Harangszó, 1933

1933-09-10 / 37. szám

1933 szeptember 1Ö. HARANGSZÓ A Magyar Evangéliumi Kér. Diák- szövetség evangélikus osztálya az 1932- 1933. tanévben vidéki konferenciákat Nyíregyházán, Vácon, Miskolcon, Debre­cenben, Szegeden, Szarvason, Békéscsa­bán, Győrött és Kispesten tartott. Buda­pesten minden héten Luther szeminárium keretében főiskolások Luther munkáit ta­nulmányozták. Budapesti ev. középisko­lások között egész éven át tizenegy bib­liakör működött. öngyilkosok temetése. A Nagyrőcén tartott lelkészkonferencia foglalkozott az öngyilkosok temetésével s magáévá tette a következő javaslatot: Az egyház az öngyilkosokat nem temetheti úgy, mint azokat, akik az Orbán haltak meg. Azért az öngyilkosokat csendes módon: be­széd és harangozás nélkül kell temetni. Azokat a kisdedeket, kiket nem keresz­telhettek meg, mert idő előtt haltak meg> úgy kell temetni, mint a megkeresztelte­ket. Ahol a keresztséget tudatosan mel­lőzik, ott a temetést a lelkész tagadja meg. Leánykonferencia lesz Makon szept. 17-.én a szegedi, vásárhelyi, tiszaföld- vári, szentesi és makói ev. leányegyesü­letek részére. Az előadások tárgya:. Mit üzen Krisztus a leányegyesületnek? Mit üzen az ev. egyház jövője a leányegye­sületnek? Tét. Augusztus 27.-én délután volt a téti Napközi Otthon záróvizsgája. Szépszámú közönség gyiilt össze, hogy gyönyörködjön a kis apróságokban. Nem kevesebb mint 39 kis müsorszám szerepelt. Szavalatok, jelenetek, táncok váltogatták egymást, amelyeket a kis gyermekek ügyeseit és kedvesen adtak elő. A vizsga után a nöegylet uzsonnát adott a gyermekeknek. Az uzsonna vé­gén Lukácsy Dezső lelkész megköszönte a nőegyletnek az áldozatkészségét, amely lehetővé tette a napközi otthon felállítá­sát s különösen kiemelte Mária nővér munkásságát, aki • odaadó szeretettel foglalkozott a kis gyermekekkel. Utána Kiss Imréné az édesanyák nevében kö­szönte meg mindazt a sok jót, hasznosat és szépet, amit gyermekeik ezen rövid idő alatt a napközi otthonban tanultak. Evangelizáló ünnepély Győrújfalun. A győri Kér. Szövetség és a tápszent- miklósi gyülekezet több tagja megláto­gatta szept. 3.-án a györujfalusi leány­egyházat s ott az iskola udvarán evan­gelizáló ünnepélyt rendezett. Az ünne­pélyen Szabó Károly „Honnan hová?“, Jakócs Dániel „Krisztus és a gond“, Döbrössy Lajosné „Krisztus és az egy­ház“, Turóczy Zoltán „A Miatyánk mar- tiromsága“ címen beszélt. Szavalt Erdé­lyi Jolán, Németh Irma, Pintér Ilona Györujfalubóí, Keller Gizella, Czehmeis- ter Irma Bácsáról, Foltin Brúnó és For­rás Gyula Győrből. A györujfalui gyüle­kezeti és iskolai énekkar és a győri kér. szövetség vegyeskara több énekszámot adott elő. A szép ünnepély után a györ- ujfalusiak megvendégelték szeretettel a vendégsereget. Üdvhadsereg. Az üdvhadsereg 68 éves fennállása után a világ minden ré­szében, összesen 84 országban terjedt el, ahol 25.000 tiszt (prédikátor, lelkész) működik 15.000 valláserkölcsi, népjóléti és hittérítő állomáson. Az üdvhadsereg most tartja Vili. magyar nemzeti kongresszusát szeptember 21.-től szep­tember 25.-ig Budapesten, amelyen Mapp W. Henrik vezérkari főnök és fe­lesége is megjelennek. A Luther-Otthon budapesti egyetemi és főiskolai internátusbán az 1933—34. tanévre niég betöltésre vár néhány hely. Prospektussal az igazgatóság szolgál. Címe: Budapest, VIII., Ullői-út 24. Evang. temetkezési és segélyezési egyesület alakult Szegeden 184 taggal. Gyorsíró-gépíró tanfolyam. A Bethá- nia gyors- és gépíró iskola május 1.-én IV., Kossuth Lajos-utca 1. szám alá köl­tözött s ott „Mercur‘.‘ gyorsíró és gépíró iskola címmel folytatja működését. Uj tanfolyamok szeptember 15.-én kezdőd­nek úgy kezdők, mint haladók részére. Beiratkozni lehet bármikor akár a Bethá- nia-Egyletben, VIII., Gyulai Pál-utca 9., akár pedig Kossuth Lajos-utca 1. szám alatt az iskola vezetőjénél. Előfizetési felhívás. Magyarbóly ev. egyházközség és filiáinak: Ivándárda, Borjád, Siklós és Mohács története. Irta Vértesi Zoltán magyarbólyi ev. lelkész. A mű finom papíron, ízléses kiállításban szép képekkel kb. 240 oldal terjedelem­ben (az anyaegyház és két első filiája története, tekintettel a hívek német anyanyelvére — egybekötve a magyar­ral, — németül is kinyomattatik) jele­nik meg akkor, ha elegendő előfizető je­lentkezik. Ára fűzve 4 pengő, díszes kö­tésben 6 pengő (egy évi tetszés szerinti részletben is fizethető). Előfizetés „Vér­tesi Zoltán Magyarbóly 36935“ számú csekken is beküldhető. Háziipari tanfolyamok kérelmezése a győri kerületben. A Kereskedelemügyi Minisztérium által az 1933/34. évben rendezendő háziipari tanfolyamok elő­jegyzése folyamatba tétetett. Alulírott M. Kir. Háziipari Felügyelőség felhívja tehát mindazon községeket, egyesülete­ket, erkölcsi testületeket, melyek az 1933/34. év telén háziipari tanfolyamok rendezését óhajtják, ezirányú kérelmeik folyó évi szeptember hó 30.-ig való be­adására. A tanfolyamok munkaanyaga kosárfonás (fűzveszöből), gyékényfonás és szövés, szalmafonás és seprőkötés, tengericsuhé-fonás, fafaragás (gazd. szerszámkészítés), vászonszövés, női ké­zimunka (csipkeverés, hímzés), fehér­nemű és felsőruhaszabás-varrás stb. Ezen fentebb felsorolt munkakör vala­melyikéből, esetleg többől is (külön fér­fiak, külön nők részére) kérelmezhető tanfolyam, kívánatos azonban, hogy olyan tárgyú tanfolyam kérelmeztessék, melyhez a nyersanyag helyben vagy a közeli környéken kellő mennyiségben rendelkezésre áll. A tanfolyam engedé­lyezése iránti, a Kereskedelemügyi Mi­nisztériumhoz címzett bélyegtelen kérvé­nyek beadandók: M. Kir. Háziipari Fel­ügyelőség Győr, Zrinyi-u. 6. sz. A győri­felügyelőség hatáskörébe Győr, Komá­rom, Moson, Sopron, Vas, Veszprém és Zala vármegyék tartoznak. Érdeklődők­nek részletesebb felvilágosítást a fel­ügyelőség ad. Terményárak Budapesten 1933. szept. 3.-án: búza 8.05—8.85, rozs 4.75—4.85, takarmányárpa 6.30—6.40, sörárpa 7.50- 8.75, egyéb árpa 6.10—6.20, zab 6.70— 6.80, tengeri 6.65—6.75, korpa 4.65-4.75 pengő métermázsánként. Terjesszüka „HARANGSZÓ“-t! 2ÓÓ HATÁROKON TÚL. Németország. Az óporosz országos egyház egyházi tanácsa Müller kerületi katonai lelkészt, a nemzeti szociálista egyházi mozgalom vezérét, választotta meg a legfőbb egyháztanács elnökévé országos püspöki címmel. Az új egyházi választások egyik érdekes eredménye volt az, hogy az egyházak kormányzó testületéiben jelentékenyen megkeves- bedett a nők száma. Luther-ünnepség Eislebenben. Az eis- lebeni Luther-ünnepségek óriási tömege­ket vonzottak Luther születésének 450 éves emlékünnepe alkalmából a nagy re­formátor szülővárosába. A díszesen fel­díszített városban mindenütt Luther- rózsák hirdették a járó kelőknek a lutheri keresztyénség alapigazságait. Az ünnepségeken különösen hangsúlyozták, hogy Luther nem elmúlt idők nagy’re­formátora, hanem a jelen hithöse. Az András-templom előtt, ahol Luther utolsó prédikációját tartotta, szabadtéri .színpadon előadtak az „Isten bányásza“ című s Luther életével foglalkozó szín­darabot. Az ünnepségek egyik legfel- emelöbb pontja az a diadalmenet volt, amely történeti hűséggel ábrázolta azt a bevonulást, mellyel a mansfeldi grófok 1546-ban behozták Luthert Eislebenbe. Az ünnepségeken képviseltették magu­kat az egyházi és világi hatóságok s kü­lönösen nagy tömegben vett részt rajtuk az ifjúság. Oroszország. Az orosz éhínség meg­rázó bizonyítékait adta ki Kurt Ihlenfeld „Die Hungerpredigt“ címen, mely Orosz­országból érkezett leveleket közöl. Kité­pett noteszlapokra, üres naptároldalakra, nirdetmények hátlapjára írták ezeket a leveleket. Mind a százon felüli levél meg­döbbent a leirt nyomorúságával, de az­zal a hősies hittel is, mely a sorok közül kiárad. Egy Oroszországban szenvedő német parasztasszony írja, hogy 5 éves kisleánya ott ül a kemencepadkán, sír az éhségtől, könyörög krumplihéjért, azon­ban még azt sem tud néki adni. Levelét azonban így végzi: „De mégis össze kell szednem magamat, hiszen ki magát bízza Istenre, nem épít az a fövényre, aki zörget annak megnyittatik“. Magyar egyház jubileuma Ameriká­ban. A new brunswicki evang. magyar egyház nov. 30.-án készül megünnepelni fennállásának 25 éves jubileumát. Az egyházat Boczkó Gyula alapította, aki mint suri lelkész halt meg Magyarorszá­gon. Jelenlegi lelkésze Szabó Sándor. Irak a mezopotámiai alföldön elterülő ország. Szomorú hír terjedt el világszer­te az ősi Babilónia, Asszíria és Khaldea vidékéről. Háromszáz, vagy még annál is több keresztyént gyilkoltak meg a kurdok. A helyzetet súlyosbítja az, hogy Irak angol fennhatóság vagy felügyelet alatt álló királyság s így a felelősség bi­zonyos mértékig az angol hatóságokat is terheli. Sadhu Sundar Singh indiai vándor­prédikátort, mivel négy év óta nem ad életjelt magáról, holttá nyilvánították. A tengerbe süllyedő misszióállomás. Afrika nyugati részén van Keta kikötő, amely a múlt század középe óta ismert kereskedő hely és misszióállomás. Mikor az északnémet misszió itt megkezdte működését, csak néhány szegényes ha­lászkunyhó és kalyiba volt ott, míg a

Next

/
Oldalképek
Tartalom