—11.) Sokszor élünk mások bibliaolvasásából, élményeiből, imádkozásából, de az ilyen keresztyén élet olyan gyorsan kihűl. Másodkézből nem élhetünk. Október 15. Gyakran kell keresnünk. Lukács 18:1—8. Mintha ellentmondás volna Jézus példázatának kezdő és befejező verse között: Az imádságban nem szabad megrestülni, és Isten bosszút áll hamar. Ez a m: imádságos életünknek rejtélye. Miért nem válaszol! Isten azonnal, ha már megígérte? Mire vár? Sok embernek a hitét támadja ez meg és meginog az Istennel való négyszemközti találkozásban az ember bizalma. (Olvasd még: Róma 12:12; I. Tesszalo- nika 5:17.)
