Harangszó, 1932
1932-10-16 / 42. szám
334 HARANGSZÓ 1932 október 16. gyűléseken bátran lépett szószékre és hirdette a hazaszeretetei és a keresztyén vallás igazságait. Az volt nekünk Gyurátz, amit szobrán a fölirat mond: „A hű lelkipásztor és püspök, az evangélikus nőnevelés lelkes apostola. Jézus Krisztus jó vitéze, aki hittel és szeretettel, fá- radhatlan munkássággal s példás önzetlenséggel s áldozatkészséggel harcolta meg az élet nemes harcát. Ércnél maradandóbb emléke él a hálás szivekben. Apóst. csel. XX. 24. II. Tim. II. 3. és IV. 7—8“. Jézust utolsó útjára Jeruzsálem leányai kisérték el. A dunántúli pap- nék Gyurátz szobrához visznek koszorút és sírjához is kimennek a temetőbe. Hiszen nőnevelés, nőegyletek, özvegy papnék sorsa állottak Gyurátz szivéhez legközelebb. És ott lesznek szobra előtt édes fiai, a lelkészek. Hiszen nagyobb részük káplánja volt, az ő házi szemináriumában tanult. Gyurátz műve a dunántúli lelkészegyesület, mely beszélő emlékül világra bocsátotta alapitójának életrajzát. Olvassátok el testvérek. Naplójegyzeteiböl a _ hű pásztor lelke tükröződik. — Életrajza pasztorális példákban. Talán megszégyenít a tükör, de megszeretitek hivatástokat és uj hűséget fogadtok. Gyurátz lelke tovább él és tovább munkál. Az egyházkerület kegyeletét hirdeti az uj szobor. A hű lelkipásztor emléke legyen áldott! D. Payr Sándor. A bányai egyházkerület közgyűlése. Október 6.-án délelőtt 9 órai kezdettel tartotta meg a bányai egyházkerület idei közgyűlését nagy érdeklődés mellett. Dr. P e s t h y Pál ny. igazságügyminiszter, a kerület felügyelője nyitotta meg a gyűlést egyház-és haza iránti szeretettől áthatott beszédével. Többek között ezeket mondta: Súlyos év haladt el felettünk s meg kell állapítani, hogy a súlyos gondok annyira fokozódtak, hogy egyházunk élete válságba jutott, egyrészt az államsegélyek csökkentése, másrészt híveink teherhordó képességének csökkenése miatt. Azonban e nehézségek súlya alatt sem omolhat össze hitünk. Felelősek vagyunk a múltért és az Isten kegyelmébe vetett hit és a Jézusnak mindent megváltó szeretetével való egyesülés átvezethet bennünket egy jobb jövőbe! Ez alapon kell cselekednünk megfontolással és értelemmel. Az elkeseredés, gyűlölködés az erők szétforgá- csolásáhotz vezet és elhomályosítja az értelmet a helyes eszközök megválasztásában. Higgadtság, bölcs mérséklet a sorsunkat életbevágóan nem érdeklő kérdések függőben tartása, annak keresése, ami összehoz és annak kerülése, ami szétválaszt, tehet képessé arra, hogy egyházunk sorsát értelmesen intézzük. Meg kell valósítanunk az írás parancsát: egymás terhét hordozzátok. A válságból a Krisztus vallása, az igaz evangélium szelleme menthet meg. Sajnos, most is szükségtelenül oly vitákat kezdünk és folytatunk, amely számbavehető eredményt nem hoz. Nem látom a jószívűség oly mérvű megnyilatkozását, amilyenre szükségünk volna. Megfontoltan és meggondoltan felelősségem teljes tudatában, szeretett egyházunk jobb sorsa érdekében kérő szóval fordulok a közgyűlés minden tagjához, legyenek az elvek hirdetőivé, követőivé, mert enélkül életünk csak nehezebbé, elviselhetetlenebbé fog válni. Sajnálattal látja, hogy a történelmi egyházak közti érintkezésben nincs meg a testvéri szeretet és mintha az alacsonyabb rendű érzés, féltékenység, gyűlölet felülkerekednék az evangélium szellemén. Isten kegyelmét hívja segitségiil, világosítaná meg az elméket, hogy félretéve minden különbséget, mentsék meg a világot a megsemmisüléstől. Megemlékezett a távozó kormányról, amelynek önzetlen munkájáért köszönetét mondott és megemlékezett Gömbös Gyula új kormányáról, amelynek bizalmat mond, mert az új kormányelnöknek az izzó haza- szeretet tettre kész energia, nyugodt megfontolás, Isten és emberszeretet a legjellemzőbb sajátságai. Azzal az erős hittel nyitja meg a közgyűlést, hogy sorsunk Isten kezébe van letéve és a megpróbáltatás után Isten megvált bennünket minden szenvedéstől, ha imádkozó hittel bízunk benne. Meleg szeretettel emlékezett meg Szeberényi Lajos dr. főesperes 50 éves papi jubileumáról. Utána dr. R a f f a y Sándor püspök terjesztette elő az egyházi élet minden mozzanatára kiterjedő nagyvonalú püspöki jelentését. Többek közt ezeket mondta: Az aradi vértanuk emléknapja és Gusztáv Adolf halálának 300 éves évfordulója hűségre kötelez bennünket a haza és egyház iránt. Bár elsőben nálunk iktatták törvénybe a vallásszabadságot, ez mégis csak elméletben van meg máig, nem érvényesül az egyházak között a viszonosság és egyenlőség. Ennek részben tulajdon tétlenségünk az oka. Az evangélium aktivitásra kötelez és mi Cselnek vára. Irta: Szende Ernő. (17) — Nem is én! — Hogyan tudjam én azt? — Nincsen annál könnyebb dolog! Holnap munkába lépsz. Én veled megyek. Sorra nyitom a cellákat. Te meg ki- söpröd. Majd csak rájuk ismersz. Nincs igazam? Dénes megkönnyebbült. — Igazad van. Rájuk ismeirek. — De ne feledd, nem lesz könnyű! Azt mondod, tíz éve vannak itt. S itt az húsznak számít! — Nem baj. A szívem meg fogja súgni. István ráhagyta. — Igaz. Erre nem gondoltam. Felállt. Menni készült. — Tehát holnap reggel! — Holnap reggel! — Most távozom. — Hová mégy? — Megteszem az esti utamat. — Nem mehetnék veled én is? — Nem. Most maradj. Jobb lesz így. Majd holnap. Uj ember vagy. Este nem járhatsz velem. Nincs ilyenkor semmi dolgod. Majd pár nap múlva. Akkor már igen. Dénes belenyugodott. — Jó. Maradok. De azt mondd még meg, hogyha élnek, mennyi idő alatt szabadulhatnak innen? Egy-két hónap múlva? — Azt már nem! Addig nem várunk. A dolgot előre elkészítem s amint egy kedvező alkalom nyílik, menekülünk. Egy, legfeljebb két héten belül megcsináljuk. Dénes hálásan nézett rá. — Te derék, te hűséges ember! — Jó, jó, hagyjuk ezt. Hát most megyek. Te maradj itt. Várj rám. Egy félóra múlva visszajövök. Akkor vacsora után nézünk. Hát Isten veled. István elment. Dénes összekulcsolta kezét és forró imát küldött az egek Urához. Dolga végeztével István visszatért. Elmentek a konyhába, megvacsoráztak, aztán újból a szobába tértek. Elbeszélgettek még egy darabig, aztán István jó éjt kívánt és a maga szobájába ment. * Mikor reggel István belépett Dénes szobájába, az már talpon volt. A szeme alatt sötét karikák húzódtak. Látszott rajta, hogy semmit se aludt az éjjel. — Hát most aztán ügyesen, Dénes. Én Hamzsa, a porkoláb vagyok, te meg a Juszuf. Lehet, hogy goromba is leszek, de azzal ne törődj. Annak úgy kell történnie. Uj ember vagy, akit szigorúan kell fogni. S aztán vigyázz. El ne áruld magad, ha atyádra ismersz. Inkább ne is takaríts ott, hanem fordulj ki azonnal. Majd aztán megbeszéljük a továbbiakat. — Úgy lesz, István, ahogy mondod. — Hát akkor gyerünk. Vedd a seprüt és a lapátot. Ott állanak a sarokban. Dénes felkapta őket. S halk fohász fakadt fel a kebléből. A legelső emeleten kezdték. Juszuf végig söpörte a folyosót. Azután a porkoláb kinyitotta az első cellát. Rászólt Juszufra: — Befelé, Juszuf! Iparkodj! Soká ne tartson! Dobogó szívvel lépte át Dénes a küszöböt. Mit talál? Kire talál? A fogoly az ágyán hevert.
