Harangszó, 1925
1925-04-19 / 16. szám
1925. április 19. közreműködtek: Ziermann Lajos, Novák Elek lelkész. Fáber Sándor tanár, egyházfelügyelő, Oppel Vilma, Balázs Erzsébet, Szeles Jánosné, Fenyves Ede esperes, Schrantz Dezső, Rábel László, Fejér Mici, Balázs Zsigmondné. Nagy Lajos szentantal- fai lelkész saját szerzeményű költeményeit adta elő. A szép ünnepély a Himnusz el- éneklésével ért véget. Ajándékok az Úr házának. A csánigi nőegvlet egy, a tagjai által készített gyönyörű szószék- és oltárteritőt ajándékozott a közös gyülekezet templomának a harangavatás alkalmából. A répcelaki nöegylet Nagypéntek ünnepére fekete oltár- és szószékterítővei, illetve teljes gyászdrapériával szerelte fel a templom oltárát és szószékét. Ízléses, szép munka. — Stauffer Ernőné, rlaki úrnő, ugyancsak egy művészi kivitelű szép oltár- és szószékterftőt, valamint szent- edénytakarót ajándékozott. Özv. Bakos Istvánná csánigi, Szalay Sándor répcelaki hívünk és neje 4—4 szál hatalmas oltárgyertyával áldoztak az Úr oltárán. Vörös Sámuelné rlaki, Stauffer Ernőné, özv. Bárdossy Károlyné rlaki híveink 52—52 drb. csillárgyertyát, özv. Tóth Sándorné szül. .Kiss Rozália rlaki hívünk egy dollárt (c. illárgyertya vételére) ajándékoztak a nagy ünnepek, illetve a hetenként tartani szokott biblia-e3ték alkalmain való használatra. — Isten áldása legyen a kegyes adakozókon s tegye példájukat vonzóvá mindenekre 1 Szentgotthárd. Husvét vasárnapján este a templomban estélyt rendeztek, amelyen Jánossy Gábor Vas vármégye árvaszéki elnöke, a szombathelyi protestáns kör elnöke, egyházunknak e kiváló világi papja tartott szivbemarkoló biblikus előadást: A magyar feltámadásról. Az estélyen Ajkay Jenőné Heine Fülöp orgonamüvész kíséretében gyönyörű szólóénekével, az egyházi vegyeskar pedig Berger Lajos segédlelkész vezetésével szép karénekével működtek közre. Sokoray Miklós theol. hallgató hatásos szavalata és a gyermekkar megható éneke után imával és a Himnusszal ért véget az áldott húsvéti est. Konfirmációi emléklapok. A legszebb emlékek egyike az embernek a múltból, boldog gyermekkorából: a konfirmációi emléklap. A Luther-Társaság új, gyönyörű konfirmációi emléklapjai Tábor János festőművész tervezetében elkészültek s már kaphatók magyar, német, tót nyelvű szöveggel. Egy példány ára famentes kartonra 10 ezer, műnyomó kartonra 15 ezer korona. A megrendelések a Luther-Társaság főtitkárához Budapest, V., Hold-ucca 21. intézendök. Székesfehérvárott az evangélikus nőegylet 50 éves jubileumának évébe lépett, melynek bevezetéseképen március 18-án, a nöegylet megalakulását előkészítő összejövetel évfordulója napján a gyülekezeti biblia-körök bevonásával szélesebbkörű templomi biblia-óra volt. A biblia-órán dr. Csengődy Lajos csákvári lelkész beszélt: „A hit erejéről“ Római 1. 1. n. alapján. — HARANÜSZÓ. Április 6-án Johnson Gisle norvég missziói lelkész volt a nöegylet vendége, aki „ítélet eleveneken és holtakon' cimmel tartott mélyenjáró előadást a vármegyeház nagytermében a város intelligenciája számára. Kifejtette az Ítélet történésének állandó és feltartóztathatatlan folyamatát, amint ezt maga a lélek végrehajtja magán kényszerű törvények alapján. A komor háttérből azonban mégis az Ítélet evangéliumát ragyoghatta ki, amely győzedelmes zárótételével sajátjává lehet mindazoknak, kik a Názáreti Jézust gyakorlatilag elfogadják. Egy gyöngysor folytatása volt Johnson úrtól ez az előadás: az alázatosság, a munka, a megha- lás evangéliumáról hazánkban tartott és magyar nyelven is megjelent nagybecsű előadásai nyomán. Igazgatói kinevezések. Kapi Béla püspök Koczor Márton alsósági és Ludwán János nagysimonyi tanítókat népnevelő munkájuk elismeréséül igazgatói címmel tüntette ki. Hidas. A német- és ráchidasi gyülekezetek április 2-án és 3-án sikerült vallásos estélyt rendeztek. Péter Sándor kismányoki lelkész elmélyedő írásmagyarázataival kezdődtek ezek az estélyek, amelyeken az előadást Stráner Vilmos kaposszekcsői lelkész tartotta, „A csuda“, Mi és a Krisztus* c. alatt. Mindkét estély műsorát kiegészítették Schöll Márta szép szavalata, a német- és ráchidasi iskolás növendékek sikerült szavalataik, a némethidasi férfikar és a ráchidasi vegyeskar gyönyörű énekszámai. Az estélyek Polster Gyula s. lelkész imájával értek véget. Hántán ez évben 12 gyermek részesült konfirmációi oktatásban, akiknek vizsgája március hó 29 én, ünnepélye és úrvacsorával való élése régi szokás szerint április hó 5-én volt. Vásárosfalu. Az elmúlt tél folyamán hetenként két ízben tartattak ifjúsági ismeretterjesztő előadások. Az ádventi időszakban két vallásos estély, karácsonykor a nöegylet közel 409 ezer koronás hozzájárulásával és egyéb adományok felhasználásával az iskolában karácsonyfa-ünnepély volt, amelyen kedves ünnepség keretében az összes tanulók megajándékoztattak. Megünnepelte a gyülekezet Jókai Mór születésének centennáriumát és március 15-két is. Minden alkalommal zsúfolásig megtelt az iskola, a közönség gyönyörködve, majd meghatva hallgatta a szépen előadott énekszámokat, szavalatokat és az előadott alkalmi színdarabokat és ismertető előadásokat. Minden alkalommal offertórium volt, amely jótékony célra használtatik fel. Nemescsóban március 29-én vallásos est volt. Közének és ima után ifj. Sztrokay Gyula szólóéneke s Boros István szavalata hangzott el. A gyermekek énekére Prácser Karolin szavalata s a lelkész előadása következett, majd a dalárda énekelte el Kapi Gyula két szerzeményét Badics Ádám tanító vezetésével. Ez énekek előtt és után Ber- náth István és Sztrokay Ilona szavalt. Záróbeszédet mondott Weöres István kormány135 főtanácsos, gyülekezeti felügyelő. A tanulságos és kedves est imával s a Himnusz- szál ért véget. KÜLFÖLDI HÍREK. Prekmurje. A Murszka-Szobotai ev. nőegylet Jókai emlékünnepélyt rendezett, mely alkalommal a felolvasást Nemecz Jánosné, a nőegylet pénztárosa tartotta. — A jugoszláv kormány Prekmurjében három önálló evangélikus hitoktatói állást szervezett. Németország. A szabadgondolkozásuak és a kommunisták erős propagandát folytatnak a vallásnélkőli oktatás keresztülvitelére. Hogy aláírásokat gyűjtenek s ezek nyomán a parlamenthez akarnak fordulni oly törvény hozatala végett, mely végeredményében a vallásoktatást teljesen kiküszöböli az iskolából, az még hagyján, de propagandájukkal magukat a tanulókat is felkeresik és azon iparkodnak, hogy minden iskolában az anarchizmusnak egy-egy fészkét rakhassák le. Evvel a néprontó áramlattal szemben a szülők birodalmi szövetsége keresztyénies értelemben igyekszik az iskolát befolyásolni. A németországi hadseregbeli és haditengerészeti lelkészek szép jelét mutatták feladatuk magasztos felfogásáról. Március hó elején Berlinben összejöttek úgy a protestáns, mint a róm. kalh. lelkészek és közösen tanácskoztak a katonák lelki gondozásának minél praktikusabb és minél célszerűbb keresztülviteléről. Nürnberg f. évi március hó 14-én ünnepelte a reformáció 400 éves jubileumát, t. i annak az évfordulóját, hogy a város falai közölt a tiszta evangélium hirdetése megkezdődöd. Résztvett azon a városi tanács a polgármesterrel az élén és a bajor föegyházi tanács, úgyhogy az ünnepély egészen országos jelentőséget nyert. Oroszország. E napokban érkezett Strojeff egyetemi tanár Oroszországból Berlinbe és ott előadást tariott a mostani orosz viszonyokról. Szomorú képet rajzolt. Különösen az intuliekiuellek állapota igen szomorú. Müveit embert, mint szociális értelemben vett megbízhatatlan elemet, a kommunista kormány Szibériába deportálja. Az egyetemi tanárnak valóságos éhbért adnak. Neki 32 rubelt, valami 70 koronát fizettek havonként. Hogy elmenekülhessen kénytelen volt könyvtárát, mely legalább 50 000 rubelt ért, 600 rubelért eladni s azt is még jól adta el, mert hiszen most Oroszországban úgy sem vesz senki sem könyvet inkább kenyeret. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ. Eljegyzés. Lagler József ráchidasi kán- tortanito eljegyezte Coriáry István kismányoki tanító leányát, Mariskát. Dr. Kerecsényi Dezső pápai ref. kollégium tanára eljegyezte Mikola Emíliát Pé- terhegyröl. Erzsébet Királyné szálló Budapest, IV., Egyetem-utca 5. és 7. Elsőrendű polgári szálló, a Belváros központján. 1 ágyas szoba 38 ezertől, 2 ágyas 50 ezertől. Pensio 115 ezer koronától. Elismert jó étterem és kávéház. Családok találkozóhelye. 6-6 Szabó Imre, szállodás.