Harangszó, 1930
1930-08-24 / 34. szám
XXI. évfolyam. 1930 augusztus 24 34. szám. Alapította KAPI BfiLA 1810-ban. Laptulajdonol. Duiittll Utlir-ftOnMi. 4a Oraxágoa Latkor-SaSaat •ép Untaim lapja. Kéatratok, alöüaotéal dijat 6a reklamációk a HARANGSZŐ aaerkaaat« kiadóhivatalának Saombatheljro (Vaavm.) küldendők. llA&aatáat alfogad minden aring. lalká» la tanttó. iigjalitlk nlidn mimé Oh édes könnyhullatásom, Örötnforrás vagy nékem 1 •aerkasxM.klaidMntal SZOMBATHELY Vu Tármegy a, flókkladóklntal t • .LuUier-Táraaaág* kflnjrv karaakedlaa Budapaat, vm.p SaantUrAlyt-a. 81/a. 4 „HARAPHSZO“ alOHmetáil ára negpadáTia írni. Féléna I P 401. Caopoitoa kflldéaaal lOa/a-M kpdvammánf. 4aa erikába agáaa tara I dollár ; aa utódállamokba oagpadáTra 1 P 44 Ilii. Hogyan él az Isten gyermeke?... Apóst, cselek. 20, 24. „De én semmivel nem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel.“ n z Isten gyermeke a reménységben örvendező.. . Ellenséges kezek bilincsbe verhetik, rátörhet a nyomorúság ezernyi faja — de szent reménységgel felemeli fejét s így szól: csak elvégezhessem az én futásomat. Az Isten gyermeke nagyon jól tudja, hogy sem a bilincs, sem a nyomorúság nem törheti össze azt az égi örömöt, amely reá vár... nagyon jól tudja, hogy amiket most szenvedünk, nem is hasonlíthalók ahhoz a dicsőséghez, mely nekünk megjelentetik... Nos, ebben a reménységben tudunk-e mi is mindenkor örvendezni?... Az Isten gyermeke türelemmel szenved. Gondoljunk Pál apostolra. Milyen csendes megadással, panasz és zokszó nélkül veszi ő fel azt a szenvedéssel megrakott, keserű életet, amit Isten keze feléje nyújtott! Még az utolsó s legnagyobb szenvedést is, az Úrért való vértanúhalált is — minden vonakodás, minden remegés nélkül fogadja. Amerre Isten keze mutat — én * arrafelé indulok!... Vajjon tudunk- e mi is mindenkor így szólani?... Az Isten gyermeke állhatatos az imádkozásban. Pál az efezusbeliek- hez írott levelében ezeket mondja: „Meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt“... Térdre hull a nagy apostol és efe- zusi híveivel utoljára is — imádkozik .. imádkozik velük, érettük ... imádkozva búcsúzik... Az Isten gyermeke örömmel végzi futását. Szomorú, siralmas elválások idején is tudja, hogy ha a világ elmúlik is, vándorútja hova vezet. A hegyen épített város, az el nem múló Jeruzsálem felé tartunk. .. A mi futásunk, a mi életutunk is felfelé tartson... oda, arra, amerre Pál apostol útja vitt s akkor vele együtt örvendezünk mi is az Úrban!... „Engem az Úr híven vezet, Reményem ö s vigaszom; Amit felőlem végezett, Hitem megnyugszik azon. Mint ígérte, számba vette Fejemen a hajszálat; Vigyáz, őriz, se tűz, se víz Nekem soha nem árthat. * Hallgass meg Istenem, kérlek; Hozzád a fohászt küldöm : Ha ostromol gonosz lélek, Ne hagyj megszégyenülnöm. Te adsz erőt, a csüggedőt Kegyelmedbe fogadod; Mit hitem kér s igéd Ígér, Tudom, te azt megadod.“ Amen. * Egy kis elmélkedés. Irta : Dr. Schlitt Gyula. A természet világában megnyilvánuló jelenségek mindig érdekfeszítők, különösen mikor azok szokatlanok. Szokatlanok pedig akkor, mikor különös fellépésükre nehezen vagy egyáltalán nem találunk magyarázatot. Ilyenekben pedig a jelen korban bőven van részünk. Szokatlan formában jelentkeznek az évszakok. A nyár, mintha északabbra tolná régi, megállapodottnak hitt határvonalát, a tél meg egyre délebbre tolja hideg csontkezét, oly vidékekre, hol eddig nem ismerték a fagyot s rendkívüliségével rémületbe ejti a gyanútlan népeket. Oly viharok dúlnak szerte az egész világon, hogy gyengének bizonyul velük szemben az eddigi építkezés s az elpusztult városok helyén a védelem szempontjából vasból készült házakkal kísérleteznek. Az eddig helyhez kötöttnek vélt s már nevükről ismeretes szelek: a Taifun, a Szirokkó, a Számum, mintha széjjel dobták volna korlátáikat s minden eddigi rendszeresség sutba- vetésével ellátogatnának mindenfelé, hogy pusztító örvényléssel végigrohanjanak oly tájakon, hol eddig nem ismerték őket s hajléktalanná tegyenek oly népeket, kik tapasztalatból azt sem tudják, mi is az az Orkán. Századok óta kialudt- nak hitt vulkánok kelnek életre, hogy halált küldjenek békés emberekre. Folyók keinek ki medreikből, hogy fél országokat temessenek megvadult árjaik alá. Alig múlik el nap, hogy a földgömbnek valamelyik táján meg ne rendülne a föld, hogy megnyílt szakadékaiba rántsa lakóit. Megindultak az ég s a föld elemei, mintha egy ellenük megszervezett titkos támadás ellen akarnának védekezni. Szokatlan jelenségek, érdeklik az embert s kérdezi is mindenki, hogy miért? Mindenki a maga módja szerint meg is adja a kérdésre a választ. Az egyik azt mondja: véletlenül van ez így. De vájjon szabad-e véletlenségből is használnunk ezt a szót: véletlen? Hisz akkor már csupa véletlenségből is összedőlt volna ez az ezer s ezer évek óta létező vileg. A véletlen teremtette volna ezt a világot, akkor a véletlen kormányozza s halálát is a véletlen hívja elő. De nyomorult lény volna akkor az emberi A másik azt mondja: a rádió az oka mindennek. A világűrbe bocsátott töméntelen sok elektromos hullám billenti félre a régi, biztos, jó egyensúlyt a világokat reguláló erők között. A tudós erre
