Harangszó, 1925

1925-12-27 / 52. szám

i925. december 2$. ÜARANÓSZÓ. Áll oltári funkciókat Gerencsér Zsigmond lel­kész és László Miklós püspöki titkár vé­gezték; Badics Ádám tanító vezetésével több szép karének hangzott el. Jelenvoltak a szomszédos gyülekezetek képviselői, a helybeliek és vidékiek közül a másvallásuak is nagyon sokan, úgyhogy a nagy templom egészen tele volt. ünnepélyesen felvonult a helybeli önkéntes tűzoltó-egyesület is mind a harangok érkezésekor, mind a fel­avatáskor. — A templomban tartott dísz- közgyűlés után — amelyen a harangok be­szerzésének történetét Badics Ádám tanító ismertette, — offertórium volt a Dunántúli Luther-Szövetség és a Harangszó javára. E két új harang újabb tanujele annak, hogy a régi artikuláris gyülekezet tagjaiban él az ősök szelleme: megvan a hitbuzgóság és az építő áldozatkészség. A gyülekezet apraja-nagyja összefogott, hogy az elrekvi- rált harang helye ne maradjon tovább üresen és az a kis harang, amelyet Bethlen Gábor korabeli emlékként őriz a gyülekezet, ne csak egymaga hívogassa a híveket az Úr házába. Áldozatukkal, a nagyokkal együtt az ifjúság, sőt még a gyermekek is beírták nevüket az egyházközség aranykönyvébe. Az önkéntes adakozásban a lukácsházai és a Kőszegdoroszló-Cák filiabeli hívek is résztvettek. így tudott a gyülekezet egy nagyobb harangot öntetni. A másikat ugyan­ott budakeszy Weöres István kormányfő­tanácsos öntette — 53 évi felügyelőségének emlékére, Isten dicsőségére. Nem hagyhatjuk szó nélkül a nőegylet­nek azt az áldozatra kész egyházszeretetét és dicséretre méltó tevékenységét sem, amellyel a régi templom elavult falait ki­meszelte, az oltár előtti rácsozatot kifestette és amennyire csak lehetett, a templomot kívül-belül rendbehozta. Este vallásos estély volt,* amelyen köz­ének után imádkozott és irásmagyarázatot tartott Gerencsér Zsigmond lelkész, a gyer­mekkar éneke után szavalt Perger Kálmán, karének s Bemáth János szavalata után Kovács István szombathelyi vallástanár tartott előadást „A magyarság és a protes­tantizmus* címmel, majd Kajtár Ida szavalt, Badics Ádám tanító vezetésével a dalárda énekelt. Sztrokay Sándor szavalatára kar­ének és Kulcsár Ilona szavalata következett A helybeli lelkész záróimája és közének után offertóriummal végződött a szépen sikerült vallásos est. — A délelőtti és délutáni offertórium együttes eredménye: 698.050 korona. Debrecen. Karácsonyfa ünnepségét dec. ' 23-án tartotta a templomban. Karcag. Dec. 20-án ev. istentiszteletet tartott és úrvacsorát osztott Uray Sándor ref. lelkész. Dr. Mehiány János dobsinai orvos, a magyarságnak s az ev. egyháznak egy lelkes oszlopa elhalt. A tárnokréti gyülekezet ádvent 3-ik vasárnapján tartotta ádventi vallásos esté­lyét Lelkész imája s És. 11. i—a v. alap­ján tartott ünnepi beszéde után Váczi János theológus építette a szép számban össze­gyűlt híveket .Ádventi gondolatok* című lelkes előadásával. Az ünnepi buzgóságot áhitatos énekek, Bősze Zsófi, Horváth La­jos, Buga Annus gyönyörűen előadott sza­valatai emelték. Áz ünnepélyt a lelkész buzgó imája zárta be. Offertórium a Theol. Otthonra 100 ezer K lett. Bakabánya. A honti esperesség nívós ifjúsági ünnepélyt rendezett, amelyen közre­működtek: dr. Osusky, Bobát S., Kori- tsánszky Vilmos. Emléktábla leleplezés. Kegyeletes ün­nepséggel leplezték le Sajógömör 250 évvel ezelőtt gályarabságra hurcolt papjának, Bugányi Miklós lelkész emlékére emelt emléktáblát. Rákospalota. Az ev. egyház Pröhle Sándor szerkesztésében „Erős Várunk“ címen időszaki értesítőt ad ki. Az egyház a gyülekezeti kúlturház felépítésére család­főként 100 ezer koronát szavazott meg. ötven-éves lelkész! jubileum. A riraa- szombati-tamásfalvi ev. egyház díszes ke­retek között ünnepelte Gyürky Pál lelkész 50 évi áldásos lelkészi működését. Kassán Szillassy Béláné elnöklete alatt megalakult a magyar nők Munka-Egyesülete. Új egyházkerület! felügyelő. A fel­vidéki u. n. keleti egyházkerület felügyelő­jévé dr. Klimó liptói esperességi felügyelőt választották meg. Szepesremete. Scharffel Nándor nov. 8-án avatta fel az egyház két új harangját. Losonc. Az egyházi énekkar rendkívül sikerült templomi hangversenyt rendezett. Léva. A protestáns leányok által rende­zett vallásos estélyen a megnyitót Bándy Endre ev. esperes mondotta, az ünnepi beszédet Antal Gyula ref. lelkész tartotta. A pesti német ev. egyház dec. 16 án ádventi estélyt rendezett gazdag műsorral, melynek központjában báró Podmaniczky Pál lelkész előadása állott „A finnek val­lásos életéről“. Veszprém. Az egyház dec. 26-án köz­gyűlést tart, amelyen az új presbytériumot választják meg, kiket Vizkereszt napján iktat be ünnepélyesen Kutas Kálmán zala­egerszegi lelkész. Szentgotthárd. A Diákszövetség leg­utóbbi összejövetelén Belső Károly Vili. o. t. A vallások történetéből címen tartott felolvasást. Biczó Ferenc egy költeményt szavalt. — Az énekkar 20-iki teadélutánján, mely bibliamagyarázattal vette kezdetét, a lelkész előadást tartott „Mária és Mártin* címen. A háziasszonyi tisztet ezúttal So- koray Gizella és Löffler Gizella leányegyleti tagok töltötték be. KÜLFÖLDI HÍREK. Németország. A szennyirodalom ellen elsőnek a német vasutak igazgatósága lé­pett fel. Panaszt emelt a bíróságnál és birói ítélet alapján kitiltott néhány leginkább francia nyelvű lapot, melyek minden erköl­csi ídést lábbal tapostak. Ilyenek: La Vie Parisienne, Le Rire, Le journal Amüsant és a Kund und Leben című lapok. Ezeket a lapokat 3—6 hónapon át német vasúti állomásokon árusítani nem szabad Hasonló mozgalom indult meg a német jobb érzésű zenészek kóréból, hogy az uccai rossz zenéjü és még rosszabb szö­vegű dalok terjedését megakadályozzák és az ízléses és finomabb zenét az alsóbb néprétegek között is meghonosítsák. Kína. A Kínában tartózkodó németek eddig karszalagot hordjak, amelyen fel volt tüntetve, hogy németek s így a felkelőktől semmi bántódásuk nem volt Újabban fel­szólította a kínai kormány a németeket, hogy állandóan hordják maguknál az út­levelet, mert már több angolt fogtak el, kik német karszalagot viseltek. Egy német misszionárius pedig a minap a jangtsejang folyón német lobogó alatt látott egy ladikot örvendezve odaevezett, hogy honfitársával kezet szoríthasson, hát francia páter volt, aki azt állította, hogy csak ilyen csalással tud a kínaiak molesztálása elől megmene­külni. Oroszország. Péterváradon a mostani Leningradon ez iskolai évben nyitották meg az orosz evangélikus egyház lelkészképző szemináriumát. Óriási szükség volt már rá, mert igen nagy a hiány evangélikus lelké­szekben. Huszonnégy ifjú jelentkezett erre a pályára. A vezetők munkája azért nehéz, mert igen különböző előkészületű ifjak van­nak köztük, még olyanok is, még olyanok is, ami pedig jellemző, akik a mostani bolseviki iskolákat végezték, tehát vallás- ellenes nevelésben részesültek. Brazília. A brazíliai kormány új rende­letet adott ki a bevándorlást rendezendő, ennek értelmében szigorú vizsgálat alá ve­szik a bevándorlókat úgy anyagi mint er­kölcsi szempontból, de meg is óvják őket a lelketlen ágensektől. Hason intézkedése­ket tett Argentinia is. Rosarióban a kikötő­ben külön hivatalt szervezett a bevándorlók vizsgálására és megfigyelésére. családi értesítő. Halálozás. Sztrokay György Zalaszent- grót nagyközség főjegyzője f. évi decem­ber hó 6-án 55 éves korában hirtelen el­hunyt A megboldogult egyházát szerető, kedves és nyájas tisztelője volt mindenki­nek. özvegye és három árvája és széles­körű rokonság gyászolja. Áldás és béke poraira! újdonságok. A káromkodás ellen. Mezőkövesden a lelkészek és a tanítók elhatározták, hogy minden eszközzel azon lesznek, hogy a né­pet leszoktassák a káromkodásról. E példát követik most a borsodi és a gömöri tanítók is, akik minden községben hetenként két- szer-háromszor is előadást tartanak és azon igyekeznek rávenni a megjelenteket, hogy a káromkodásról, amely nem más, mint egy rósz szokás, szokjanak le.

Next

/
Oldalképek
Tartalom