Harangszó, 1933

1933-07-23 / 30. szám

1933 július 23.

HARANGSZÓ

239

Az 1731-ben született Karcsay Antal Lajos, ki a fentebbi Jánosnak lehetett fia vagy unokjáka, már Egy- házasrádócon lakott, talán született is. 1751-ben soproni diák volt. Ribini János, a jeles igazgató neki s a Rad- vánszky, Prónay, Vidos stb. fiúknak aiánlotta a magvar nyelvet magasztaló híres latin beszédet. (Oratio de cultura lingvae Hun o'. Sopr. 1751.) Ez a Karcsay Antal Balog Gyula könyve szerint is 1784. Vasmegye nemesei között szerepel. Mint buzgó evang. vezérférfiú, Karcsav Antal a Sámuel nevű fiával és Káfdy Sámuellel 1791. a pesti zsinaton, mint a dunántúli kerület követe vett részt és a fontosabb egyházi ügvekben többször fel is szólalt. A körmendi gyülekezetnek eleitől (1783) fogva felügyelője volt, 1796. pedig az esperesség választotta meg felügyelőjének. Egyházas- rádócon halt meg. a körmendi anyakönyv szerint mint vármegyei ..assessor úr“ 1800 jan. 2-án, 69 éves korában. A család a „karqsai és egyházasrádóci" előneveket használta. (Szeberényi A. A pesti 1791 zsinat tört. 30. 329.)

Valószínűleg Antal nővére volt az az ifjabb Karcsai Kató, akit Mankóbüki Horváth Sámuel vett el feleségül. Alsóbükön laktak s a nemeskéri anya- könyv szerint 1760. és 1765., mint keresztszülők szerepeltek. Eleinte ezt a Karcsai Katót kellett az énekírónak gondolnunk, de mivel az ének már 1726. is megjelent, azt csak egv korábbi és mint fentebb láttuk, a győri Karcsai Kató írhatta.

A család szerényebb sorsú tagja volt Kartsay Ferenc, Nemesmagasi'első kántora a Türelmi Rendelet után, aki az

Egyedül vannak a szobában, mikor Gerhardt szembefordul AnnaMáriával s elfogódott hangon szólni kezd:

— A mai napban szeretném életboldogságom jelét látni, Anna Mária kisasszony.

— Mire gondol, Paulus úr?

Gerhardt nagyon komolyan tekint rá. Arcán meghatottság és imádságos áhítat fénylik.

— Ketten álltunk Isten oltára előtt.

Anna Mária földre süti tekintetét s Gerhardt némán nézi őt.

— Szeretném megkérdezni, Anna Mária, hogy nem volna-e hajlandó velem, szegény, gyarló emberrel odalépni az oltár elé s Isten és emberek előtt elmondani a sírigtartó hűség szavait.

Mikor válasz nem csendül, lassan folytatja.

— Jólétet nem ígérhetek, a gazdagság is elkerüli házunkat, de amit férfi szív és jellem adhat, azt szeretettel felajánlom magának, Anna Mária.

A leány felveti könnyes tekintetét s két kezét nyújtja.

f— Szívemet már rég odaadtam, boldogan hozzáadom életemet is.

A férfi kezében felejti kezét s csendes határozottsággal mondja:

— Az édesanyjára gondolok, Paulusom. Mindent áldozatul adni és engedni, hogy a férfi mindent Istennek áldozhasson.

— Ez a papné ideálja, édes Máriám.

— Isten legyen mellettem, mikor magamat kell oltárra helyeznem és erősítsen arra a sokkal nehezebb

talán Sopronban). Ez utóbbi városban tanult több évig. A körmendi egyházfel- iigyelöséget 1840. vette át atyjától s viselte buzgó hűséggel haláláig. Korán halt meg tífuszban Egyházasrádócon, 1854. febr. 20-án 51 éves korában. .Felesége, Diénes Agnes, Diénes Gábor szolgabíró és németszecsődi birtokos nővére volt. Karcsai Istvánnak Rádócon kívül már a Körmendhez tartozó Kisujfaluban, Nagykölkeden és Horvátnádalján is voltak birtokai. Sámuel Sándor nevű fiúk 1830 okt. 3-án Kisujfalluban született. (Zongor B. esp. közlése.)

A komárommegyei ágból K a r c s a y Z s i g m o n d pozsonyi joghallgató neve 1821. tűnik fel egy alkalmi költeménnyel, melynek címe: „Hálaadás Oltára. Gyurián és Szlemenics jogtanároknak a pozsonyi törvénytanuló ifjúság nevében emelte 1821 aug. 18-án a tudományok teljes befejeztéved“. (Pozsonv, 1821. Szinnyey V. köt.) Ennek neie Felsőszúdi Sembery Zsuzsanna volt. Nagyiéi pusztán volt birtokuk. Fiúk, László 1832- 1911-ig élt. Unokáik ma is élnek.

István fia, az 1830. született K a r- csay Sándor, aki iskoláit szintén Sopronban végezte, még az ősi vasmegyei birtokon gazdálkodott. Itt vette nőül 1855. Nagygeresdröl Alsókáldi Káldy Lajosnak és Nagyalásonyi Barcza Krisztinának egyetlen leányát, Káldy Matildot. Ezek gyermekei, Atala és Lajos még Kiskölkeden Vasmegyében születtek. Karcsav Sándor azonban 1862. feleségének birtokára, Nagygeresdre, Sopronmegyébe költözött át a családjával. Itt azonnal a gyülekezet gondnokának választották meg Trszetvenszkv Gyula lelkész és Fodor Pál felügyelő

elsö lelkészükkel, Köves Pállal együtt szerepelt 1784 dec. 8-án a magasi templom felavatásakor. Innen azonban már 1786 tavaszán Kertára hívták meg tanítónak. Ez valószinííleg a Kemenesmi- hályfán 1706. jelenvolt Karcsai János családjából való. Lelkészt a Karcsaiak sorában nem találunk. (Hrabovszky Gy. Gymnasiologia 90. 1.)

Antalnak, a fentebbi táblabírónak és esperességi felügyelőnek fia, Karcsai Sámuel volt, aki Egyházasrádócon 1761. született. Az egyházi buzgalmat apjától örökölte. A pesti zsinaton 1791. nemcsak mint apja kísérője, hanem mint dunántúli követ is vett részt. 1796 óta a körmendi gyülekezet felügyelője s ezt a hivatalát 1840-ig megtartotta. Több vármegyének volt ő is a táblabírája. Nejét, Janeczkai Máriát, a komárommegyei nagyiéli nemes laneczkai János és Lasz- galner Teréz leányát 1795 körül vette nőül. Ettől született István nevű fia 1803-ban. Az édesanya azonban fiatalon, 27 éves korában, 1804 dec. 17. meghalt. Kárász Ádám kőszegi esperes-lelkész mondott felette halotti beszédet, Tatay Pál nemescsói lelkész pedig hosszú verses búcsúztatót (20—46. 1.), melyek nyomtatásban is megjelentek. (A jobb részt választó Mária, Pozsony, Weber S. P. 1805. 46. 1.) Karcsay Sámuel öregségére hivatkozva csak 1840. mondott le körmendi felügyelői hivataláról. 1845 ápr. 13-án Egyházasrádócon halt meg 84 éves korában. Hutter Zsigmond körmendi lelkész temette. Gyermekeinek taníttatása cél iából egy ideig Sopronban lakott a családjával.

Sámuel fia, Karcsai István 1803-ban született E. Rádóczon (vagy

kötelességre, mikor Isten oltárán maga lesz az áldozati ajándék, édes Paulusom.

A következő év elején, — 1655. esztendő február 11-ikét írták akkor, — megtartják az esküvőt.

Mikor a kőkockás úton végigrobog kocsijuk, utánuk világít régi házuk fehér homlokzata s a kőpilléres kapuszárnyhoz támaszkodva felemelt kézzel áll egy meghajolt öreg ember.

A mittenwaldei parochia előtt ünneplőbe öltözött emberek és asszonyok álldogálnak. Gyerekek igazodnak merev élőfalba. Kézen fogva vezetik őket először templomba, azután a hajlékba.

A konyhában zokogással köszönti Zsuzsánna az új asszonyt, de már másnap boldog bizalmaskodással súgja feléje:

— Csak íróasztalához, meg könyveihez ne nyúljon hozzá, tiszteletes asszonyom, akkor könnyen boldogul vele. Nagyon jó ember!

XXV.

Mikor a kocsiról leszáll, a frissen hullott hóba süpped lába. Galléros köpenyéről lerázza a vastagon rárakodott s kéreggé fagyott hóréteget, azután egy utolsó búcsúszó után tárt kapun át befelé veszi útját.

Csalódás árnyékolja arcát, mikor Zsuzsánna asz- szonytól megtudja, hogy felesége egy órával ezelőtt Stinner rézmüvesékhez ment. A város túlsó végére. És éppen Stinnerékhez.

Zsuzsánna asszony nyomon követi s rosszul leplezett mosollyal nyit előtte ajtót. Csodálkozva tekint körül. Távolléte alatt dolgozószobáját áttelepítette a felesége. íróasztala védettebb helyre került, a rosszul zá-